Lobogó, 1965. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1965-05-26 / 21. szám

sőt a „csillag” nevet is megérdemlő játékos is akadt a Ferencváros baj­nokcsapatában . Elsősorban — igenis — Fenyvesi! Nem csak azért, mert a legnépszerűbb! Ki­tűnő, s amellett kiváló szellemű játékos, önzetlen és lelkiismeretes, aki oko­san fejlesztette tudását. Gyors, bátor, kapura is tö­rő, mégis mindig segítőkész és a tiszta játék, a „fair play” előharcosa. Albert is csillag, mégpedig góllövő csillag. Sőt Mátrai is csil­lag. Ez a nagyszerű spor­toló ezt az évet jobbfede­zetként kezdte (akkor még azt hitték, a Gerendás he­lyére állt Ormai megoldja a középhátvéd-kérdést) az­tán átvette a kullancs sze­repkörét, ám, ha kellett jobbhátvédet is játszott, már csak a válogatottban betöltött feladatkörére való tekintettel, sőt még jobb­szélsőt is. Csak középcsa­tárt nem , amire annak idején kiszemelték, vidéki gólgyártó és egyben távol­ugró és gyorsfutó bajnoki mivoltában így lett bajnok a Fradi, amely elkezdte egy szegedi vereséggel... A Szeged csapata remekül szerepelt 1962 őszén Mészáros — Szabó, Portörő, Kürtösi (Sándor) — Dezsőfi, Kő­vári — Reményik (Makrai), Nemes, Hajós, Polyvás, Gi­­licz összetételben. Heteken át az első helyeken állt. Óh, hogy elhagyta később sze­gény egyetemistákat a Fe­rencváros, veretlenül játsz­va át a tavaszi évadot (csak az MTK és a Vasas ért el döntetlent vele szem­ben) No és mit csinált ezalatt a tavalyi bajnok, a Vasas? — Azt hiszem, az volt a baj — mondta Illovszky mester —, hogy elfecsérel­tük erőnket külföldi köte­lezettségek teljesítésével! Hát persze a magyar baj­nokcsapat nem vonhatja ki magát nemzetközi szereplé­sek alól. Meg is állta he­lyét becsülettel, nagy siker­rel. Harmadszor is meg­nyerte a Középeurópai Ku­pát, az elődöntőben a ber­­gamói Atalantát, a döntő­ben a híres nevezetes Bo­lognát győzve le. Mégpedig — Budapesten —5:1 arány­ban! Közben azonban a bajnoki mérkőzésekre nem maradt elég ereje és fris­­sesége. A több, mint egy éven át szinte semmit sem pihenő játékosok már a nyári túra utáni első for­dulóban is csak nagy sze­rencsével úszták meg dön­tetlennel a Pécs ellen. (Danka — Bendes, Kocsis, Csupak — Serédi, Halasi — Györke, Dunai I, Opera, Dunai II, Török.) Tavasszal még a — többek között — még a Debrecentől is ki­kapva, végleg leszakadtak az élről. IKI VEZETETT AZ ŐS­­­­SZEL? A Honvéd! Hová lett? Rövidke sikersorozata megtört az első tavaszi mérkőzésen. Kint, Kispes­ten, odahaza kikapott a Győrtől, Szusza Feri, az új edző vezetésével egyre job­ban szereplő Rába-p­arti együttestől. Az FTC-től és a Vasastól elszenvedett ve­reségei után a Honvéd baj­nokságáról, sőt helyezéséről már szó sem lehetett. És a Dózsa? Eleinte, mint annyiszor, megint ve­zetett, még márciusban is. Debreceni és dorogi veresé­gei után aztán örülhetett, hogy „dobogóra” tudott ke­rülni — jobb gólaránya ré­vén. Pontja ugyanis ugyan­annyi lett, mint a tavasszal kiválóan szerepelt Dorog­nak. A legjobb vidéki csá­pját címet elnyerő dorogiak a Vízművektől átigazolt Szuromi, majd Karába megszerzése révén kitűnő jobbszárnyra tettek szert. A Honvédot — Prohászka nélküli, tartalékos csapa­tukkal — ebben az össze­állításban