Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-03 / 40. szám

Jókai Mór. S azután odarohannak hozzá, összeölelgetik, egyik érzékenyen, a másik nevetve, hosszan, forrón a har­madik — ifjú menyasszonya, Rózsa. — Sejtettem, hogy eljössz. Sírhatnám volt már az egész héten. Meddig maradsz nálunk? — Még tán egy óráig, egyetlenem. — És mikor jössz vissza? — Talán sohasem többet. A leány könnyezve simult vőlegénye érdemjellel díszített mellére, a másik menyasszony is odafúrta magát, s l­enyelegve testvére arcáról a bút, kérdezé az ifjú huszártó halk, szemérmetes hangon: — Hol van Róbert? — Estére, úgy hiszem, itt fog lenni. — Miért nem jött veled? A huszár mosolygott. —­ Én futok előle, ő pedig üldöz. A leány elhalványult. — Fél évvel ezelőtt áttétette magát a vértesekhez — magyarázd a huszár szavait —, s most egymás el­len küzdünk. A két menyasszony rémülten tekinte egymás sze­meibe. — Ti egymás ellen harcoltok! Az én jegyesem test­vérem jegyese ellen. Ez az égre kiált! — szólt a hu­szár arája remegve. — Nem gondoltok olykor mireánk is? — mondá a másik testvér. — Ez a katona sorsa, barátnőm. Szeretni, boldog­nak lenni, örülni, s mikor a trombita megszólal, el­feledni szerelmet, örömet, boldogságot, és nem gon­dolni másra, mint a kemény kötelességre. — Ali Gábor, ti nektek nem szabad egymás ellen küzdenetek, mi el fogjuk valamelyiteket csábítani, hogy a másikhoz áttérjen. — Nem fog sikerülni, gyermekem. Ismerem Róber­tet, éppen olyan, mint én. Katonának ott van helye, ahol zászlóalját látja. Ahová az vezeti, menni kell neki is, menni a halálba, menni tulajdon testvére el­len, ez a katona sorsa. — És ha a csatában találkoznátok ... — Kicsinyben múlt, hogy már meg nem történt. Téténynél összecsaptunk, alig voltunk már ötvenlé­­pésnyire egymástól, midőn egymásra ismerünk. Hir­telen félrekapta ő is a lovát, én is másfelé fordul­tam, hogy kikerüljem. S kerestünk mindenikünk ma­gunknak más ellenséget. Véresen tértünk vissza mind a ketten: ha összecsapunk, egyikünk hihetőleg nem tért volna vissza ... Ez a katona sorsa. — S meg tudnád őt ölni? — Hamarább megöletném magamat általa. Azért nem szeretem én a kardcsatát, kedvesebb előttem az ágyú, kedvesebb a golyó, a tüzér sokkal boldogabb. Sohasem látja annak az arcát, akit megölt, nem kény­telen jajgatását fialtani. Míg én sokszor a legdühö­sebb csatában, mikor a dicsőség mámora elkábítja agyamat, nemegyszer hallom magamat nevemen szó­­líttatni a levágott ellenséges vitéztől. „Köszönöm, paj­tás’’ — kiált rám lováról lehullva. Valamelyik tanuló­társam, régi ismerősöm lehetett ifjabb éveimből, vagy egy ezredemből előmozdított tiszt, s aztán valahány­szor egyedül vagyok, mindig a „köszönöm, pajtás" hangzik fülembe. Ó, a tüzér milyen boldog... ...Künn az ablak előtt megszólalt a trombita. Az indulót fújták. Búcsút vett a huszár,­ egy rövid szó és egy hosszú csók s egy, az arcon végiggördülő könny... A követ­kező percben már osztálya előtt ül délceg paripáján, és nem látszott arcán sem a könny, sem a