Lobogó, 1973. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-07 / 10. szám

LAPOZGATUNK Mostani lapszemlénket a jubileumi évfordulóval foglalkozó riportok­ból, cikkekből, tudósításokból állítottuk össze. Nagy örömünkre szolgál, hogy van miből válogatnunk bőven. A megyei és az üzemi újságok sok­oldalúan elemzik az MHSZ tevékenységét. Lássuk tehát: mit írnak rólunk? A Magyar Honvédelmi Szövetség fennállásának 25. évfordulója alkal­mából a megyében Hazaszeretet, hon­védelem, technika címmel vetélkedőt rendez. Győr-Sopron megyében az első elődöntőt Kajárpécen tartották meg, a helyi lövész- és tartalékos­klubbal közösen. A rendezők a vetél­kedőt a honvédelem és az MHSZ népszerűsítésére használták fel. A versenyzők 250 néző előtt válaszoltak a katonapolitikai, tereptani, űrhajózá­si és az MHSZ történetével, valamint Petőfi Sándor életével és műveivel kapcsolatos kérdésekre. (Győr megye) NAPID­Íl MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAMIICS LAPJA A Magyar Honvédelmi Szövetség korszerű lőteret épít Várpalota hatá­rában. A 2,5 millió forintos beruhá­zással megvalósuló lőtér nemcsak a lövészet feltételeit biztosítja, hanem ezen a területen megfelelő körülmé­nyek között versenyezhetnek a mo­dellezők, oktathatják a jövő gép­­járművezetőit. Ezért a versenypályák mellett műhelyeket is építenek, az MHSZ-bázison. Külön érdemes meg­említeni, hogy a 2,5 millió forintból egymillió forint a társadalmi munka értéke, amit kollektívák és vállalatok, intézmények és klubok vállaltak a lő­tér építkezésénél. (Veszprém megye) * FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A honvédelmi nevelő munka terv­szerűvé és átfogóbbá tételére megala­kult az MHSZ sárbogárdi járási veze­tőségének agitációs és propaganda bi­zottsága. Az MHSZ jubileuma alkal­mából a járási vezetőség MHSZ Hír­adót ad közre, amelyben megírják a járásban működő MHSZ-szervek, -klubok, -csoportok történetét és munkáját — I U MSZ» MeOYH MOITSACM IS A KOTO TMUCS WIA öreg legény szerelme VÍZSZINTES: 1. József At­tila verséból Idézünk: „De ha holnap is jobbat... (folytatása a függőleges IC. és a vízszin­tes 55. sz. sorokban). 17. Olaszországi tűzhányó. 18. Ma­dárjós. 19. Francia forradal­már, jakobinus. A Konvent és a Közjóléti Bizottság tagja volt. 20. Folyó Nyugat-Szibé­­riában. 22. Felvidéki folyó. 22. Kutató. 25. G. Z. 26. Rádió­­lokátor. 29. Hajnalban. 29. Nagy választéka. 31. Német hegység a Fulda forrásvidé­kén. 32. A malájok élvezeti szere. 33. Bútortípus neve. 34. Házőrző barátunk. 35. Olaj, angolul. 36. Kártyafigura. 38. Régebben borotválkozáshoz használták, ma már ritkáb­ban. 39. Kicsinyítő képző. 40. Kötőszó. 41. Nyilvánvalóvá tesz. 43. Azonos hangzók. 44. A hűtőszekrény egyre jobban kiborítja. 45. Megfenyítik. 46. Fejfákon olvasható szó. 47. Diplomáciai Testület. 49. Ék­telenül véd! 51. A nagy ma­gyar mesemondó. 53. Erdélyi város. 54. Római hatos. 59. Kö­tőszó. 60. Férfinév. 61. Bog­lya. 62. Kemény hangsor. 63. Malaciak. 64. Tiltószó. 66. Be­lép. 67. Kendert tisztit. 68. Mint a 39. sz. sor. 69. Indít­ványoz. 71. ... mint a gono­szok. 72. Nemzeti Bajnokság. 72. Változik a hangja. 74. Fi­nom tengeri rák. 75. Ütőhang­szer. 76. Várni kezdi 78. Faj­­súly szerint osztályozó mag­tisztító gép. 79. Színművész, személyneve a vízszintes 60. sz. sorban van. 80. Nincs to­vábbi 81. Bevagonírozás gép­kocsiról. 82. Italos. 83. Város Dél-Vietnamban. 84. Nagy Ká­roly. 85. Pondró. 86. Jégen vágják. 87. A múltidő jele. 88. Folyómedret tisztit. 91. ...­­ki­sen. 92. Mohamed próféta utó­dainak címe. 94. Víz. FÜGGŐLEGES. 2. A. V. 3. Munkácsy-díjas ötvösművész (Margit). 4. Növény része. 5. Meghitt sarok. 6. Római 1005. 7. A nemzetközi és francia szocialista mozgalom egyik vezetője, történész, filozófus (Jean 1859—1914). 8. Tülköl. 9. Férfinév. 10. RUS. 11. Silbak. 12. Igekötő. 13. Város Észak- Irországban, mostanában sok véres esemény színhelye. 