Lobogó, 1969. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-30 / 31. szám
KÉPEK A MAGYAR TÖRTÉNELMI FESTÉSZET KÖRÉBŐL A MAGYAR TÖRTÉNELEM a hazaér adott hősi áldozatok számtalan példája tartja számon. A fennmaradt, ismertté vál történeteket a nép mindig szeretettel őrizte és őrzi, s a hősök példáját, tetteit szívesen énekelték meg a költők, ábrázolta a művészek. Költőink, íróink mindig tüzes szavakká szították a haza iránti érzelmeket, de tudatosították a kötelességeket is: havozásával kell helytállnunk, hogy utódain szélyben a haza, életünk, vérünk feláldó ne szolgasorban nőjenek fel. Ilyen gondolatokkal gyújtotta lángra a nemzetet Petőfi Sándor is, s a szabadságharc és forradalom nem egy csatája bizonyította be, hogy az egyet akarás, a összefogás soha el nem képzelt győzelme kivívására képes. A szabadságharc bukása után, amiko a Habsburg-elnyomás az élet minden területén oly kínzóvá vált, a költők és írói de festőink is a magyar történelem előrelendítő eseményeit, vagy rettenthetetle hősök példaadását idézték fel. A feltt nemzet vigasztalását tartották szem elől s egyúttal a gyűlölt uralom lerázására biztattak. Témaválasztásukat befolyásolta az tény, hogy figyelemmel voltak a különböző lelki emóciókat felidéző lehetőségekre. Történelmi festészetünk gazdag émékanyaga — kevés kivétellel példátató hősökre, tragikus eseményekre érékeztet. A túlerővel való szembenállás már minden esetben a hős vagy hősök pustulásához vezetett, de ez a halál az év