Uj Idők Lexikona 19-20. Nád - Pozdor (Budapest, 1941)

N - Népviselet - Népzene

Népzene időben már nyugvópontra jutott a bűnök Ny.-i terjeszkedőbe által megindított ger­mán N. és hosszas bonyodalmak után ki­alakult a három vezető hatalom, Itália, Német- és Franciaország. K.-Európában 843 után is tovább tartott még a II.-kora. Így a magyarok útja Ottó-ban ért véget, a besenyőké 150 évvel később, a kunosé pe­dig csak a Xlli. sz. közepén. A II. alakí­totta ki az európai népeknek nagyjából ma is lennaile elhelyezkedését. Kindiért kivált újabban a korszak alapvető fontos­­ságú művelődés- és művészettörténeti je­lentőségét is felismerték. Természetesen monumentális művészetről, építészetről, fes­tészetről és szobrászatról nem lehetett szó a II.-ban résztvevő népeknél, de az ipar­művészet annál inkább virágzott náluk: a hadi portyázásokon gyújtott v.­adóban kapott aranyból és ezüstből ötvöseik a nők számára ékszereket, a férfiak számára pe­dig fegyver- és lószerszámvereteket és dísz­edényeket készítettek. A II. fémművessé­gében tovább élnek az antik görög és szkíta elemek. Újabb stílusok az ú. n. „germán állatstílus" 1—111. fokozata, va­lamint a dánokkal, ill. az avarokkal meg­jelenő belsőázsiai származású bronzöntő, díszítőstílus (az avaroknál állatküzdelmi jelenet, griff, laposlevelű inda stb. motí­vumokkal). A fémművességen kívül igen jelentős művészeti lehetőségeket nyújtott a fafaragás és a nők kezén a textilmunka. L. még Avarok, Honfoglalás, Hunok, Nagy­­szentmiklósi kincs, továbbá a XIII. k. 301— 302. és 307. képtábláit. Népviselet, az ősf foglalkozást űző társa­dalmi réteg nemzeti jellegű ruházkodás­módjának mai megjelölése, azoknál a nemzeteknél, amelyeknél a polgárság és a felső társadalmi réteg a változó nemzet­közi divat szerint öltözik. Tehát a II. rendi jellegű. Elsősorban azt a viseletét nevez­hetjük így, amelyhez az anyagot a nép maga termeli még ma is, maga készíti új ruhának, mert ilyen esetben az alapanyag­gal együtt az ősi szabásformák és díszítési eljárások is megrögződnek. Ilyen értelem­ben vett N.-et az európai művelt népek közül főként a magyarság és a tőle D.-re és K.-re lakó szláv-balkáni népek, valamint az E.-i népek őriznek. Tágabb értelemben N.-nek tekinthető az a viselet is, melyet a nép ízlésének megfelelően kisiparos készít, de már nem a nép­ termelte anyagokból. Ez a N.-típus főkép Ny.-Európában lelhető fel, ahol a nép az ősi viselet helyett már majd­nem mindenütt a letűnt történelmi korok ruhájában jár. A N. kialakulásánál sok té­nyező játszott és játszik közre, így a nép faji eredete, társadalmi rétegezettsége, tör­téneti sorsa, földrajzi elhelyezkedése, ter­ményeinek mineműsége, kereskedelmi kap­csolatai, a korok divatjának hatóereje. Hogy mennyit őriz meg a nép ősi, kezdet­leges fokon kialakított öltözetéből, az első­sorban hagyománytiszteletétől, a gazdasági életbe való bekapcsolódása lokatos es tör­téneti sorsától függ. A N. sendisem egysé­ges, a nép vidékenkint más-inas kor vise­­letet es ezek mas-inas ruhadarabját a.aki­tolta at sajátos életmódja, ízlése szerint és vegyítette össze az ősi ruhadarabokkal. A N.-nek a helyt kiutas.no KoZooScg­av.en belül erős koterezu ereje van, mert az öl­tözet egy-egy darabja társadalmi rangjelző, a színek kor- és allapotjelzo jelentoseguek, az egyes ruhadarabokhoz es azok vrsAcsi módjához babonás hiedelem kapcsolódik, Sőt a II. a vallasi ünnepekhez is umalmaz­­kodik. Irodalom: A vangyarság neprusza I. Népzene, azoknak a dallamoknak össze­­sége, melyeket valamely nemzet legszéte­­sebbkörű közössége az élő gyakorlatban, szájhagyomrangszerűen magáénak vall. Az ú. n. primitív népeknél s még a K.-i kul­­túrnépek jórészénél is ez a közösség a nem­zet minden rétegére kiterjed és a magulus­­szakrai is, szertartásszerű vonások jellem­zik; más az értelme Európában, ahol a N. többé-kevésbbé elválik a műzenétől, társa­dalmilag éppúgy, mint stilárisan. Ny.­­E­urópa van, ahoi a N. a középkor vége óta szervesen beleolvad a művészi zenébe, ez idő óta a városi kispolgárság népszerű dallamvilága is N.-nek számít, míg K.­­Európában csak a falusi földműveslakos­­ság hagyományos, közös dallamait, a pa­­rasztzenét nevezhetjük igazán N.-nek. Min­den N. legfőbb sajátsága az összetartó, közös stílushagyomány, mely azonban szintén történeti fejlemény s ezért a maga egységén belül sokféle árnyalatot ismer: átvett, beolvasztott rétegeket, a nép ván­dorlásainak, letelepülésének, érintkezései­nek emlékét, műzene-nyomokat stb. A II. életének jellemző formája a változatképző­­dés: minden dallam sokféle változatban él s a nép életének igényeihez képest nő­v, kopik, szertehull, alakot cserél. A népi dal­lamnak nem egy, hanem sokféle formája van, mint minden szájhagyománynak, me­lyet sokáig, sok ember emlékezete őriz és ad tovább. Legismertebb stílusfokozatai a primitív dallamvilág, mely a kevéshangú, ismételgető képleteket kedveli, de ritmiká­ban sokszor már igen fejlett és itt-ott többszólamú kif­ejtésre is hajlamos; az öt-, hat- és hétfokú melodika, régi nagy­ kul­túrák jellegzetessége (pentatónia, hexakor­­dika, diatonia); végül a dúr- és moll-dal­­lamosság, Ny.-Európa NI.-inek sajátsága, mely kezdettől fogva melegágya volt a harmonikus zeneérzéknek, az európai több­­szólamúságnak. A magyar N., mint Bartók és Kodály kutatásai kiderítették, ősi réte­gében számos K.-ről hozott emléket őrzött meg (ötfokúság, ereszkedő szerkezet, gaz­dag ékesítés, szabad ritmus); napjainkban egyre több rokoni kapcsolatára derül vi­lágosság, elsősorban a török tatár népek és a cseremiszek között. Újabb rétege

Next