Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-28 / 39. szám
De Gaulle világkörüli utazásának térképe a Newsweek-ben Magyari Pál ezredes, a katonai kommentátora Írja DE GAULLE VILÁGKÖRÜLI UTAZÁSA TIZENKILENC NAP ALATT 27 ezer mérföldnyi utat megtéve, 3 kontinens 7 országában tett látogatást a közelmúltban a 75 esztendős francia államelnök. Ez az útiprogram fizikailag sem lebecsülendő teljesítmény, különösen akkor, ha figyelembe veszszük, hogy ebben az évben nem ez az első nagyobbszabású külföldi útja De Gaullenak. A nemzetközi közvélemény érdeklődését azonban mégsem ezek az impozáns adatok keltették fel, hanem ennek az utazásnak politikai tartalma, hatása a nemzetközi eseményekre. A világkörüli utazás fő állomásai: Francia Szomáliföldön Dzsibuti, Etiópiában Addisz Abeba, Kambodzsában Phnom Penh, az Új-Hebridák, Noumea, Tahiti és Guadeloupe voltak. A felsorolt helyek közül a nemzetközi politika szempontjából egyetlen valóban jelentős állomás a kambodzsai látogatás volt, s itt hangzott el De Gaulle igen komoly visszhangot kiváltó beszéde is a vietnami helyzettel kapcsolatban. A tábornok mostani maratoni utazásának látható célja volt azt demonstrálni, hogy a francia politika jelen van Afrika, Ázsia és Latin-Amerika politikai életében, s egyúttal személyes jelenlétével növelni kívánta a francia kísérleti atomrobbantás nemzetközi politikai hatását, demonstrálva, hogy Franciaország atomerővel rendelkező, az Egyesült Államoktól független politikát folytató nagyhatalom. A francia politikai befolyás kiterjesztése az úgynevezett el nem kötelezett világban De Gaulle tábornok régi külpolitikai célkitűzései közé tartozik, s mint a mostani utazása is mutatta, nem sajnál ennek érdekében semmi fáradságot. A körutazás eseményei egyúttal szemléltetően tükrözték a francia elnök politikájának ellentmondásosságait is. Francia-Szomáliföldön az ottani lakosság hevesen tüntetett látogatása alatt a francia gyarmati uralom felszámolásáért, s teljes függetlenséget követeltek. E tüntetések annyira felborították a városka rendjét, hogy a francia elnöknek el kellett tekintenie a tervezett gyűlésen mondandó beszédétől. Kambodzsa fővárosában azonban, ahol egyébként királyi pompával fogadták, jelentős és pozitív beszédet mondott a főváros sportstadionjában öszszegyűlt hatalmas tömeg előtt. E beszédében határozottan kijelentette, hogy a vietnami válságért az amerikai kormány viseli a felelősséget. A FRANCIA ELNÖK tehát az első olyan tőkés hatalom képviselője, aki nyíltan elvetette azt az amerikai „érvelést”, amely szerint az amerikai csapatok valamiféle „külső agresszió” ellen „védik” a dél-vietnami kormányt. Ennek a megállapításnak igen komoly hatása még a későbbiekben is megmutatkozik majd a nemzetközi események alakulásánál. A másik igen fontos megállapítása az volt, hogy lényegében egyetértve a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a DNFF álláspontjával mindenfajta politikai, tárgyalásos rendezés előfeltételének az amerikai csapatok haladéktalan kivonását tekintette, s hozzátette, hogy Franciaország erre példát szolgáltatott akkor, amikor kivonta csapatait Algériából. A francia elnök ezzel azt kívánta érzékeltetni, hogy egy ilyen elhatározás nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az amerikai kormány nemzetközi tekintélye viszszavonhatatlanul a mélypont alá zuhanna. De Gaulle beszédének mindkét eleme oly érzékenyen érintette a Johnson-kormányt, hogy az amerikai elnök egyik választási kortesbeszédében közvetve válaszolt is rá és mereven visszautasította a francia bírálatot. A francia államfő Vietnam tőszomszédságában elmondott s az amerikai agressziót élesen bíráló beszéde pozitív visszhangot váltott ki a nemzetközi közvéleményben és emelte a francia külpolitika tekintélyét, az afrikai-ázsiai független országok körében. Ellentmondásosságot fedezhetünk fel azonban abban, hogy a francia elnök személyes jelenléte az atomrobbantási kísérleten általában ugyanezen körökben visszatetszést szült, s ismét felidézte, hogy a francia kormány nem csatlakozott a moszkvai atomcsend egyezményhez, s hogy milyen veszélyek rejlenek az atomfegyverek elterjedésének problémájában. De Gaulle bár közel járt az Amerikai Egyesült Államokhoz, nem érintette azt, s nem került sor magas szintű francia—amerikai találkozóra. Ezt a körutat megelőzően az elnök igen nagy jelentőségű látogatást tett a szovjet földön és behatóan tárgyalt a Szovjetunió vezetőivel a nemzetközi kérdésekről és a két ország kapcsolatainak továbbfejlesztéséről. Hozzátartozik a kép teljességéhez annak megemlítése, hogy ebben az évben a francia külügyminiszter hivatalos látogatásokat tett egy sor európai szocialista országban, köztük hazánkban is, s ezek a látogatások hozzájárultak a békés egymás mellett élés elvének gyakorlati alkalmazásához az európai politikai küzdőtéren. A VILÁGKÖRÜLI utazásnak minden ellentmondásossága ellenére az elhangzott kambodzsai beszéd adta meg valóságos tartalmát és pozitív értelmét, mivel a jelenlegi nemzetközi helyzet valamennyi kérdésére az amerikaiak vietnami agressziója borít fenyegető árnyékot. A francia külpolitika aktivizálódásának iránya mind felismerhetőbben eltér a három-négy év előtti francia koncepcióktól. Alig három esztendővel a francia—nyugatnémet szerződés és az azt kísérő ünnepélyes kinyilatkoztatások után láthatjuk, hogy a Bonn—Párizs tengely elmélete kudarcba fulladt, a francia—nyugatnémet kapcsolatok enyhén szólva hűvösekké váltak. Igaz, hogy az európai béke és biztonság területén újabb, még súlyosabb veszély tűnt fel, a Bonn-Washington tengely kialakulásával. Lényegében állíthatjuk, hogy ez ellen hat a francia kormány jelenlegi külpolitikai tevékenysége, különösen, ha figyelembe vesszük azt a francia döntést, hogy kivonultak a NATO integrált katonai szervezeteiből, s egyidejűleg komoly erőfeszítéseket tettek államközi kapcsolataik bővítésére a szocialista világ országaival. Politikai megfigyelők szerint De Gaulle körutazásai és a francia külpolitika élénk tevékenysége sok tekintetben azt a célt is szolgálja, hogy megfelelő talajt biztosítson a gaullista pártnak a közelgő franciaországi választásokon. Nyilvánvalóan van e megállapításban igazság, s az is igaz, hogy nem válik könynyebbé a francia baloldali erők harca a francia monopóliumok ellen. Ám, mint azt a Francia Kommunista Párt is leszögezte: a baloldali erők , miközben elítélik e politika reakciós vonásait és ellentmondásait és határozott antiimperialista kiállást követelnek a kormánytól a külpolitikában, valamint a demokrácia helyreállítását a belpolitikai életben, a monopóliumok uralmának felszámolását a gazdasági és politikai életben támogatják a kormány valóban pozitív, a béke irányában ható külpolitikai lépéseit. A kambodzsai főváros sportstadionjában összegyűlt hatalmas tömeg előtt rendkívül jelentős beszédet mondott De Gaulle tábornok