Lobogó, 1970. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-03 / 23. szám
Jegyzettömbbel az NDK-ban Eshilkiel az Unter den Siedeim Miközben reggel az Unter den Linden szálló nagyszerű „svéd éttermében” (önkiválasztás, önkiszolgálás, elfogadható árakkal) reggeliztem, mindegyre azon a mérhetetlen változáson elmélkedtem, amely öt esztendő alatt — akkor jártam az NDK- ban legutóbb — ebben a szép országban bekövetkezett. A változás talán nem is jó kifejezés, hiszen akkor, öt esztendeje is mindez megvolt már, de valahogy úgy, ahogy a bimbóban is megvan a virágszirom, csak kívülről nem lehet látni. Az elmúlt esztendők alatt ez a bimbó kitelt és kifeslett, és — például — az új Berlin virágszirmai igazán szívet-lelket gyönyörködtető szépségükben ragyognak elő. Tegnap odafenn jártam az új tévétorony szédületes magasságában forgó eszpresszóban, és nem győztem ámulni az onnan elém tárulkozó látvány nagyszerűségén: az új épületek valóságos rengetege, az új sugárutak finom csipkeszövedéke, a napfényben ragyogó, hatalmas üvegfelületek csillogó pompája, a földön lent a piciny, ám gyors katicabogarak — vagyis a gépkocsik — hullámzó folyama egészen felkavarja az embert. A városi séta máshol, mint az Unten den Lindennél, nem folytatódhat, már délután van, és úgy érzem, még megközelítően sem láttam annyit, amenynyit megnézni szerettem volna. De most mégsem megyek tovább, valami számomra egészen rendkívüli és a hazai körülményeinktől merőben különböző esemény csalogat: a fasizmus áldozatainak emlékére emelt pavilon előtt esküt tesz az NDK Nemzeti Néphadseregének egyik egysége. A teret — amely inkább a pesti Népköztársaság útjára emlékeztet — már lezárták, és az emlékmű elé most érkezik az egység: takarás, igazodás folyik, s helyére vonul a zenekar. Ahogy a parádé kezdetének órája közeleg, úgy gyarapszik a nézők serege is. Majdnem kiejtem kezemből a távcsövemet, itt is ott is az angol, a francia és az amerikai hadsereg katonáinak egyenruhája tűnik fel. Belecsípek karomba, de nem álmodom, valóban, Nyugat-Berlinből érkeznek a kimenőn levő NATO-fatonák — az NDK Nemzeti Néphadserege egyik egységének eskütételére. A nézők észre sem veszik őket, megszokott dolog ez, az eskütétel festői parádéja mindenkinek a tekintetét bűvkörébe keríti, ide vonzza. Most már figyelmemet a Nyugat-Berlinből jött, ottani megszálló katonák és az esküt tevő harcosok között osztom meg. Már kezdődik is a ceremónia, díszjel harsan, egy tábornok érkezik, jelen lesz az eskü letételén. A katonák hozzátartozói — gondolom — kivétel nélkül itt lehetnek, innen is, onnan is odaintegetnek a határszolgálatot ellátó újonc katonáknak. Egy amerikai nagy adag rágógumit kap a szájába, s felhangzik az NDK himnusza. Mindannyian feszes vigyázba merevedünk, az angol elhajítja Phillipp Morrisát, a francia a Caporalját, én is eldobom a Fecskémet. Zeng az NDK himnusza, tisztelegnek az NDK katonái, fedetlen fővel állnak a berliniek, és tiszteleg az angol, a francia és az amerikai hadsereg katonája. Íme, gondolom, azoknak Nyugaton, akik nem akarják elismerni az NDK-t, most kellene ide nézniük; egy, szerintük „nem létező állam” himnusza előtt tisztelegnek a saját katonáik. íme, milyen egyszerű is lehetne a világunk, ha amit a Smith közlegény, a Brown közlegény és a Petit közlegény már régen tisztelgésre méltó ténynek ismer el, azt Nixon úr, Wilson úr és Pompidou úr is tényként elfogadná — gondolom. S mindjárt érzem, hogy erre azért még egy ideig várnunk kell. Levetett kalappal állunk, most olvassák az esküt: „Esküszöm, hogy...” A szülők mindenütt egyformák. Ahogy nálunk, úgy itt a Lindenen is könnyeznek a mamák, nekihevülten gyönyörködnek fiaikban az apák, s talán az első szabadság vagy eltávozás kedves pillanataira gondolnak a leányok... De mire gondolhatnak Petit, Brown és Smith közlegények?! Ki tudja, talán arra, amikor ők is esküt tettek. Itt vannak, s talán megértik, céltalan dolog a handabandázás, a háborús hisztériakeltés, ezeket az itt és most esküt tevő fiatalokat amúgy sem lehet megijeszteni. Erősek ezek, s aki értő szemmel nézi fegyvereiket, tudja: nemcsak izmaikban rejlik erejük. S aki az Internacionálét hallja — Smith, Brown és Petit tiszteleg is a zenéjét hallván —, tudhatja, az NDK nincs egyedül. Pedig, néhány száz méternyire innen, azt állítják, Zsebrádiómban a RIAS (Radio In American Sektor) valamelyik „leányvállalata” mondja a híreket, amikor hazafelé tartok. A sokszor megírt Springer-házbanaz NDK államhatárának vonalára építették dölyfösen, az utca közepére, a villamossínekre) — már bekapcsolták a fényújságot, onnan is árad a piszkolódó, mocskolódó uszítás. Engem idegesít. Rolf Achim Günther egyetemistát nem érdekli. A könyvtár előtt álldogál. Bemutatkozom, megkérdem, mit csinál itt. A kedvesét várja, bement valami nehezen elérhető szakkönyért. Arról kérdezem, nem furcsa neki, hogy onnan túlról állandóan és nem csituló szenvedéllyel átkozzák a hazáját. Csodálkozva néz rám. „Tudja, uram — mondja —, engem speciel a holnapi egyetemi beszámolóm ezerszer jobban érdekel, mert ha meghúznak, elvesztem az ösztöndíjamat, ami igen cikis dolog lenne. Különben pedig ... die Karawane schreitet fort...” BODROGI SÁNDOR Eskü, fáklyák, zászlók és a nép színe előtt HALÁSZ KÁLMÁN felvételei Az angol hadsereg katonái a „vendégek” között ABSZOLÚT FEGYVEREK? Az 1970. február 17-én megnyílt genfi leszerelési tárgyalások asztalán ismét ott találjuk a vegyi és biológiai fegyverek eltiltásának kérdését. 