Literaturai Lapok, 1837 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1837-01-06 / 1. szám
LITERATÚRAI LAPOK. Is5 SZtílu. /Г.4 SSÁ IV. Januar 6‘" 1ИЗУ. Harag és párt nélkül. KÖNYVISMERTETÉS. Szerb népdalok és hősregék, az eredetiből forditó Székács Józsefe kiadó Kimoss Endre. Festen 1836. Trattner- Károlyi nyomt. 8rét XII, 334 lap.1(első kérdés, melly ezen czimmel olvastat a a’ magyar olvasóban támad, bizonyára az, ha váljon megérdemlek-e ezen dalok és bőszegek a’ fordítást, olly időszakban, mellyben a’ minden választás nélküli forditás-özön annyira eláradt literaturánkon, hogy soha talán veszedelmesebb nem volt, mint ma, midőn sok jelesb tehetségű Írónk is a’ fordítók’ zászlójához kénytelen szegődni; mivel ez, csaknem háromszorosan jobban kamatoz neki, mint az eredeti Írás. — Máskorra halasztóm ezen, valamint fonák , úgy kártékony helyzetnek okait fejtegetni, máskorra megmutatni , hogy ezt egyedül a’ mindennek neki rugaszkodó könyvárosi mohóságnak ’s hírlapi literaturánk’ lábrakapásának köszönhetjük. Itt csak azon kérdést vetém föl, ha a’ szerb dalok és hősregek megérdendették-e most és illy körülményekben a’fordítást? A’ fordító’ saját szavai szélait (11. lap): „ezen daloknak szerzői közönséges, egyszerű emberek, a’ mesterkéletlen természet’ fijai, egy súlyos iga alatt nyögő ’s ez okból még műveletlen hazának lakosi. Koruk olly régi, mint a’ nemzet. Írva soha nem voltak; szerzőikkel születtek, szerzőikkel haltak el, vagy századokon keresztül ajakról ajakra, firól fira szállottak. Ezen szelíd költői tehetség, dalban vígadó, dalban síró, dalban élő érzelem, annyira sajátja a’ szerb nemzetnek, hogy az eddig gyűjtött dalok, tudtomra már nyolc, könyvet töltenek be; ’s mint béavatottaktól hallam, még ezek csak csekély részét teszik az egybe nem gyűjtött az alakokon élő daloknak.“ Már maga ezen körülmény hathatósan szól a’ mellett, hogy a’ tárgy’ bővebb vizsgálataim, kutatásába bocsátkozzunk. Itt nem ragyog ez vagy amaz költemény alatt ez vagy amaz hírneves költő, mi az elfogult olvasót ez vagy’ amaz költemény iránt csupán szerzőjéről elfogadott előítéletéből tenné — tehetné hajlandóvá vagy idegenné: itt minden mellékes ajánló vagy segéd szerek nélkül emelkedik ki a’ valódi becs vagy nem-becs, ’s azért ítéletünk annál részrehajlatlanabb lehet. Nem ’ irta, hanem mit írtak, ez leszen vizsgálatunk’ tárgya. Ha végig megyink ezen 334 lap vastagságú köteten, abban 102 dalt és 21 hőszeget lelünk. A’ dalokat meghatározandók, azokban általában egességes csirát, minden mesterkeltségtől mentt természetszerű ’s még is emelkedett érzést és phantásiát találunk. Lágyak és gördülékenyek, ’s csekély részt kivéve, bevégzetten kerekdedek. E’ mellett egy elsőséggel gazdagok, mellyet nem lehet eléggé d aköltőinkbe edzeni; — ez pedig az, hogy a’ költő sehol vagy igen ritkán szövi belé magát költeményébe, hanem csak a’ tárgyat szökteti szembe, mert nem azt akarjuk a’ dalkültőtül tudni, hogy ki költ, hanem azt, mit költött; nem azt akarjuk, hogy a’ költőt lássuk érezni, hanem hogy' dalában mi érezzünk. A’ dal egyszerű érzés kitörése légyen, de ollyan általános érzésű, mellyet mindenki együttérezhessen a’ költőnek Hogy a’ dalköltésnek itt egészen kimerítő theoriáját adjam, az helyén kivűl állana; csak egyik leglényegesb alkrészére akarám az olvasót figyelmeztetni. Hogy pedig a’ dalnak ezen felfogása nem theoriai agyrém, hanem a’ legközelebb ’s legegyszerűbb levonása a’ dal’ természetének, azt a’ dalos szerb nép itt ujjabb példával bizonyítja, ’s e’ — szabad légyen mondanom — természetes dalköltés, sokkal valódibb, mélyebb ’s szivhezszólóbb, mint a’ mellyet német szomszédinktól tanultunk. Göthe *) , Uh) Schiller szoros dalt alig irt, land, Kükert, Lenau ’s még egynéhányak’ dalai azért kivételek, mert szerzőjik a’ dalt ezen értelemben fogák föl és adák vissza. A’ mi költőink közül valódi dalt kevesen írtak, noha csaknem mindannyi dalirással kezdte pályáját ’s ennek oka, úgy látszik nekem, abban van, hogy még igen is subjectivusok ’s reflectálók. ,,A’ dal — mond Menzel — melly valamelly magán kívül fekvő tárgyat énekel még mindig poetaibb mint az ön maga felett reflectáló költemény, mint az ének az énekre, a’ költemény a’ költésről ’s a’.“ A’ szerb dalok éppen objectivitásuk által szólnak szívhez. — Itt egy kettő mutatványul: 01. Hármas bü. Zengő kis fülmise! Másnak békét adál, De nékem ifjúnak Hármas panaszt adál. Első üröm panaszt Melly fekszik szivemen , Hogy engem jó anyám Nem házasíta meg; Másik üröm panasz, Melly fekszik szivemen: Mivel holló lovam Nem ugrándoz velem; A’ harmadik panasz Melly fekszik szivemen: Mivel kedves tubám Boszonkodik reám. — Ad ássatok nekem Sirt a’ széles mezőn, Széltében két ölest, Hosszában négy ölest; Nyugvó fejem fölé Rózsát ültessetek Nyugvó lábam fölé Vizet vezessetek; Ha ifjúság jön el, Rózsázza föl magát, Ha hogy’ vénség jön el Hadd oltsa szomjaját. 102. Faggatás, szeretés. „Jár az ifjú fent a’ halmon; Jár alant a’ szűz a’ kertben. Az dobálja galgonyával, Ez dobálja azt kökénynyel Ők de ártni nem kívánnak; Faggatozni csak ’s szeretni.“ , És a’ 44. Meg ne karczolj. „Hej leányka, piros rózsaszálam! Ehetetlen és átültetetlen, Hűs forrási vizzel üntözetlen, Nem szakított,, nem szagolt virágom! Meg nembájolt csóktalan virágom! Engednéd-e megcsókolnom ajkad ? Csókolj untig, ifjú, hogy ha tetszik: Kertem a’ ti .rétetek mögött van, Majd öntözni elmegyek virágon’, Es te jöjj el pányvázgatni méned; Csókolj untig ifjú, hogyha tetszik; Csakhogy meg ne karczold gyenge orczám, Mert anyám a’ háziul űzne tán el.“