Literaturai Lapok, 1837 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1837-01-06 / 1. szám

LITERATÚRAI LAPOK. Is5 SZtílu­. /Г.4 SSÁ IV. Januar 6‘" 1ИЗУ. Harag és párt nélkül. KÖNYVISMERTETÉS. Szerb népdalok és hősregék, az eredetiből forditó Székács Józsefe kiadó Kimoss Endre. Festen 1836. Trattner- Károlyi nyomt. 8rét XII, 334 lap.1(­első kérdés, melly ezen czimm­el olvas­tat a a’ magyar olvasóban támad, bizonyára az, ha váljon megérdemlek-e ezen dalok és bőszegek a’ fordítást, olly időszakban, mellyben a’ min­den választás nélküli forditás-özön annyira eláradt literaturánkon, hogy soha talán veszedelmesebb nem volt, mint ma, midőn sok jelesb tehetségű Írónk is a’ fordítók’ zászlójához kénytelen sze­gődni; mivel ez, csaknem háromszorosan jobban kamatoz neki, mint az eredeti Írás. — Máskorra halasztóm ezen, valamint fo­nák , úgy kártékony helyzetnek okait fejtegetni, máskorra­ meg­mutatni , hogy ezt egyedül a’ mindennek neki rugaszkodó könyv­­árosi mohóságnak ’s hírlapi literaturánk’ lábrakapásának köszön­hetjük. Itt csak azon kérdést vetém föl, ha a’ szerb dalok és hős­regek megérdendették-e most és illy körülményekben a’fordítást? A’ fordító’ saját szavai szélait (11. lap): „ezen daloknak szerzői közönséges, egyszerű emberek, a’ mesterkéletlen természet’ fijai, egy súlyos iga alatt nyögő ’s ez okból még műveletlen ha­zának lakosi. Koruk olly régi, mint a’ nemzet. Írva soha nem voltak; szerzőikkel születtek, szerzőikkel haltak el, vagy száza­dokon keresztül ajakról ajakra, firól fira szállottak. Ezen szelíd költői tehetség, dalban vígadó, dalban síró, dalban élő érzelem, annyira sajátja a’ szerb nemzetnek, hogy az eddig gyűjtött da­lok, tudtomra már­ nyolc­, könyvet töltenek be; ’s mint béavatot­­taktól hallam, még ezek csak csekély részét teszik az egybe nem gyűjtött az alakokon élő daloknak.“ Már maga ezen körülmény hathatósan szól a’ mellett, hogy a’ tárgy’ bővebb vizsgálataim, kutatásába bocsátkozzunk. Itt nem ragyog ez vagy amaz költe­mény­ alatt ez vagy amaz hírneves költő, mi az elfogult olvasót ez vagy’ amaz költemény iránt csupán szerzőjéről elfogadott előítéle­téből tenné — tehetné hajlandóvá vagy idegenné: itt minden m­ellékes ajánló vagy segéd szerek nélkül emelkedik ki a’ valódi becs vagy nem-becs, ’s azért ítéletünk annál részrehajlatlanabb lehet. Nem ’­­ irta, hanem m­i­t írtak, ez leszen vizsgálatunk’ tárgya. Ha végig megyink ezen 334 lap vastagságú köteten, abban 102 dalt és 21 hőszeget lelünk. A’ dalokat meghatározandók, azokban általában egességes csirát, minden mesterkeltségtől mentt természetszerű ’s még is emelkedett érzést és phantásiát találunk. Lágyak és gördülékenyek, ’s csekély­ részt kivéve, bevégzetten kerekdedek. E’ mellett egy elsőséggel gazdagok, mellyet nem lehet eléggé d a­­­költőinkbe edzeni; — ez pedig az, hogy a’ költő sehol vagy­ igen ritkán szövi belé magát költeményébe, hanem csak a’ tárgyat szökteti szembe, mert nem azt akar­juk a’ dalkültőtül tudni, hogy ki költ, hanem azt, mit köl­tött; nem azt akarjuk, hogy a’ költőt lássuk érezni, hanem hogy' dalában m­­i érezzünk. A’ dal egyszerű érzés kitörése lé­gy­en, de ollyan általános érzésű, melly­et mindenki egy­ütt­­érezhessen a’ költőnek Hogy­ a’ dalköltésnek itt egészen kimerítő theoriáját adjam, az helyén kivűl állana; csak egyik leglényegesb alkrészére aka­­rám az olvasót figyelmeztetni. Hogy pedig a’ dalnak ezen fel­fogása nem theoriai agyrém, hanem a’ legközelebb ’s legegysze­rűbb levonása a’ dal’ természetének, azt a’ dalos szerb nép itt ujjabb példával bizonyítja, ’s e’ — szabad légy­en mondanom — természetes dalköltés, sokkal valódibb, mélyebb ’s szivhezszólóbb, mint a’ mellyet német szomszédinktól tanultunk. Göthe *) , Uh­) Schiller szoros dalt alig irt, land, Kükert, Lenau ’s még egynéhányak’ dalai azért kivételek, mert szerzőjik a’ dalt ezen értelemben fogák föl és adák vissza. A’ mi költőink közül valódi dalt kevesen írtak, noha csak­nem mindannyi dalirással kezdte pályáját ’s ennek oka, úgy lát­szik nekem, abban van, hogy még igen is subjectivusok ’s re­­flectálók. ,,A’ dal — mond Menzel — melly valamelly magán kívül fekvő tárgy­at énekel még mindig poetaibb mint az ön maga felett reflectáló költemény, mint az ének az énekre, a’ költemény­ a’ költésről ’s a’­­.“ A’ szerb dalok éppen objectivitásuk által szólnak szívhez. — Itt egy kettő mutatványul: 01. Hármas bü. Zengő kis fülmise! Másnak békét adál, De nékem ifjúnak Hármas panaszt adál. Első üröm panaszt Melly fekszik szivemen , Hogy engem jó any­ám Nem házasíta meg; Másik üröm panasz, Melly fekszik szivemen: Mivel holló lovam Nem ugrándoz velem; A’ harmadik panasz Melly­ fekszik szivemen: Mivel kedves tubám­ Boszonkodik reám. — Ad ássatok nekem Sirt a’ széles mezőn, Széltében két ölest, Hosszában négy ölest; Nyugvó fejem fölé Rózsát ültessetek Ny­ugvó lábam fölé Vizet vezessetek; Ha ifjúság jön el, Rózsázza föl magát, Ha hogy’ vénség jön el Hadd oltsa szomjaját. 102. Faggatás, szeretés. „Jár az ifjú fent a’ halmon; Jár alant a’ szű­z a’ kertben. Az dobálja galgonyával, Ez dobálja azt kökénynyel Ők de ártni nem kívánnak; Faggatozni csak ’s szeretni.“ , És a’ 44. Meg ne karczolj. „Hej leányka, piros rózsaszálam! Ehetetlen és átültetetlen, Hű­s forrási vizzel üntözetlen, Nem szakított,, nem szagolt virágom! Meg nem­­bájolt csóktalan virágom! Engednéd-e megcsókolnom ajkad ? Csókolj untig, ifjú, hogy­ ha tetszik: Kertem a’ ti .rétetek mögött van, Majd öntözni elmegyek virágon’, Es te jöjj el pányvázgatni méned; Csókolj untig ifjú, hogyha tetszik; Csakhogy meg ne karczold gyenge orczám, Mert any­ám a’ háziul ű­zne tán el.“

Next