Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-14 / 50. szám
vadra léptem, öt gyönyörű, feledhetetlen estén... Tud lelkesedni: egy nyári, tiszai csónaktúráért, egy szerepen, egy költőért (Nagy Lászlót kedveli), egy műért. — Az Anyegint imádom. A zárójelenettel felvételiztem. (Hogyan lettem színésznő? Gondoltam egyet, s a Műszaki Egyetem mellett a Színművészetire is jelentkeztem. Amikor megérkezett a felvételi behívó a Műszakira, már színművészeti főiskolás voltam. Ja igen, az Anyegin zárójelenet. Ez volt a reggeli és esti imádságom. Minden felvételi vizsgámon ezt mondtam el. A harmadik vizsgán egyszer csak megszólalt valaki a sötétből: „Mondja, mást nem tud?” Kicsit megijedtem, de aztán egy lemondó hang, balról: „Na mindegy, mondja csak tovább”. És mondtam... Elneveti magát. Most igenigen szép. De nem merem megmondani neki... KÁRPÁTI GYÖRGY Fotós, vigyázz! KOMLÓS TIBOR felvételei Első film főszerepe a Karambolban (Bujtor Istvánnal) A két nő között című komédiájában Berek Katival és Szersén Gyulával Sikeres beugrás: a Marat halála (Sinkovits Imrével) ügyre venni, akkor még nem is tudtam, hogy ki fekszik a pénztárszobában. A portáról már öten mentünk, rohantunk vissza, ekkor már láttam, hogy a csoportvezetőm, Sz. fekszik a földön. Értesítettük a mentőt, és a rendőrséget. Cigarettával kínáltam. Rágyújtottunk. Jeleztem, hogy nincs több kérdésem, kikísértem a szobából. Egymás után hívtam magam elé a tök többi éjszakás dolgozóját A további kihallgatások alapját B. vallomása egyes tételeinek igazolása, illetve tagadása szempontjából rendeztem meg. R. után N. ült elém a székre. Vele főleg azt a beszélgetést igyekeztem tisztázni és részletekbe menően feleleveníteni, amely Sz.-nek a műhelybe történt visszatérése után kettőjük között folyt le. — Igen kérem, fél kettő lehetett, amikor Sz. kissé idegesen a műhelybe visz■fzatért. Száraz hangon kérte a fűrészlapokat. Nem álltam meg, tréfás formában megkérdeztem, mire kellenek ezek a szerszámok. Sz. kimérten válaszolt: Ne törődjetek vele, reggelre megtudhatok. Egyébkéntne legyen itt semmi ngás. K. főrendész is a gyárban van.” Tréfálni kezdtem, kérdezvén, mi van a gyarban, „politika vagy lopatika”, vagyis, hogy tolvaj üldöznek-e. „Most semmit nem mondhatok, ti se szóljatok senkinek, reggel úgyis mindent megtudtok majd.” — Ideges volt Sz.? Vagy csak fáradt? Nem volt rajta semmi rendkívüli? — Semmi rendkívüli. Azon kívül, hogy nagyon sietett, és talán ideges is volt. — Ön, személy szerint látta K. főendészt? — Hogyne. Itt benn van, egy hosszú elvtárssal sétál az udvaron. — Nem most. Hanem éjszaka. — Nem láttam kérem. De K. olyan, mint a szellem. Hol feltűnik, hol eltűnik. — Köszönöm. Tudom, hogy fáradtak, de kérem önöket, maradjanak még egy ideig az üzemben. 10 óra 10 perc. Az irodában vágni lehet a füstöt Csendben ülünk és gondolkodunk. Talán századszor írom le K. nevét. ..Azt vallják, hogy Sz. is. K. is reá hivatkoztak, azt mondták, vele vannak. De... Kulcsokra van szükségük, nekik, hivatkozás nélkül a portás nem adja oda a kulcsot. Egyetlen emberre hivatkozhatnak, a főrendészre, akinek a portás feltétlenül engedelmeskedik. Sz. elhagyja a munkahelyét. Ha az emberei elkezdenek csellengeni, esetleg lefülelik őt a kasszafúrás közepette. Mivel tudja az embereit helyhez kötni? Nyilván, ha olyan valakire hivatkozik, akivel nem szívesen találkoznak. Ez az ember a főrendész. Ha Sz. kasszafúrásra készül, ezzel a