csók. Újra hangzott a trombita. A csapat megindult. Az özvegy ablakából fehér kendők lobogtak utána. Egy óra múlva üres volt Szolnok ismét, és az maradt késő alkonyatig. Estefelé csengő tábori zenével vonult be az elha­gyott városba a császári had. Vértes, sisakos, csillogó vitézek, nehéz, jól tartott harcméneken. Csinos, rendesen ruházott, fegyverzett népüket az előttük elvonult, sanyargatott, mindenben fogyatko­zást szenvedő magyar hadsereggel ellentétben látni oly leverő, oly nyomasztó vala. Hát még a jókedv, az a délceg öröm, míg amazok csupa keserű bút, csupa elvadult bánatot mutattak arcaikon. Az özvegy házához egy vértes szállásold be magát, a legvígabb vitéz az egész seregben, legvígabb most különösen azért, mert a két leány közül egyiknek vő­legénye. Ez a fiú nem beszélt csatában elveszésről, mint a másik vőlegény. Hogyha ráért kedvesével szemben harcairól is megemlékezni, diadaltól lángoltak sze­mei, imádta a csatát, a benne folyó vérért s a benne termő dicsőségért, szenvedélye volt az. S ha látta a másik testvér urát, könnyes szemekkel félre, magányba vonulni, elenyelegte baját katonás tréfával. — Ne félj, jó teremtés, elhozom mátkádat a leg­első harcból, fogollyá teszem, és nálad hagyom hadi­fogságban. De a leánynak fájt a tréfa. Komoly büszkeséggel válaszolt rá: — Gábor nem hagyja magát elfogni, inkább meg­hal, de fogollya nem lesz. Így folyt nap nap után. Róbert nemsokára nőül veendő jegyesét. — A legelső diadalnap estéjén — mondta —, ekkor leend az ő menyegzője. — A legelső diadalnap — sóhajta Rózsa — az el­lenfél vesztének napja lesz. Te akkor menyasszony fogsz lenni, én akkor talán özvegy. És azután sokat sírt a leány, vigadott a másik, és ha együtt voltak, visszafojta mindegyik könnyét és örömét, mert tudta, hogy az a másiknak rosszul esik. Egy napon Róbert komoly hangon, kissé titkolózva mondá Anikónak: „mához egy hétre csatánk lesz”, s az a forró kézszorítás mondani látszott hozzá: „és diadalunk”, s az a vágyó elpirulás a menyasszony ar­cán mondani látszott hozzá: „és menyegzőnk”. Titokban e napra mindkét leány ünnepélyes öltönyt készíttetett. Titokban, nehogy testvére megtudja. Fehéret, hímzettet varratott Anikó, menyasszony­nak való lakodalmi ruhát. Feketét, egyszerűt varratott Rózsa, özvegynek való gyászruhát. Mindkettő oly szép, oly ifjú volt, termeteik egé­szen egyenlők. Hetekig, havakig feküdtek a császári seregek Szol­nokban, ezalatt erős sáncokat hánytak fel a hely vé­delmére. Túl a Tiszán egy terjedelmes csillagsánc készült, mely a hídfőt védte. A hosszú töltés mellett kivágott fákból rakattak palliszádokat védgátul a lövöldözők­nek, a töltés előtt pedig egy hosszúkás fűzfaerdőcské­­ben rejtett ágyútelepek voltak felállítva. E védkészletek mögött volt a császáriak által tuta­jokra épített híd. A nagy dobogóhidat még januárban leégették. Ki e hidat el akarta foglalni, annak éleskor is a töltés mögött felállított seregek biztos helyzetét kelle megostromolni, s föltéve, hogy ha ez sikerülendett neki, akkor a csillagsánc