Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1966-08-03 / 31. szám

A­z utóbbi hetekben Haj­­mú­dúszoboszló fölött nap nap után ezüstös gépmada­rak keringtek. Az üdülők, a strandon pihenők ámulva nézték bravúros gyakorlatai­kat, a magasban végrehajtott bukfenceket, orsókat, legye­zőket. A moszkvai motoros műrepülő világbajnokságra készülő magyar repülő válo­gatottak jól felhasználták az edzőtábor lehetőségeit, szinte egyetlen napot sem hagytak ki. Már télen nekikezdtek a munkának, rendszeres elmé­leti képzésben vettek részt és fizikailag is alapoztak, futot­tak, gimnasztikáztak, uszodá­ba jártak. Amint az idő en­gedte, a budaörsi repülőté­ren a Trénerek nyergébe szálltak és elkezdték a köte­lező, majd a szabadon vá­lasztott gyakorlatok egy-egy részének betanulását. Ké­sőbb már az egész gyakor­latkomplexumot végigrepül­­ték, most Hajdúszoboszlón pedig naponta négy ízben is felszálltak. A hajdúszoboszlói edzőtá­borban három házi versenyt rendeztek, s ezeken vala­­­mennyi alkalommal végigre­pülték a kötelező és a szaba­don választott „programot”. A versenyeken Tóth, Rozman, Farkas és Bogdándi szerepelt a legjobban. — Jó formában vannak a fiúk és reménykedem, hogy a várakozásnak megfelelően szerepelnek. Az egyéniben tudásuk alapján hárman a döntőbe kerülhetnek, a csa­pat pedig megszerezheti a harmadik-negyedik helyet. - mondja Borbás Pál, a válo­gatott keret edzője. - A han­gulat bizakodó, most az utol­só simításokat végezzük. A szabadon választott gyakorla­tok bizonyára jól kamatoznak majd, mert erősségük eléri a maximális 700 pontot, s már jelenleg 80-85 százalékosan repülik a fiúk. A formával, a bizakodással tehát nincs baj, de annál kevésbé örvendetes, hogy szinte valamennyi számottevő repülőnemzet a mieinknél lé­nyegesen jobb gépekkel in­dul. A lengyelek átkonstruál­­ták repülőiket, a Szovjetunió versenyzői a JAK 18 egy ja­vított változatával indulnak. Az angolok is új ZLIM gé­pekkel rajtolnak, míg mi a már hat éve használatban le­­v­ő trénerekkel vesszük fel a versenyt. Reméljük azonban, hogy az öreg masinák sem hagyják cserben motoros re­pülőinket és szép eredmény­nyel térhetnek haza a világ­­bajnokságról. P. R. Terefere a Trénerek szomszédságában (jobbról balra): Heidt, Borbás, Tóth, Rozman, Bog­dándi, Farkas PÁLFAI GÁBOR (MTI foto) felvételei Egy nem kielégítő szereplésről A nézetek még nem egységesek, de nemsokára a zöld asztal mellett tárgyalják meg a moszkvai vívó VB ta­pasztalatait a sportág szakvezetői, edzői. Sok szó esik majd e megbeszéléseken arról, hogy mit mutatott a nagy érdeklődéssel kísért küzdelem-sorozat és az ered­mények alakulása: megtettek-e az illetékesek minden a lehető legjobb felkészülés érdekében. S ha ezen a té­ren voltak hibák, mit kell tenni azért, hogy a magyar vívósport — ragyogó hagyományaihoz méltóan — a jelenleginél számottevőbb szerepet tölthessen be a nem­zetközi élvonalban. A közel- és a távoli jövő nyilván világos választ ad majd ezekre a kérdésekre, de addig is villantsunk fel néhány véleményt: a felkészülési módszerek milyen revíziójával szeretnék fellendíteni a vívást a sportág útkeresői. CZVIKOVSZKY FERENC­, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára még Moszkvában nyilatkozott szakmai tapasztalatairól: " A világbajnokság legfőbb tanulságának a magya­rok szempontjából azt tekintem, hogy legtöbb verseny­zőnk nem elég túl­ erős. Valószínűnek tartom, hogy változtatnunk kell felkészülési módszerünkön. Az ed­zések során — különösen a formábahozásnál — keve­sebbet kell majd iskolázni és többet asszózni, hogy ezt a hibát eltüntessük. KOVÁCS PÁL, a Magyar Vívó Szövetség elnöke nem volt ott Moszkvában, s a küzdelemsorozatról hal­lottak és az eredmények alapján mondja el véleményét. — Szerintem a­ magyar vívó válogatott szereplése a várakozás alatt maradt. Már régóta az a tapasztalatunk, hogy a válogatott keretbe kiemelt versenyzők a felké­szülés során nem fejlődnek. Csak az a cél, hogy a válo­gatott vívók a lehető legjobb formába lendüljenek, de azzal, hogy a vívók évről évre csiszoltabb technikai tudással lepjék meg ellenfeleiket, nem sokat törődünk. Az átlagos színvonal fokozatos esése tapasztalható az egész magyar vívósportban. Bizonyos vagyok abban, hogy ha sor kerül a VB tanulságainak megtárgyalására, a Moszkvában járt szakemberek felvetik a régen esedé­kessé vált fordulat szükségességét, s a kiegészítő fel­készítésre fordított túl sok idő egy részét a vívók tech­nikai készségének fejlesztésére fordítják. Érzékeny, száraz borhoz ZSÍROS KRÉMET Július 25 és augusztus 13 között 33%-os engedménnyel vásárolhatja A BUDAPESTI SZAKÜZLETEKBEN SZABÓ PÁL, a Budapesti Vívószövetség elnöke: — Szerintem a magyar vívó válogatott az egy arany, három ezüst és két bronzéremmel megfelelt a várako­zásnak. Ennek ellenére kétségtelenül vannak tennivaló­ink, hogy a jövő évi világbajnokságon Montrealban és két év múlva a mexikói olimpián ennél jobban szere­peljünk. A vívás felfokozott idegsport. S főleg a döntő küzdelmek során azt láttuk, hogy éppen idegileg nem sikerült a felkészítés úgy, ahogy azt reméltük. Ennek volt tulajdonítható elsősorban a párbajtőrözők gyenge szereplése, amihez két versenyző, Nemere és Kulcsár felelőtlen versenyzése is járult. Az nem kétséges, hogy nagy hibát követtünk el, amikor az asszózás rovására túl nagy teret engedtünk az iskolázásnak. Az asszó a vívósport igazi előkészítő műhelye, az a lehetőség, amely fizikailag is, küzdőszellem szempontjából is és technikai téren is egyaránt fejleszti a vívó képességeit, s emellett idegileg is kiegyensúlyozottabbá teszi őket. K­átszegi József, a válogatott tőrvívó-keret edzője: — Azt hiszem, hogy ez a világbajnokság elsősorban annak fontosságát húzta alá, hogy az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordítsunk a vívók idegi felkészítésére. Azt hiszem, hogy változtatni kellene az eddigi gyakor­laton, s a szakmai felkészítés feladatkörét is azonos személyekre, a válogatott vívók edzőire kellene bízni. AZ ÚJSÁGÍRÓ — Elgondolkoztató, s lényegében hasonló utakat ke­reső vélemények azt mutatják, hogy változtatni kell az eddigi felkészítési módszereken. Érdemes felfigyelni ar­ra, hogy amíg a döntő küzdelmek során a szovjet vívók nagyszerű fizikai és pszichikai képességekről tettek tanúságot, a nagy nemzetközi rutinnal rendelkező ki­váló magyar vívók egész sora éppen a cél előtt torpant meg, nem tudta azt nyújtani, amire képes. A szovjet vívók ragyogó sikersorozata, az öt aranyérem azt mu­tatja, hogy a házigazda ország versenyzőinek felkészí­tése jobban sikerült, mint a magyaroké. Szerény javas­lat: ahogy azelőtt a szovjet vívók tanultak magyar sportbarátaiktól, most mi se szégyelljük elfogadni a hasznos tanácsokat azoktól, akik előttünk járnak. MAROS LÁSZLÓ

Next