Lobogó, 1971. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1971-09-29 / 39. szám
zeérett a törvény. Az elvetett fiatal mag kalászba szökkent, és mindennapi életünk táplálékává vált. Országgyűlésünk őszi ülésszakán alkotó történelmünk új hajtásait véste törvénybe: az ifjúságról szóló törvényt. Az alap, amelyre épült, számos rendelkezés összetevője, de legelsősorban az MSZMP KB 1970. februári állásfoglalása, az ifjúságért érzett társadalmi felelősség fokozott felkeltése, a nevelő munka javítását szolgáló tennivalók hosszú távra szóló kijelölése. Széles körű vita előzte meg a törvénytervezet kidolgozását. Társadalmunk minden rétegének képviselői véleményt formáltak a tervezetről, nyilvános viták során ezrek szólaltak fel, s csaknem kétezer javaslat érkezett a kodifikációs bizottsághoz. Gondosan megtárgyalta a tervezetet az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, kulturális és honvédelmi bizottsága. A másfél év előtti KB-határozatot tettek, intézkedések, rendeletek követték, megalakult az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács. Országunk építőanyaga nemcsak panelekből, téglákból, mészből, cementből áll, hanem az anyanyelvünkkel ismerkedő gyermekekből, tanuló és dolgozó ifjúságunkból, a tervezések valóraváltásából, munkásaink teremtő műhelyeiből tevődik össze egységessé, szocialistává. Az ifjúság törvénye nélkülözhetetlen eleme ifjú hazánknak. Bár az államalapítás óta több mint ezer év múlt el, országunk mégis fiatal, mert egy újfajta idő, ember és gyár, ember és föld, ember és társadalom új, minden régitől merőben más kapcsolata tette ifjontivá. S az ifjúság a társadalom része. Alapvető céljai, érdekei azonosak szocializmust építő társadalmunk céljaival és érdekeivel. Egyetlen társadalmi, politikai, gazdasági kérdésről sem lehet úgy szólani, hogy közvetve vagy közvetlenül ne érintené az ifjúságot. Hiszen hazánk minden második állampolgára 30 éven aluli. Erről nyilatkozott lapunknak a törvényjavaslat tárgyalásának szünetében Nagy Richárd, a Budapesti Pártbizottság titkára, a törvényjavaslat bizottsági előadója: — Huszonöt év ifjúsági mozgalmának gyakorlatából, negyedszázados harcából születik meg az állami törvény, ötmillió fiatal törvénye. Ilyen törvény egyedülálló a világon. Hasonlót csupán az NDK-ban hoztak. A mi ifjúsági törvényünk az egyetlen tételes törvény az ifjúságról. Sajátos ifjúsági érdekeket fogalmazott egységes keretbe: tanulás, munka, kultúra, honvédelem, családalapítás. A nagy jelentőségű törvényt országgyűlésünk elfogadta. Úgy vélte: ifjúságunk megérdemli ezt a törvényt, és megérdemlik az ifjúság szervezetei is. Erről beszélgetett dr. Horváth Ist- Törvény az ifjúságról van, a KISZ KB első titkára a Lobogó munkatársával a Parlament folyosóján. — Az országgyűlés szeretettel, mély felelősséggel fogadta a javaslatot, és megszületett a törvény, amely igazi igényeket és szükségleteket elégít ki. Bizonyítéka ez annak, hogy a mi államunk a maga vállára veszi mindazon kötelességeknek a teljesítését, amelyekre a tőkés államok országai nem vállalkoznak. Nem is vállalkozhatnak, mert ott az ifjúság törekvései szemben állnak mindazzal, amit a tőkés állam megtestesít. Ezzel szemben a mi szocialista államunk és intézményeink úgy tekintenek fiatalságunkra, mint szülő a gyermekére. A törvény sok jogot, kedvező feltételeket nyújt, de ez nem ajándék. Ad és elvár. A KISZ feladata, hogy további javaslattal, észrevétellel, aktív részvétellel segítse és ösztönözze a törvény jó végrehajtását. Nem, a törvény nem ajándék. Ezt hangsúlyozta felszólalásában Pallai Árpád, az MSZMP KB titkára is: „Az ifjúsági törvény életre hívásával a mai IDBI jet. NAGYBIBEELEÜSSIB Ilku Pál művelődésügyi miniszter az országgyűlés elé terjeszti a törvényjavaslatot Dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára: — Az ifjúság a felnőtt nemzedék tükörképe, azaz hasonlít hozzá, de nem teljesen azonos vele. Ezért legalább annyira hiba lenne figyelmen kívül hagyni sajátosságait, mint sajátosságai alapján önálló rétegnek kikiáltani Kádár János, az MSZMP KB első titkára, az ülésszak szünetében MTI FOTO felvételei Nagy Richárd, a törvényjavaslat bizottsági előadója: — Az ifjúságról szóló törvényjavaslat önmagában nem oldhatja meg ifjúságpolitikánk valamennyi kérdését, de ahhoz elegendő alapot biztosít, hogy túlzott várakozás nélkül, erőnkhöz mért realitással cselekedjünk együtt az ifjúsággal — az Ifjúságért A népművészet mestere Díszes műnk: az Állami Népi Együttes egyik táncosán */Az ország egyetlen olyan szűrszabója, aki inasként tanulta ezt a mesterséget, Budapesten található. A Kresz Géza utcában lakik. Augusztusban ment nyugdíjba. — Több mint negyven évvel ezelőtt kezdtem a munkát, akkor még inasként — mondja Tóth Lajos, a népművészet mestere. — Hogyan lettem szűrszabó? Ne várjon valami romantikus históriát. Egy nap anyámmal kapáltam a kertben, amikor egyszer csak megszólalt: „Menj el, fiam, jövő héten a sógorhoz! Megtanít téged a mesterségére.” A sógor szűrszabó volt, én is az lettem. Heten voltunk testvérek, szükség volt minden krajcárra, s a szüleim is — akár a többi szegény ember — örültek, hogy egy éhes szájjal kevesebb lesz az asztalnál. Negyvenkét esztendeje, 1929. február elsején szabadult. — Addig nagy keletje volt a szűröknek — mondja. — Kocsiszámra hordtak a mesteremmel a vásárokra. Időközben azonban divatba jött az olcsó gumikabát, s a pásztoremberek inkább azt vásárolták. Befellegzett a szűrszabóságnak, így nem volt más választásom: új szakma, újabb kenyérkereset után kellett néznem. Beálltam apámhoz csizmadiainasnak. A szűrszabó-csizmadia csak jóval a felszabadulás után, 1954-ben kezdhette el újra a mesterségét: alapító tagja lett a Népművészek Háziipari Szövetkezetének, s munkái azóta eljutottak a világ minden tájára. — Most, hogy én is abbahagytam — mondja egy kicsit szomorúan —, a régi mesterek közül nem maradt senki a szakmában. Pedig nagy múltra visszatekintő szakma ez. Évszázadokkal ezelőtt például tilos volt végezni, mert olyan drága árat kértek egy-egy szűrért, hogy a hatóságok úgy vélték: aki meg tudja venni, az nem becsületes úton szerzi rá a pénzt, tehát betyár vagy rabló. (Titokban azért dolgoztak akkoriban is a szűrszabók, csak éppen őrt állítottak a pincelejárat elé, hogy jelezze, ha arra járnak a csendőrök.) A szűr — akárcsak a katonáknál a mundér — egyenruhaféle volt, fel lehetett ismerni róla viselőjét. — A pásztorok fehér színűt hordtak, fekete díszítéssel. Az urasági kocsisoknak fekete alapon piros dísz dukált, a béreslegények pedig szürke színű szűrt viseltek, fekete díszítéssel. — S ki viseli ma ezt a ruhadarabot? — Például a beatzenészek — hozza ki a szobából a fotóalbumot, s mutatja az Illés-zenekar képét. Szörényi Levente is Tóth-féle díszes mellényt visel. Egy hónap alatt huszonöt darabot tudott elkészíteni. A szűröket bihari tájjellegű motívumokkal díszítette, de ezeket a motívumokat átvitte női kulibarátokra, gyermekmellényekre, asztalterítőkre is. (A kulikabát a brüsszeli világkiállítás egyik nagy sikere volt.) — Egész életemben sokat dolgoztam, de mindig kedvvel végeztem a munkámat. Amikor nagyobb rendelés futott be, előbb keltem, mint a nap, és késő este álltam fel a gép mellől. Augusztus egytől nyugdíjban van. Vajon mivel tölti a szabad idejét? — Dolgozom — mosolyog. — Nem azért a havi ötszáz forintért. Csak tudja, azt a munkát, amit az ember egész életében végzett, nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni. Olyan lenne nekem, mintha levegő nélkül akarnék élni, létezni. Az pedig lehetetlen ... —Így Tóth Lajos, munka közben