Tolnai Új Világlexikona 3. Bur-Don (Budapest, 1926)

D - Domodossola - Domonkos - Domonkosok - Domony - Domoszló - Domremy-la-Pucelle - Domus - Don - Don - Donar - Donászy Ferenc - Donát János

320 Domodossola — Donát Néhány írót is bőkezűen támogatott,, ezenkívül pazar játékokat rendezett. Őrjöngésében isten­ként imádtatta magát és kegyetlenül üldözte a császárkultuszt megtagadó keresztényeket. Mikor felesége szeretőjét, Pa­ris színészt is megölette, fe­lesége már a maga életéért kezdett re­megni s hogy megelőzze a zsarnokot, összeesküvést szőtt ellene. Az összeeskü­vők szobájá­ban támad­tak rá l­.-ra és megfojtot­ták. Domodossola (e. : domo­­dosszola), olaszországi j.-i székhely Novara tarto­mányban, a Simplon út és vasút mellett, (1920) 70001. Domonkos (Dominicus), szent, a róla nevezett rend alapítója, szül. Galaroga faluban, D­­kasztiliában 1170., megh. 1221. Bolo­gnában. Különösen a prédikálás terén tűnt ki. Ta­lálkozván azokkal a római prelátusokkal, akiket az albigensek megtérítésére kü­ldte­k ki, az az eszméje támadt, hogy csak következetesen ke­resztül vitt aszketikus és apostoli szegénységben töltött életet élő lelkészek vethetnek gátat az eretnekségnek. Új szerzetesrendet alapított, a D.-rendet, amelyet III. Honorius pápa 1216. erősített meg. A rend, a prédikálók rendje, csak­hamar elterjedt s Magyarországon is megho­nosodott. I­.-t 1234. avatta szentté IX. Gergely. Domonkos­ok, másképp prédikátorok rendje (Ordo Praedic­atorum, rövidítve O. P.), Szent Domonkos által alapított szerzetesrend. Az a tanító tulajdonképpen három rendet alapított, az 1215. Toulouseben alapított prédikátorok rendje az 1., az 1206. alapított 1­. apác­a rendjét 2 iknak nevezik, az 1220. Lombardiá­ban alapított Mi­­tia Jesu Christi testülettől a 3 ik rend fej­ődött. A nálunk ismeretes D. v.prédikátorok rendjének hivatása Isten igé­jének hirdetése, az eretnekek és pogányok megtérítése. A rendnek nyolc tartománya van, köztük a magyar. A rend nagy szerepet játszott, főleg a középkorban. A pápai udvarban a Magister palatis ma is Domonkosrendű, a világ első egyetemein tanítottak tagjai: Aquinói Sz. Tamás, a nagy tudós is dominikánus volt, az egyházi inkvizíciót is egészen a D.-ra bizták. Idők folyamán a rend tagjai közül 4 lett pápa Francia do­monkos - szer­zetes s 1000-nél több püspök. A rend élén áll a magister generalis, akit 12 évre választanak, a tartományok­b­­n áll a provinciális, az egyes házak feje a perjel, akit szintén választanak. A rend ruhája fehér, fehér csuk­lyával, nyilvános ténykedéskor fekete köpenyt is viselnek fekete csuklyával. Magyarországon ko­rán elterjedt a rend , 16 ko­ls­tora volt. Közülök ment el négy szerzetes IV. Béla alatt, hogy az ősmagyarokat fölkeressék. Ma a Csonka-Magyarországon négy házuk van : Budapesten, Szom­bathelyen, Sopronban, Vasváron; Domonkos-apácaház kettő. A ma­gyar D. egyik dísze volt Boldog Margit IV. Béla király leánya. Domony, nagyk. Pest vm. aszódi j.-ában, (1920) 1375 1. Pos­ta, táviró. Domoszló, nagyk. Heves vm. gyöngyösi j.-ában. (1920) 2574 1. Posta, táviró. Régi község, az Aba-nemzetségből sarjadt Kom­­póthy-család birtoka volt. Ősi fészkük, Orosz­lánkő vára, a tatárjárás után épült. Temploma 1686. való. Domremy-la-Pucelle, kisközség Franciaország Vosges départementjában, 300­1. Híres arról, hogy az orléansi szűznek, D‘Arc Johannának szülőhelye. Domus(lat.), ház—D. Bei, Istenháza, templom. Angliában u. procerum, rövidítve D. P., a lordok háza. Don (az ókorban Tanaisz), folyó európai Oroszországban, az ókorban eddig számítot­ták Európát. Tula kormányzóságban az Ivanov­­tóból ered. Deltájának területe 340 km 2. Hossza 2134 km. Vízterülete 430.259 km 2. Deltáján roppant szétágazik, kb. 30 mellékágra bomlik. A Jepifani-csatorna felső vízvidékét az Okán át a Volgával köti össze. Az esése kicsi, a folyó nagyon zátonyos, ezért hajózása nehéz. Rosz­­tov alatt jelentős a halászat. Innen nagyon sok kaviárt és besózott halat szállítanak egész Oroszországba. Don (ol. és spany.), a latin dominus szóból eredő cím, amely eredetileg a pápát, később a püspököket és apátokat s végül a szerzetesiket illette meg. Spanyolországban a nemesek címe: Ilonar vagy Thor, ősgermán isten, a zivatar, mennydörgés, a termékenység istene, szent fája a töly. Geismann híres tölgyét Bonifácius vágta ki (725). Neve ma is él különböző helynevelé­ben és a csütörtök, Donnerstag német nevében. Donászy Ferenc, ifjúsági író és fordító, szül. 1862-ben Zalaegerszegen, megh. 1923. Buda­pesten. Egész sor természetrajzi és törté­nelmi tárgyú ifjúsági művet irt vagy dol­gozott át idegen nyelvekből; főbb munkái: Egy magyar diák élete Mátyás kirá­l korában, Toldy Miklós, Őse­rdőkön, tengereken, Rejle­yek a történelemből, Tengereken innen, tengereken tál. Donát János Dániel, festő, szül. 1744. Kloster Neuzellben, megh. 1830. Pesten. Negyven évi bécsi tartózkodás után 1810. költözött Pestre, hol főleg Kazinczy Ferenc támogatása mellett keresett arcképfestő lett s a közélet számos jelesét örökítette meg. Festett szép oltárképe­ket is. A budapesti Szépművészeti Múzeum és a Történelmi Képcsarnok több képmását őrzi. A III. KÖTET VÉGE.

Next