Lobogó, 1964. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-30 / 40. szám

CIVILNEK igazság sze­rint csak lassú, „szoktató" edzésekkel szabadna belép­ni harci repülősök és gépek közé. A földi ember, akit manapság már az utca autóforgalma és zaja is­ ide­gesít, úgy érzi, sutárt jár­­kel ott a reptéren. Nyakát behúzva, minden pillanat­ban elugrásra készen, leg­szívesebben megfogná az öreg harci pilóta overálját, hogy legalább valami biz­tonságot érezzen maga kö­rül. Gépek hosszú sora áll várakozva. Mögöttük fel­perzselt fűfoltok. Vala­mennyi „harcra készen”. Gépágyúk, gyorstüzelő fegy­verek fenyegetnek a gépek rejtett hajlataiból. Katonák futkosnak, gépkocsik ro­­hangásznak üzemanyagot szállítva. Parancsszavak harsogják túl az indulni ké­szülő vadászgépek körüli zsivajt. Valamiféle nyu­godtságot csak az kölcsön­zött, hogy szemmel látha­tóan mindenki tudja, mi a feladata. Órákra volt szükség, ameddig megszoktam a fé­lelmetes vijjogást, a motor kavarta porfelhőket. Köz­ben minduntalan felteszem magamban a kérdést, hogy mernek egyáltalán embe­rek beleülni ezekbe az életveszélyes ezüstös ferge­­tegekbe. Hogy van bátor­ságuk ezernél több kilomé­teres sebességgel belefúród­ni a felhőbe? Milyen érzés lehet egy szempillantás alatt a jámbor földdel — a rádió kivételével — meg­szakítani minden kapcsola­tot? Hogy merik rábízni életüket több száz idegesen rángatózó műszerre? Amikor végre fedél alatt érzem magam, a pár négy­zetméternyi leszállást irá­nyító üvegtoronyban, kér­dezés nélkül is választ ka­pok az imént magamban feltett kérdésekre. Csak ülök a sarokban szótlanul, s figyelem az irá­nyító tiszt rádióhangját. Nem látom őt, amint ahogy láthatatlanok azok is, akik­hez az éteren keresztül szól, akiket kilométeres távol­ságból utasít. — A 407-es forduljon bal­ra! — Értettem — jön vissza a hang több ezer méter ma­gasságból. — A 602-es leszáll, 505-ös indít, gurul. A második század kötelékrepülésre fel­készül. RÖVID, PATTOGÓ SZA­VAK, amelyek nyomán mint olajozott gépezet, mű­ködésbe lépnek pilóták, sze­relők, mechanikusok, rádió­sok, gépek... és idegrend­szerek. Még mindig ott ülök a sarokban és meg sem me­rek mukkanni. Figyelem a lent maradottak izgatott te­kintetét. Hallgatom rövid szurkolásszerű megjegyzé­seiket, amelyeket társaik gyakorlatához fűznek. A gépek feltűnnek a reptér * Rendben van-e a rádió? K. György fő­törzsőrmester gondosan ellenőrzi a gép lelkét Utolsó pillanatok a földön. Gyorsan időt, térképet egyeztetni, aztán felbúg­hatnak a motorok Azért jó a földön is. Nyugodtabb a beszélgetés, sőt kézzel is lehet magya­rázni Indulás előtt... Mindennek precízen kell működnie!

Next