Uj Idők Lexikona 7-8. Cún - Eöttevényi (Budapest, 1937)

E - Eklogit - Ekman Robert - Ekphonesis - Ekrazit - Ékszer - Ékszerész-ipar - Ektasia - Ektoderma

Ektoderma ezután foglalhatta el ismét rendes helyét a gyülekezetben. Ekliptika, a Földnek a Nap-körüli pá­lyája. Síkja a Föld egyenlítőjének síkjával 23n2G’59” szöget zár be (E. ferdesége). A Napnak az égen egy év alatt leírt látszó­lagos pályáját is E.-nak hívják, ez az előb­binek mintegy visszatükröződése. Az E. az égbolton azáltal vehető észre, hogy a Nap lenyugvásának helyén, a horizont közelé­ben, az Állatkörnek mindig más csillag­képe válik láthatóvá besötétedés után. Az E. síkjára merőleges, az E. középpontján átmenő egyenes az E. tengelye, ennek és a (látszólagos) éggömbnek metszéspontjai az E. pólusai. A csillagászatban használa­tos E.-i koordinátarendszer párhuzamos kö­rei az E.-val párhuzamosak, délkörei az E. pólusain mennek át. Utóbbiakat a Tavasz­ponttól kezdődőleg számozták meg. Az E. szigorúan véve kevéssé megnyúlt ellipszis, ennek egyik gyújtópontjában van a Nap középpontja. A megnyúlás oly kicsiny, hogy még az E. középpontja is beleesik a Napba, ugyanis az E.-nak numerikus excentrici- tása 0 0167. Eklogit, zöld augitből, úgynevezett om- facifból és vörös gránátból felépített, nagy földmélységekben kikristályosodott magma- tikus kőzet. Elterjedt Finnországban. Ekman Robert, a „finn festészet megindí­tója", *1808, +1873. Sokáig svéd udvari festő volt. Finnországba visszatérve népéletképo- ket festett. Fontos volt művészet-pedagógiai munkálkodása. Ekphonesis (görög), a. m. „hangos olva­sás", a g. kel. liturgia szövegeinek ünne­pélyes, hangos előadása. Külön jelek, az ú. n. ekphonetikus jelek jelölik. Ekrazit, robbanóanyag, a pikrinsavnak (1. o.) az osztrák-magyar hadseregben vi­selt s azóta széliében elterjedt neve. A pikrinsavhoz rendszerint kevés mononitro- naftalint is adtak, hogy feldolgozásánál ke­vesebb por keletkezzék (utóbbi ugyanis ár­talmas a munkások egészségére). Ékszer, apró, leginkább nemes anyagból készült, a testi ékesítés célját szolgáló tár­gyak gyűjtőneve. Díszítés mellett lehet ba­bonás célja is (pl. díszes amulettek) v. a hatalom jele (pl. a különböző koronák) v. puszta jelkép (pl. eljegyzési, doktori gyűrű), másrészt szolgálhat gyakorlati célt is (pl. díszes övcsatt). Már az őskorban is nagy volt a szerepe, mint azt az ásatások útján napfényre került kőkorszakbeli, kagylókból, állati fogakból stb. készített „gyöngyso­rok", perecek bizonyítják. A mai, termé­szeti állapotban a trópikus éghajlat alatt élő néptörzsek közt akadnak olyanok is, amelyeknél az efajta É. jóformán egymaga helyettesíti a ruhát s nagyon valószínű, hogy az őskorban is rokon viszonyok közt az É. megelőzte a ruházkodást. A kultúra fejlődésével az É. egészen iparrpűvészeti jellegű lett, alakítása túl­nyomón az ötvösművészetnek lett feladata, egyre kisebb mértékben a gemmametszőké. A babilóniai, assziriai, egyiptomi, krétai, my- kenai leletek már nagyfejlettségű É.-műves- ségről tanúskodnak a Kr. e. IV. évezredtől fogva. Már ebben a korban szorosan hozzá­simul az É.-ek stílusa az említett népek általános művészeti stílusához s így van ez napjainkig. A fő É.-típusok már ebben az időben is elkülönödtek egymástól rendeltetésük sze­rint. Ilyen pl. a hajdíszítő diadém, amely­nek pompás, aranyból domborított példá­nyai mór a Kr. e. II. évezredből is marad­tak ránk. Ebbe a sorba tartoznak a gazdag díszítésű liajtűk is. A nyakékességet szol­gálták a különböző, gyöngyből, zománcos aranyból, drágakövekből készült nyaklán­cok; a kar és láb díszei arany-, ezüst- és csontperecek; végül divatoznak a gyűrűk, fülbevalók, primitív népek ajak- és orr- perecei stb. Mindezek közvetlenül a testre kerülnek. A ruhán viselt É.-ek elsősorban az ékes fibulák, tűk, csattok, a mellpajzsok, részben a násfák is (1. e címszavakat). A művelt népek É.-einek legfontosabb anyaga az arany, ritkábban az ezüst; ezeket gyakran kombinálják sokféle színű zománc­cal, drágakövekkel, gyönggyel, gemmával, kameóval. Az anyagoknak feldolgozási módja szorosan együttjár az ötvösség más­célú technikájával és stílusával. Manap az É.-ek sokféle típusa gyári üzemekben is készül, ezek termékei természetesen alsóbb- rendűek, mint az igazi ötvösművészet ké­szítményei. A tömegfogyasztást szolgálják az ú. n. hamis É.-ek is, amelyek olcsó anyag­ból (egyszerű fémötvözetek, színes üveg, mesterséges gyöngy stb.) utánozzák a ne­mes anyagúnkat. A rendkívül fejlett régi magyar É.-művesség néhány jellemző ter­mékét mutatják a 183—184. sz. képtáblák. Ékszerész-ipar, képesítéshez kötött ipar. Rokon az arany-, ezüstműves, arany-, ezüst-, fémverő. valamint ötvös iparokkal. Ennek következtében ezeket az iparokat együtt lehet gyakorolni, ill. az egyik iparról a másikra át lehet térni a képesítés külön igazolása nélkül. Az É. a nehezebben el­sajátítható iparok közé tartozik, a segéd­idő 2 és Vi év. Az ékszerkereskedés szabad ipar; a zsibárus ékszerek vételével és el­adásával külön engedély nélkül is foglal­kozhat, de a rendőrségi előírásokat köte­les betartani. Ektasia (görög), az orvostudományban valamely tömlőalakú szerv kiöblösödése, ki­tágulása. Ismeretes pl. a hörgők E.-ja, a gyomor E.-ja. Ektoderma. Fejlődésének legkezdetén az embrió két, később három réteg sejtből áll; ez az ú. n. csíraleveles stádium. A külső sejtréteg neve E„ a belsőé entoderma, a kettő közötti, utoljára fejlődő középső sejt­réteg a mesoderma. Az E.-ból fejlődik a bőr, az idegrendszer az összes érzékszer­1963

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék