Lobogó, 1970. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-03 / 23. szám

Jegyzettömbbel az NDK-ban Eshilkiel az Unter den Siedeim Miközben reggel az Unter den Linden szálló nagyszerű „svéd­ éttermében” (önkiválasztás, önki­szolgálás, elfogadható árakkal) reggeliztem, mind­egyre azon a mérhetetlen változáson elmélkedtem, amely öt esztendő alatt — akkor jártam az NDK- ban legutóbb — ebben a szép országban bekövet­kezett. A változás talán nem is jó kifejezés, hiszen akkor, öt esztendeje is mindez megvolt már, de va­lahogy úgy, ahogy a bimbóban is megvan a virág­szirom, csak kívülről nem lehet látni. Az elmúlt esztendők alatt ez a bimbó kitelt és kifeslett, és — például — az új Berlin virágszirmai igazán szí­­vet-lelket gyönyörködtető szépségükben ragyognak elő. Tegnap odafenn jártam az új tévétorony szé­dületes magasságában forgó eszpresszóban, és nem győztem ámulni az onnan elém tárulkozó látvány nagyszerűségén: az új épületek valóságos rengete­ge,­ az új sugárutak finom csipkeszövedéke, a nap­fényben­ ragyogó, hatalmas üvegfelületek csillogó pompája, a földön lent a piciny, ám gyors katica­bogarak — vagyis a gépkocsik — hullámzó folyama egészen felkavarja az embert. A városi séta máshol, mint az Unten den Linden­­nél, nem folytatódhat, már délután van, és úgy ér­zem, még megközelítően sem láttam annyit, ameny­­nyit megnézni szerettem volna. De most mégsem megyek tovább, valami számomra egészen rendkí­vüli és a hazai körülményeinktől merőben külön­böző esemény csalogat: a fasizmus áldozatainak em­lékére emelt pavilon előtt esküt tesz az NDK Nem­zeti Néphadseregének egyik egysége. A teret — amely inkább a pesti Népköztársaság útjára emlékeztet — már lezárták, és az emlékmű elé most érkezik az egység: takarás, igazodás fo­lyik, s helyére vonul a zenekar. Ahogy a parádé kezdetének órája közeleg, úgy gyarapszik a nézők serege is. Majdnem kiejtem ke­zemből a távcsövemet, itt is ott is az angol, a fran­cia és az amerikai hadsereg katonáinak egyenruhá­ja tűnik fel. Belecsípek karomba, de nem álmodom, valóban, Nyugat-Berlinből érkeznek a kimenőn levő NATO-f­atonák — az NDK Nemzeti Néphadserege egyik egységének eskütételére. A nézők észre sem veszik őket, megszokott dolog ez, az eskütétel festői parádéja mindenkinek a tekintetét bűvkörébe kerí­ti, ide vonzza. Most már figyelmemet a Nyugat-Berlinből jött, ottani megszálló katonák és az esküt tevő harcosok között osztom meg. Már kezdődik is a ceremónia, díszjel harsan, egy tábornok érkezik, jelen lesz az eskü letételén. A katonák hozzátartozói — gondo­lom — kivétel nélkül itt lehetnek, innen is, onnan is odaintegetnek a határszolgálatot ellátó újonc ka­tonáknak. Egy amerikai nagy adag rágógumit kap a szájába, s­­ felhangzik az NDK himnusza. Mind­annyian feszes vigyázba merevedünk, az angol el­hajítja Phillipp Morrisát, a francia a Caporalját, én is eldobom a Fecskémet. Zeng az NDK himnusza, tisztelegnek az NDK katonái, fedetlen fővel állnak a berliniek, és tiszteleg az angol, a francia és az amerikai hadsereg katonája. Íme, gondolom, azok­nak Nyugaton, akik nem akarják elismerni az NDK-t, most kellene ide nézniük; egy, szerintük „nem létező állam” himnusza előtt tisztelegnek a saját katonáik. íme, milyen egyszerű