Lobogó, 1970. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-03 / 23. szám
... Rövid esztendők futottak csak tova, s a Grassalkovich-leszármazottak adóssága már elérte a négymillió koronát. Igaz, ekkor már III. Antal „uralkodott” a családi birtokok felett, de ha lehet, ő még kevésbé hasonlított a zseniális ősre. Sötét üzelmekbe keveredett, irtózatos kártyaadósságokat csinált. A monarchia legbűnösebb és legolcsóbb asszonyainak egész hadával vette körül magát. Időről időre feltűnt Európa városaiban, azután rendre megcsömörült, ilyenkor bűnbánattal szívében hazatért. Ott zokogott nagyapja képe előtt, meakulpázott, mellét verte és adományokat osztogatott. A Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Színház telkeit ilyen bűnbánó, halálfélelemtől irtózatos pillanatában adományozta az államnak. De aztán ... ismét felkereste az uzsorásokat, német hitelezői pedig nem fukarkodtak, s ő degesz pénztárcával indulhatott Bécs, Nápoly, London bordélyházai, kártyabarlangjai felé. Végül: nincs már hitele, vagyona sincs, voltaképpen csak Gödöllő az övé. És az apanázs. Sértődötten vonul vissza, s halálát várja, de az idő ellene dolgozik, sok keserves gondot megél még a carrarai márvánnyal borított falú lakosztály melletti szobájában. Újabb évek futottak tova, s az egy,kori Grassalkovich-i kastély főúri paszsziók és költséges kedvtelések, sokszor orgiák színterévé süllyedt. Elkövetkezett 1848. március idusa, majd a Habsburgok kimondták a döntést: a magyarságot meg kell rendszabályozni. Csapattestek indultak el, poroszlók, zsandárok, dragonyosok, olyan katonai erők, amelyekkel, úgy tűnt, órák alatt ki lehet a magyar szabadságot végezni. Gödöllőre császári futár érkezett, pecsétes levélben hozta a döntést: a szőnyegeket fel kell szedni, a bútorzat nélkülözhető és fényűző darabjait el kell raktározni, az épületet vezérkari harcállásponttá kell kiképezni. „Készüljenek fel őfelsége hadvezérének, Windischgrätz tábornoknak elfogadására, szolgálatára, a Császári Hadsereg érkező csapatainak elszállásolására és élelmezésére, a hadsereg vezetéséhez szükséges feltételek megteremtésére, s arra, hogy ha kell, a kastély a tábornok várerőssége, ha kell, pihenőlakja legyen...” Ekkor már csaknem egy esztendeje folyt a politikai harc és küzdelem, és a herceg képében olyan erős kezű képviselőt vélt a császár Magyarországra küldeni, aki nemcsak a katonai, de némiképp a politikai kérdésekben is kellő határozottságot tanúsít. Azon a hajnalon a kastély kocsibefutójánál kürtös strázsák várták a herceg érkezését. Windischgrätz nem dédelgetett ábrándokat, s mint jól képzett katona tudta, hogy a magyarság elleni harcban nem támaszkodhat a lakosság támogatására. Mindenesetre magához hívatta hű Jellasichát, ő is itt várta a kürtök harsogását. A csapatok pedig felsorakoztak, oda volt minden díszük szinte: „Ez itt nem parádé lesz, urak, hanem véres harc!” A hegyoldalban, az erdőségben felvert sátrakban táborozott a legénység, a tisztek a következő napi csatákra készítették embereiket; a fegyvereket ellenőrizték; a támadás alakiságait gyakorolták — ezt a minden reguláris hadseregnek az önkéntesekből toborzott csapatokkal szembeni nagy erőfölényét. Windischgrätz megérkezése után azonnal magához kérette alárendelt tábornokait: az egykor itt boldog Mária Terézia ugyan nem gondolta volna, hogy az a vörösmárvány szoba milyen döntő megbeszélés színhelye lesz. — Görgey tábornok csapatainak helyzetéről fontos jelentéseket kaptunk. De ezek többnyire feltételezéseken alapulnak. A felderítés, Schlick tábornok úr, fabatkát sem ér! Elpuhultak a csapatok? Az emberek telezabálják magukat, és nem akaródzik nekik gyalogolni? Mire építik azt az elképzelésüket, hogy Görgey nem támad majd?! — Görgey a császári iskolák neveltje. Mindenkor kitűnő és ambiciózus tiszt, aki tudja, minő erőkre lenne szüksége... — Elég volt! Uraim! Az a mi legnagyobb vétkünk, nem vesszük észre, nem fogjuk fel, hogy itt most nem katonai, harcászati dogmák nagybani kipróbálása folyik, hanem egy lázadó nép pártütése. Egy