Lobogó, 1965. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-26 / 21. szám
PINTÉR ISTVÁN DOKUMENTUM-SOROZBTB ■ JT ■ aki... fejben megjegyez ezernyi adatot... biztosan bálizzik a tőrrel... mikrofont hord az órájában ...? .. aki vala- 111 mély harc névtelen katonája, akit feladatának teljesítése arra ítélt, hogy megtagadja szenvedélyeit, elnyomja vágyait, igazi arcát és egyéniségét örökös titokban tartsa?... ki az, ATP akinek létével mindig számolnak, de személyét nem ismerik, g _ bár kutatnak utána?... ki az, aki örökös veszélyek közt él, ***/ fél, elbukik vagy győz, de sikerének is csak titokban örülhet? ... Ma megkezdjük a válaszadást e kérdésekre! Olvasóinknak bemutatunk néhány ilyen „arcnélküli embert”, fellebbentjük a fátylat titkaikról, sejtelmes egyéniségükről, megismertetjük eszközeiket és módszereiket, amelyekkel láthatatlanok tudnak maradni a láthatatlan fronton. Bemutatjuk sok legendával, sejtelemmel és misztikummal körülvett alakjukat, a kémek legjelentősebbjeit, azokat, akik — bár még bukásuk is titokban történt — bekerültek annak a könyvnek a lapjaira, amiben e névtelen emberek, arcnélküli ellenfelek életét, tetteit feljegyezték. Íme, lapunk hasábjain keresztül ismerkedjék meg velünk az Olvasó! MÁR JULIUS CAESAR arról írt a galliai háborúról szóló emlékirataiban (Commentarii de bello Gallico), hogy gondosan alkalmazkodott az exploratorok, a kiküldött tábori kémek jelentéseihez. Amikor például a helvetiusok visszavonultak, s már ő is belenyugodott, hogy kicsúsznak kezei közül, hírszerzői jelentették, hogy a visszavonulók átkelőben vannak egy folyón. Caesar habozás nélkül megtámadta és megsemmisítette az átkeléssel elfoglalt ellenséget. Róluk szóljanak hát első történeteink, a kezdet kezdetéről. .. hiszen kémkedés van, amióta csak osztálytársadalmak vannak, államok vannak, amióta csak háborúznak az emberek. Szervezett formát azonban csak évszázadokkal később — a múlt század végefelé öltött. Az 1871-es német—francia, az angol—búr, majd az orosz—japán háború tapasztalatai indították szervezésre a hadvezetőségeket. Így született meg Franciaországban a Deuxieme Bureau, Angliában az Intelligence Service, az Osztrák—Magyar Monarchiában a vezérkar mellett működő úgynevezett nyilvántartó iroda hírszerző szolgálata — hogy csak néhányat említsünk. A szervezett kémkedés korának — a legutóbbi hét évtizednek — híres kémeiről, kémügyeiről, kémpereiről szóljanak hát írásaink, a többit tekintsük csak előtörténetnek. A régi, ismert nagy ügyek mellett sorakozzanak itt az újabbak is, s a régiekről napjainkban napvilágra került legfrissebb dokumentumok. ÍZELÍTŐÜL pedig álljon itt néhány cím a sok közül, amelyekről a következő hetekben, hónapokban olvashatnak kedves Olvasóink: Nem költő szobra, hanem kémé — Mata Hari nem volt kém? — A kémek fejedelme — Amerikai diplomata a nácik szolgálatában — Kémcsata a sivatagban — A táskacserét észrevették — Becses holttest a spanyol partokon — Uram, ne csináljon rossz vicceket! — Dr. Sorge, aki milliók életét mentette meg — Powers nem lett öngyilkos — Zákó, avagy egy emberöltő a kémkedés szolgálatában — A CIA — a láthatatlan kormány ... Ezek után elég is a bevezetőből, az előtörténetből — vágjunk mindjárt a közepébe. Elsőként mutassuk be a századforduló nagy kémalakját, az angol Baden-Powellt. Sir Robert Baden-Powell alakjaköré öt világrészen fontak legendát hívei. Amikor 1933-ban Gödöllőn a híres-nevezetes jamboree, a nemzetközi cserkésztalálkozó sátrai között hol gyalog, hol lóháton feltűnt szikár