Lobogó, 1975. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-18 / 38. szám
észre, hogy pilótanője nem sebesült, hanem a halott... Három hét múlva ő is hősi halált halt. 24 ezer bevetést hajtottak végre, Marina Csecsnyeva egymaga 810 felszállással 180 tonna bombát dobott le a fasiszták állásaira. A repülőnőknek hamarosan félelmes híre kelt: 1942-től minden, fasisztának vaskereszt járt, aki egyet lelőtt közülük... Az ezred bebizonyította, hogy a nők nemcsak békében képesek nagy feladatokra, hanem harcban, hazájuk védelmében is. A hátország hősei mellett ők is bekerültek a Nagy Honvédő Háború dicsőségkönyvébe. Húgaik, lányaik őket tekintik példaképnek. Marina Csecsnyeva, a híres hadirepülő, a női ezred egykori parancsnoka nagy tisztelettel beszél a mai lányokról, aszszonyokról. Ma sincs könnyű helyzetük — mondja —, jobban élnek, mint elődeik, de felelősségük aligha kisebb. A haza fegyveres védelme idején valahogy könnyebb volt hőssé válni — vagy még helyesebb így: könnyebb volt az erőt, a bátorságot megmutatni. Ma nincsenek frontvonalak— hősök, hős asszonyok azonban szép számmal léteznek. Hősiesség melegen tartani a családi tűzhelyet, a gyermekekből igaz embert nevelni, gyárban, irodában dolgozni — s közben a megmaradt szabad időt a tanulásnak, az önképzésnek szentelni. Hőstett a kozmosz meghódítása is. Ebben a történelmi munkában is részt vett nő. És ott voltak a szűzföldek feltörésénél, a nagy építkezéseken, a Bajkál— Amur vasútvonal építésén, a boltok pultjai mögött, a gépeknél, a számítóközpontok irányítótáblái előtt, a betegek gyógyításánál — mindenütt, ahol az ember jót, hasznosat, szépet cselekszik. M. P. Csecsnyeva ma is keményen dolgozik, minden napja szigorú beosztással telik. Ha van bánata, az csak annyi, hogy a nap mindössze 24 órából áll... Annyi még a tennivaló, a feladat. Például a történelemtudományok fejlesztésében, amelyen Csecsnyeva asszony, a kandidátus, éjjelnappal fáradozik. S miközben a múltat kutatja, kimondhatatlanul boldog, hogy a jelen sem dicsőség nélkül való. Tiszteli nőtársait. Szép, dicsérő szavakat keres rájuk, s aztán csak annyit mond — méltó utódok. KENEDI ÚA IFJÚSÁGI KLUBOK A fiatalok szabad idejének hasznos eltöltése érdekében az ifjúsági törvény 25. paragrafusának 2. bekezdése különböző szervezeti formák megteremtését mondja ki. A törvény hangsúlyozza: az állami és társadalmi szervek feladata ifjúsági klubok és körök létrehozása, fenntartása. Az 1971-ben napvilágot látott törvény szelleme hamarosan otthonra lelt a vállalatok és intézmények falai között. A városokban és a falvakban a gyorsan szaporodó ifjúsági klubok száma 1974 végére elérte a 3500-at! Túl a mennyiségi változáson minőségi fordulatot is jelentett a 14—30 éves korosztály klubhálózatának kiszélesítése. 1971 előtt is léteztek oktatási intézmények vagy vállalati KISZ-szervezetek által fenntartott helyiségek, amelyeket csak fiatalok látogattak. Elég a 60- as évek közepe táján oly divatos beatklubokra gondolni. Való igaz, dolgoztak (sok helyen nem is rosszul) ezek a klubok, de rendszertelen programokkal, állandóan változó közönséggel, ideológiailag képzett vezetők nélkül. Az utóbbi esztendők újdonsága pontosan a szervezettségben, a helyes közéleti szellem kialakításában érzékelhető. A klubtermek nem váltak gyűlések színhelyévé. Csak éppen a rendezvények között már legalább annyi ismereteket is adó akadt, mint szórakoztató, s a művészeti körök irányítói különbséget tudtak tenni fércművek és igazi alkotások