Lobogó, 1975. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-03 / 27. szám
sokjukon már elhelyezték hovatartozásuk szemmel látható jeleit. Abban a világban, ahol a vagyon tett különbséget ember és ember között, nem lehetett hasonló jelvénye nemesnek és közkatonának. A vezérek mind színekben, mind a motívumok gazdagságában igyekeztek vagyonukat fitogtatni, és — bár természetükből gyakran hiányzott a bátorság — pajzsukra rávésették az oroszlánt, a sast. A címerek meghatározását tudós emberek fogalmazták meg: „határozott szabályok szerint szerkesztett jelvény, melynek viselésére valamely személy vagy család az arra illetékes főhatóságtól (uralkodó, fejedelem stb.) származó adomány vagy hosszas gyakorlat révén jogot nyert”. A köztudat a címer viselését sokáig a nemesség kizárólagos jogának tartotta. Pedig a címeradomány önmagában senkit nem emelt nemesi rangra. A magyarok is előszeretettel hangoztatták, hogy a címer csak dísze és nem bizonyítéka a származásnak. Hazánk lovagjai egyébként lemaradtak a szomszédos népek fiai mögött. Első királyaink idejéből semmilyen okirat nem említi a címerek létezését. Csak az államalapítást követő második században tűnik fel Imre (király 1196—1204) címer alakú pajzsa; vörös alapján 9 balra lépő oroszlán és 4 ezüst vágás látható. A történészek szerint a Spanyolországból érkező királynő udvaroncai honosították meg hazánkban a címerhasználatot. Az Árpád-házi királyok uralkodásának utolsó 70 esztendejében mind az oroszlánok, mind az ezüst vágások eltűntek a pajzsokról. Megjelent viszont az a kettős kereszt, melyet a Horthy-korszak kutatói erőszakoltan István királytól származtattak. Pedig a 20. század elején illett volna tudni, hogy az időszámításunk utáni ezredik esztendőben az érsekek még nem használtak ilyen alakú „felségjelvényt”. III. Béla királyunk politikai hitvallásnak tekintette államhatalma jelképét. Bizánc császára akkoriban kettős kereszttel szimbolizálta uralmát, s ezt tette a magyarok első embere is, hogy hirdesse: országa nem lesz Bizánc hűbérese! Az első uralkodóház kihalásával a trónkövetelők — hogy igényük törvényes látszatot keltsen — pajzsukba vésették az Árpád-ház vágásos címerét, így tettek az Anjouk is. Amikor Károly Róbertet megkoronázták, új motívummal (az Anjou-liliommal) bővült az uralkodóház címere. És nem volt megállás! Magyar királyok uralkodtak külföldön, idegen nemesek kerültek hazánk trónjára. A származás, az örökösödési jog, a korok változó hősiesség- és bölcsességjelképei mind bonyolultabbá tették az uralkodói címert. Nagy Lajos összeházasította a liliomot a kettős kereszttel. Zsigmond a cseh oroszlánt és a brandenburgi sast használta. Habsburg Albert és a lengyel Ulászló szintén hazája jelképét vésette a magyar királyi pajzsba, azt hímeztette nemzeti zászlónkba. Címerünk ezért évszázadokig elsősorban a királyság intézményét vagy a királyi családot jelképezte, sohasem a népet. Ezalól nem volt kivétel a legnagyobb uralkodók egyike, Mátyás sem, akinek pajzsán a Hunyadiak hollója ékeskedett. A mohácsi vészt követő zűrzavaros időkben a hatalomra kerülő főurak nem fordítottak nagy gondot a címerre. A törökök Allah birodalmának, a habsburgok Ausztria örökös tartományának tekintették az uralmuk alatt volt területeket. A vágásos pajzs ugyan még szerepelt a Bécsben székelő császárok címereiben, de egyre kisebbre zsugorodott. A 18. században a magyar címer felkerült a kétfejű sas szárnyaira. I. Ferenc (1792-től 1835-ig uralkodott) többféle pecsétet készíttetett, és a magyar nemesség