Lobogó, 1974. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-12 / 50. szám

December 28-án került sor a Nógrádi-csoport utolsó küzdel­mére, amikor a Salgótarjánból a hegyeken keresztül vissza­vonuló német erők Abroncs­pusztára törtek. A csoport harcálláspontja Palicsek György ragyolci bíró házában volt. Az emlékezetes alkalommal az erdő felőli őr­séget éjjel két órakor három szovjet partizánnal Novák Bé­la adta. — A távolról hallatszó mo­noton zajra figyeltünk fel — emlékezett vissza a volt par­tizán—, az egyik szovjet fiú elrohant Palicsek bácsi házá­hoz, hogy riadóztasson. Talán még oda sem ért, amikor már lövéseket hallottunk ... Az éjszakai, majd az azt kö­vetően az erdőben egész nap folyó tűzharcban halt hősi ha­lált Bandur Árpád, Valasek József, Szvetli­k Barna, Lapin Sándor, Kálló Gyula, Hónig József és még sok partizán. Az ő emléküknek adóztak a túra részvevői a Szlovák Ifjú­sági Szövetség képviselőivel együtt, amikor megkoszorúzták az abroncspusztai partizánem­lékművet. MÓNUS MIKLÓS Palicsek György, akinek a házában volt a partizánok harcálláspontja Barátságok szövődtek a katonai főiskolások és a szovjet katonák között NÉMETH ERNŐ felvitelei E­nerg­ia Soha olyan érdeklődéssel még nem fordult a világ közvéleménye az energiatermelés és -fo­gyasztás arányai, ellentmondásai felé, mint napjainkban. A tőkésországokban kirobbant nyersanyag- és energiaválság — amely a szo­cialista közösséget is érinti — az eddigieknél erőteljesebben vetette fel a kérdést: hogyan biztosítható a jövő energiaellátása? Különbö­ző becslések igyekeznek megnyugtató - vagy éppen nyugtalanító - adatokat szolgáltatni arról, mennyi időre elegendőek a Föld szén-, kőolaj- és földgázkészletei. A számítások jós­lataitól függetlenül egy dolog bizton leszögez­hető: a hagyományos energiahordozó-telepek — noha a készletek még sokáig elegendőek — kimerülőben vannak, s ezek pótlásához­­ újabb lelőhelyek kialakulásához — a földtör­ténetnek kellene újból lejátszódnia ... A helyzet ismeretében a tudomány érdek­lődése új energiahordozók, az energiaterme­lés újabb lehetőségei felé fordul. Ismeretes, hogy kísérletek folynak a napenergia, a geo­termikus energia hasznosítására. Emellett szovjet és amerikai kutatók azon fáradoznak, hogy a szabályozott atommagfúziót is az ener­giatermelés szolgálatába állítsák. Az új lehe­tőségek szinte elképzelhetetlen energiabősé­get ígérnek — ez a Kánaán azonban csak holnapután jön el. A ma és a holnap új ener­giaforrásai az atomerőművek. A Nemzetközi Atomenergia ügynökség számításai szerint 1980-ban a szükséges energia 14 százalékát atomerőművek adják majd, s ez a teljesít­mény­­ 330 ezer megawatt — kilencszerese lesz az 1973. évinek. Az atomenergetika fejlesztése a szocialista országokban is jelentős hangsúlyt kapott, az energiakrízistől függetlenül. A KGST-országok gazdasági integrációjának komplex program­ja külön pontban foglalkozik az atomenergeti­ka fejlesztésével, a szocialista országok ere­jének összefogása, a nemzetközi munkameg­osztás alapján. Talán hangsúlyozni sem kell, hogy a program megvalósításában a legna­gyobb feladatok a Szovjetunióra hárulnak, mivel ő rendelkezik a legtöbb műszaki-tudo­mányos eredménnyel, a legképzettebb szak­embergárdával s a megfelelő gépgyártási hát­térrel. Szovjet segítséggel készült el az NDK atomerőműve, szovjet tervek és gyártási ta­pasztalatok alapján épül a csehszlovákiai, a bulgáriai erőmű, s így épül Magyarországon a paksi atomerőmű is. A fokozott ütemű atomerőmű-építési progra­mok sikeres megvalósítása érdekében hozták létre a KGST-országok 1973 decemberében az Interatomenergót mint a szocialista országok nemzetközi szervezetét. A sokoldalú