Lobogó, 1963. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-25 / 52. szám

! Mintha most is élne... gazán csak az hal meg, akit elfelejtenek. Ha ez így van, m­a akkor Petőfi Sándoron nem fog ki az idő. Bár Segesváron m elesett, mégis él, sőt ma előbb, elevenebb mint bármikor a­­ történelemben. A nagy emberek művükben élnek tovább. Petőfi olyan életművet hagyott az utókorra, amelyből a haladás, a forradalom erői csaknem másfél százada merítenek, mégis kifogyhatatlan. Ezért van az, hogy születésének 141. évfordulóján is úgy érezzük, mintha Petőfi Sándor most is élne. J­etőfi Sándor JÖVENDÖLÉS „Mondád, anyám, hogy álmainkat Évente festi égi kéz; Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme jövőbe néz. Anyám, álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent? Számaim növének, s átröpültem a levegőt, a végtelent.” ,Fiacskám, lelkem drága napja, Napomnak fénye! örvendezz; Hosszúra nyújtja élted isten, Álmodnak boldog titka ez.’ És nőtt a gyermek, lángra lobbant Meleg keblén az ifjúkor, S a dal malasztos enyh a szívnek, Midőn hullámzó vére forr. Lantot ragadt az ifjú karja, Lantjának adta érzetét, S dalszárnyon a lángérzemények Madárként szálltak szerteszét. Égig röpült a bűvös ének, Lehozta a hír csillagát, És a költőnek, sugarából Font homlokára koronát. De méreg a dal édes méze; S mit a költő lantnak ad, Szívének mindenik virága. Életéből egy-egy drága nap. Pokollá lett az érzelemláng, És ő a lángban martalék; A földön őt az életfának Csak egy kis ága tartja meg. Ott fekszik e halálos ágyon, Sok szenvedésnek gyermeke, S hallá, mit a szülő bús ajka Kínjának hangján rebege: ,Halál, ne vidd el őt karomból, Ne vidd korán el a fiút; Soká ígérte őt éltetni Az ég ... vagy álmunk is hazud?.. „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél; Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él.” sejtelmes tekintet (Hirsch Nelly rajza) A keserű töprengés (Roskovics Ignácz tusrajza) Merengő ábránd (Molnár C. Pál festménye) Szívós elszántság (Marty Ferenc festménye)

Next