hangulatához igazodva használta őket. Zavaros időkben hazánk címere a hatalmas monarchia pajzsának jól látható részévé vált, nyugalmas napokban viszont szinte eltűnt az örökös tartományok sokaságában. A 1848-as forradalom első zászlóin a magyar címer még a koronával együtt látható, de az 1849-es debreceni országgyűlés után a Kossuth-címer vált a szabadságharc jelképévé. A Kossuth-címer vágásokból, kettős keresztből és hármas halomból áll. Első két alkotóeleméről már szóltunk. A hármas halom a legfiatalabb. Eredetének kutatói sokféle teóriát vallottak. Első nyomait az Árpád-ház utáni trónkövetelők címerében lehetett felfedezni. Egyes elméletek szerint pusztán grafikai megoldás, alapzat kellett a kettős keresztnek. Mások szerint a Golgotát jelképezi, a soviniszták pedig a három „magyar” hegységet, a Mátrát, a Tátrát és a Fátrát vélik felfedezni benne. Miután a Kossuth-címert a köztársaság gondolata szülte, joggal feltételezhető, hogy a debreceni országgyűlést pusztán ezernyi más akadályozta meg, hogy a kettőskeresztet is a korona sorsára juttassa. A szabadságharc leverése után a Bach-korszak az önállóságnak még a látszatát is elnyomta hazánkban. Ferenc József 1867-ig meg sem koronáztatta magát magyar királynak, a nemzeti címert akkor a féltve őrzött Kossuthembléma helyettesítette. A kiegyezés után — a császári udvar makacssága folytán — a közös intézményeknél továbbra is a kétfejű sast tekintették hivatalos címernek. A helyzet csak 1915-ben változott. A monarchia katonai erejének csökkenése engedményre kényszerítette Ferenc Józsefet. Az 1915-ös, kétfejű sasos, osztrák és horvát színekkel megtoldott magyar címert az aranygyapjas rend kötötte össze. E fura ábra alatt egy jelmondat hirdette, hogy a tartományok oszthatatlanok és elválaszthatatlanok. Az őszirózsás forradalom a Kossuth-címert keltette életre. Indítéka, feltehetően, ugyanaz volt, mint 70 év előtt. A Tanácsköztársaság történelmi időszaka kevésnek bizonyult a külső és belső ellenséggel vívott harc mellett az új címer megteremtéséhez. Történelmünk folyamán azonban először tűnt fel államunk zászlaján a vörös csillag. Horthy Miklós kormányzói tervei között a királyi korona megszerzése is szerepelt. Az előkészületek közepette került fel, 1939-ben a zászlórudak hegyére a Horthy-címer. „Fehér ruhás angyalok” kísérték a különítményeseket a dunai népek ellen vívandó „szent” háborúba. Hogy a fehér ruhák közben véresek lettek? Akkoriban az volt a természetes ... A nyilaskereszt és a „hungarizmust” jelölő H-betű uralmát nehéz elfelejteni. 1946. február elsején — a Magyar Köztársaság kikiáltása után — a két forradalom emlékét őrző Kossuth-címer lett nemzeti jelvényünk. Népünk ezzel jelezte, hogy a haladó hagyományokat szeretné folytatni. Az 1949. augusztus 20-án életbe lépett alkotmány új címert adott az országnak. A törvény pontosan leírta külsejét: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek, világoskék mezőben kalapács és búzakalász. A mező felső részében a mezőre sugarat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-fehér-zöld színű szalag. Az 1957-ben született újabb címerünk már a szocializmust építő ország követelményeinek felelt meg. Nemzeti címer, ezt bizonyítja a piros-fehérzöld pajzs. És nem csak színeiben, hanem hagyományaiban is követi a Kossuth-címer vonnalait. Népköztársaságunk címere a haladó hagyományok mellett napjaink változásait is kifejezi. A népet szimbolizálja. A munkásosztályt az ötágú vörös csillag, a parasztságot pedig a búzakoszorú jelképezi. HORVATH KALMÁN