Uj Idők Lexikona 17-18. Lazacfélék - Nád (Budapest, 1940)

M - Magyari Ifjúsági Vöröskereszt, l. Ifjúsági Vöröskereszt - Magyarigen (Ighiu - Magyar Iparművészet - Magyar irodalom

Magyar irodalom színpad legnagyobb irodalmi sikere, Ma­dách Imre műve, Az ember tragédiája, könyvdrámának készült és csak jóval szer­zője halála után alkalmazták színre. A szabadságharc után következő korszak lírájából mindenekelőtt erős kritikai had­járattal ki kellett irtani a Petőfi-utánzókat. A kritika vezére Gyulai Pál volt, maga is jeles lírikus. A már említettek és Lécay Jó­zsef mellett egyéni hangon szólaltatta meg a nemzet fájdalmát Vajda János. Belőle már a maga keserű pesszimizmusa is be­szélt. Elsőnek érezte meg a pesszimista filozófusok s a természettudományos világ­felfogás hatását. Az 50-es években született költőnemzedékből Reviczky Gyula és Kom­játhy Jenő számítanak a modern líra elő­futárainak. Az elbeszélő prózában a kiegye­zés kora nagyobb fellendülést hozott. A 80-as évektől kezdve Jókait megközelítő népsze­rűségre tett szert kedvesen anekdotázó, sok­szor irónikus stílusával Mikszáth Kálmán, aki a Jó Palócok és a Tót Atyafiak sikeré­vel megteremtette a regionális nép­ábrázo­lás iskoláját (Baksay Sándor, Benedek Elek, Tömörkény István stb.). Helyi vonatkozá­sok nélkül rajzolta a magyar parasztot Gárdonyi Géza, aki a magyar történelmi regény műfaját is új sikerre tudta vinni. A külföldi áramlatok közül volt némi ha­tása a M.-ra a francia naturalizmusnak (Tolnai Lajos, Bródy Sándor, Justh Zsig­mond), de naturalista irány nem fejlődött ki. A sz. vége felé sokkal biztatóbbnak lát­szott a nemzet sorsa, semhogy ez a pesszi­mista irány uralomra juthatott volna. A színpadon Szigligeti helyét Csiky Gergely foglalta el. Vele kezdődik a mesteri francia technika térfoglalása. Rákosi Jenő a Sha­­kespeare-hatást és a romantikát újította fel. Herczeg Ferenc a tökéletes technikát stílus­művészettel és a magyar élet alapos ismeretével egyesítve, végképpen megala­pozta a magyar szerzők tekintélyét a kö­zönség szemében; legjelentősebb színpadi alkotása e korban a felismerhetően magyar vonatkozású Bizánc. Csiszoltság és kultúra jellemezte az elbeszélő irodalomban Ambrus Zoltánt, a nagytekintélyű kritikust is. XX. sz. A felgyülemlő és sokáig elhanya­golt társadalmi és politikai kérdéseket, az új kor egyéni, erkölcsi, világnézeti kérdé­seit költők és írók merészebb hangon és új formák közt igyekeztek kifejezni. Valóság­gal forradalmi hatása volt Ady Endre fel­lépésének. Ma már minden irány hívei el­ismerik, hogy legtöbbet támadott versei a magyar lélek legmélyéből fakadtak, életre akarták ostorozni az alvó országot, meg­menteni attól a sorstól, hogy idegen érde­kekért áldozza fel magát. Ugyanazt akarta tehát, amit az Arany—Petőfi-hagyományo­­kat követők újabb nemzedéke: Szabolcska Mihály, Bárd Miklós, Vargha Gyula, Kozma Andor stb., formában pedig azt a felszabadí­tást folytatta, amely már az ugyancsak Arany-követő Kiss Józsefnél is jelentkezett. Ady egyénisége annyira erős volt, hogy utánozni nem lehetett: az Ady-utánzó köl­tészet pillanatok alatt elhervadt. Az ösztö­nös lángelme közvetlen utódai „tudós poé­ták". Legnagyobbak közöttük Babits Mi­hály, Kosztolányi Dezső, Tóth Ár­pád, Ju­hász Gyula. Az elbeszélő irodalomban Adyval párhu­zamosan indult meg a társadalmi és em­beri igazságok nyers feltárása (Móricz Zsig­­mond és Szabó Dezső). Móricz a színpadon folytatta a népszínmű modernizálásának munkáját, amit a maga módján már Gár­donyi is megkezdett. A sz.­eleji, rendkívül gazdag irodalom különböző szempontokból az egész új magyar életet felöleli (Chol­­noky Viktor, Csáth Géza, Farkas Pál, Lö­vik Károly, Pekár Gyula, Rákosi Viktor, Szirti Gyula, Thury Zoltán stb.) s felidézi a nemrég elmúlt korszakokat (Krúdy Gyula, Torm­ay Cecil). A háború utáni iro­dalom tovább megy azon az úton, melyet Széchényi valamikor a „nemzeti önismeret­nek" nevezett. A történelmi regény ismét feltámad, sőt előtérbe nyomul: a múlt is a jelen megismerését szolgálja. Herczeg Ferenc, aki annyi ragyogóan elmés és fino­man elemző rajzban ábrázolta kora társa­dalmát, szintén visszatér a Pogányokban diadalra vitt műfajhoz. A fiatalabb nemze­dékben Surányi Miklós, Gulácsy Irén és Móricz Zsigmond mellett főleg az erdélyi írók közül írnak számosan történelmi re­gényt (Makkai Sándor, Kós Károly stb.). Gr. Bánffy Miklós (Kisbán Miklós) a kor nagy lelkiismeretvizsgálatát írja meg re­génytrilógiájában. Háromrészes történelmi regénnyel fejezi be pályáját Torm­ay Cecil is. Népszerűvé válik a regényes életrajz (életrajz-regény; műfaja; e téren világ­sikereket ért el a nagy termékenysége mel­lett is bámulatraméltóan alapos Harsányi Zsolt; a magyar történelem nagy nőalak­jait Szentmihályiné Szabó Mária eleveníti meg. A humor s a szatíra terén egyedül­álló jelenség Karinthy Frigyes; derűs böl­­cseség sugározza be Móra Ferenc írásait. Az utóbbi esztendőkben a magyarság legkülönbözőbb rétegeinek életproblémáival az írók hatalmas sora foglalkozik, csupán Babay József, Bibó Lajos, Erdős Renée, Kodolányi János, a korán elhalt Komá­romi János, Körmendi Ferenc, Kosáryné Réz Lola, Márai Sándor, Németh László, vitéz Somogyváry Gyula (egyúttal a leg­sikeresebb katona-regények szerzője), Szabó Pál, Szederkényi Anna, Terescsényi György, Tersánszky J. Jenő, Zilahy Lajos, Zsigray Juliánna nevét emeljük ki a színes név­sorból. Erdélyben olyan írók állnak, egyéni stílusukkal, a nép ügye mellé, mint Tamási Áron és Nyirő József. Új műfaj is kelet­kezik az irodalom és szociográfia határán, a nép szociális és gazdasági sorskérdései­nek feltárására.

Next