Lobogó, 1963. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-25 / 52. szám
! Mintha most is élne... gazán csak az hal meg, akit elfelejtenek. Ha ez így van, ma akkor Petőfi Sándoron nem fog ki az idő. Bár Segesváron m elesett, mégis él, sőt ma előbb, elevenebb mint bármikor a történelemben. A nagy emberek művükben élnek tovább. Petőfi olyan életművet hagyott az utókorra, amelyből a haladás, a forradalom erői csaknem másfél százada merítenek, mégis kifogyhatatlan. Ezért van az, hogy születésének 141. évfordulóján is úgy érezzük, mintha Petőfi Sándor most is élne. Jetőfi Sándor JÖVENDÖLÉS „Mondád, anyám, hogy álmainkat Évente festi égi kéz; Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme jövőbe néz. Anyám, álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent? Számaim növének, s átröpültem a levegőt, a végtelent.” ,Fiacskám, lelkem drága napja, Napomnak fénye! örvendezz; Hosszúra nyújtja élted isten, Álmodnak boldog titka ez.’ És nőtt a gyermek, lángra lobbant Meleg keblén az ifjúkor, S a dal malasztos enyh a szívnek, Midőn hullámzó vére forr. Lantot ragadt az ifjú karja, Lantjának adta érzetét, S dalszárnyon a lángérzemények Madárként szálltak szerteszét. Égig röpült a bűvös ének, Lehozta a hír csillagát, És a költőnek, sugarából Font homlokára koronát. De méreg a dal édes méze; S mit a költő lantnak ad, Szívének mindenik virága. Életéből egy-egy drága nap. Pokollá lett az érzelemláng, És ő a lángban martalék; A földön őt az életfának Csak egy kis ága tartja meg. Ott fekszik e halálos ágyon, Sok szenvedésnek gyermeke, S hallá, mit a szülő bús ajka Kínjának hangján rebege: ,Halál, ne vidd el őt karomból, Ne vidd korán el a fiút; Soká ígérte őt éltetni Az ég ... vagy álmunk is hazud?.. „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél; Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él.” sejtelmes tekintet (Hirsch Nelly rajza) A keserű töprengés (Roskovics Ignácz tusrajza) Merengő ábránd (Molnár C. Pál festménye) Szívós elszántság (Marty Ferenc festménye)