Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)

M - Magyar művészet

Magyar művészet 438 Magyar művészet országon elterjedő román építészeti stílus jel­legzetessége, hogy a román templom várszerű rendeltetése még fokozottabb, mint külföldön. Ezt mutatják négytornyú román stílusú temp­lomaink. A román stílus nevezetesebb ma­gyarországi emlékei: a pécsi, a dévényi, a jáki és a zsámbéki templomok. Úgy építőik, mint pedig szobrász- és festődíszítőik külföl­diek, kezdetben bizánciak, később inkább ola­szok, majd pedig a csúcsíves stílus terjedésé­vel kapcsolatosan a 14. és 15. században egyre több francia művésszel is találkozunk. Így pél­dául francia építész tervezte a magyarországi csúcsíves építészet legszebb alkotását, a kassai dómot a 15. században. A kassai dómon kívül nevezetes emléke még a magyarországi csúcs­íves építészetnek a kassai Szent Mihály ká­polna és a budavári Nagy Boldogasszony templom, amelyet Mátyás király által épített tornyáról mint Mátyás templomot szokás em­legetni. Mátyás király korában a többi nyu­gati országokat megelőzve találkozunk Ma­gyarországon a reneszánsz művészettel. Ez a Mátyás-kori magyar reneszánsz művészet azonban mindvégig elszigetelt udvari művészet maradt, amely magában az országban nem tu­dott gyökeret verni. Mátyás uralkodása után hamarosan bekövetkezett a majdnem 200 esz­tendeig tartó török megszállás, amely csak­nem teljesen megakadályozta Magyarország további kulturális fejlődését. Észak-Magyar­­ország azonban mentes maradt a török meg­szállástól és azért ott a gazdagodó kereskedő­­városokban ki is alakult egy reneszánsz épí­tészeti stílus, amely a lengyel reneszánsszal van legközelebbi rokonságban. A török hó­doltság elmúlása után csak annyiban válto­zott a magyar művészet helyzete, hogy az ad­digi bizánci, olasz és francia befolyást a né­met és a német-osztrák hatás váltja föl. A 17. és 18. században elterjedő barokk stílus­nak magyarországi képviselői túlnyomórészt németek és osztrákok. Később lassanként, már a 19. század első felében egyre több magyart találunk a képzőművészek között. Ezek azon­ban szinte kivétel nélkül külföldön folytatják művészeti tanulmányaikat és vagy továbbra is külföldön maradnak és ott alkotják művei­ket, vagy ha haza is térnek, itthon éppen úgy az idegen művészeti szellem képviselői, mint külföldi származású kollégáik. A magyar művészeti élet lassú fejlődésének oka részben általános művelődési elmaradott­ságunkban van, részben pedig társadalmi vi­szonyainkban kereshető. A művészetek párt­fogója mindenütt elsősorban a főúri osztály és az egyház, nálunk azonban kizárólag csak ezek, mert jobbmódú városi polgár nagyon kevés van és a középosztálynak megfelelő ré­teg általában véve gazdaságilag igen gyönge. Magyarországon tehát csak igen kis mérték­ben tudott lefolyni a folyamat, amelyet Nyu­­gat-Európa országaiban mindenütt megfigyel­hettünk: az, hogy a művészet pártfogójának szerepét az egyháztól és az arisztokráciától lassanként a polgári osztály veszi át. Hogy ez a réteg nálunk olyan lassan fejlődött ki, ab­ban bizonyára nagy része van annak is, hogy Magyarország elsősorban agrártermelő ország. A polgáriasulás és a városok fejlődése 1840 után kezdődik meg nagyobb erővel. A tulaj­donképpeni magyar képzőművészet is csak ezekben az évtizedekben születik meg; ekkor alakul ki az, ami addig teljesen hiányzott: a magyar művészeti élet. Most már