Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)

M - Munkások Ujságja - Munkás Testedző Egyesület - Munkásügyi Szemle - Munkásvédelem

Munkások Újságja 498 Munkásvédelem cialista munkásoktatás és egyelőre Bombay­­ban működik munkásiskola, amelynek előadá­sait bárki meghallgathatja. A különböző vá­rosokban tudományos előadásokat rendeznek és ezeknek előadói kizáróan a Bombay egye­tem tanáraiból rekrutálódnak. Magyarorszá­gon szintén csak a háború utáni években ka­pott hatalmasabb lendületet a szocialista mun­kásoktatás, amelyet azonban nagyban hátrál­tat kifejlődésében az ellenforradalmi politikai rendszer. Ennek ellenére azonban úgy a fő­városban, mint a vidéken mind nagyobb szám­ban létesülnek évente hathetes és féléves sze­mináriumok, amelyeket részint a párt és ré­szint a szakszervezetek tartanak fönn. Az egész országra kiterjedően rendez a párt ismeretterjesztő és tudományos előadásokat, múzeumlátogatásokat és tanulmányi kirándu­lásokat. Azonkívül megszervezi a külföldi ta­nulmányi kirándulásokat is. A téli hónapok­ban kultúrestélyek rendezésével szolgálja a munkásság irodalmi és művészi képzését. Ha­sonló oktatásügyi apparátust tart fönn a Szak­­szervezeti Tanács, főként a munkásságnak a szakszervezeti mozgalomban szükséges gya­korlati képzés szempontjából. Ugyancsak a Szaktanács fáradozik azon, hogy a legköze­lebbi időben a szakszervezetek anyagi támo­gatásával megteremtse a munkásfőiskolát, amely vezetők képzésére volna hivatott. Álta­lában meg kell jegyeznünk, hogy a szocia­lista munkásoktatás ügyét minden országban demokratikusan szervezett testületek irányít­ják, amelyek speciálisan foglalkoznak a szo­cialista oktatás kimélyítésével. Ezeknek a testületeknek az öszessége alkotja az Oktatás­ügyi Internacionálét, amely fejlődése folya­mán hivatva van nemcsak a Nemzetközi Fő­iskolának a megteremtésére, hanem egy olyan modern és szocialista alapelveken fölépülő pedagógiai rendszernek a kidolgozására is, amelynek alapján később a proletariátus cél­tudatosan nevelheti jövő nemzedékét. Munkások Újságja. Táncsics Mihálynak 1848 április 1-én megindított hetilapja, amely a forradalom és a szabadságharc hónapjaiban különösen a vidéki kisgazdák és földmunká­sok körében volt nagyon elterjedt és nép­szerű, egyúttal a szabadságharc lapjai között a legradikálisabb, amely már szocialista el­veket és programpontokat is hirdetett. A szabadságharc kormánya erőszakos eszközök­kel tette lehetetlenné 1849-ben a megjelenését. Ezután Táncsis röpívekben és röpiratokban szólt a híveihez. Ilyen címen 1868-ban is je­lent meg inkább a munkáltatók befolyása alatt álló hetilap (szerkesztői: Kúnsági, Beer­­man Guidó) és e címet alcímként fölvette Táncsics 1869-ben Arany Trombita néven meg­indított munkáslapja is. Munkás Testedző Egyesület, a magyar mun­kássportolók legnagyobb egyesülete. A leg­nehezebb és legszűkösebb viszonyok között ala­kult meg 1903-ban, alig néhány taggal, de mind nagyobb népszerűségre tett szert a mun­kásság körében, taglétszáma állandóan szapo­rodott és egymásután alakította meg a kü­lönböző sportágakat kultiváló szakosztályait. Különösen örvendetes az a nagy fejlődés, amelyet a háborút követő esztendők vissza­esése után, az utóbbi években mutathat föl az egyesület. Legtöbb tagja a tornaszakosz­tálynak van. Sorban következnek a