forrongó nemzet ellenére, rendet kell teremtenünk! Nem látják, a magyar rebellisek mindent forradalmasítanak. Minő abszurditás abban bizakodni, hogy éppen a katonai eljárásmódunkat kímélik?! — Hercegséged érvei megfontolandó, ámde Görgey mégis, mégis, ugyebár ... — Schlick tábornok, most azonnal megkezdi a pártütő seregek felderítését. Készüljön fel szokatlan megoldásokra és tapasztalatokra. A pártütő hadsereg nem Görgey, hanem legalább Görgey és Kossuth! Ész és szenvedély. A szenvedély mindig csatázik az értelemmel, és módosítja az értelem diktálta cselekedeteket! Az a baj, hogy a mi sorainkban csak Görgeyk vannak. De nem áll mellettünk egy Kossuth! Egy osztrák Kossuth, aki egy kis szellemet vinne az önök munkájába! Itt nem elég józanul csatákra készülődni; ha nem akarunk vereséget szenvedni, akkor harcmodorunkat a császárság iránti őszinte szenvedéllyel kell feltölteni. Schlick vérvörösen emelkedett fel. Kezét kardjának markolatán nyugtatta. Ez már sok volt neki, hiszen azt kívánja a herceg, hogy őfelsége hadserege „szenvedélyektől” vezéreltetett harcmodort alkalmazzon?! Talán Napóleont a szenvedéllyel vagy hideg logikával kidolgozott csatatervvel verték meg?! Lehet, hogy ez a herceg a császár kegyence, de egy Schlick mégsem tűrhet kioktatást. A herceg látta, miként önti el az indulat Schlicket, tudta, megnyert egy csatát, most vissza kell vonulnia. — ön, tábornok úr — emelte fel hangját, és odakínált egy pohár italt —, ön lehet a mi Kossuthunk. Értse meg, az ön császárhűsége akkor válik igazi kinccsé, ha beragyogja a szíveket! Az ön keménysége akkor válik igazán megroppanthatatlanná, ha ugyanezt a kristálykervénységet követeli meg tisztjeitől. És katonáitól. Elvárom, minden pártütést, a harctól való húzódozást kemény kézzel megtorol majd. Egy kivégzősvadron húsz golyója felér egy győztes csatával. Tessék a pártütőket és csendes szövetségeseit, akik a mi mundérunkban járnak, hadbíróság elé állítani. És dörögjön a kivégzők fegyvere: öt-hat halott egész dandárok harckészségét helyreállíthatja. Schlick lassan megcsillapodott. „Igen, Kossuthnak lenni” — ez nagyon szájíze szerint való dolog. Beszélni, szónokolni, igen... Csendesen pendültek a mellkasán díszlő kitüntetések aranyérmei, keresztjei, amikor meghajolt. — Megtisztel, hercegem, és vállalom a nekem szánt szerepet. Csapataim felderítésre indulnak, és holnap ilyenkor már jelentéssel kopogtatok ajtaján. Most pedig ... — Keresse fel csapatait! Intézkedjen legjobb belátása szerint! Irányítsa csapatát Hort felé, erősítse meg Hatvant, és a továbbiakat a felderítéstől tegye függővé. (Folytatása következik) 'Windist hqtäte fut 1. /(Vásárf i a'' Az idei Budapesti Nemzetközi Vásár már bezárta kapuit. Elcsendesedtek a pavilonok, s a néhány nappal ezelőtt zsúfolt utcákon már csak becsomagolt gépek, „a dolgavégzett’ dekoráció emlékeztetnek erre a nagy gazdasági randevúra. A statisztikák ezután látnak majd napvilágot. Bizonyára kiszámítják, hány látogatója volt az idei BNV-nek, milyen újdonsággal lepte meg a honi és a külföldi ipar a közönséget, mennyivel volt több a tavalyihoz viszonyítva a külföldi részvétel és a többi szokásos adatot. Ám a szakemberek és az üzletemberek számára a BNV eredményei csak most fognak „beérni”. A megkötött szerződések, a lebonyolításra váró üzletek köteleznek. A szállítások alkalmával az áruk minősége, célszerűsége azt a szintet kell hogy képviselje, amely a magyar ipar pavilonjaiba vonzotta külföldi partnereinket. Ugyanez vonatkozik, természetesen, a belkereskedelemre is, hiszen az idei vásáron már lényegesen több volt azoknak a termékeknek a száma, amelyek nemcsak a kirakatba, hanem rövidesen az üzleti pultokra is kerülnek. Hiszen a vásárfiából, inkább előbb, mint utóbb, árukészletnek kell lenni. A „Puli 751”, magyar gyártmányú, könnyűszállító kiskocsi Már hagyományosak minden BNV-n az Esztergomi Gépgyár magyar tervezésű vitorlázó repülői PERCZE LAJOS felvételei A . ,Gép- és Felvonószerelő Gyár 35 méter magas szerelőállványa egyik A vásár madártávlatból slágere van a vásárnak