Lobogó, 1974. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-20 / 12. szám

TARTALÉKOSOK AZ ELSŐ VONALBAN A „háború", amelynek pörölycsapásai alatt valósággal felnyög a gya­korlótér sziklás (a hulló köd és az olvadva szállingózó hó nedvességétől agyagos) talaja — hirtelen „tört" ki. A gyakorlatvezetőség által létrehozott „műhatár" túlsó oldalán „ellenséges” mozgósítás, erőcsoportosítás zajlott le, s a „kékek” hadműveleti terveik szerint offenzívát nyitottak... Mórocz Lajos vezérőr­nagy elismeréssel szólt a tényleges és a tartalé­kos állomány példás együttműködéséről és a gyakorlat során felmu­tatott eredményekről Teli táskával igye­kezett házról ház­ra, aki a behívókat kézbesítette. Haj­nal volt, sokan éppen mun­kába indultak. Néhány he­lyütt asszonyok vették át a behívóparancsot, sietve in­dultak férjük után, hogy átadják az okmányt. A parancsnokságon futva siető katonák intézték, amit kell: fogadták a bevonuló­­kat, beöltöztették őket, ki­osztották a fegyvereket, lő­szert, élelmet, alakuló al­­egységek parancsnokai vet­ték számba beosztottaikat. A kapuknál a polgári életből igénybe vett teher­autókat irányították a te­lephelyek felé, benzint, ola­jat osztottak, ellenőrizték a gépkocsik tartozékait. A megalakult alegységek kocsioszlopai a tényleges katonák szállítójárművei közé kanyarodtak. Az út a kipufogók dörejétől lett hangos. Fehérsisakos menetirá­nyítók, „katonai közlekedé­si rendőrök” vezették a csapatokat, s mint fürge kalauzok, száguldottak oda, ahol sürgős segítségre, irá­nyításra volt szükség. A bevonult tartalékosok a platón szunyókálni pró­báltak. És úgy érezték, máris egy hatalmas gépe­zet fontos csavarjaként dolgoznak. HÍREK... KÉPEK... KÉPEK... J­ugoszláviai látogatá­sa SORÁN Joszip Broz Tito mar­sall, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság elnöke, a Ju­goszláv Kommunisták Szövetségé­nek elnöke, a jugoszláv fegyve­res erők főparancsnoka fogadta Czinege Lajos vezérezredes, hon­védelmi minisztert, aki magyar ka­tonai küldöttség élén érkezett Ju­goszláviába Nikola Ljubicsics had­seregtábornok, jugoszláv honvé­delmi miniszter meghívására. Ké­pünkön: Tito marsall és Czinege Lajos vezérezredes találkozója. Jobbról Nikola Ljubicsics hadse­regtábornok, jugoszláv honvédel­mi miniszter. A N­SZKERÁMIÁS TÉGLÁKBÓL KÉSZÜL­NEK a Paksi Atomerőmű lakótelepének házai. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szekszárdi épületelem-üzemében készülnek a lakótelep házainak alkotóele­mei. A vázkerámiai panalok kiváló hang- és hőszigetelő tulajdonsággal rendelkez­nek. Képünkön: munkában a panelgyártó sor. F­olyamatosan sugárzó hélium-KRIPTON­­ONLÉZERT találtak fel a Köz­ponti Fizikai Kutatóintézetben. A berende­zés elvi alapjait Jánossy Mihály fizikus, tudományos munkatárs dolgozta ki. A tech­nikai kivitelezés Rózsa Károly fizikus és Tóth József technikus érdeme. Az új típusú lézert a holográfiai kutatásoknál, a bio­lógiai és anyagszerkezeti vizsgálatoknál egyaránt jól lehet hasznosítani. Képünkön: Jánossy Mihály fizikus (jobbról), Tóth Jó­zsef technikussal. SZOVJET—FRANCIA CSÚCSTALÁLKOZÓN Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Georges Pompidou francia köztársasági elnök átte­kintette a közös érdeklődésre számot tartó ,legfontosabb nemzetközi kér­déseket és a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb problémáit. A csúcstalál­kozón kiemelt szerepet kaptak a nemzetközi enyhüléssel, de különösen az európai biztonsági konferenciával összefüggő kérdések. A két fél — hang­súlyozták — a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy a vitás kérdé­sek ellenére is ésszerű, elfogadható megoldásokat találjanak, és segítsék elő a konferencia munkájának gyorsítását, annak eredményes befejezését. Képünkön, a csúcstalálkozó tárgyalóasztalánál. A­z ÉV ÚTTÖRŐSPORTOLÓINAK a közelmúltban adták át a jutal­makat. A Magyar Úttörők Szövetsége, az Általános Iskolai Sporttanács és a Pajtás szerkesztősége hagyományos ünnepségen, a beérkezett sok ezer szavazat alapján adta át a jutalmakat a legjobbaknak. „Az év úttörő­sportolója" díjat kapta: Bozsóki Mária lövész (40 lövésből 348 köregység), szakvezetője: Bozsóki Kálmán; Körtvélyesi Zsolt, szakvezetője: dr. Körtvé­­lyesi József és Molnár László, szakvezetője: Rákóczi István. A lövészet or­szágos döntőjén a két fiú között kialakult holtversenyt szétlövéssel dön­tötték el, amelyet Molnár nyert két körrel megelőzve Körtvélyesit. Képün­kön: „Az év úttörősportolója" cím boldog birtokosai. HÍREK... KÉPEK... HÍREK...­ ­ LOBOGÓ, a Magyar Honvédelmi Szövetség hetilapja. Főszerkesztő: SZEBELKÓ IMRE, főszerkesztő-helyettes: SZABÓ GYÖRGY, olvasószerkesztő: TURÁN ISTVÁN, kép- és tördelőszerkesztő: KOMLÓS TIBOR, honvédelmi szerkesztő: BODROGI SÁNDOR, külpolitikai szerkesztő: DR. NÉMETH TIBOR, katonai kommentátor: MAGYARI PÁL, főmunkatárs: GÁL ZOLTÁN, fotórovat-vezető: NAGY Z. IMRE. — SZERKESZTŐSÉG: Budapest IX., Szamuely utca 44. Telefon: 330-739, 141-474, 139-651. Postacím: 1394 Budapest, pf. 427. — Kiadja a Zrínyi Katonai Kiadó: Budapest XIII., Dózsa György út 49. Postacím: 1553 Budapest, pf. 31. Telefon: 409-550. — Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest V., József nádor tér 1. Telefon: 180-850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: havi 10,— Ft — A beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza. 74.2307 12-12 Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: BOLGÁR IMRE vezérigazgató. Index: 25502.^

Next