és a füzes rejtett ágyútele­pei kereszttüzében találta volna magát. A helyzet megkerülhető nem volt, mert mindkét vége a Tiszá­val érintkezett. A túlsó parton fekszik a Szolnok, melyet fölülről a Zagyva vize s a Tisza járhatlan mocsarai védnek, míg alulról szintén stratégiai művészettel rendezett sáncok és vádpontok tartják fedezet alatt. A hídfőn innen három egymást védő megerősített pont volt félkörben felvetve. A Tisza mellett egy hosszú futósánc, ettől lőtávol­ságra az elárkolt s ágyúkkal ellátott pályaudvar, jár­­daszerű erős épületeivel, melynek ágyúi az egész odáig vezető útszorost végigsöpörhették, s a nyugati részen egy dombra épült kápolna, mely egyetlen emelkedett hely az egész síkságon. A támadás e részről csaknem hihetetlennek tet­szők, a taktika rendes szabályai szerint ez egymást védő pontok csak a legnagyobb erőpazarlással, igen sok és igen nagy kaliberű ágyúkkal voltak megtá­madhatók és akkor is azon kockáztatás mellett, hogy visszavezetés esetére az egész ostromló sereg nem találva visszavonulhatási pontot, mindenestül a Pestnél összpontosított császári főhadseregre vettet­nék ellenállhatatlanul. Egyedül a Zagyva felőli mocsáros rész maradt fe­dezetlen, mint ahonnan erélyes támadást várni nem lehete. Emellett a Tisza jobb oldalán parthosszant őrszer­­­mek voltak felállítva egész Cibakházáig, mely a ma­gyaroknak átjárási pontul szolgált, de ahol tudomás szerint néhány tartalék­ zászlóaljon kívül semmi had­erő sem volt, a magyarok két dandárja Törökszent­­miklóson lévén egyesítve Vécsey és Damjanich alatt. A támadás innen váratott, s mint a kémek kitud­ták, a határozott napra egyenesen a tiszántúli állo­másnak volt intézendő. Szolnok és Cibakháza között van egy rév. Egy alattság átkötve a Tiszán, melynél fogva annak egyik partjától a másikig egyszerű mesterséggel húzzák­­vonják az idomtalan kompot. E komp éppen a túlsó parton volt, valaki a császáriak engedelmével ment át rajta, kiknek egy őrcsapatja tarta ez átjárást fel­vigyázat alatt. A várt napot megelőző estén egy vén huszár érke­zett a révhez a Tiszántúlról egy másik fiatalabb hu­szárközlegénnyel, kivel szünet­ szüntelen zsörtölődött. — Látja kend azt a kompot? — rivallt a legényre, midőn a parthoz érve, megsejté az átjárást. — Látom, káplár uram. — Akár látja kend, akár nem, azon át kell menni. — Jól van, káplár uram. — Ne rezon­írozzon kend! Kend még járatlan a hadi regulágban, ha egyszer az az ordré, hogy át kell menni, akkor át kell menni, ha ezer tüzes ördög volna is odaát. S azzal bezörgetett a révész fabódéja ajtaján. — Gyere ki, héj! (Folytatjuk) SZLOVÁK GYÖRGY rajza Őszi verőfényben VÍZSZINTES: 1. Juhász Gyu­la verséből idézzük az utolsó sorokat: „Pihenőre térni, örök vágyam nékem,... (folytatása a vízszintes L, a függőleges 17., 79. és 74. sz. sorokban. — Zárt betűk: J, J, S, N, CS, D). 17. Erősen mér­gező vegyi elem. 18. Szőnyeg­­tisztítás. 19.­­Az USA elnöke. 20. Albánia legnagyobb folyója. 22. Neves középkori arab al­kimista és orvos. 24. „Zavaros a Tisza ... nem tiszta ...”