Művészeti Lexikon 1. A-K (Budapest, 1935)
A - Aeginai művészet - Aegis - Aeken - Aelst, Pieter Coecke van - Aelst, Willem van
Regnei művészet 12 mája volt (Kr. e. 1550—1400 körül), míg a Schliemann által felfedezett aknasírok (Kr. e. 1700—1550 k körül) még a korai mükénaei korból valók és kivált a bennük talált aranykincsek („Királyi sírok“) révén nevezetesek. Innen került elő pl. a híres bronztőr is, amely színes arany és ezüst berakással nílusi táj közepette kacsákra vadászó párducszerű állatokat ábrázol, a Kréta közvetítésével Egyiptommal való összefüggésnek tanúbizonysága. Szintén Krétára emlékeztetnek, de a krétai állatképeknél úgyszólván zordabb felfogásúak a raphiai kupolasírban talált két aranyserleg híres domborművei, amelyek vad bikák elfogását és szelidítését ábrázolják. Viszont igen közel áll a krétai falfestményekhez a tirynsi vár bikaviadal-freskója, amint általában a szárazföldi várak belső díszítése falképekkel és faragott alabástrom-lapokkal a krétai divatot követhette. A keramika rokonvonásai mellett is feltűnő, hogy a mykénaei kultúrkörben a krétai edények színpompája idegen, viszont a geometriai, növényi és állati formák mellett egy Mykénaeben talált vázatöredéken menetelő harcosok képében fellép az emberi alak, amely a görög vázafestés legfontosabb momentuma lesz. Az Ae.-nek a dórok vándorlása névvel jelzett megrázkódtatások vetettek véget és az aegéi kultúrkör csodáit a görögök már csak Homéros elbeszéléseiből, félig e letűnt kultúra hagyományán alapuló, félig költött leírásaiból ismerték. Az Ae. vége és a görög művészet kezdete közt nincs közvetlen kapcsolat, egyes rokonvonások azonban közös művészi akarásra, közös eredetre vallanak. — Irodalom: Schuchhardt, Schliemanns Ausgrabungen (Leipzig, 1889, magyar ford. 1892); Perrot—Chipier, Histoire de l’art dans l’antiquité, VI. (Paris, 1894) ; Burrows, Discoveries in Crete London, 1907) ; Lagrange, La Crete ancienne (Paris, 1908) ; Lichtenberg, Die ägäische Kultur (Leipzig, 1911); Dussaud, Les civilisations préhelleniques (2. kiad., Párizs, 1914); Hall, Aegean Archaeology (London, 1915) ; Bossert, Alt-Kreta (Leipzig, 1921); Furtwängler-Löschke, Mykenische Vasen (Berlin, 1886) ; Noack, Homerische Paläste (Leipzig, 1903) ; Glotz, La civilisation égéenne (Paris, 1923); Fimmen, Kretisch-mykenische Kultur (Leipzig, 1924). Éber. REGINAI MŰVÉSZET. A Kr. e. V. sz. elején Regina szigetén jellegzetes művészi iskola virágzott, amelynek legfontosabb reánk maradt emléke, az Aphaia templom szobrászi dísze, 490 körül keletkezett. (München, Glyptothek.) A két oromcsoport harci jeleneteket ábrázolt (valószínűleg a trójai háborúból), úgyhogy a művésznek alkalma nyílt a mozgásban lévő testeknél természet-megügyeléseit alkalmazni. Az alakokat teljesen kidolgozta és hátul is gondosan elkészítette. Mindkét csoport közepén Pallas Athene állott, tőle jobbra-balra pedig, megközelítő szimmetriában, küzdő harcosok csoportjai. 1811. találták e szobrokat Cockerell, Haller v. Hallerstein és társaik a templom romjai alatt. 1812-ben Lajos bajor trónörökös megvásárolta őket, 1817-ben Thorvaldsen kiegészítette a hiányzó részeket, sajnos, azonban ledolgozta a törési felületeket, úgyhogy sem a meglévő, sem a Furtwängler által 1901. vezetett ásatások alkalmával hozzátalált töredékeket többé hozzáilleszteni nem lehetett. Egyes alakokon még észrevehető az egykori polychrómia nyoma. — Irodalom: A. Furtwängler, E. R. Fischer, H. Thiersch: Regina, das Heiligtum der Aphaia. München, 1906. (Korábbi irodalom itt megtalálható.) Weyde: AEGIS (görög), a Hephaistos által Zeus számára készített pajzs, leginkább azonban a Pallas Athéné ábrázolásain előforduló Gorgó-fejes mellvért. AEKEN, 1. Bosch, AELST (ejtsd: díszt), 1. Pieter Coecke van, flamand építész és festő (1502—1550), az olasz renaissance elemeit imitáló németalföldi manierizmus egy jelentékeny mestere. Építészeti műveiből az antwerpeni városháza egy kandallóján kívül alig maradt fenn valami. Nevét inkább teoretikus működése őrizte meg: flamand nyelven kiadta Vitriviust, flamandul és franciául Serliót. Mint festő B. van Orley tanítványa. Fő műve a Leonardo da Vincire visszamenő Utolsó vacsora, mely több ismétlésben maradt fenn (pl. brüsszeli múzeum). Nagy szerepet játszott mint gobelin- és üvegfestménytervező. A., 2. Willem van, hollandi festő, szül. Delft 1625., megh. Amsterdam 1683 körül. Nagybátyja, Evert van A. (1602—1657) műhelyében tanult. Olaszországból visszakerülve, a hollandi Mykennel lerakott díszű bronztörök Aelst