is lehetne a világunk, ha amit a Smith közlegény, a Brown köz­legény és a Petit közlegény már régen tisztelgésre méltó ténynek ismer el, azt Nixon úr, Wilson úr és Pompidou úr is tényként elfogadná — gondolom. S mindjárt érzem, hogy erre azért még egy ideig várnunk kell. Levetett kalappal állunk, most olvassák az esküt: „Esküszöm, hogy...” A szülők mindenütt egyfor­mák. Ahogy nálunk, úgy itt a Lindenen is könnyez­nek a mamák, nekihevülten gyönyörködnek fiaik­ban az apák, s talán az első szabadság vagy eltávo­zás kedves pillanataira gondolnak a leányok... De mire gondolhatnak Petit, Brown és Smith közlegé­nyek?! Ki tudja, talán arra, amikor ők is esküt tet­tek. Itt vannak, s talán megértik, céltalan dolog a handabandázás, a háborús hisztériakeltés, ezeket az itt és most esküt tevő fiatalokat amúgy sem lehet megijeszteni. Erősek ezek, s aki értő szemmel nézi fegyvereiket, tudja: nemcsak izmaikban rejlik ere­jük. S aki az Internacionálét hallja — Smith, Brown és Petit tiszteleg is a zenéjét hallván —, tudhatja, az NDK nincs egyedül. Pedig, néhány száz méternyire innen, azt állít­ják, Zsebrádiómban a RIAS (Radio In American Sektor) valamelyik „leányvállalata” mondja a híre­ket, amikor hazafelé tartok. A sokszor megírt Sprin­­ger-­házban­­az NDK államhatárának vonalára épí­tették dölyfösen, az utca közepére, a villamossínekre) — már bekapcsolták a fényújságot, onnan is árad a piszkolódó, mocskolódó uszítás. Engem idegesít. Rolf Achim Günther egyetemistát nem érdekli. A könyvtár előtt álldogál. Bemutatkozom, megkér­dem, mit csinál itt. A kedvesét várja, bement va­lami nehezen elérhető szakkönyért. Arról kérdezem, nem furcsa neki, hogy onnan túlról állandóan és nem csituló szenvedéllyel átkozzák a hazáját. Cso­dálkozva néz rám. „Tudja, uram — mondja —, en­gem speciel a holnapi egyetemi beszámolóm ezer­szer jobban érdekel, mert ha meghúznak, elvesz­tem az ösztöndíjamat, ami igen cikis dolog lenne. Különben pedig ... die Karawane schreitet fort...” BODROGI SÁNDOR Eskü, fáklyák, zászlók és a nép színe előtt HAL­ÁSZ KÁLMÁN felvételei Az angol hadsereg katonái a „vendégek” között ABSZOLÚT FEGYVEREK? Az 1970. február 17-én megnyílt genfi leszerelési tárgyalások asztalán ismét ott találjuk a vegyi és biológiai fegyverek eltiltá­sának kérdését. 1925-ben a genfi konferencia eltiltotta ezeknek alkalmazását. En­nek ellenére ez a problé­makör bonyolultabb, mint az atomfegyverek kérdése, mert azóta a vegyi- és bio­lógiai fegyver-repertoár je­lentősen kibővült. Az alattomos halál A biológiai fegyver vala­mennyi fegyverfajta közül a legalattomosabb pusztító eszköz. Lényege: virulens baktériumok, vírusok és ri­­kettsiák nagy tömegeinek eljuttatása az ellenfél terü­letére. Természetesen, nem minden baktérium és vírus alkalmas harcászati fel­­használásra. Arra vonatko­zóan, hogy milyen betegsé­gek terjesztését látják cél­szerűnek egyes stratégák az ellenfél letörésére egy esetleges háborúban, csak elvétve találunk utalásokat a nyugati szaklapokban. A szakkörök ezeket többféle szempontból kategorizálják, a kórokozó fajtája, az ál­taluk okozott betegség mor­talitása (halálozási aránya) stb. szemszögéből. A BRUCELLOSIS (Mál­tai-láz és Bang-kór néven is ismert) fertőző betegsé­get általában