Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-03 / 31. szám
Az utóbbi hetekben Hajmúdúszoboszló fölött nap nap után ezüstös gépmadarak keringtek. Az üdülők, a strandon pihenők ámulva nézték bravúros gyakorlataikat, a magasban végrehajtott bukfenceket, orsókat, legyezőket. A moszkvai motoros műrepülő világbajnokságra készülő magyar repülő válogatottak jól felhasználták az edzőtábor lehetőségeit, szinte egyetlen napot sem hagytak ki. Már télen nekikezdtek a munkának, rendszeres elméleti képzésben vettek részt és fizikailag is alapoztak, futottak, gimnasztikáztak, uszodába jártak. Amint az idő engedte, a budaörsi repülőtéren a Trénerek nyergébe szálltak és elkezdték a kötelező, majd a szabadon választott gyakorlatok egy-egy részének betanulását. Később már az egész gyakorlatkomplexumot végigrepülték, most Hajdúszoboszlón pedig naponta négy ízben is felszálltak. A hajdúszoboszlói edzőtáborban három házi versenyt rendeztek, s ezeken valamennyi alkalommal végigrepülték a kötelező és a szabadon választott „programot”. A versenyeken Tóth, Rozman, Farkas és Bogdándi szerepelt a legjobban. — Jó formában vannak a fiúk és reménykedem, hogy a várakozásnak megfelelően szerepelnek. Az egyéniben tudásuk alapján hárman a döntőbe kerülhetnek, a csapat pedig megszerezheti a harmadik-negyedik helyet. - mondja Borbás Pál, a válogatott keret edzője. - A hangulat bizakodó, most az utolsó simításokat végezzük. A szabadon választott gyakorlatok bizonyára jól kamatoznak majd, mert erősségük eléri a maximális 700 pontot, s már jelenleg 80-85 százalékosan repülik a fiúk. A formával, a bizakodással tehát nincs baj, de annál kevésbé örvendetes, hogy szinte valamennyi számottevő repülőnemzet a mieinknél lényegesen jobb gépekkel indul. A lengyelek átkonstruálták repülőiket, a Szovjetunió versenyzői a JAK 18 egy javított változatával indulnak. Az angolok is új ZLIM gépekkel rajtolnak, míg mi a már hat éve használatban levő trénerekkel vesszük fel a versenyt. Reméljük azonban, hogy az öreg masinák sem hagyják cserben motoros repülőinket és szép eredménynyel térhetnek haza a világbajnokságról. P. R. Terefere a Trénerek szomszédságában (jobbról balra): Heidt, Borbás, Tóth, Rozman, Bogdándi, Farkas PÁLFAI GÁBOR (MTI foto) felvételei Egy nem kielégítő szereplésről A nézetek még nem egységesek, de nemsokára a zöld asztal mellett tárgyalják meg a moszkvai vívó VB tapasztalatait a sportág szakvezetői, edzői. Sok szó esik majd e megbeszéléseken arról, hogy mit mutatott a nagy érdeklődéssel kísért küzdelem-sorozat és az eredmények alakulása: megtettek-e az illetékesek minden a lehető legjobb felkészülés érdekében. S ha ezen a téren voltak hibák, mit kell tenni azért, hogy a magyar vívósport — ragyogó hagyományaihoz méltóan — a jelenleginél számottevőbb szerepet tölthessen be a nemzetközi élvonalban. A közel- és a távoli jövő nyilván világos választ ad majd ezekre a kérdésekre, de addig is villantsunk fel néhány véleményt: a felkészülési módszerek milyen revíziójával szeretnék fellendíteni a vívást a sportág útkeresői. CZVIKOVSZKY FERENC, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára még Moszkvában nyilatkozott szakmai tapasztalatairól: " A világbajnokság legfőbb tanulságának a magyarok szempontjából azt tekintem, hogy legtöbb versenyzőnk nem elég túl erős. Valószínűnek