turisz­tikai, atlétikai, birkózó-, labdarúgó-, kézi­labda- és úszószakosztály. Az egyesületnek saját helyisége és a Nagyszénáson menedék­háza van. Hét tornatermet bérel a fővárosi iskolákban torna- és birkózásgyakorlásra. Atlétái a főváros Millenáris nevű sporttele­pén, úszói a Császár- és Rudas-fürdő (utóbbi­ban télen) úszómedencéiben tartanak tré­ninget. Munkásügyi Szemle, szociálpolitikai havi folyóirat, amelyet Kis Adolf, a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár igazgatója adott ki és szerkesztett 1909—1919-ig. Társszer­kesztői dr. Stein Fü­löp és dr. Hahn Dezső voltak, munkatársai között szerepeltek a ma­gyar szociálpolitikai írók valamennyien. Kü­lönösen a munkásbiztosítás, munkásvédelem, szociális egészségügy és munkajog területéről közölt tanulmányokat. Munkásvédelem alatt a munkások érdekei­nek megoltalmazását értjük. Vonatkozik pe­dig ez a védelem legelső­sorban a munkások egészségére, testi épségére és általában éle­tére, amelyet a foglalkozással, illetve az ipari üzemmel kapcsolatosan az ártalmaknak, ká­ros behatásoknak és veszedelmeknek hosszú sora fenyeget. A helyes munkásvédelemnek már az anya­méhben kell kezdődnie. Távol kell tudniillik az anyától tartani mindazt, ami egészségének megrontására és ezzel erejének meggyöngíté­­sére alkalmas. Beteges és elgyöngült anyának a csecsemője már a világra hozza magával szervezetének kisebb ellenállóképességét, amit aztán nagy mértékben fokoz az is, hogy a nélkülöző, munkába járó anya rendszerint nem is szoptathatja csecsemőjét. A statisztika adatai pedig azt bizonyítják, hogy a mester­ségesen táplált csecsemők közül az első élet­évben hétszer annyi pusztul el, mint azok kö­zül, akiket az anyjuk maga szoptat. Azt kell tehát kívánnunk, hogy a nők általában, ki­váltképpen pedig azok, akiknek csecsemőjük van, az ipari munkától tartózkodjanak. Mivel azonban a gazdasági viszonyok vaskényszere folytán a munkába, a gyárakba járó nők száma egyre jobban szaporodik, legalább arról kell gondoskodni, hogy a nők minden­féle éjjeli ipari munkától eltiltassanak, nap­pali munkájuk pedig olyképpen szabályoztas­­sék, hogy napi munkaidejük nyolc óránál több sohase lehessen. Közben pedig legalább egyórai déli szü­netjük legyen, hogy ebédjü­ket nyugodtan elfogyaszthassák. Veszélyes üzemekben nőket alkalmazni nem szabad. Szü­lés előtt, a gyermekágy idején, és szülés után az anyákat hathatós védelemben és megfelelő anyagi segélyben kell részesíteni. A munkás­nőknek alkalmat és lehetőséget kell nyújtani, hogy csecsemőjüket a szokásos négyórai idő­közökben megszoptathassák. Nagyobb telepe­ken és gyárakban külön helyiséget kell a csecsemők számára berendezni és megfelelő felügyeletről kell gondoskodni. Mint a mun­kásoknak általában, úgy különösen a nőknek vasárnapi munkaszünete a szombati déli órákban kezdődjék. A tanoncok korhatárát jelentékenyen — de legalább is a 14. életév befejezéséig — föl kell emelni, az iskoláztatást pedig a 18. évig köte­lezően folytatni kell. A munkaidő heti 48 órán túl nem terjedhet. Tanoncoknak a törvényben megállapított munkaidőn túl semmi néven nevezendő egyéb munkát adni nem szabad, tehát például a műhely söprésének és takarí­tásának idejét bele kell számítani a munka­időbe. A műhely rendbehozásán kívül semmi egyéb olyan munkát nem szabad a tanoncra bízni, ami nem függ szorosan össze a mester-

Next