alakja, a cserkészek hangos hurrázással köszöntötték „BIPI”-t, a cserkészmozgalom megalapítóját. Baden-Powell 1908-ban alakította meg a cserkészmozgalmat, s 1910-től nyugalomba vonulva szentelte minden idejét kedvenc cserkészeinek, ötvenhárom éves volt már akkor, kalandokban, izgalmakban gazdag pályafutás állt már mögötte. Arra volt a legbüszkébb, hogy az angol hadsereg — amelyben végül altábornagy rendfokozatot ért el — milyen sokszor vette igénybe kémkedésre az ő képességeit. Kalandjait első ízben az első világháború idején vetette papírra. Ma már mosolyogni való, milyen egyszerűen folyt annak idején a kémkedés. Mindenesetre Baden-Powell jellegzetes típusa a „békeidők” előkelő származású, minden mozdulatukban gentlemanként viselkedő hírszerzőinek. Békeidők? „BIPI” számára az angol gyarmatosítók dél-afrikai háborúi hozták az első dicsőséget. Az angol tiszt már 1888-ban kitüntette magát a zuluk elleni harcokban, majd 1895-ben az ashantók elleni küzdelemben, 1896—97-ben pedig mint vezérkari főtörzstiszt vett részt a dél-afrikai matabélék leverésében. Amikor 1899-ben kitört az angol—búr háború, rábízták a Mafekingba szorult angol haderő feletti vezérletet. Baden-Powelll önvallomásaiban nagy elismeréssel emlékezik meg egy Grootboom Jan nevű emberről, aki zulukaffer származású volt, de mint vadász és vezető sokat érintkezett fehérbőrűekkel, megszokta az európai öltözködést ésmegtanult angolul folyékonyan beszélni. Baden-Powell az ő kíséretében indult el éjszakánként a matabelék, az egyik zulukaffer törzs elleni felderítő szolgálatra. Grootboom jól ismerte a környéket, az ő kíséretében könnyű dolog volt a matabelék vonalain átjutni, észrevétlenül maradni, állásaikat megfigyelni. A matabelék, akik jól ismerték az erdőket, az ösvényeket, hamarosan felfedezték Baden-Powell és Grootboom lábnyomait, és azon iparkodtak, hogy elfogják a hívatlan kutatókat. Az egyik éjszaka Grootboom és Baden-Powell az ellenséges tábor közelébe lovagolt és ott várta meg a pirkadást. A matabelék szokásuk szerint egy órával napfelkelte előtt tüzet gyújtottak, hogy elkészítsék reggelijüket. A tűz fényénél a tábori kémek jól látták az ellenséges állásokat és kiválaszthatták azt a helyet, ahonnan napközben az ellenséges mozdulatokat zavartalanul megfigyelhetik. Baden-Powell szótlanul figyelte, ahogy az erdei tisztáson kigyulladt az első tűz, aztán nem sokkal később fellángolt egy második, rövid szünet után egy harmadik. Meggyújtották már az ötödik tüzet is, amikor Grootboom mérgesen Baden-Powell fülébe súgta: — A disznók csapdát állítanak! Az angol tiszt nem értette, hogy bennszülött zsoldosa mit akar ezzel mondani. — Maradjon itt egy darabig, én majd utána nézek a dolognak — mondta a zulukaffer. Gyorsan levetkőzött és anyaszült meztelenül eltűnt a sötétben. Baden-Powell nem volt biztos abban, hogy nem Grootboom állított neki csapdát, ezért néhány száz métert kúszott és elrejtőzött egy kis magaslat sziklái között, arra az esetre, ha Grootboom néhány ellenséges katonával érkezne vissza, hogy elfogja. Nagyon lassan múltak a percek, ólomlábakon járt az idő, amikor az angol tiszt megpillantotta a bennszülöttet, aki a füvön kúszott felé. Baden-Powell előbújt rejtekhelyéről és visszatért arra a helyre, amelyet az imént elhagyott. Grootboom felöltötte ruháit és a megelégedés mosolya sugárzott az arcáról. Kijelentette, hogy nem csalódott, csakugyan csapdát állítottak számukra. Gyanúját az keltette fel, hogy az egyes tüzek nem egyszerre keletkeztek a domblejtő valamennyi