14. Hires francia filmsztár Ismert névbetűi. 15. Tó Kanada déli részén. 21. Szövetségi állam Brazíliában. 23. Bálvány. 24. Fekete, üvegfényű ásvány. 27. Borul. 28. Nem egyértelmű. 29. Állvány, melyre harapófo­­gószerűen működő szerszám van erősítve. 30. Kiharap.­ 32. Kossuth- és Munkácsy-díjas­­ festő (Jenő). 36. Ipari város az NSZK-ban, a Truhr-vidék keleti szélén. 37. Izlandi párból készült prizma, sarkított fény előállítására. 40. Forrósodik. 41. Kiválaszt. 42. Madagaszká­ron honos majmok. 43. Meg­vehető. 46. Vér folyik benne. 48. Jókai-regény hősnője. 50. Okos. 52. Start 53. Az USA legnagyobb gumiipari köz­pontja Ohio államban. 55. Az egyik nem. 56. Babonás. 57. Túl hangos. 58. Svájci mate­matikus (Leonhard 1707—83). 65. Folyócska. 67. Pancsovánál folyik a Dunába. 69. Jó mun­káért jár. 70. Türelmet igé­nyel. 71. Hal kerül rá. 72. Ösz­tökél. 74. Porcelánja világhírű. 75. Napszak. 77. Rosszat kí­ván. 79. Távol-keleti félsziget. 80. Kápráztat 82. Abu.... az első arab kalifa (+’). 83. Debre­cen múzeumának névadója. 85. Gyermeke. 88. Amerikai tábornok a polgárháború ide­jén. 89. Állóvíz. 90. Helyrag. 91. Hosszmérték rövidítése. 92. Kettősbetű. 93. Építő- és tüze­lőanyag. BEKÜLDENDŐ: a versidézet megfejtése. HATÁRIDŐ: március 17. VOLONCS GYÖRGY A 7. számban megjelent ke­resztrejtvény helyes megfej­tése: — Csak tréfa — tizenöt — A civilizátor — Mózes — Tábori képek — Lucifer, Ádám, Éva — Vadrózsák — Arany János — Lantvirágok. Könyvjutalomban részesült: Bognár Sándor, Kisújszállás — Bubhori Sándor, Szabadszállás — Bársony József, Edelény — Szabó János alezredes, Oros­háza — Dömötör Sándorné, Vác — Fricska Sándor — Ka­tona Mária — Csató Ferenc — Bán Józsefné, Budapest Sim­­kó Zoltán, Miskolc L­ ate mout Œuv­ reresOutrart A MÁV miskolci járműjavító 42 szocialista brigádjának 117 tagja vett részt azon a kispuskás lövészverse­nyen, amelyet az üzem MHSZ-szerve­­zete Miskolc város felszabadulásának évfordulójára rendezett. Dunántúli napló Az MHSZ szervezetei a magasabb színvonalú honvédelmi nevelés fel­tételeinek biztosításával készültek a jubileumi évfordulóra. Jó példát mu­tattak ebben a szigetvári járási és városi MHSZ-szervezetek, amelyek egy esztendeje elhatározták, hogy a jubileum tiszteletére hét új fedett lő­­csarnokos lőteret építenek. A társa­dalmi erők mozgósítása olyan ered­ményes volt, hogy a tervezett hét he­lyett tíz új lőteret építettek, 608 ezer forint értékben. Ebben 200 ezer forint értékű társadalmi munka van, ami a szigetvári járásban 1972-ben végzett társadalmi munka 10 százalékát je­lenti. (Baranya megye) • Az MHSZ Tolna megyei vezető­sége szervezésében folytatott tartalé­kos tiszti kiképzés részvevői ünnep­ség keretében kapták meg a maga­sabb rendfokozatot. Az előléptetettek nagyobb része pedagógus — köztük Wernar András, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának iskolai hon­védelmi neveléssel foglalkozó mun­katársa, Faludi János, a kertvárosi ál­talános iskola igazgatója —, azonkívül üzemi középvezetők, jó néhányan még a harmincon alu. És természetesen fizikai munkások is, mint Horváth Mihály, a Szekszárdi Állami Gazda­ság újkereki gépkocsivezetője, akinek az előléptetése előtt még egy rangos elismerés jutott az elmúlt napokban: a baleset nélkül megtett 750 ezer kilo­méter utáni jelvény és pénzjutalom. A MÁV Debreceni Igazgatóságának kiadásában megjelenő Igazgatósági utasítások című tájékoztatóban nagy figyelmet szentelnek a Magyar Hon­védelmi Szövetség megalakulása ne­gyedszázados jubileumi évfordulójá­nak megünneplésére. A vasutasok szakszervezetének debreceni területi bizottsága, az igazgatóság, az MHSZ Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár me­gyei vezetőségei között létrejött meg­állapodás szerint a vasutasok méltó­képpen emlékeznek meg az évforduló­ról. Az évforduló megünneplése fölött a szakszervezet és az