Lobogó, 1962. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-01 / 1. szám
Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, ahol a gyarmatosítók még nem is olyan régen száz- és százmilliókat nyomorottak el, mind ingatagabbá válnak a kolonializmus hadállásai. Rohamosan erősödik e kontinensek népeinek forradalmi harca. Hruscsov nem jósolt, hanem korunk valóságának elemzése alapján előre meglátta a közeljövőt, amikor a kommunizmus építőinek kongresszusán ezt mondotta: „Századunk hatvanas évei olyan évekként vonulnak majd be a történelembe amelyekben teljesen összeomlott az imperializmus gyarmati rendszere". Az 1961-es esztendő újabb csapásokat mért a gyarmati rendszerre. Afrikában újabb területen lángolt fel a fegyveres harc, újabb országok nyerték el politikai függetlenségüket, s visszakapta szabadságát több kimagasló vezető, akit a fajüldöző gyarmatosítók bebörtönöztek. Latin-Amerikában, Kuba ebben az évben visszaverte a jenki martalócok támadását, s politikai vereség érte az amerikaiakat Brazíliában, Dominikában, Ecuadorban is, Ázsiában pedig Goa szabadult fel a portugál gyarmatosítás láncaiból. Hogyan is történt? W‘TÍTI|t it| Március 15-e: Angola KUiijefeml jogfosztott. Évszázadok óta elnyomásban szenvedő fekete népe fegyvert fog a portugál kolonialisták ellen. Luandában hazafiak három kommandója megtámadja a börtönt és a rendőrséget. Ez a jeladás a harcra, amelyben az év folyamán már több mint 50 ezer partizán és kétezer angolai sorkatona küzd a hetvenezer főnyi, harckocsikkal és bombázógépekkel felszerelt portugál gyarmati hadsereg ellen. A harc egyenlőtlen, de a szabadságharcosokat nem tudják megtörni. A portugálok abban reménykednek, hogy az esős évszakban kirobbant népi felkeléssel végezhetnek a száraz évszak idején. Hiába gyújtják fel a bozótot, amely menedéket ad a néger harcosoknak, hiába égetnek fel több száz falvat, a „nyári hadjárat?’ nem töri meg az angolai népet. ■ilfITWfJJ November 1-e: a füg- Briau SUUNgetlenségért harcoló Algéria nemzeti napja. A felszabadító harc kirobbanásának 8. évfordulóján az algériai ideiglenes köztársasági kormány felhívására az egész országban tüntet az arab lakosság a békéért, a független Algériáért. A francia rohamrendőrök és ejtőernyősök újabb vérfürdőt rendeznek: golyóik 77 tüntetőt ölnek meg, több százat súlyosan megsebesítenek. Constantine utcáin 22 arab fiatal marad holtan a gyilkos sortűz után. Oranban az ultrák, a hírhedt szélsőséges gyarmatosítók a zöld-fehér zászlóval tüntető algériai asszonyokat gyilkolják halomra. Tuniszban, a tunéziai nép szolidaritási naggyűlésén Ben Khedda, az algériai miniszterelnök beszél: „E percben algériaiak halnak meg a nemzeti szuverenitásért Algéria minden városában, a tömegek tüntetnek, hogy követeljék függetlenségüket. Forradalmuk megingatta a gyarmatosítást nemcsak Algériában, hanem egész Afrikában." Az algériai tüntetés és a vad elnyomás mély benyomást gyakorol a nemzetközi közvéleményre, s ez hozzájárul az ENSZ határozatának megszületéséhez, amely az algériai békekötés érdekében tárgyalásokra szólítja fel a francia és az algériai kormányt. ■ Augusztus 14-e: Jomo El Wasi Kenyatta nyolcévi, angol börtönben, internálótáborban, majd kényszerlakhelyen töltött raboska- Brit-Guayana, a dél-amerikai szárazföldön fekvő gyarmat is eljutott a függetlenség küszöbére. Cheddle Jagan, a függetlenségi mozgalom vezére ismét megnyerte a választásokat és mint miniszterelnök követeli hazája jussát Angliától Brazil parasztok fáklyás tüntetése Castro mellett — a brazíliai Recifében. A tüntetők tudják: a kubai forradalom sikere kihívás a Dél-Amerikában gyarmatosító jenki imperializmus ellen. Tudják ezt Washingtonban is, a Castro mellett kiálló Quadros brazil elnököt ezért is távolították el Washington ügynökei