Tolnai Új Világlexikona 17. Táv-Vég (Budapest, 1930)

T - Tegez - Teghze Gyula - Teghze-Gerber Ferenc - Tégla - Téglagyártás

a Tegez — Téglagyártás tengerészet főparancsnoka lett. Bécsben nagy emlékművet állítottak tiszteletére. lejjez, az ij tokja, amely mellett az íjas puzdrát is hord nyilai számára. A nyugati né­pek nem használtak tegezt ; ők csak arról gon­doskodtak, hogy az íj húrját a ned­vesség ellen megvédjék. A keleti né­peknél általános a tegez, amelynek készítésében nagy ipar- E=3(fS) művészeti készséget és luxust fejtettek ki. Igen tJCteassSV, szép berakottművű és lakkozott tegezek ism­e- VM rétesek. A régi magyar Wiffl hadi viselet is ismerte . Teflicze Gyula, szocio-Tegez és puzcra­lógus, jogbö­cseleti író, debreceni egyetemi ta­nár, szül. 1867. Kitűnő szociológiai megértés­sel tárgyalja az elméleti szociológia, a kritikai jogbölcseleti és az általános etika területének nagyobb összefüggő határkérdéseit. Főbb művei: Szerves társadalmi elméletek ; Jogbölcselet; Ethika; A társadalom. Teghze-Gerber Ferenc, ny. számvevőszéki ta­nácselnök, szül. 1872. Szinérváralján. Egye­temi magántanár, a budapesti egyetemen az államszámviteltant adja elő. Pénzügyi és számviteli szakkérdésekkel és közigazgatással foglalkozik. Önálló művei : Általános állam­szán vilellan ; A devalváció. Téfkia, agyagból, homokból, cementből ége­tett építőanyag, néha salakból sajtolt tömb. Az épületek főanyagát képezi. A T.-hoz közön­séges homokos, vasoxidot és meszet tartalmazó — nem tűzálló — agyagot használnak leg­inkább. A homok soványít­óanyagul szolgál. Ha kövér agyagból készítenék csupán, akkor a T. szárításkor, égetéskor térfogatában nagyon összezsugorodnék s meg is repedne. Vasoxid és mész könnyen olvadóvá teszi az agyagot, de ha sok benne a mész, a T. könnyen szétmállik. Kavicsos agyag sem jó. A T. az agyag vast­ar­talma és az égetésfoka szerint vörös, sárga, sőt egészen vörösbarna lehet, de ha sok a mész benne, akkor világos-sárga színű lesz égetés után. Ez a szín a jó kiégetés jele, amit meg is követelnek. Újabban mészhomok-téglát hasz­nálnak, mely olcsóbb, mint az agyag-T. Tiszta fehér színű. A tégla mérete normálisan 15 cm. széles, 30 cm. hosszú, 7 cm. magas. De vannak a szabványosnál valamivel kisebb méretűek is. Vannak különleges T.-k, mint a kongó-, kera­­mit-T. stb. Tég­la­gyártás, a legrégibb iparok egyike. Eredete az egyiptomiak és asszírok idejére nyúlik vissza, akik eleinte csak napon szárított vályogtéglát készítettek, de hamar felismerték, hogy a nyers agyagtégla kiégetésével ellenálló és az építkezésre kitűnő anyagot lehet előállí­tani. Ezt bizonyítják a nílusvölgyi ásatások, az ezekből kikerült építmények kora több ezer évre becsülhető. A T. alapanyaga az agyag, mely a föld felületén nagy mennyiségben for­dul elő. Az agyag elmállás útján keletkezett, tulaj­donképpen úgynevezett másodlagos kőzet, mely csillámpala, gnájsz, gránit, porfir, szienit, diorit és bazalt­oskőzet­ekből a növény­zet és a természeti erők bomlasztó hatása alatt szétporlódott a víz által elsodorva, egyes be­befolyásolják. Soványító anyag a homok, tűz­álló agyagból ugyanilyen téglák készülnek; vízállóképességét fokozzák a földpátok. Az agyag bányászata ásóval, csákánnyal, robbantóanyagokkal, legújabban gőz-, benzin-, v. villannyal ,hajtott késes v. kanalas kotró­gépekkel megy végbe, mégpedig vastag agyag­rétegnél lépcsőzetesen a földbeomlás ellen. Már a termelésnél előaprítják és osztályozzák. A termelés helyéről talicskán, vágányon, drót­­kötélpályán, felvonón juttatják a feldolgozó helyre. Itt v. kézzel gyúrják és vizezik, v. nagy üzemeknél gépiesen gyúrják, keverik, őrlő­malmokban, görgős járatokon aprítják, ke­verő- és vágógépeken szárazon és nedvesen készítik elő a sajt­oláshoz. Az előkészített agya­got azután sajtolják. Régebben — sőt néhol még ma is, — csak a faformákban vetett kézi­­verésű tégla volt ismeretes. Lehet a téglát nedvesen, félnedvesen és szárazon sajtolni. A nedves présen a hengerben csigaszárnyak forognak s ezek tömörítik s hajtják az anya­got a prés szájnyílása felé. A szájnyílás meg­adja a kijövő téglaszalag alakját, melyet a téglavágóasztalon dróttal téglákra darabol­nak. A száraz és félszáraz prések az agyagot nagy nyomással acélformákba sajtolják, mely éles élekkel és tömören kerül ki (nyers tégla). A cserépsajtolás lényegileg ugyanaz, mint a téglasajtolás. Különleges gyártmányok sajto­­lását — pl. dísztéglák, agyagcsövek, virág­cserepek, gerinccserepek sajtolását, — külön e célra készült gépeken végzik. Sajtolás után jön a szárítás. Ennek helyére a nyerstéglát v. cse­repet targoncán, szállítókocsin, szalagos szállí­tókon lehet elszállítani. Lehet a napon v. szellős szárítókamrákban szárítani, modern telepeken mesterségesen fűtött kamrákban, hol fáradt gőz­zel, kazán- v. kemencefüstgázokkal v. a ke­mence dülő tégláival szárítanak. Az ilyen műszárítók épülhetnek földszintes v. emeletes és kemencefeletti elrendezéssel. (Bührer-, Möl­ler-, Keller-, Witte-féle stb.) A téglaégetés — mely a következő művelet, — a kötött víz eltávolítását célozza, miáltal a tégla kőszilárd lesz. Égés alatt ugyanis a kémiailag kötött víz eltávozik. Kezdetben úgy­nevezett tábori kemencét használtak, melybe a nyers téglákat összerakták, az oldalfelületén agyaggal betapasztották és füstcsatornát épí­tettek benne. A tüzelőanyagot már a kemence­építéskor belerakták. Ebből fejlődött az állandó boltozatos egykamrás kemence, több sorban rá­helyezett kéményekkel. A tüzelés kétoldalról nyílásokon át történt síkrostélyon és az egész fatetővel volt befedve. Később a füstgázok melegét a nyersárú előmelegítésére kezdték fölhasználni.­ ­ borkemence: (a, égetőtér, (b) szárító

Next