igazgatóság vál­lalt védnökséget. (Hajdú-Bihar megye) A BHG rádióklubjának idei tervé­ben szerepel a klub adóházának meg­építése a Fővárosi Művelődési Ház területén. Itt rövidhullámú és ultra­rövidhullámú adószoba, rádiós kabi­net, forgatható antennarendszer, ma­gas színvonalú technikai felszereltség biztosítaná a BHG rádióamatőreinek további munkáját, mint dél-budai rádióbázis. (Budapest) összeállította: HEGEDŐS FERENC TÓIM HEGYtl ___ viutc noitUMii, toruEumu NÉPÚJSÁG A MCCStti UMANTU DOlOOtOMM 4EIUfl* Z­obák-bánya iszapoló körletének Illés István vezette MHSZ szocialista brigádja elnyerte az aranyfokozatot, amelyet a Május 1. Művelődési Ház­ban megtartott brigádgyűlésen ismer­tettek. Az ismertetés után rögtönzött kis házi ünnepségen búcsúztatták Baráti Barnabás vájárt, a brigád nyugdíjba vonuló tagját, s---------------------------------------------------------------------| Kérdi barátom, aki elég jó húsban van, és amellett aktív sportoló, hogy mitől vagyok én ilyen gebeféle? Mondom neki, igaz, nem va­gyok hivatásos, de mint távgyaloglást, nyer­hetnék versenyt is... Erre ő, mivel bizonyí­tanám? Hát sok mindennel. Csak sorjában. A múlt hetekben hazajött a fiam az iskolá­ból, s mivel még senki sem volt otthon, be­törte a konyhaablakot, így tornászta be ma­gát a lakásba, amellett vadonatúj ingének egyik ujja is kampecra ment. Amilyen pechem van, másnap jött a hideg, szeles idől, csak úgy fuvolázott az északi szél a konyha­ajtó kitört ablaktábláján. Indíts üvegest ke­resni. Lejártam a lábam a kerületben. A ktsz-nél elő akartak jegyezni — három hó­napra, a maszek meg arra kért, vigyem el a konyhaajtót kis műhelyébe, ami tőlünk másfél kilométernyire lehet. Még mielőtt gu­taütést kaptam, felkerestem egy barátomat — sajnos ő is messzire lakik tőlünk —, mert tudtam, hogy ő ezermester. El is vállalta az üvegnek méretre levágását, de csak a jövő hétre, mert ezen a héten más munkák vették igénybe. Másnap délután egy cédulát találok a pos­taládában, amit úgy látszik, a kéményseprő hagyott ott, hogy keressem fel hivatalában, vagyis a Kéményseprő­­Kerületi Kirendeltsé­gen. Rohanok tehát — mert oda is csak gya­log lehet menni —, azzal fogadnak, hogy megbüntetnek, mert a padlásétra balesetve­szélyes. Hiába replikáztam, hogy ezelőtt húsz esztendővel is ugyanez a létra állt a padlá­son, és nincsen semmi baja. Rájöttem: nem érdemes vitázni, ugyanis kémény sepr­egetőink húsz év alatt legalább negyven kilóval sú­lyosbodott, így hát beláttam igazát. Erősebb a kéményseprő a létránál. Létraügyben sza­ladgáltam egész héten, de hol a hosszával volt baj, hol meg az ára volt „hosszú". Létra még nincs, de készen lett az üveg. Messzire lakik a barátom, elhatároztam, visszafelé busszal jövök. Becsomagoltuk az üveget a legfrissebb hírek közé, és gyanútlanul léptem a kissé tömött autóbusz hátsó peronjára. Már a második és harmadik megálló közötti kettős zökkenő meghozta az eredményt. Egy nulla a barátom javára. Újra vágathatom az üve­get. Mindössze két fiatalember esett neki féltve őrzött kincsemnek. Csak az egyik ke­zem vérzett, de nem sokáig. Ú Újra megrendeltem kissé csodálkozó bará­tomnál az üveget, természetesen ismét csak a jövő hétre vállalta el... Elvégre ez nem­­fog sor javítás, ami soron kívül megvárható. Nos, mire hazavánszorogtam, alig találtam be a lakásba, mert nem láttam a fojtogató füsttől. A kitört ablak helyén csak úgy tódult be a füst, mintha vákuummal szívták volna belülről__Két szomszédom egyazon időben égette el a kertjükben összegyűlt almot és falevelet, ennélfogva bőséges füstellátásban részesültem. Sportoló barátom ezek után belátta, hogy mindezek az események, a sok szaladgálás, hercehurca biztosít nekem annyi mozgást, mint nála az edzések és versenyek. Magam is állandó edzésben vagyok, s versenyzek az élet diktálta sportágakban — természetesen nem olimpiai fokon. HERNÁD SÁNDOR e* * if

Next