a kecskék és szarvasmarhák terjesztik. A kórokozó: a Brucella baktérium. A­ betegség em­berről emberre nem terjed, de állatoktól meg lehet kapni. Hastífuszhoz hasonló lefolyású betegség, váltako­zó lázzal. Mortalitása: egy százalék. A PAPAGÁJKÓR kór­okozója az ornitózis vírus rokona. Légutakon keresz­tül, papagájoktól és más madaraktól kaphatja meg az ember. Emberről em­berre ritka a fertőzés. Sú­lyos lefolyású betegség, amelynél néha vérzéses tü­dőgyulladás lép fel. Kórké­pe változó. Mortalitása: 35 százalék, a járványos agy-ÉS GERINCVELŐ-BETEG­­SÉGEKNEK az orvostudo­mány többféle változatát ismeri. Amerikai szakértők katonai alkalmazásra az Encephalomyelitis úgyne­vezett ekvin változatát tartják alkalmasnak. Ame­rikai kontinensen honos ez a betegség, igen súlyos tü­netekkel jár, magas lázzal, agyvelő- és agyhártyagyul­ladással, légzészavarokkal. Vírusos betegség, nagyon fertőző. Mortalitása: 65 százalék, még az antibioti­kumok korában is. Szörnyű víziók Nyugati stratégák néha az abszolút fegyver­ krité­riumának boncolgatásánál az alábbi mondatot hasz­nálják: „Visszabombázni a kőkorszakba.” Nos, ebbe a kategóriába, tehát az ab­szolút biológiai fegyver csoportjába tartozik a­ pes­tis. Ezt a borzalmas betegsé­get, amelyet a XVI. század Európájában „fekete halál" néven emlegettek, a Pastu­­rella pestis nevű bakté­rium okozza. Kétféle vál­tozata van: a bubó- és a tüdőpestis, az előbbinek 30—50, az utóbbinak száz százalék a mortalitása. Nyugati katonai szakértők ez utóbbi változatot tart­ják alkalmasnak bakté­rium-hadviselés céljára. A pestis-bomba már annyira „abszolút” fegyver, hogy alkalmazójának népét is lesöpörheti a föld színéről. A baktériumbombákat tüzérségi lövedékek, raké­ták, esetleg deszantalakula­­tok vagy beszivárgott ügy­nökök juttathatják célba. A szakértők az olyan bakté­rium-tenyészetek bevezeté­sét tartják a leghatáso­sabbnak, amelyet aeroszo­lok formájában, repülő­gépről lehet permetezni. Ilyen módszerrel nagyobb területeket lehet megfer­tőzni, mint bizonyos ma­gasságban felrobbantott baktériumbombákkal. A baktérium-támadások ellen elvben vakcinálással, a lakosság aktív immuni­zálásával lehet védekezni. Gyakorlatban, háború ese­tén azonban nehéz elkép­zelni, hogy egy országban minden embert, minden be­tegség ellen immunizálni lehessen, amikor az embe­rek szervezete a háborús viszonyok miatt amúgy is legyengült. A bakteriológiai hadvise­lés alattomos, egyben két­élű fegyver. Egy járvány fokát, terjedési határait nehéz előre megjósolni. Könnyen előfordulhat, hogy az ezzel a módszerrel tá­madó fél előbb-utóbb sa­ját területén is szembe ta­lálja magát azzal a beteg­séggel, amelyet ellenfele népének szánt. A genfi tárgyalásokon a szovjet és a magyar dele­gáció következetesen küzd a vegyi és a biológiai fegy­verek teljes eltiltásáért. Az 1925-ös egyezmény fogal­mazásának gyengéit és bi­zonyos fokú elavultságát felhasználva, a nyugati ha­talmak azonban egyes ilyen fegyverfajtáikat ki akarják vonni a konven­ció hatálya alól. ENDRESZ ISTVÁN A lagosi intézet mozgó szolgálata Vérvizsgálat a lagosi intézetben Az Etendard IV. M. A. francia tengerészeti vadászbombázó teljes fegyverzete. Hány baktériumbombát tudna hordozni egyetlen ilyen harci gép?

Next