Lobogó, 1967. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-31 / 22. szám
Sikerek, bukások, örömök, könnyek váltakozó játéka kísér minden sportversenyt. A küzdelem, a győzni akarás sokszor a legmeglepőbb és elképzelhetetlen helyzeteket idézi elő a zöld gyepen, a birkózó szőnyegen, vagy éppen a Sportcsarnok fapadlóján. Ezekből a váratlan esetekből mutatunk be néhányat. A szemfüles fotóriporterek olyan versenypillanatokat örökítettek meg, amikor a sportoló fordítva látja a világot, vagyis tótágast áll. Milyen furcsa így a pálya — elmélkedik magában az egyik Tottenham hátvéd Birkózósors! Vajon melyik a nehezebb? Fejen állni vagy szétválasztani az összekuszálódott lábakat Most mi lesz? El , áruljuk! D’Encausse francia rúdugró átugorja az öt méter öt centi magasságot Nem bukás! Bikita Abebe — edzés közben — önszántából került ilyen testhelyzetbe ..Eg és föld" között. Főszereplője a japánok világklasszisa, Keiko Ikeda Vékony jégen Az ellenség két arca Magyarul beszélő, szélesvásznú szovjet film Bemutató: június 8 ŐSZINTÉN a fehér sportról A Davis Kupa ismét a teniszre irányította a figyelmet. Megint bebizonyosodott, hogy a fehér sportot szeretik nálunk, egyébként hogyan volna lehetséges, hogy a margitszigeti teniszstadion — pedig több mint ötezer ember belefér — már jó néhányszor kicsinek bizonyult, legutóbb például a svédek, tavaly pedig az angolok elleni találkozón legalább ezer néző maradt kívül a kerítésen. De volt már rá eset, hogy háromszor annyi néző volt kíváncsi Budapesten Davis Kupa-találkozóra. Tizenhét-tizennyolc évvel ezelőtt, például 1949-ben jó csapatunk volt. Az Asbóth, Ádám, Fehér összetételű együttes a franciákkal elődöntőt játszott a hevenyében teniszstadionná átalakított Millenárison. A magyar csapat volt az esélyes, s ezért nem is tűnt túlságosan meglepőnek, hogy mintegy 15 000 (!) főnyi közönség váltotta meg a jegyét az eseményre. Azért „csak" ennyi, mert amikor kiakasztották a „megtelt" táblát, lovasrendőrök zárták le a pályához vezető utat. Később a Népstadionban, a főlelátó előtt csináltunk ideiglenes teniszpályát, hogy a magyarchilei DK-mérkőzés iránt érdeklődők szemtanúk is lehessenek. Mi a hiba hát, hogy - Gulyást kivéve, aki a világ tíz legjobb játékosa közé küzdötte fel magát - a magyar teniszsport már hosszabb ideje semmilyen vonatkozásban nem tud lépést tartani azzal a követelménnyel, amit nagy számú közönsége elvárna? Legutóbb is 5:0 arányban kaptunk ki a franciáktól? A kérdés nem új. A feleletet azonban egyértelműen lehetetlen megadni rá, mert mindenki mást mond, aszerint, hogy milyen szemüvegen keresztül „látja” a problémát. Az okfejtéseknek azonban majdnem mindegyikében van valami... pangás okát sokan abban látják, hogy negyedannyi teniszpálya sincs, mint a felszabadulás előtt volt. Ez tény, ezzel nem érdemes vitatkozni. Főleg vidéken szűnt meg sok teniszpálya, pedig a sportág tehetségutánpótlásának legbiztosabb bázisa azelőtt a vidék volt, s ezt a szerepét ma, szerényebb keretek között is megtartotta. Nem használt a sportágnak az az időszak sem, amikor a teniszt a harmadik kategóriába sorolták. Ez a diszkrimináció amellett, hogy csak vékony anyagi támogatást engedélyezett, erkölcsi vonatkozásban ártott a legtöbbet. Aztán a felkészülés és a versenyzés is „egységes" normák szerint történt, s ismét évekig elmaradt a fejlődés. Nem az volt a baj, hogy több munkára sarkallták a teniszezőket, ez nagyon is ráfért a sportág élvonalára, hanem az, hogy emellett figyelmen kívül hagyták, vagy elhanyagolták a tenisz speciális követelményeit. Gulyás István azért tudott a nemzetközi élvonalba kerülni, mert a korszerű felkészülés egységes elveiből magáévá tett annyit, amennyi az ő fizikai és alkati adottságainak megfelelt, amellett azonban minden idejét és erejét a külföldi versenyzésre fordította. Szerencséjére ő elhatárolta magát sok nem hasznos ráhatástól, ezért is tart ott, ahová eljutott. Az utóbbi időben már javult a helyzet. Ma már elmondhatjuk, hogy nagyjából a fejlődést elősegítő légkör uralkodik a fehér sport berkeiben. A fejlődés ütemét azonban meg kellene gyorsítani. Ez a teniszszövetség dolga, de nem könnyű feladat. Sok még a fék és a helytelen beidegződés, amelyektől csak további erőfeszítések árán lehet megszabadulni. PETŐ BÉLA