névvel, ezzel az emberrel, akiről köztudott, hogy „hol feltűnik, hol eltűnik”, sakkban tartja a beosztottait. Lám, jól is számított, hiszen noha mindannyian úgy érezték, hogy meg kellene vizsgálniuk, mi történik az üzemben, nem merték elhagyni a munkahelyüket. És K.? ... Hogyan hívhat el egy rendész egy csoportvezetőt. Elsősorban úgy, hogy valamilyen gyanús hibára, üzemzavarra hivatkozik. De... a taksok általában az éjszakai üzemzavarhoz nem egyedül indulnak. Feltehető ugyani, hogy az érintett üzemrészben esetleg nincs is senki, így szükség van arra, hogy segítsék egymást. Sz. tehát egymagában nem is tud útnak eredni. Feltűnővé válik, ha munkatársainak segítő szándékát letonkollja. Ám, ha a főrendészre hivatkozik, nagyon valószínű, hogy senki nem tolakszik kísérőjükül. . . Mondjuk K. főrendész a banda feje ... Akkor a többiek, idegenek előtt ki sem ejtik a nevét. Hiszen nem akarják gyanússá tenni a bandavezért. Viszont, ha ketten elhatározzák, hogy kifosztják a páncélszekrényt, azzal, hogy K-ra hivatkoznak, óhatatlanul reá terelik a gyanút. Arra nézve, hogy K. itt járt, szemtanú egy sincs. Ráadásul a főrendész állítólag az éjszakát otthon töltötte.. . ... De ha K. maga akarta a kasszát feltörni, és előre készült arra, hogy igénybe veszi két ember segítségét, majd amikor a „mű elkészült” megöli őket... akkor elképzelhető az egész. K. elmegy Sz.-ért. Sz.-szel felnyitják a kasszát. K. megöli először Sz.-t, azután K.-t, majd a hatalmas összeggel megszökik. Jó, jó... de K. itt van! Viszont... a pénzt sem szerezték meg. K. belép a szobába... — Stop! — mondtam félhangosan, összenéztünk mindannyian, akik ezeket az elméleteket felállították. Az első lépés, megtudni, hogy K. valóban otthon töltötte-e az éjszakát. És egyáltalán ... Milyen ember ez a főrendész? Miért hazudott, hiszen kétségtelenül félrevezetett engem, amikor azt állította, hogy ötkor indult Óbudáról és fél hatig Cinkotára érkezett... Ám, ha ő a tettes, miért nem búvik el a szemem elől? Miért akaszkodik reánk? Miért oly beszédes? A fejemben ezer megválaszolatlanul maradt kérdés zsongott. Ráadásul megkaptam a főrendész személyi adatait: három gyermek apja. Magával tehetetlen édesanyját is magánál tartja, és akik ismerik, azt mondják, hogy a család éjjel-nappal készenlétben van, ha a mozgásképtelen asszony hív valakit, ne kelljen várakoznia. Elképzeltem a három gyereket, várják az apjukat, és én félig-meddig már le is tartóztattam. Milyen tragédia — töprengtem — ha esetleg rossz nyomon járok. A. elvtárs pedig maga mellett tartja ezt a férfit, aki most már biztosan megérzi, hogy gyanúsítom. Mit gondolhat? Talán arra a következtetésre jut, hogy nem a bizonyítékoknak, hanem a látszatnak hisz a nyomozó. Ugyanakkor mindenkiben határozottan gyanússá vált K. főrendész. A. ugyan megkérdezte, miért ilyen sápadt, mitől izzad állandóan, miért reszket a keze, de a férfi erre azt állította, hogy nagyon szerette K. rendészt, és nem tud napirendre térni a halála fölött. Sz.nek is kis gyermekei vannak — sajnálkozott K. — ha arra gondol, hogy ki neveli majd fel a gyerekeket, és hogy tulajdonképp őt is megölhették volna, és akkor ki nevelné fel a saját gyermekeit, egyszerre remegni kezd. Mindez hihető, és egy apa, aki szereti a családját, ilyen végletesen rendkívüli pillanatban, amikor ilyen a normális élettel homlokegyenest ellenkező helyzetbe kerül, valóban elvesztheti uralmát az idegei felett... (Folytatása következik)