tartom, hogy változtatnunk kell felkészülési módszerünkön. Az edzések során — különösen a formábahozásnál — kevesebbet kell majd iskolázni és többet asszózni, hogy ezt a hibát eltüntessük. KOVÁCS PÁL, a Magyar Vívó Szövetség elnöke nem volt ott Moszkvában, s a küzdelemsorozatról hallottak és az eredmények alapján mondja el véleményét. — Szerintem a magyar vívó válogatott szereplése a várakozás alatt maradt. Már régóta az a tapasztalatunk, hogy a válogatott keretbe kiemelt versenyzők a felkészülés során nem fejlődnek. Csak az a cél, hogy a válogatott vívók a lehető legjobb formába lendüljenek, de azzal, hogy a vívók évről évre csiszoltabb technikai tudással lepjék meg ellenfeleiket, nem sokat törődünk. Az átlagos színvonal fokozatos esése tapasztalható az egész magyar vívósportban. Bizonyos vagyok abban, hogy ha sor kerül a VB tanulságainak megtárgyalására, a Moszkvában járt szakemberek felvetik a régen esedékessé vált fordulat szükségességét, s a kiegészítő felkészítésre fordított túl sok idő egy részét a vívók technikai készségének fejlesztésére fordítják. Érzékeny, száraz borhoz ZSÍROS KRÉMET Július 25 és augusztus 13 között 33%-os engedménnyel vásárolhatja A BUDAPESTI SZAKÜZLETEKBEN SZABÓ PÁL, a Budapesti Vívószövetség elnöke: — Szerintem a magyar vívó válogatott az egy arany, három ezüst és két bronzéremmel megfelelt a várakozásnak. Ennek ellenére kétségtelenül vannak tennivalóink, hogy a jövő évi világbajnokságon Montrealban és két év múlva a mexikói olimpián ennél jobban szerepeljünk. A vívás felfokozott idegsport. S főleg a döntő küzdelmek során azt láttuk, hogy éppen idegileg nem sikerült a felkészítés úgy, ahogy azt reméltük. Ennek volt tulajdonítható elsősorban a párbajtőrözők gyenge szereplése, amihez két versenyző, Nemere és Kulcsár felelőtlen versenyzése is járult. Az nem kétséges, hogy nagy hibát követtünk el, amikor az asszózás rovására túl nagy teret engedtünk az iskolázásnak. Az asszó a vívósport igazi előkészítő műhelye, az a lehetőség, amely fizikailag is, küzdőszellem szempontjából is és technikai téren is egyaránt fejleszti a vívó képességeit, s emellett idegileg is kiegyensúlyozottabbá teszi őket. Kátszegi József, a válogatott tőrvívó-keret edzője: — Azt hiszem, hogy ez a világbajnokság elsősorban annak fontosságát húzta alá, hogy az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordítsunk a vívók idegi felkészítésére. Azt hiszem, hogy változtatni kellene az eddigi gyakorlaton, s a szakmai felkészítés feladatkörét is azonos személyekre, a válogatott vívók edzőire kellene bízni. AZ ÚJSÁGÍRÓ — Elgondolkoztató, s lényegében hasonló utakat kereső vélemények azt mutatják, hogy változtatni kell az eddigi felkészítési módszereken. Érdemes felfigyelni arra, hogy amíg a döntő küzdelmek során a szovjet vívók nagyszerű fizikai és pszichikai képességekről tettek tanúságot, a nagy nemzetközi rutinnal rendelkező kiváló magyar vívók egész sora éppen a cél előtt torpant meg, nem tudta azt nyújtani, amire képes. A szovjet vívók ragyogó sikersorozata, az öt aranyérem azt mutatja, hogy a házigazda ország versenyzőinek felkészítése jobban sikerült, mint a magyaroké. Szerény javaslat: ahogy azelőtt a szovjet vívók tanultak magyar sportbarátaiktól, most mi se szégyelljük elfogadni a hasznos tanácsokat azoktól, akik előttünk járnak. MAROS LÁSZLÓ