Lobogó, 1964. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-30 / 40. szám

övezte akácos lombjai fe­lett Fél percbe sem telik, s már ott suhannak a föl­dön, a szürke betoncsíkon. A pilóta feljön a toronyba. Azonnal elkezdi mondani a feladat néhány perces tör­ténetét. Mennyi mindent tud, „mesélni”. Egy filmnyi izgalom ösz­­szesűrítve. Szívből féltik egymást lehet hallani és látni. Pedig most békésen kék az ég ... A torony elé teherautó kanyarodik. Értékes teher­rel. Uzsonna. Fent minden­ki azt fotózza, vajon mi rej­lik a zacskók mélyén. — „Zsírosdeszka!" — kiált fel B. József, az örökké tré­fálkozó, társait ugrató had­nagy. — De régen nem ettem ilyet! — S úgy tömi magá­ba a zsíros kenyeret, mellé a paprikát, paradicsomot mintha napok óta nem lett volna falat a szájában. Pe­dig nemrég ebédelt. Finom falatokat, és nem is keve­set... A „ZSÍROSDESZKA” az­tán összemelegít bennün­ket. Bevallom, már gyűlt a nyálam, amikor T. Ist­ván hadnagy a kezembe nyomott egy adagot. — Én is régen ettem már! — vallottam be. — Nagyon szeretjük, mert ritkán adnak — mondja S. Lajos, aki nem­rég ért földet. — Anyám sokszor ezt csomagolt, ami­kor még technikumba jár­tam. — Hol? — Kőbányán.­­ Ott is érettségiztem a Vegyészeti Technikumban. Közben vitorlázni jártam, nagyon megszerettem a repülést. — Édesanyja biztosan nehezen engedte erre a pá­lyára?! — Hallani sem akart ró­la! Aztán kijelentettem, ha nem lehetek repülős, ak­kor nem is érettségizem le. Leérettségiztem! G. István szól közbe. Ügyesen egy kézbe fogva a kenyeret paradicsomot, és paprikát, teli szájjal mondja: — Amióta eszemet tu­dom, nézem a repülőgépe­ket. Ott lakunk a Hármas­­határ-hely szomszédságá­ban. Nem is lehettem vol­na más, mint pilóta. — Eszembe jut visszatartha­­tatlan izgalma, amikor a rádió kötelékrepülésre szó­lította őket. Folytatja: — Pedig akkor még nem gondoltam arra, mennyit kell majd tanulni, hogy re­pülőgép-vezető legyek. Elő­ször érettségi. Utána még három év: aerodinamika, navigáció, műszaki ismere­tek, matematika, (magas fokon), fizika, földrajz, re­pülőgéptan, harcászat, tör­ténelem, hadtörténelem... filozófia. S csak utána a várva várt repülés. Az vi­szont minden fáradtságot, minden küzdelmes tanuló évet megér. Nagy bünte­tés, ha egy nap a földön maradok. Lassan eltelt a nap. Már nem idegesített a fel-fel­­vijjogó gépek hangja. Ér­dekesnek tűnt a porfelhő, amelyet a feltúrázó moto­rok kavartak indulás előtt. Segítőtársnak láttam a több száz műszert. Úgy gondoltam, nem lehet iz­galmasabb annál, mint amikor az ember, meg a gép ezernél több kilométe­res sebességgel belefúródik a felhőbe. Nem lehet szebb élmény, mint egy szempillantás alatt — csu­pán a rádió-összeköttetés­sel — itthagyni ezt a jám­bor földgolyót... AZ ISMERETSÉG, amit e bátor harcosokkal né­hány óra alatt kötöttem, őket igazolja. Bevallom a búcsúzás után, amikor be­ültem a döcögő Warszawá­­ba, nagyon szerettem vol­na legalább egyszer velük együtt felrepülni. Szöveg: PÁSZT RÓBERT Kép: NAGY Z. IMRE A 657-es húzzon a felhők fölé... — hangzik lentről a parancs örül a pilóta. Egy ugrás és jelentheti: a feladatot sikeresen végrehajtottam

Next