Uj Idők Lexikona 19-20. Nád - Pozdor (Budapest, 1941)
N - Népviselet - Népzene
Népzene időben már nyugvópontra jutott a bűnök Ny.-i terjeszkedőbe által megindított germán N. és hosszas bonyodalmak után kialakult a három vezető hatalom, Itália, Német- és Franciaország. K.-Európában 843 után is tovább tartott még a II.-kora. Így a magyarok útja Ottó-ban ért véget, a besenyőké 150 évvel később, a kunosé pedig csak a Xlli. sz. közepén. A II. alakította ki az európai népeknek nagyjából ma is lennaile elhelyezkedését. Kindiért kivált újabban a korszak alapvető fontosságú művelődés- és művészettörténeti jelentőségét is felismerték. Természetesen monumentális művészetről, építészetről, festészetről és szobrászatról nem lehetett szó a II.-ban résztvevő népeknél, de az iparművészet annál inkább virágzott náluk: a hadi portyázásokon gyújtott v.adóban kapott aranyból és ezüstből ötvöseik a nők számára ékszereket, a férfiak számára pedig fegyver- és lószerszámvereteket és díszedényeket készítettek. A II. fémművességében tovább élnek az antik görög és szkíta elemek. Újabb stílusok az ú. n. „germán állatstílus" 1—111. fokozata, valamint a dánokkal, ill. az avarokkal megjelenő belsőázsiai származású bronzöntő, díszítőstílus (az avaroknál állatküzdelmi jelenet, griff, laposlevelű inda stb. motívumokkal). A fémművességen kívül igen jelentős művészeti lehetőségeket nyújtott a fafaragás és a nők kezén a textilmunka. L. még Avarok, Honfoglalás, Hunok, Nagyszentmiklósi kincs, továbbá a XIII. k. 301— 302. és 307. képtábláit. Népviselet, az ősf foglalkozást űző társadalmi réteg nemzeti jellegű ruházkodásmódjának mai megjelölése, azoknál a nemzeteknél, amelyeknél a polgárság és a felső társadalmi réteg a változó nemzetközi divat szerint öltözik. Tehát a II. rendi jellegű. Elsősorban azt a viseletét nevezhetjük így, amelyhez az anyagot a nép maga termeli még ma is, maga készíti új ruhának, mert ilyen esetben az alapanyaggal együtt az ősi szabásformák és díszítési eljárások is megrögződnek. Ilyen értelemben vett N.-et az európai művelt népek közül főként a magyarság és a tőle D.-re és K.-re lakó szláv-balkáni népek, valamint az E.-i népek őriznek. Tágabb értelemben N.-nek tekinthető az a viselet is, melyet a nép ízlésének megfelelően kisiparos készít, de már nem a nép termelte anyagokból. Ez a N.-típus főkép Ny.-Európában lelhető fel, ahol a nép az ősi viselet helyett már majdnem mindenütt a letűnt történelmi korok ruhájában jár. A N. kialakulásánál sok tényező játszott és játszik közre, így a nép faji eredete, társadalmi rétegezettsége, történeti sorsa, földrajzi elhelyezkedése, terményeinek mineműsége, kereskedelmi kapcsolatai, a korok divatjának hatóereje. Hogy mennyit őriz meg a nép ősi, kezdetleges fokon kialakított öltözetéből, az elsősorban hagyománytiszteletétől, a gazdasági életbe való bekapcsolódása lokatos es történeti sorsától függ. A N. sendisem egységes, a nép vidékenkint más-inas kor viseletet es ezek mas-inas ruhadarabját a.akitolta at sajátos életmódja, ízlése szerint és vegyítette össze az ősi ruhadarabokkal. A N.-nek a helyt kiutas.no KoZooScgav.en belül erős koterezu ereje van, mert az öltözet egy-egy darabja társadalmi rangjelző, a színek kor- és allapotjelzo jelentoseguek, az egyes ruhadarabokhoz es azok vrsAcsi módjához babonás hiedelem kapcsolódik, Sőt a II. a vallasi ünnepekhez is umalmazkodik. Irodalom: A vangyarság neprusza I. Népzene, azoknak a dallamoknak összesége, melyeket valamely nemzet legszétesebbkörű közössége az élő gyakorlatban, szájhagyomrangszerűen magáénak vall. Az ú. n. primitív népeknél s még a K.-i kultúrnépek jórészénél is ez a közösség a nemzet minden rétegére kiterjed és a magulusszakrai is, szertartásszerű vonások jellemzik; más az értelme Európában, ahol a N. többé-kevésbbé elválik a műzenétől, társadalmilag éppúgy, mint stilárisan. Ny.Európa van, ahoi a N. a középkor vége óta szervesen beleolvad a művészi zenébe, ez idő óta a városi kispolgárság népszerű dallamvilága is N.-nek számít, míg K.Európában csak a falusi földműveslakosság hagyományos, közös dallamait, a parasztzenét nevezhetjük igazán N.-nek. Minden N. legfőbb sajátsága az összetartó, közös stílushagyomány, mely azonban szintén történeti fejlemény s ezért a maga egységén belül sokféle árnyalatot ismer: átvett, beolvasztott rétegeket, a nép vándorlásainak, letelepülésének, érintkezéseinek emlékét, műzene-nyomokat stb. A II. életének jellemző formája a változatképződés: minden dallam sokféle változatban él s a nép életének igényeihez képest nőv, kopik, szertehull, alakot cserél. A népi dallamnak nem egy, hanem sokféle formája van, mint minden szájhagyománynak, melyet sokáig, sok ember emlékezete őriz és ad tovább. Legismertebb stílusfokozatai a primitív dallamvilág, mely a kevéshangú, ismételgető képleteket kedveli, de ritmikában sokszor már igen fejlett és itt-ott többszólamú kifejtésre is hajlamos; az öt-, hat- és hétfokú melodika, régi nagy kultúrák jellegzetessége (pentatónia, hexakordika, diatonia); végül a dúr- és moll-dallamosság, Ny.-Európa NI.-inek sajátsága, mely kezdettől fogva melegágya volt a harmonikus zeneérzéknek, az európai többszólamúságnak. A magyar N., mint Bartók és Kodály kutatásai kiderítették, ősi rétegében számos K.-ről hozott emléket őrzött meg (ötfokúság, ereszkedő szerkezet, gazdag ékesítés, szabad ritmus); napjainkban egyre több rokoni kapcsolatára derül világosság, elsősorban a török tatár népek és a cseremiszek között. Újabb rétege