győzték le: Ilku — Pálmai, Lakat, Fellegi — Monostori, Takács — Karába, Szuromi, Varga, Kertes, Cseri. Állt az élen olykor az MTIK is. Sőt viszonylag ő szerep­elt az ellenfelek kö­zül a legjobban. Különösen Budapesten, pesti csap­atok ellen. A vidékiek ellen azonban sorozatosan cső­döt mondott a tudománya. A Komló elleni két mécs­esén — például — egyetlen egy pontot tudott csak megmenteni. Az Albert Jó­zsef kezében jól nekiindult Komló Kun (Balogh) — Komlói, Szőcs (Palotás), Je­­rabek — Perényi, Soós — Garai, Iván (Róna), Göncz (Lutz), Faragó (Nagy), Bar­­tulov gárdájával biztosítot­ta bennmaradását az NB I- ben. Leadott három pontot az MTK a Debrecennek is, a Dorognak is. Kikapott Szombathelyen, Salgótar­jánban, Győrött. A vidé­kiekkel szemben ilyen gyenge helytállás eleve megfosztotta az MTK-t a bajnoki remények teljese­désétől. Vigasz: megnyerte az 1963. évi Középeurópai Kupát, a döntőben éppen a védő Vasast győzve le 2:1-re. És mégis csak fel­jutott a bajnokságban a második helyre! MI VIGASZTALHATTA meg az­­Újp­esti Dózsát? Más valami! Az, hogy vég­re 17, sőt 18 évi szünet után újra az ő körükből ke­rült ki az év gólrekordere. (Szusza vezetett ugyan 1956-ban a góllövőlistán, de azt a bajnokságot nem fejezték be.) Az új gólki­rály, Bene, nem csak 23 góljával, hanem néhány különlegesen eredményes szereplésével keltett va­ló­bán óriási feltűnést. Szom­bathelyen hat gólt lőtt egy­­végtében, a Komlónak né­gyet (a 7 közt „elszórva”). Kettőt sokszor. Például — az öt közül — az MTK- nak is Ez a gyors, találé­kony, szemfüles 18 és fél éves fiatalember valóban igazi góllövő. Minden ízé­vel a kapu felé tör látja, érzi (még háttal állva is) a kaput és nem téveszti el a kellő-múló pillanatot. Vele háromra szaporodott jellegzetesen „kapu-érzékű” belső csatáraink száma, Tichy és Albert mellett. A régi nagy gólgyáros belső csatárok, Schlosser és Schäffer, Bodnár és Takács II, Cseh és Sárosi, Zsen­­gellér és Szusza, Deák és a Honvéd-csillagok méltó utódjaiként, sőt azok egy-­­két-másikát sokban felül is múlva jelentik ők a góllövő „Má'-t. Az 1962 63 ÉVI BAJ­NOKSÁG VÉGEREDMÉ­NYE: 1. Ferencvárosi TC 15 győzelem, 7 döntetlen, 4 vereség, 37 pont, 2. MTK 31 pont, 3. Újpesti Dózsa 30, 4. Dorog 30, 5. Bp. Hon­véd 29, 6. Győr 29, 7. Pécs 27, 8. Tatabánya 27, 9. Va­sas 25, 10. Komló 24, 11. Szeged 23, 12. Debrecen 21, 13. Salgótarján 18, 14. Szombathely 13 pont. KÖVETKEZIK: A győriek diadala Kedvesek, vidámak és szenvedéllyel sportolnak. Játék, szórakozás nekik a fegyver és még valami — egy tárgy, aminek akkora a varázsa, hogy pontosságra készteti az apró hanyagságokat még könnyen elkövető leányokat Igyekezetük sikeres, eredményeik szépek, s arra a gondolatra csábítanak: vajon ki lesz közülük országos és ki világhírű bajnok? May Károly és Cooper hősei helyett... a lőtér csodálatos, ismeretlen világ annak, aki még sosem lépte át kapuját. Bár itt lakik a Marczibányi lőtér szomszédságá­ban, talán naponta elsétál előtte, de még sosem vett annyi bátor­ságot, hogy belépjen. Meg-megáll néha a kapu előtt, felkapja fejét a lövések hallatára, s eszébe jutnak May Károly, Cooper, s a füzetes regények rettenthetetlen mesterlövészei, akik a feldobott centet