. 25. Kifogástalanul. 26. Fém. 28. Szarvasfajta. 29. Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művének egyik szereplője. 31. Rangfokozatot jelez. 33. Igás állat, Jószág. 36. Kártyabemon­dás. 37. Nikkel. 38. Sziesztá­­zok. 41. Ez a sugár a modern felfedezések közé tartozik. 42. Indíték. 44. Táncmulatság. 45. Hajózik. 47. A 31. sz. sor el­lentéte. 48. Kézimunkázik. 50. A­­hegység, a Parti-Atlasz ré­sze Marokkóban. 51. ... találja a szöget, rátapint a velejére. 52. Evőeszköz. 53. Vénir. 56. Lucifer. 58. Gondola. 61. Éle­lem. 63. Tüzérségi alegység. 64. Odarögzít. 65. Jogerősen, érvényesen. 66. Napszak. 68. Sárkányt ereszt. 69. Albán pénz. 70. Spion (—’). 71. Ki­ejtett betű. 72. Felnyársal. 76. A panasz szava. 78. Sajnálni kezd! 80. Kavarog. 81. Hozzá­szoktatják. 84. Utolsó posta.­ 86. Svájci város Argau kanton­ban (+’). 87. Az óromán ki­rályság neve volt. 88. VI. 89. Törzsét előre, lábát-fejét hát­­rafesziti. 91. Idegen férfinév. 92. Az összeadás szava. 93. Reggeli ital. 94. Kötőszó. 95. A legmélyebb alpi tó Közép- Európában. 97. ... pour Part. 98. Könnyű női ruhakelme. 100. Gyáva, szájhős. 102. Há­rom találat a régi lutrin. FÜGGŐLEGES: 2. Duzzog. 3. Fafajta. 4. Szénában van! 5. Puha fém. 6. Rövidítés ze­neművek előtt. 7. Csomó. 8. USA-állam, fővárosa Salem. 9. Becézett Róbert. 10. Alkat­rész. 11. Ipari üzem. 12. Ket­tős betű. 13. Mint az 5. sz. sor. 14. Export. 15. Római 64-es. 16. Erős hatású, vörös színű festék. 17. A versidézet második része (zárt betűk: T, SZ). 21. Tudományos fokozat­ra pályázik. 23. Melléklet. 27. Iráni uralkodó. 29. Zsombo­lyok, töbörök. 30. Színművész­nő (Mária). 32. Sérülés. 34. Légi „madár” rövidítése. 35. Útba indítja, elküldi. 39. Euró­pai főváros. 40. Csúfondáros. 43. Pecsenye mellé tálalják. 46. Kisebb bűn. 47. Nincs agyon­cukrozva. 49. Állatot hajt. 52. Nem pontos. 54.___és Magóg. 55. Döfköd. 57. Híres. 58. Rag. 59. Ruhát tesz fel szárítani. 60. Takarít. 62. Bűnhődik. 63. Friss, harmatos. 67. Lakat alá helyez. 72. Léghólyagocska. 73. Nagyot mond. 74. A vers­idézet befejező része (zárt be­tűk: H, D). 75. A felsőfok je­le. 77. Gyakori magyar csa­ládnév. 79. A versidézet har­madik része (zárt betűk: P, E, L). 82. Hideg, száraz, keleti bukószél. 83. Illeték. 85. Ha­zárd kártyajáték. 88. Francia kalandos-, fantasztikus regény­író (Gyula). 90. Mafla. 91. Köz­ség a dunavecsei járásban. 93. Francia folyó, Moissac alatt ömlik a Geronne-ba. 95. Óriás­kígyó. 96. Nógatni kezd! 97. Vadászfigyelő. 99. Nátrium, tov. Pf. 101. Tiltás. 102. Növény része. BEKÜLDENDŐ: a versidézet megfejtése. HATÁRIDŐ: október 13. VOLONCS GYÖRGY A 37. számban megjelent ke­resztrejtvény megfejtése: A sovinizmusnak gyönyörű megnyilvánulása lesz, amikor összetartanak a Föld lakói Könyvvásárlási utalványt nyert: Rumy Ernő, Komló — Bognár Sándor, Kisújszállás — Pálfalvi László, Vác — Bor Ferencné, Kalocsa — Kurucz Ilona, Szarvas — Bodor Ká­roly — Alexi Lászlóné — Ba­lázs Gizella — Vincze Jánosné — Kis László, Budapest.

Next