kapcsola­tokat összefogó és koordináló szervezet tevé­kenysége mellett kétoldalú kapcsolatok for­májában is folyik a munka a Szovjetunió és az egyes szocialista országok között. Ezeket a kétoldalú kapcsolatokat az tette szükségessé, hogy — bár csakugyan elöl jár az atomener­getikában — a Szovjetunió gépgyártási kapa­citása egymagában kevés ahhoz, hogy saját igényein fölül a többi KGST-ország megnövelt mértékű és felgyorsult ütemű atomerőmű-épí­téseit is maradéktalanul ellássa. November elején hazánk is kormányegyez­ményt kötött a Szovjetunióval, amelyben Ma­gyarország vállalta, hogy 1976—1980 között, mintegy 100 millió rubel értékben, berendezé­seket szállít szovjet tervezésű és kivitelezésű atomerőművekhez. A legfontosabb tételek: vízelőkészítéshez, víztisztításhoz szükséges be­rendezések, hőcserélők, műszerek, erősáramú berendezések, szerelő- és javítógépek. Ezek közül egyesek szállítását már 1975-ben meg­kezdjük. Az egyezmény 1985-ig lesz érvény­ben, vagyis hazánk 1980 utánra is vállal majd további szállításokat. A megkötött szerződés a magyar gépipar­nak nagy hasznára van. Energetikai gépgyár­tásunk fejlett, de nincsenek hagyományai ná­lunk az atomerőművekhez kapcsolódó gép­gyártásnak. Ezért e berendezések terveit a Szovjetunió adja, s szovjet szakemberektől kapjuk a szükséges műszaki-tudományos se­gítséget is az újszerű technika gyártásához, így olyan korszerű eredményekhez, ismeretek­hez jutunk magunk is, amelyeknek kedvező hatása a gépipar és a népgazdaság számos területére kisugárzik. Természetesen nemcsak korszerű technikai tapasztalatokat kapunk cserébe a legyártott berendezésekért, hanem a paksi komplett atomerőművet, amely lényegesen nagyobb ér­téket képvisel, mint a mi szállításaink. Felbe­csülhetetlen értékű a szellemi segítség is, amit a Szovjetunió a magyar szakemberek képzésé­ben nyújt. Vezető műszakiak több csoportja járt már Voronyezsben, s gyűjtött rengeteg hasznos tapasztalatot az atomerőmű üzemel­tetéséhez. Talán nem szorul különösebb magyarázat­ra, miért van szüksége Magyarországnak atomerőművekre. Az energiaellátottság prob­lémája nálunk fokozottan jelentkezik, hiszen hazánkat sosem jellemezte energiabőség. Az utóbbi évtizedekben azonban a népgazdaság nagyarányú fejlődésével, az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan különös gondot okozott az ország energiaellátása. Könnyű ezt belátni, hiszen szemünk láttára létesülnek az új meg új ipari óriások, a nagyüzemi mező­­gazdaság minden nappal korszerűbb, ener­­giaéhesebb lesz, és az emberek megváltozott életmódja is mind nagyobb energiaszükség­letet eredményez. Míg egy-két évtizede a la­kosság nagy része csak a legalapvetőbb elektromos cikkeket használta, ma a háztar­tási gépek egész sorát üzemelteti. Pislákoló villanykörték helyett százwattos és nagyobb izzókkal világítunk. Az utcák, a közterek meg­világítása, a tömegközlekedés szintén nagyon energiaigényes, így azután érthető, hogy az elkövetkező nyolc-tíz év alatt meg kell kétsze­reznünk villamos erőműveink kapacitását. Eh­hez arra van szükség, hogy az energiaimport további igénybevétele mellett fejlesszük, kor­szerűsítsük energiabázisunkat. Ezért épül szov­jet segítséggel a paksi atomerőmű, amelynek első blokkja 1981-ben táplál áramot az orszá­gos energiarendszerbe. Az atomenergetika fejlesztését hazánkban és világszerte nemcsak a hagyományos ener­giahordozók elapadása teszi indokolttá, ha­nem az is, hogy a tapasztalatok felhalmozó­dásával mind kedvezőbb feltételekkel üzemel­tethetők az atomerőművek. Az ezekben előál­lított villamos energia önköltsége már ma is versenyképes a hagyományos erőművekben termelt elektromos áraméval. DR. HEICZMAN JÁNOS :

Next