Tolnai Új Világlexikona 7. Hit-Jós (Budapest, 1927)

I - Illatszerek

Illatszerek összetétele : 50—60 % gyanta, 7 % illó­olaj és 30—33 % mézga. . Az egyiptomiak ősidők óta ismerték és hasz­nálták, ó-egyiptomi neve anti. Egyiptomban többféle minőséget különböztettek meg, így a Ptolemaiosok korában az edfui templom­műhely feliratai szerint nem kevesebb, mint 14 minőséget. Mindegyiknek külön neve volt s mindegyiket más-más istennek szentelték, ill. azt tartották, hogy annak az istennek szeméből folyt ki, melynek tiszteletére használ­ták. Az egyiptomi tömjén-szükségletet nem­csak idegen kereskedők behozatala révén fedez­ték, hanem a hatalmasabb fáraók egész expe­díciókat küldtek hajón D-Arábiába, a tömjén hazájába (amelyet ők Taneternek, isteneik hazá­jának neveztek, földrajzilag pedig Pun néven emlegettek), hogy a helyszínen mentői nagyobb mennyiségeket szerezhessenek. Már régebben, mint 3000 évvel Kr. e. szokásban voltak ezek az egyiptomi expedíciók, Sahure fáraó (ural­kodott 2743­—31.) piramis-templomának dom­borművei pedig egy hazatérő tömjén-expedíció jeleneteit is­­ megörökítik. A tengeri kereskedelem kezdeteit minden bizonnyal ezekben a tömjén-expedíciókban kereshetjük. Ehhez hasonló jelentősége egyedül a szíriai expedícióknak volt, honnan a fáraók értékes épületfát (libanoni cédrusfa) hozattak. Ámde Arábia D-i része annyi drágaságnak volt hazája az egyiptomiak szemében, hogy Boldog Arábiának nevezték s ez a név szinte mai napig fenmaradt. Müven nagyrabecsülték az egyiptomiak a tömjént, mutatja Hacsepszut fáraónő expedí­ciója. Hacsepszut I. Tutmozisnak­ volt a lánya, előbb féltestvérének, II. Tutmozisnak felesége­ként, majd 1516—1481. Kr. e. egymaga ü­lt a fáraói trónon. Tébától Ny-ra Der el Bari-ban ma is láthatók annak a templomnak marad­ványai, melyeknek domborművei a legérdekesebb tömjén-expedíció jeleneteit mai nap is elénk tárják. Ez az expedíció azért nevezetes, mert Hacsepszut nem elégedett meg a tömjénnel, hanem 31 darab tömjénfát is hozatott hatalmas kőedényekben, melyeket a templom legfelső erkélyén helye­zett el Amoné is­ten tiszteletére. Talán ez volt az első exotikus élő­­fa-gyűjtemény. A zsidók az egyiptomi kivo­nulás után meg­tartották a töm­­­jénezés egyipto­mi szokását, de ugyancsak szo­kásban volt a tömjénezés Babi­lóniában s egye­bütt is Elő-Ázsiá­­ban. A görögök a tengerész föní­ciaiaktól, a ró­maiak pedig a görögöktől vet­ték át a tömjén­égetést istentisz­h­imjénta rajza Ver ii Bairi ■vstH eleinte templomának falán tiltotta a tömjén­áldozatot, később, nevezetesen a IV. sz.-tól kezdve magáévá tette, ellenben ekkor megta­gadta a római császárok tiszteletére szóló töm­­jénfüstülést. Keletre is elterjedt a tömjénezés szokása. Indiában már többszáz évvel Kr. e. meghonosodott, ott főleg egy másik tömjénfa, az indiai Boswelia Shum­­era gyantája használa­tos. Kínában is szokásban van a tömjénezés, kivált a temetési szertartáshoz használják. A tömjénhez hasonló, de ma már kevésbé fontos szerep jutott osztályrészül a m­irrhána­k is, mely a mirrh­afa, Commiphora abyssinica gyantája. E fa tüskés, levelei pedig hármasak, a két oldalsó levélke kisebb, mint a középső, sőt gyakran hiányzik. Hazája D-Arábia és Abesszínia É-i része. A mirrha részben már magától is folyik a fából, főleg azonban a fába hasogatott sebekből nyerik. A kereskedelmi árú sárga v. barna színű, íze csípős, keserű (murr, arabul a. m­. keserű), illata kellemes. Összetétele : 28—35% gyanta, 2—6­5% illó­olaj és 40—67 % mézga. A mirrha az ókorban a tömjén után a leg­fontosabb füstölőszer volt, az egyiptomiak a tömjénnel keverve is használták s még Krisztus korában sem vesztette el jelentőségét, mert mint ismeretes, a mágusok aranyat, tömjént és mirrhát hoztak ajándékba a kisded Jézus­nak, tehát még akkor is a legdrágább holmik közé tartozott a mirrha. Később azonban Nyu­gaton elvesztette jelentőségét, napjainkban pedig már csak Keleten használják s a kereskedelmi­­ ára legnagyobb része Bombaybe jut, honnan­­ kisebb mennyiség még Kínába is vándorol. Hacsepszut királynő tömjén-expedíciója 129 Tolnai Világ­lexikona VII.9

Next