pontján, hanem rövid időközökben, egyik a másik után; a tüzeket valószínűleg egy ember gyújtotta meg, aki egyik helyről ment a másikra. Ez gyanús volt a számára, és az a gondolata támadt, hogy az ellenség közelebb akarja őket csalni. A zulukaffer felderítő kerülő úton csúszott a táborhoz és felfedezte, hogy a matabelék egy egész osztaga várja őket azon az ösvényen, amelyet használniuk kellett volna. A fűben elrejtőzve feküdtek azzal a szándékkal, hogy rájuk rohanjanak és elfogják őket. Grootboomon kívül más bennszülöttek is álltak az angol gyarmati hadsereg szolgálatában. Különösen sok volt a bennszülött küldönc, akik az ellenség harcvonalán át továbbították az értesüléseket. A titkos írással írt üzeneteket apró kis golyócskákká nyomták össze és bevonták ólommal. A kicsiny golyókat a nyakuk köré fűzött zsinórra erősítették. Ha ellenség közeledett, a golyócskákat egyszerűen a földre ejtették, ahol csak nagyon nehezen lehetett megkülönböztetni az ott heverő kavicsoktól. Aztán pontosan megjegyezték azt a helyet. Később, amikor ismét tisztává vált a levegő, újra felkeresték és magukhoz vették az elejtett üzenetet. A búrok sem maradtak adósok. Kiváló hírszerzőkkel rendelkeztek, akik legtöbbször álruhában lopóztak át az ellenség táborába. Az egyik angolul beszélő búr büszke volt rá, hogy a háború alatt gyakran megjelent Johannesburgban egy elesett angol őrnagy egyenruhájában. Hidegvérűen lovagolt el az angolok őrszemei előtt, akik feszes vigyázz-állásban tisztelegtek neki. Az angol főtisztnek öltözött búr felkereste az angol tiszti klubokat, és ott néhány pohár whisky mellett kellemes beszélgetés során a legjobb forrásból tudta meg mindazt, amire szüksége volt. Aztán amikor megunta a dolgot, illetőleg úgy vélte, hogy egy kirándulásra elég adatot gyűjtött már össze, egyszerűen visszalovagolt a saját csapataihoz. Mivel az angol—búr háborúban összefüggő harcvonalról alig volt szó, s a háború az egész idő alatt ide-oda hullámzott és kisebb-nagyobb harccsoportok találkozóharcából vagy pedig megerősített városok birtokáért folyó küzdelmekből állott, mindkét tábor parancsnokainak legfőbb törekvése volt, hogy az egymástól távol harcoló ellenséges csoportok összeköttetését megzavarja, vagyis a parancsokat és a jelentéseket vivő lovasjárőröket és küldöncöket elfogja. Maritz búr tábornok egyszer elfogott egy jelentést, amelyből megállapította: Van Rhijnsdorf faluban, amelynek egyik kijáratánál az angolok tábori erődöt építettek, aznap este csak néhányan adnak majd őrséget, a többiek a faluban táncmulatságon vesznek részt, a tisztekkel együtt. Azonnal intézkedett. (Folytatása következik„ Baden-Powell “pillangója. Kb. a pillangó egy várnak a körvonalait és az ott lévő vigyák elhelyezését és minimiségét ábrázolja. A szárnyakra rajzolt jelek a vonalak között nem jelentenek semmit, a vonalakra tett csontok azonban fontos felvilágosítással szolgálnak az ágyúk fajtájáról és nagyságáról amint az az itt következő magyarázatokul is kitűnik. A szárnyakra rajzolt jelek elárulják a vár alakját, amint azt a mellékelt ábra mutatja, továbbá az ágyúk nagyságát. A, ágyúk helyét a pillangószárnyról tovább húzott vonalak jelzik: az ágyúk ott vannak, aii a vonal végződik. A pallangó feje észak felé irányul. , Baden Powell angol tábornok Az első világháború előtti hírszerzés tipikus alakja Pillangó — mint kém-feljegyzés. Baden Powell híres cattarói „lepkegyűjtő” körútjának egyik vázlata az ottani erőd terveit ábrázolja..., hogy miként, arról a jövő héten olvashat kedves Olvasónk