Uj Idők Lexikona 21-22. Pozdorja - Szikes (Budapest, 1941)
R - Romadour - Romagna - Romagnoli Ferenc - Rómaiak
Rómaiak hoz tarthatta kezében Rómát. Részben Sulla példája, részben az egyre zavarosabbá váló közviszonyok, az elégedetlenek mindenre kapható tömege, bátorította fel Catilinát a Cicero által még idejében leleplezett államcsínyre (Kr. e. 63). A rend biztosítására és egymás egyeduralmi törekvéseinek a kivédésére a kor két legkiválóbb hadvezére, Julius Caesar és Pompejus, maguk mellé véve harmadiknak Crassust, megalapította az ú. n. első triumvirátust (Kr. e. 60), de ez Crassus halálával felbomlott, s Caesar, diadalmas galliai hadjárata után, Pompejus ellen fordult, Pharsialusnál (Kr. e. 48) legyőzte, s mint élethossziglan megválasztott dictator kezébe vette ahatalmat. A reformok egész sorának a megvalósításához fogott, de Kr. e. 44. márc. 15.-én a köztársasági államformát féltő összeesküvők élén Brutus és Cassius megölték. A következő évben Antonius consul, Caesar fogadott fiaival, Octavianusszal, valamint Lepidusszal megalapította a második triumvirátust. A philippi ütközetben (Kr. e. 42) megsemmisítették a köztársaságiakat, azonban Antonius és Octavianus között hamarosan felmerültek az ellentétek: az actiumi tengeri ütközetből (Kr. e. 31) Octavianus került ki győztesen, immár mint a hatalom egyedüli birtokosa. Octavianus tapintatosan fogott az új állami berendezkedés megteremtéséhez: a köztársasági alkotmány elemeit névleg érvényben hagyta, de azokat a hivatalokat, amelyek egyenként a lóhrátaimat megosztották, a saját személyében egyesítette. A királyi címet elutasította magától, csupán az Augustus (a. m. felséges) megszólítást fogadta el; az utókor a császár nevet nevelő atyjától örökölt Caesar melléknevéből alkotta meg. Helyreállította a belső békét; uralkodása alatt, bár pl. Pannonia meghódítása is erre az időre esik, háromszor volt csukva Janus isten temploma, ami Róma békéjét jelentette s amire idáig a hagyomány szerint az egész római történelem alatt csak kétszer volt példa. A korszerű reformok egész sorát alkotta meg s elérte, hogy kora legnagyobb költői, Vergilius és Horatius, mint gondviselésszerű férfiút, az új aranykor megteremtőjét ünnepeljék. De halála (Kr. u. 14) után hamarosan kitűntek az új rendszer veszélyei, amelyeket csak az ő uralkodói kiválósága feledtethetett. Mostohafiával, Tiberdusszal, a Claudiusok félévszázados uralma vette kezdetét. Caius Caligula, Claudius és Neronia köztársasági Róma erkölcsi hagyományainak egyik utolsó őrzőjének, Tacitusnak mesteri ábrázolása nyomán, az elvakult zsarnoki önkény szinte körmondásos példáivá váltak. Utánuk (68— 69) a katonaság emelte fel és taszította le gyors egymásutániban Galbát, Othót és Vitelliust, majd a Flaviusok szilárdították m meg hatalmukat. Vespasianus 70-ben elfoglalta Jeruzsálemet; idősebbik fia, Titus, inkább a birodalom békés megszervezésével, mint kiterjesztésével biztosította magának a történelem elismerését, második fiának, Domitianusnak azonban a Claudiusokra emlékeztető magatartása — K.-i mintára istennek neveztette magát — összeesküvést szított, 96-ban megölték és a köztársasági hagyományok átmentésére törekvő senatusi párt Coccejus Nervát emelte a császári székbe. Nerva fogadott fia volt Trajanus, ki 106-ban meghódította Dáciát, majd Róma régi ellenfeleinek, a parthusoknak a legyőzése után Armeniát és Mezopotámiát is a római birodalomhoz csatolta. Alatta érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését, K.-i hódításait már Hadrianus feladta, viszont a legészakibb tartományt, Britanniát, hatalmas védőfal, a vallum, Hadrianum kiépítésével erősítette meg. Antoninus Pius uralkodását békés törekvések jellemezték, utána Marcus Aurelius személyében a stoikus filozófia nemes képviselője került trónra, azonban uralkodását már a komoly méreteket öltő germán támadások elleni védekezés kötötte le. Pia, Commodus, méltatlan utódnak bizonyult, s egy palotaforradalom végzett vele. Alexander Severus, Caracalla, Elagabal, Severus Alexander, Philippus Arabs stb. alatt egyre nagyobb befolyáshoz jutottak a K.-i provinciák; a császárok maguk is gyakran voltak idegenn származásúak, s a provinciai lakosság súlyát Caracalla rendelet© is növelte, mely 212-ben a birodalom valamennyi polgárának megadta a római polgárjogot. A császárok egyre határozottabban vették fel a K.-i kényúr vonásait s a senatus szerepe egyre névlegesebbé vált. A római hagyományokkal ésa görög-római istenekkel szemben egyre nagyobb tért nyernek a K.-i kultuszok, különösen a hadsereg körében rendkívül népszerű iráni eredetű Napisten, Mithras tisztelete. A császári szék betöltésénél is döntő szava volt a hadseregnek, amely szeszélyesen váltogatta kegyenceit, sőt 260 körül abirodalom különböző pontjain állomásozó légiók egyszerre több császárt ismertek el. 270-ben Aurelianus, ki magát a Napisten földi megtestesülésének vallotta, kis időre helyreállította a birodalom egységét, de a germánok egyre szervezettebb támadásait kivédeni nem tudta. Dáciát 275- ben kénytelen volt feladni s még ez évben ő is katonai forradalom áldozata lett. Diocletianus már maga kezdeményezte a birodalomnak közigazgatási és védelmi szempontból egyaránt kívánatosnak látszó decentralizációját. Négy részre osztotta a birodalmat, maga a K.-i tartományokat kormányozta, Nikomedia székhellyel, társa Maximianus lett, ugyancsak „Augustus 11 címmel, s mindketten egy-egy „Caesart" választottak maguk mellé — Galeriust és Constantinus Chlorust —, önálló kampány- 5308