Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935)
N - Németalföldi festészet
Német művészet 173Német művészet a, késői gótikában, elsősorban portálokon s az iparművészet és grafika alkotásain. A tulajdonképeni renaissance a XVI. század huszas éveiben kezdődik s mintegy száz évig tart; az első ötven év a korai, a második az érett renaissance időszaka. A német renaissance nem egységes jellegű művészet, lényegében a késői gótika formáinak az antik építészet elemeivel való összeegyeztetése, de vidékenkint más és más a jellege, aszerint, hogy az illető vidékeken francia, németalföldi vagy olasz befolyás uralkodik és nem csekély mértékben függ a német földön dolgozó idegen építészektől s az egyes vidékekre jellemző építőanyagoktól is. A német renaissance nem konstruktív-architektonikus művészet s híján van a nagyvonalúságnak és monumentalitásnak; legfőbb jegyei a festőiség és az erősen dekoratív szellem, s az architektúra a művészi tömegcsoportosításra s egyes hangsúlyozott pontok architektonikus kiemelésére szorítkozik. Az emlékek, néhány templomot, így az igen finom wolfenbütteli Marienkirchét (Paul Franke műve) s a Vignola „Gest“-ja után induló artisztikus müncheni Mihály-templomot (Wendel Dietrich alkotása) leszámítva, túlnyomó részben profán épületek, várak és várkastélyok, városházak és városi lakóházak. A várak közül a heidelbergi emelkedik ki ,,Otto Heinrichsbau“-ja, amely a XVI. század közepén épült s a XVII. század elejéről való „Friedrichsbau“ rendkívül gazdag pilléres homlokzatukkal és nagyszerű ablakkeretezéseikkel tűnnek ki. A többi délnémet kastély közül a baden-badeni, stuttgarti, tübingeni, landshuti, bambergi, müncheni és aschaffenburgi válnak ki. Porosz-Sziléziában a briegi kastély, Ausztriában a spittali Porciakastély, Csehországban a Hradsin olasz szellemű Belvedere-je s a Waldstein-palota kerti csarnoka, mindkettő olasz mestertől. Szászországban a drezdai, Stuttgartban a „régi“, Torgauban a Hartenfels-kastély, Mecklenburgban a téglahomlokzatú wismari „Fürstenhof“, amelynek részletei, különösen igen finom medaillonos portálja, a korai olasz renaissance közvetlen hatását mutatják. A városházak közül Altenburg, Rothenburg, a németalföldi szellemű Emden (delfti mester műve), Görlitz, a kölni városháza kiválóan szép csarnoka s a poseni városháza (olasz mester alkotása) a XVI., Bréma nagyszerű keleti homlokzata. Paderborn, Augsburg és Nürnberg a XVII. századból valók. Az egyéb nyilvános épületek közül a pompás braunschweigi Gewandhaus, a hildesheimi „Knochenhauer“-ház, azaugsburgi és danzigi „Zeughaus“ s néhány szép városkapu tűnik ki. Városi lakóházak is nagy számmal épültek; homlokzatuk rendszerint igen díszes s különösen oromfaluk van gazdagon dekorálva. A legszebbek Hamelnben, Hannoverben, Görlitzben, Brémában, Danzigban, Hildesheimben, Rothenburgban és Nürnbergben maradtak fenn; a nürnbergi Topferhaus s különösen a Pellerhaus a német renaissance gyöngyei. A XVII. század második felében, a harmincéves háború befejezése után új, intenzív építési tevékenység indul meg Németországban s e kor alkotásai már barokk formákat mutatnak. Dél-Németország olasz, Észak-Németország általában németalföldi hatások alatt áll. Bajorországot és Ausztriát olasz építészek árasztják el s az egyházi építészet, amely a korszak nagy vallási mozgalmai következtében természetszerűleg erősen fellendül, nagyrészt olasz mesterek kezébe kerül. Olasz építészek dolgoznak Münchenben (Theatinerkirche és Szentháromságtemplom), Salzburgban (a Scamozzi tervei szerint épült dóm), Passauban (dóm), Bécsben (egyetemi templom), Bambergben (Márton-templom), Mannheimben (jezsuiták), Drezdában (Chiaveri nagyszerű Hofkircheje), úgyhogy ezek az alkotások tulajdonképen az olasz művészet lapjaira tartoznak. A nemzeti irányú délnémet barokk mesterei a Dientzenhofer-család, Fischer von Erlach, Lucas Hildebrandt és Prandauer. Berlinben, ahol a királyi kastély építése áll előtérben, Nering, Schlüter és Bosander, Drezdában Pöppelmann és Baehr a vezető mesterek. A barokk templomokat a formák nagy gazdagsága, mozgalmassága s gyakran szeszélyessége jellemzi; különösen pompásak az interieurök. A profán építészet alkotásai valamivel higgadtabb és nyugodtabb architektúrájúak, s a barokk nyugtalan mozgalmassága itt inkább a belső kiképzésekben, elsősorban a rendkívül gazdag lépcsőházakban nyilvánul; az oly alkotások, mint Pöppelmann Zwingere, amelynél a dekoratív elem erős túlsúlyban van s már-már áttöri a szerkezeti korlátokat, a ritkább példák közé tartoznak. A rokokó Dél-Németországban bontakozott ki leginkább, a XVIII. század első felében, ahol a nagytehetségű John Balthasar Neumann, Würzburg építésze a vezető mester, s mellette Schlaun válik ki. Münchenben és más déli városokban hazai mesterek mellett idegenek, főleg olaszok és franciák (Cuvilliés) dolgoznak. Berlinben Nagy Frigyes építésze, Knobelsdorff a késői barokk nagymestere, egyébként a porosz fővárosban a klasszicizmus igen korán, már a XVIII. sz.