Lobogó, 1967. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1967-07-26 / 30. szám

Magyari Pál ezredes, a katonai kommentátora írja: HA KISSÉ SZŰKSZAVÚAN IS, de a saigoni látogatásáról hazatért ameri­kai hadügyminiszter, a sajtó képvise­lői előtt szót ejtett a partizánok tevé­kenységéről. McNamara nem véletle­nül volt szűkszavú. Azt kényszerült ugyanis elismerni: „a partizánok stabi­lizálták erőiket, s eddig minden eset­ben pótolni tudták veszteségeiket”. Ez a beismerés tulajdonképpen an­nak bevallása, hogy az eszkaláció, amelytől az amerikai hadvezetés oly sokat várt, nem hozott fordulatot, dön­tő változást a vietnami hadszíntereken. Ezzel kapcsolatosan érdekes beszél­getést olvastam az U. S. News and World Report című lap legfrissebb szá­mában. A lap tudósítója, aki a szer­kesztőség megjegyzése szerint a ko­reai háború óta Távol-Keleten, a viet­nami hadműveletek kezdetétől pedig Saigonban él, rövid otthoni tartózkodá­sa idején a lap hasábjain válaszolt több — úgymond — kényes kérdésre. Wendell S. Merrick a többi között ki­fejtette véleményét arról is, vajon a Westmoreland által kért több százezer katona bevetése révén elérhet-e az USA katonai győzelmet. A vietnami szakér­tő véleménye szerint, ha 600 ezerre nö­velik a Vietnamban állomásozó ame­rikai haderők létszámát, vagyis „még további 250 ezer katona segítségét hasz­nálnák fel, így sem lehet ellenőrzés alá venni a területet, még kevésbé lehet a győzelmet garantálni. A kommunisták — folytatja Merrick — mindennap nö­velik erejüket és nekünk csak azért kell növelnünk az amerikai erők lét­számát, hogy pozíciónkat megtarthas­suk.” A HADIJELENTÉSEK tényei is ezt igazolják. Az amerikai források éppen a közelmúltban, egymás után kétszer is annak elismerésére kényszerültek, hogy heti veszteséglistáik felülmúlják a korábbiakat. Június végén 274, július első hetében 280 halottat jelentettek, s ezzel mintegy tizenkétezerre nőtt a vietnami földön elesett amerikai ka­tonák száma. Ezzel szemben i­s ezt éppen a Frankfurter Rundschau-ban olvastam, amelyről Vietnam iránti jóindulat semmiképpen sem tételezhető fel — „a Nemzeti Felszabadítási Frontnak ma több katonája és támogatója van Dél- Vietnamban, mint valaha.” A felszabadítási front küzdelmének eredményessége nemcsak ebben a vo­natkozásban mérhető le. A hazájuk felszabadulásáért, az amerikai agresz­­szorok ellen küzdő partizánok taktikai és stratégiai sikerei nem kis mérték­ben járultak­­hozzá az idézett vietnami szakértő véleményének kialakulásához. A partizánok rendkívül ügyesen térnek ki a hosszú, nagy veszteséggel járó fel­morzsoló háború elől, és a partizánhá­ború régi szabályai szerint rendszere­sen, váratlanul és rajtaütésszerűen, maximális hatásfokkal alkalmazott korszerű fegyverekkel okoznak óriási veszteségeket az ellenségnek. Ennek talán legékesebb bizonyítéka az az akció, amelyet a legutóbb hajtot­tak végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni légitámadásokra fel­szálló amerikai repülőgépek legfonto­sabb dél-vietnami támaszpontja, Da Nang ellen. A PARTIZÁNOK hadművelete elterelő hadmozdulatokkal kezdődött. Néhány órával a da­nangi akció meg­kezdése előtt a felszabadítási front egy­ségei heves támadást indítottak a Da Nang-tól 22 kilométerre fekvő Hoi An ellen. Az amerikaiak arra számítottak, hogy a­­támadás fő célpontja ez a köz­ség lesz, ahol is egy börtönben több száz politikai elítéltet őriztek, és ép­pen a börtön védelmére erősítést küld­­­tek a helyiségbe. Miközben a Da Nang­­ot körülvevő amerikai védelmi gyűrű­ből csapatok indultak a gránáttűz alatt álló Hoi An felé, az amerikai támasz­ponttól mintegy kilenc kilométerre le­vő hegyoldal felől a szabadságharco­sok rakétatűzzel