között. Napjainkban a fenntartó vállalat anyagilag, a helyi tanács pedig szakmai felügyelettel segíti a klubmozgalmat. Sokan kettős ellenőrzésnek nevezik ezt, pedig sokkal közelebb van az igazsághoz a kettős támogatás kifejezés. Lehetőség nyílt az azonos érdeklődésű fiatalok szakirányú klubjainak megalakítására. A világjárók, a filmbarátok, a magnósok, a fotósok mellett külön körben tömörülhettek a repülősök és ejtőernyősök (Békéscsabán) vagy a külpolitikai események megvitatására mindig kész lányok és fiúk. Létrejöttek az ifjúsági rétegeknek otthont adó klubok. Ilyen például a diákok, az ifjúmunkások, a fiatal műszakiak találkozóhelye. És természetesen üzemelnek az általános jellegű klubok, ahol a programok változatossága vonzza a különböző érdeklődésű és foglalkozású fiatalokat. Általában két formája van az ifjúsági kluboknak. A más-más kerülethez tartozók a művelődési otthonokban vagy a Hazafias Népfront fennhatósága alatt működnek, a „zárt" klubok pedig egy-egy vállalat vagy intézmény fiataljait tömörítik. Az utóbbi időben egyre többen kérik, hogy a zártság ne legyen elzárkózottság; a gyári klubtermek, szobák és pincehelyiségek ajtajai táruljanak fel a kívülről érkezők előtt is. Természetesen „felsőbb helyről” nem lehet ezt előírni. Bizonyos hogy a fiatalok előbb-utóbb önmaguktól jönnek rá a legjobb módszerekre. A Budapesti Vegyiművek Pesti Barnabás klubja például állandó kapcsolatban áll a Zalka Máté Műszaki Katonai Főiskola klubjával. Eljárnak egymás rendezvényeire, közösen szerződtetnek neves előadókat, vezetőik mindkét tagság megelégedésére szervezik a programokat. Egyre több a követésre méltó kezdeményezés. Sokat segít ebben a Fővárosi Művelődési Ház, ahol külön foglalkoznak a klubvezetők képzésével. Nem tagadható az ifjúsági klubmozgalom népszerűsége. Az igazolvánnyal rendelkező klubtagok száma már meghaladja a százezret, de ennél többen látogatják a különböző rendezvényeket. A kötődés okait nem nehéz felismerni. A zárt klubok többsége régi épületek, pincék, szobák átalakításával, a fiatalok keze munkájával jött létre. Igaz, a vállalatok és intézmények megadták a szükséges anyagi támogatást, de ez korántsem fedezte az építkezés és berendezés teljes összegét. A fiatalok úgy rakosgatták egymásra a téglákat, úgy vállaltak többletmunkát, mint az ifjú házasok új otthonuk megteremtésekor. A klubot tehát önmaguk által létrehozott műnek tekintik, s igyekeznek is használni. Társadalmunkban különös jelentősége van az ifjúság művelődésének. A fiatalság egyik legfontosabb jellemvonása a cselekedni akarás, ami azonban vakvágányra futhat megfelelő irányító nélkül. Akarva viszont a legelszántabb drukkereket vagy csak a beatért rajongókat is meg lehet ismertetni az értékes szórakozással. Nem vitás, a klublátogatók jó része még ma is a discoműsorokat hallgatja legszívesebben, de már kialakult egy olyan réteg, mely nemcsak él a felkínált kulturális lehetőségekkel, hanem maga is új értékek létrehozására törekszik. És itt válik országos jelentőségűvé klubrendszerünk. Az amatőrmozgalmakban tömegével fedezhetünk fel tehetségeseket. Pedig a cél itt nem művészek nevelése, hanem a művészeti tevékenység megkedveltetése, jobb megértetése. Gondoljunk arra, hogy a néptáncklubok milyen sokat segíthetnek a folklórkutatóknak, egy honvédelmi vagy repülőklubban nevelendő fiatal milyen értékes tagja lehet a Magyar Néphadseregnek, a barkácsklub ezermesterei mennyi gyakorlati tudást gyűjthetnek össze néhány év alatt. H. K. m