Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1836-01-01 / 1. szám

5 káknak sem megválasztásokban, sem megítélésükben, nem a’ valódi kritikát teszik szabályát, hanem a’ magok egyoldalú theoriáját, mellyet némelly hasonló gondolkozásai német írókból kiszedegetvén , csalhatatlan mérlegül használnak , ’s mellynek ellene mondani, szerintük, tudatlanság és ízetlenség. ’S így jönek ők önmagokkal ellenmondásba több tekintetekben, és másokat csúfoló nevetéssel kiáltoznak boldog együgyűeknek, nem is sejtvén, hogy ezek közt is ők a’ legboldogabbak. — Innen van, többek közt, az is, hogy ők azt, kinek irataiban valami hibát találnak, egyszerre oda utasítják, hogy az írói pályával hagyjon fel , aminek valódi oka egyéb nem lehet, mint az, hogy ők az egyszer eltanult theórián kivül többet tanulni nem akarnak. Mert vallyon lehet-e általános tudatlanságot, egy két botlásból, sőt valamelly tárgynak valódi nem tudásából is következtetni? Hiszen ki tudhatna mindent? vagy ki ne tudná legalább ez egyet, hogy mindent nem tudhatunk? ’S ha ebből az következnék , hogy tehát ne is írjon , vajmi keveset írhatna úgy a’ legtanultabb is! — Bármelly makacsúl ragaszkodjanak is ők egyszer bevett teoriásokhoz: mi tudjuk, hogy a’ valódi kritikus szintúgy elébb megyen folyvást, mint akármelly kezdő, és belátásainak növekedésük szerint változtatgat ’s javítgat korábbi ítéletein ; ’s ha mind addig nem ir, valamig belátása és ítélete változhatik ; fog e, kérdés, írhatni valaha? Egyik rút oldala ezen új kritikának, mint már feljebb említők, az idétlen elmélkedés is, melly a’ valódi vizsgálat czélján és határain túl menvén, gúnyra, sértegetésekre és sokszor még tán többre is vetemedik. Lehet ’s kell is a’ valót kimondani egész egyenességgel; de mi közt ahoz a’ gúnypótléknak, a’ sértegetésnek és durvaságoknak? Ez vagy rész czélra, vagy más valamire mutat. Mert az idétlen elmélkedés józan emberhez nem illik ; kivált pedig kritikusban tagadhatatlan és igen tetemes hiba. Helyesen mondá Addison : Célai qui met de l’esprit ou il n’en fant pas, est un impertinent, dans le sense primitif du terme *). ’S az illy csúfolkodások különösen azért is ártalmasok, mivel a’ nagyobb rész, mellynek mindent megtekinteni módja vagy kedve nincs, igen hajlandó azt hinni, hogy’ mihelyt valamit elmélkedéssel kigúnyol valaki , az szükségesképen nevetséges dolog’s ennél fogva meggátoltatik annak kitanúlásában , ha vallyon az a' kigúnyolt tárgy valóban «» gyarló és rosz lábon áll e, mint mondatik, avagy nem? — most ezt a’ Kritikai Lapok’ sok olvasóiban tapasztaltuk. Ez pedig nagy akadályja a’ tökéletesűlésnek. Ne tegyük hát a’ kritikát mások’ gátlásának és sértegetésének piaczává. Kritika kell, okvetetlenűl kell, de nem személyek kritikája. Kiknek a’ foltévő ég többet juttatott, tanítsák ’s terjesszék a’ szépet, a’ jót, de ne mások’zúzásával, a’ mi épen a legrútabb és legroszabb dolog. A’ ki ezt illendőnek, sőt hasznosnak ítélheti, az vagy csalódásban van, vagy igen el van foglaltatva indulataitól. Mert mi különös hasznot venne abból akár egy magányos ember, akár egy egész közönség, midőn valamelly iró, ki a’ valódi miveltség és jó ízlés’ e) Ie Spectateur ou le Socrate moderne. Tom. Лв. р. 47. ee) La phipart des homines sont trés dispose« a’ s’imaginer que tout ce dont on se moque avec quelque sort de 1 esprit, doit étre ridicule. Le Spectatcur. Tom. VII. p- 4b. 6 repraeseníánsa lenni tartoznék, a’ másikat a’ legdurvább módon bepiszkolja és lealacsonyítja, éu ugyan által nem láthatom. __ Sokat lehetne e’ tárgyra nézve mondanom , de ne hogy felesleges tanítást tartani látassam ; bérekesztenr e’ kedvetlen tárgyról! rövid értekezetemet a’ genialis Court de Gebelin-nek ama szavaival: „Die Republik der Gelehrten ist kein Kampfplatz, und unsere Federn sind keine Fäuste. Wir wollen uns gegenseitig achten, lieben, aufklären, und statt uns einander zu unterdrücken , lasszt uns in Gemeinschaft ein Gebäude aufführen, der Wahrheit geweiht, uns anvertraut zur allgemeinen Glückseligkeit/' (Allgem. deutsche Real-Encyklopädie. 8. Leipz, 1830. II. ß. Ü01 S.) KÖLCSEY FERENCZ* MUNKAJI. Kiadta Szemere Pál. Első kötet Tersek. Pesten 1832 Hartleben’ tulajdona. Negyedik éve , hogy óhajtva várjuk ezen kiadásnak második és következő köteteit, ’s már hihetőleg teljesületben marad óhajtásunk. Hogy ennek oka nem Szemere úr, nem a’ kiadó könyváros, hanem egyedül a’ publicum’ hidegsége ezen classicusunk iránt, arról Recensens tökéletesen meg van győződve. Mert jelenleg olly materialis, olly prosai kort élünk, mellyben a’ hideg ész játszik fő szerepet ott is, hol hajdan a’ szívnek vala voluma, ’s ezen kis szónak már ma a’ physiologian kivűl alig van egyéb jelentése ; pedig „A’ dal szívből ered, ’s szívhez vagy újra repülni.“ Vessük csak az előttünk legismertebb literaturára, a’ németre, szemeinket, nem találunk e most is olly költőket, kiknek művei, egy szóval mind belső, mind külső formára nézve sokkal tökélletesebbek, mint némelly régibb poétákéi, kik a’ magok idejében a’ legforróbb részvéttel fogadtattak. Milly lelki gyönyörrel olvassuk Lenau' , l’laten' , Tsitzer' , Bitekért', SchwabGrün’ költeményeit? ’S ezen neveket alig ismeri a’ publicum. „Letűnt a’ német poesis’ aranykora" igy felelnek némellyek. — A’ magyar poésisnek is letűnt tehát már aranykora ? — Mi okozza korunk’ ezen hidegségét a’ poezis iránt, miilyen befolyása van ennek az életre, ’s mit lehet belőle következtetni, fontos kérdések, mellyeknek megfejtése hosszadalmas, ’s épen azért nem tartozik ide. Mert nekünk röviden kell szóllanunk. Recensens bátor elhallgatja nevét, előre bizonyosá teszi az olvasó közönséget, hogy semmi dicséretbiztositó társaságnak sem részvényese, sem dicsértetését semmi illyen társaságnál nem biztosította*) Nem fogja Kölcseit dicsérni azért, mivel az éleseszű kritikus’ tollától fél, nem hibáját felhordani ’s kiemelni azért, mivel nála jobb verseket irt; hanem egyedül azt teendi, mit a’ józan ’s részrehajlatlan kritika’ szabályai kívánnak. (Folytatása következik.) e) A’ ki ismeri literatúránk’ mai haladását, meg vagyunk győződve, tökéletesen elérti ezen szavaknak hatékony értelmét. A’ Szerk.