árasztották el a hatal­mas légibázis legfontosabb berendezé­seit. És mint az AP jelentette, a parti­zánok szovjet gyártmányú rakétái 40 percen át, óramű pontossággal talál­tak célba. Hét C—130-as típusú Hercules repü­lőgép állt a kifutópályán. Egyik a má­sik után kapott találatot, közli a Volks­stimme, saigoni jelentésekre hivatkoz­va. Számos más repülőgépet és helikop­tert is sikerült megsemmisíteni. Egy amerikai katonai szóvivő közlése sze­rint az akció kapcsán 13 amerikai ka­tona vesztette életét, és százhetvenhár­­man megsebesültek. Az első becslések szerint, mivel egy lőszerraktár is fel­robbant, és 8 vadászbombázó vált a lángok martalékává, a támadás során keletkezett anyagi kár meghaladta a 26 millió dollárt, más források azonban több mint 40 millió dolláros kárról be­szélnek. A DA­NANG-I AKCIÓ MELLETT, amely egyike volt ugyan az idei eszten­dő legmerészebb és leghatékonyabb tá­madásainak, a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front katonái természe­tesen számos egyéb jelentős katonai vál­lalkozást is végrehajtottak az elmúlt időszakban. De hogy a jelenlegi sza­kaszban a felszabadító hadsereg nem kis szerepet szán éppen az amerikai támaszpontok ellen jól előkészített és rajtaütésszerűen végrehajtott támadá­soknak, azt abból a Hanoiban frissiben közzétett összefoglaló jelentésből is ki­olvashattuk, amely a hadműveletek során harcképtelenné tett amerikai ka­tonák mellett azt emelik ki, hogy az év első hat hónapjában 27 nagyszabású támadás során több mint 800 különbö­ző típusú repülőgépet pusztítottak el a felszabadítási front katonái­­ az ame­rikaiak 15 délvietnami támaszpontján. Hogy az eddig követett amerikai stratégia és taktika, amelynek egyetlen pozitívumát sem tudta McNamara sai­goni látogatását követően kiemelni, változik-e, s mennyiben módosul a Westmoreland-nek ígért katonai lét­számnövekedéssel kapcsolatban, az ma még előre nem látható. „Nem lehetetlen — jegyzi meg a Pravda —, hogy az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének a Vietnami Demokratikus Köztársaság elözönlését szolgáló előkészületeiről a Pentagon által sugalmazott közlemények tulaj­donképpen kísérleti léggömbök, ame­lyekkel a világközvélemény reagálását akarják kipuhatolni.” Westmoreland — mint a politikai megfigyelők rámutat­nak — kidolgozta egyúttal egy olyan technikai záróövezet tervét is, amely a 17. szélességi fok mentén Észak- és Dél-Vietnam határát zárná le, sőt Laoszt keresztülvágva, egészen Thai­föld határáig nyomulna. E különböző stratégiai tervektől azonban — (s ebben elsődleges szerepe van a felszabadítási front nyugati szakértők által is elismert akcióinak) — maguk az amerikaiak sem várnak gyors eredményt. Ennél mi sem jellem­zőbb, mint hogy Cabot Lodge, volt sai­­goni amerikai nagykövet a közelmúlt­ban adott televíziós nyilatkozatában a következőket jelentette ki: „Nekünk még sokáig Dél-Kelet Ázsiában kell maradnunk... Valószínűleg legalább huszonöt évig”. VAJON MIT SZÓLNAK ehhez azok az amerikai adófizető polgárok, akik­nek e háború minden perce 40 ezer dollárba kerül, s akik közül minden órában tizenöten vesztik életüket a vietnami hadszíntereken? A vietnami nép véleményét ugyanis ismerjük — a hős, hazájuk függetlenségéért küzdő katonák Da Nang-nál és máshol adott válaszaiból... Az elesett amerikai katonák holt­testét harckocsira rakva szállítják el az összetűzés színhelyéről A partizánok sikeres akciókat haj­tottak végre július elején a demili­­tarizált övezettől délre, Con Thien térségében is. Egy amerikai tenge­részgyalogos (a háttérben) elesett társának holttestét igyekszik megkö­zelíteni Roncsok borítják a légitámaszpontot a szabadságharcosok rakétatáma­dása után

Next