keresztüllőtték, mielőtt földrehullott volna. Félénken pil­lant be a kapun, s lelki szemei­vel marcona férfiakat lát maga előtt, akik behunyt szemmel lö­vik ronggyá puskájukkal a lőlap tizes körét... Igen, például ön,­önről beszé­lek, aki olyan félénken kukkant be a kapun. Nyomja le nyugod­tan a kilincset, lépjen be bátran. S a Csodálkozó Látogató — ne­vezzük ezentúl így — belép a „Marci" kapuján, kissé félénken ugyan, de nagyon kíváncsian, s valami furcsa borzongással vár­ja az izgalmas látnivalókat. Elindul a lövések irányába, az­tán megtorpan. Alig akar hinni a szemének. A lőállásokban ugyan­is­­ kislányokat talál. 10—14 éves lányok tartják kezükben a puskát! Győzzük meg gyorsan, hogy nem álmodik, hogy ezek a kis­lányok nem a délibáb játékai. A lányok készségesen válaszol­nak. Tessék, kérdezzen tőlük bár­mit, mi csupán nézői leszünk ennek a kérdezz-feleseknek. A Csodálkozó Látogató elgon­dolkozik, majd egy puskára pil­lant, s máris hangzik az első kérdés. — Hány kiló ez a puska? —­­Két és fél, három kiló — válaszolják kórusban a lányok, a KLK ifjúsági lövészcsapat ver­senyzői. — És hányszor kell felemelni egy edzésen? — Az edzés a célratartással kezdődik. Itt legalább tizenötször. Utána jön az öt próbalövés, majd a húsz értékelt lövés. Csodálkozó Látogató villám­gyorsan összead, kivon, szoroz. Majd elismerően pillant a lá­nyokra: ez legalább 160—200 kiló. Aztán nyomozni kezd. Va­jon miért jöttek ide? Kényszer­ből? Fogadásból? — Te mióta jársz ide? — kér­dezi egy szőke, babaarcú lány­tól, Jáki Ágnestől. — Másfél éve. — És miért? — hangzik a „keresztkérdés”. — Szeretek sportolni. S a lö­vészetet szép sportnak találtam. A szüleim először ellenezték, de ma már nagyon örülnek, hogy ezt választottam. — Hát te? — csap le Kós Már­tára —, talán te idegnyugta­tónak használod a lövészetet? — Nekem minden testvérem ezt a sportot űzi. Az idősebbik bátyám kisöbű puskával verse­nyez, a fiatalabbik pisztollyal, a nővérem kisöbű sportpuskával„ Én sem akartam kimaradni a családi szokásból. No, persze ez is ok — morfon­dírozik magában a Csodálkozó Látogató —, de vajon ezen túl mi lehet az életcéljuk ezeknek a lányoknak? Arra biztosan nem gondolnak, mi lesz akkor, ha el­végzik az iskolát. S gyorsan fel­teszi a következő kérdést. — Halljuk, mi a tervetek, mi lesz, ha elvégzitek az iskolát? — Én kertész szeretnék lenni — vágja rá Jáki Ági. — Én ápolónő — mondja Gel­­lén Káti. — Fodrásznő — hangzik Pintér Mari válasza. Nos, elég ennyi, kedves Cso­dálkozó Látogató, vagy áruljuk el még azt is, hogy ez a tizenkét lány már szép eredményeket, ért el a versenyeken is: elsők vol­tak a felszabadulási versenyen és egyénileg Jáki Ági is első he­lyet ért el. Kós Márta 1963-ban a budapesti serdülő lány bajnok­ságon első helyen végzett, húsz lövésből 124 körrel, s 1964-ben szintén nagyon jól szerepelt. Elég ennyi? Ha elég, hagyjuk a lányo­kat tovább sportolni, mert a 45 perces edzési idő gyorsan vé­get ér. Úgy hisszük, nem volt hiába­való ez a rövid látogatás. S ha ezentúl elsétál a Marci előtt, ugye már nem May Károly, s Cooper hősei jutnak eszébe, ha­nem ezek a lányok. Akinek a lövészet sport, szen­vedély! Nem úgy, mint a regényhő­söknek ... k. Gy.

Next