1925-ben a genfi konferencia eltiltotta ezeknek alkalmazását. Ennek ellenére ez a problémakör bonyolultabb, mint az atomfegyverek kérdése, mert azóta a vegyi- és biológiai fegyver-repertoár jelentősen kibővült. Az alattomos halál A biológiai fegyver valamennyi fegyverfajta közül a legalattomosabb pusztító eszköz. Lényege: virulens baktériumok, vírusok és rikettsiák nagy tömegeinek eljuttatása az ellenfél területére. Természetesen, nem minden baktérium és vírus alkalmas harcászati felhasználásra. Arra vonatkozóan, hogy milyen betegségek terjesztését látják célszerűnek egyes stratégák az ellenfél letörésére egy esetleges háborúban, csak elvétve találunk utalásokat a nyugati szaklapokban. A szakkörök ezeket többféle szempontból kategorizálják, a kórokozó fajtája, az általuk okozott betegség mortalitása (halálozási aránya) stb. szemszögéből. A BRUCELLOSIS (Máltai-láz és Bang-kór néven is ismert) fertőző betegséget általában a kecskék és szarvasmarhák terjesztik. A kórokozó: a Brucella baktérium. A betegség emberről emberre nem terjed, de állatoktól meg lehet kapni. Hastífuszhoz hasonló lefolyású betegség, váltakozó lázzal. Mortalitása: egy százalék. A PAPAGÁJKÓR kórokozója az ornitózis vírus rokona. Légutakon keresztül, papagájoktól és más madaraktól kaphatja meg az ember. Emberről emberre ritka a fertőzés. Súlyos lefolyású betegség, amelynél néha vérzéses tüdőgyulladás lép fel. Kórképe változó. Mortalitása: 35 százalék, a járványos agy-ÉS GERINCVELŐ-BETEGSÉGEKNEK az orvostudomány többféle változatát ismeri. Amerikai szakértők katonai alkalmazásra az Encephalomyelitis úgynevezett ekvin változatát tartják alkalmasnak. Amerikai kontinensen honos ez a betegség, igen súlyos tünetekkel jár, magas lázzal, agyvelő- és agyhártyagyulladással, légzészavarokkal. Vírusos betegség, nagyon fertőző. Mortalitása: 65 százalék, még az antibiotikumok korában is. Szörnyű víziók Nyugati stratégák néha az abszolút fegyver kritériumának boncolgatásánál az alábbi mondatot használják: „Visszabombázni a kőkorszakba.” Nos, ebbe a kategóriába, tehát az abszolút biológiai fegyver csoportjába tartozik a pestis. Ezt a borzalmas betegséget, amelyet a XVI. század Európájában „fekete halál" néven emlegettek, a Pasturella pestis nevű baktérium okozza. Kétféle változata van: a bubó- és a tüdőpestis, az előbbinek 30—50, az utóbbinak száz százalék a mortalitása. Nyugati katonai szakértők ez utóbbi változatot tartják alkalmasnak baktérium-hadviselés céljára. A pestis-bomba már annyira „abszolút” fegyver, hogy alkalmazójának népét is lesöpörheti a föld színéről. A baktériumbombákat tüzérségi lövedékek, rakéták, esetleg deszantalakulatok vagy beszivárgott ügynökök juttathatják célba. A szakértők az olyan baktérium-tenyészetek bevezetését tartják a leghatásosabbnak, amelyet aeroszolok formájában, repülőgépről lehet permetezni. Ilyen módszerrel nagyobb területeket lehet megfertőzni, mint bizonyos magasságban felrobbantott baktériumbombákkal. A baktérium-támadások ellen elvben vakcinálással, a lakosság aktív immunizálásával lehet védekezni. Gyakorlatban, háború esetén azonban nehéz elképzelni, hogy egy országban minden embert, minden betegség ellen immunizálni lehessen, amikor az emberek szervezete a háborús viszonyok miatt amúgy is legyengült. A bakteriológiai hadviselés alattomos, egyben kétélű fegyver. Egy járvány fokát, terjedési határait nehéz előre megjósolni. Könnyen előfordulhat, hogy az ezzel a módszerrel támadó fél előbb-utóbb saját területén is szembe találja magát azzal a betegséggel, amelyet ellenfele népének szánt. A genfi tárgyalásokon a szovjet és a magyar delegáció következetesen küzd a vegyi és a biológiai fegyverek teljes eltiltásáért. Az 1925-ös egyezmény fogalmazásának gyengéit és bizonyos fokú elavultságát felhasználva, a nyugati hatalmak azonban egyes ilyen fegyverfajtáikat ki akarják vonni a konvenció hatálya alól. ENDRESZ ISTVÁN A lagosi intézet mozgó szolgálata Vérvizsgálat a lagosi intézetben Az Etendard IV. M. A. francia tengerészeti vadászbombázó teljes fegyverzete. Hány baktériumbombát tudna hordozni egyetlen ilyen harci gép?