Limes - Tudományos szemle, 10. évfolyam (Tatabánya, 1997)
1997 / 4. szám - Irodalomtörténet - Bodri Ferenc: Időszerűtlen pályakép. (Sebők Zsigmond, a meseíró)
Bodri Ferenc 17 Irodalomtörténet Balaton, Eger és Debrecen, Budapest és Szeged közösségében élt, mint pálya- és kortársaik. Az írástudók között Jókai és Mikszáth, Tömörkény István és Benedek Elek, Kiss József és Bródy Sándor, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza, Lövik Károly, Justh Zsigmond és mások, a fiatal Krúdy és Móricz ugyanígy. Osztatlannak látták, ami később késpengével megosztatott, békésen megoldhatónak, ami majd a széthúzó forrongások drámai előjátékának mutatkozott. A „nagy változás korát” kevesen érték meg az említettek közül, még derűsen bölcs reményekkel tekingettek egy humánus és toleráns „kiegyenlítődés” elé. Gyanítom, hogy művei fokozatos elfeledettségének leginkább ez a hit, a „kölcsönös engedményekkel kecsegtető megegyezési szándék” (talán épp a csupán kétoldalú kiegyezés helyett), a századvégi béke illúziója és persze a szapora teremtőkényszerből szükségszerűen alakuló színvonal-ingadozás, az apróbbak művét beárnyékoló nagyok tisztábban látása és teljesebb művészi értéke lehetett az oka. Abban a végtelen gazdagságú irodalmi tobzódásban végül „kismester" maradt, bár lassanként hasonlóképpen feledjük az ő eredményeinél fényesebb csúcsokat, akár a magasabb tornyokat is a „premodernek" közül. Az új század horizontján az előzőekre mind sűrűbb árnyékot vetnek a később érkezők, néha szándékoltan, többnyire szándékolatlanul. És ha már hősünk „új csapást vágott az ifjúsági irodalomban", e csapás tisztogatása rajtunk is múlik valamiként. Felénk is szólnak a „csöndes, halk és elmélázó szomorúságból fogant, halmozottan magyar szimfóniáié". Bennünk is élnek a passzusok és zaklatások nélkül tehető utazások reményei, a derűs csevegés álma távoli városok piacterein. Sebők Zsigmond „a többség módján élte át a kort", szeretnénk így élni mi is, sugallatai ehhez nyújthatnak illő alapozást. Egyazon derűvel emlékezem Maczkó Makira, a máramarosi méztermelőre, Dörmögőre, Zebulonra és Dorkára, persze Herpente sógorra és Birka Jeremiás állattenyésztőre, no meg Malac Misire, a rikkancsra, Róka Miskára, az örök ellenségre - a társaságukban töltött kalandozásokra és a velük átélt kalandokra —, egyben a kabátzsebekből rendre kikandikáló, ormótlanul kockás zsebkendőkre Mühlbeck Károly feledhetetlen rajzain. Hallom szinte az idősödő Dörmögő háborús panaszait: „...vígabban ment az eperszedés tíz-húsz évvel ezelőtt..." A legszívesebben magam hozzátennék még egy centenáriumnyi időt. Ebben a jövő reményeit, ha még reménykedhetünk és még hozzátehető. * Gyermekéveim olvasmányainak egyik főkedvence Párkánynánán, a negyvennyolcas magyar, Scheiber József nagyobbik fiaként született 1861. szeptember 22-én, tehát Párkány, „az érseki mezőváros” peremén. Lánytestvéreiről (lehettek) nincs semmi adatom. „...Apját korán elvesztette, anyja egy falusi bolt jövedelméből tartotta el a sokgyermekes családot..." - írja hősöm ifjúkoráról egy kései krónikás. Az itteni elemi iskolázás végén az esztergomi Szent Benedek-rendi főgymnasium tanulója lett az 1871/72-es tanévben, általában jó előmenetelű és rendű tanuló. Elsőben az 57-ből heten voltak zsidók. Az 1878/79-es tanévben 19-en végeztek, közülük öt név után szerepel az évkönyvben a „héb." jelölés. Scheiber Zsigmondnak rendszerint a menynyiségtan (ebből az ötödikben javítóvizsgára kényszerült) és a vegytan ment nehezen, de például németből mindig jelese volt. A róla írtakkal ellentétben mindvégig itt