nemcsak mecénások megrendelésére dolgozó művészek vannak, hanem közönség is, amely azok mun­kája iránt érdeklődik és őket anyagilag is tá­mogatja. Egyre-másra alakulnak művészet­­pártoló egyesületek, amelyek kiállításokat ren­deznek, festményeket és szobrokat sorsolnak ki, műlapokat adnak ki stb. Művészi iskolák is megkezdik működésüket, úgyhogy a fiatal magyar művészek most már itthon végezhetik művészeti tanulmányaikat és külföldre csak annak tökéletesítése céljából kell utazniok. Onnan nagyobbrészt hazatérnek, mert most már itthon is kínálkozik elegendő munkaal­kalom. Az 1867-es kiegyezés után rendkívül nagyarányú építkezések indulnak meg az or­szágban, de különösen Budapesten. Ezek az építkezések nemcsak a magyar építészeknek adnak kenyeret, hanem a festőknek é,^­­." ^szob­rászoknak is, akiket a középületek építő és belső díszítésével bíznak meg. Az épít­­t stí­lusa azonban még a nemzetközi stílus­nyza­­tokhoz igazodik. A korszak elején az klasz­­szikus stílus van divatban. Legjelentékenyebb emléke a Pollák Mihály által­­épített Nemzeti Múzeum. Később nálunk is, mint Európaszerte, a történeti stílusok föléledése ügyelhető meg. Legnevezetesebb alkotásai a késő reneszánsz stílusú Operaház, Ybl Miklós remekműve és az új Országház, amelynek stílusában Steindl Imre zseniálisan egyezteti össze a csúcsíves, gótikus stílust a kupolával. Ugyancsak a tör­téneti stílust képviseli Schulek Frigyes, a ro­mán stílusú Mátyás tem­plom újjáépítője. Lechner Ödön és Feszi Frigyes a magyaros építőművészet stílusának megoldását keresik. Lechner ilyen irányú kísérletei közül legszeb­bek az Iparművészeti Múzeum és a Postataka­rékpénztár palotája. Feszi Vigadó épülete in­kább csak keleties hatásával kerül rokonságba a magyar stílussal. A nagy magyar festők sorát a korszak leg­elején Markó Károly, a tájképfestő nyitja meg. Az ő működése azonban m­ég teljesen külföl­dön folyik le. 1848 után a történeti festők és a freskófestők dominálnak­: Than, Zichy, Lotz és Székely Bertalan. Közben Párisban tűnik föl és szerez világhírnevet Munkácsy Mihály és a hetvenes években fölbukkan a tájképfes­tés nagy magyar képviselője: Szárnyai Merse Pál. Ő mint előfutár, különálló helyet foglal el az új magyar festészet történetében. Tőle függetlenül, a müncheni és párisi művészisko­lák hatása alatt fejlődik ki az új magyar na­turalista és impresszionista képzőművészeti irány, amely igen sok nemzetközi jelentőségű művészértéket tud fölmutatni. A 20. század első évtizedében a naturalizmusra következő ellenáramlatok is gyökeret vernek a magyar művészetben. A Rippl-Rónai által kezdemé­nyezett franciás dekoratív irány és a Kern­stück Károly vezetése alatt föllépő Nyolcak csoportmunkái jelzik az ilyen irányú új ered­ményeket. A művészet legújabb törekvéseinek az expresszionizmusnak, kubizmusnak és kon­struktivizmusnak is akadtak kiváló magyar képviselői Mátu­s-Teutsch, Kádár, Scheiber, Bortnyik és Moholy-Nagy személyében. Uitz Béla nagytehetségű piktúrájában a szociális hang is megszólal. Emberiség című freskóváz­lata, a Mezei és ipari munka szolidaritása című plakátfreskója a szociális magyar művé­szet legszebb alkotásai. Mellette Bíró Mihály plakátjai és grafikai munkái és néhány fiatal szocialista világnéz­etű művészünk plakátter­vei képviselik az aktív szellemű képzőművé­szetet. A magyar proletariátus nem jutott el még addig a kulturális fejlődési fokig, hogy

Next