Lobogó, 1976. július-december (18. évfolyam, 27-53. szám)

1976-12-02 / 49. szám

Mit hallgassunk a rádióban? Hagyományos immár a Rádió­ban, hogy december elején az előző szilveszteri kabaré is­métlését hallgathatjuk. Most is jó szórakozást ígér az 1975. évi műsor újrahallgatása. Em­lékezetes Vitray Tamás és Szi­lágyi János Ötszemközt a kettesben című jelenete, Kern András taxiparódiája, az üze­mi nótafesztivál és Hofi Gé­za—Komlós János Jöttem be­szélőre című párbeszéde, hogy csak néhányat említsünk. (3VÉK 1976, hétfő, Kossuth 19.35). A sporteseményekről általá­ban a rádió segítségével is érte­sülünk, a fontosabb találkozó­kat — mérkőzésekkel egy idő­ben —, a rádiókészülék mel­lett izgulhatjuk végig. A héten a sportriporterek rendszeres jelentkezése (Reggeli és Déli Krónika, Esti Magazin, Sport­hírek) mellett a Közép-európai Kupa és az UEFA mérkőzései hallhatók. Amint ismeretes, a Videoton az FC Magdeburg­­gal, a Vasas a Vojvodinával játszik (szerda, Petőfi 13.30). Két nap múlva, a késő esti órákban Szűcs Ferenc közve­títi, a KFVM Fredericia—Deb­receni Dózsa férfi kézilabda­mérkőzés eseményeit, ezúttal felvételről (péntek, Kossuth 22.25). Garancia — kis hibával. Ez a címe a Törvénykönyv című sorozat következő adásának. A vásárlás nemcsak örömöt hozhat. Egy megtörtént eset kapcsán arról lesz szó a mű­sorban, hogy a garanciára vo­natkozó rendelkezések milyen jogot adnak a vevőnek, mire kötelezik a gyártót, a kereske­dőt és a javítószolgálatot (kedd, Kossuth 13.10). Az alkoholizmus betegség. Az alkoholisták száma növe­kedik és egyre több közöt­tü­k a nő. Stefka István dokumen­tumműsora a nők alkoholizá­lásának okait keresi (péntek, Kossuth 1­1.05). Emlékeztető, ezúttal Boros Gergelyre, a feketeéri cselé­dek szószólójára. Kispista Ist­ván műsora a falusi élet át­alakításának kezdeteit idézi fel, megjeleníti azokat a ke­véssé ismert „hétköznapi” hő­söket, akik motorjai voltak a társadalmi folyamatoknak. Boros Gergelyre — jóllehet hibázott is néha —, most is tisztelettel és szeretettel emlé­keznek falujában (vasárnap: Kossuth 7.23). V. GY. 20 A TELEVÍZIÓ MŰSORA DECEMBER 7. — KEDD 7.59: Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. 13.05: Iskola­tévé (ism.). 17.18: Hírek. 17.30: Feltűnés nélkül. Ri­portfilm. I. rész. 18.00: Reklám. 18.10: Mindenki iskolája. (ism.). 19.15: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szá­zadunk. Dokumentummű­sor-sorozat. XXV/25. rész: A Margaréta-terv. 21.20: Részletek az archangelszki ..Szever’’ együttes műsorá­ból. 21.40: Volt egyszer egy műsor. 1. rész. 22.50: Tv­­h­ír­adó. 2. műsor. 20.00: Násznép. Tévéfilm. 20.35: Bayreuth­i próbák. Dokumentum film. 21.05: Tv-hiradó. 21.25: Reklám­­műsor. 21.30: A játékos. Magyarul beszélő szovjet— csehszlovák film. DECEMBER 8. — SZERDA 7.59: Tévétorna. (ism.). 8.05: Iskolatévé. 9.30: Delta. 9.5­­: Erdei ház. 10.35: A fel­ügyelő. 11.35: Játék a betűk­kel (ism.). 13.05: Iskolatévé. (ism.). 14.30: Mindenki is­kolája. 15.58: Telesport. Vi­deoton—FC Magdeburg UEFA Kupa labdarúgó­­mérkőzés. 17.40: Hírek.­­17.45: Egy kenyéren. Doku­­mentumfilm. 13.00: Rek­lámműsor. 18.05: Szíria. Ri­­portfilm. 18.45: Szépen, jól magyarul. . . 18.55: A Kö­zönségszolgálat tájékozta­tója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Té­vétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Krétarajz Kosztolá­nyi Dezső színházáról. Illés Endre műsora. 21.25: Lehe­tőségek és igények. Ma­gyarországon élő szlovák nemzetiség. 22.00: Teseszub­­jektív. 23.00: Tv-híradó. és 2. műsor. 18.33: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. 7. rész: A csillag élete. (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Négy or­szágon át Latin-Ameriká­­ban. 20.55: Kisfilm. 21.05: Tv-híradó. 21.25: .1. S. Bach: János passió. A Müncheni Bach-zenekart Karl Richter vezényli. DECEMBER 9. — CSÜTÖRTÖK 8.54: Tévétorna. (ism.). 9.00: Iskolatévé. 14.00: Tiko- 1 a tévé. (ism.). 16.33: Hírek. 16.45: Az áruházi felügyelő. Amerikai film. 17.05: Ün­nepi készülődés. A kisdo­bosok műsora. 17.40: Tele­sport 13.05: Jövőbelátók klubja. II. rész. 18.55: Stop! Közlekedj okosan ! III. rész. 19.00: Reklám műsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Té­vétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kántor. Történetek a híres nyomozókutyáról. V/5. rész: Az ellopott vo­nat. 20.45: Reklámújság. 20.55: Gondolatok a buszon. Nemes László tévéjegyzete. 21.05: S­z­í­n­h­á­z­i Albu­m. 22.20: Tv-híradó. 22.30: Tv- Tükör. Egy műsorhét ta­nulsága.2. műsor. 20.00: Műhely. Társadalom­tudományi Figyelő. 20.55: Tv-híradó. 21.15: Történel­mi dallamok. Mást fogunk most énekelni. 21.50: A te­lefonfülke. Spanyol film. DECEMBER 10. — PÉNTEK 7.59: Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. 13.05: Iskolatévé (ism.). 17.13: Hírek. 17.25: Feltűnés nélkül. Riport­­film. II. rész. 17.55: Öt perc meteorológia. 18.00: Rek­­lámműsor. 18.05: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.20: Visszaszámlálás. Paks. 1974—1980. 19.00: Rek­­lámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv­­híradó. 20.00: Delta. Tudo­mányos híradó. 20.25: Mo­csár Gábor: Gyémántok. Tévéfil­m. 22.00: Volt egy­szer egy műsor. II. rész. 23.05: Tv-híradó. 2. műsor. 20.00: Nana Mouskouri. ..Egy hang, egy asszony". 21.05: Tv-híradó. 21.25: Reklám. 21.30: Parlag. Ma­gyarul beszélő jugoszláv film. DECEMBER II. — SZOMBAT 8.59: Tévétorna (ism.). 9.03: Iskolatévé. 9.35: Ünnepi ké­szülődés. 10.10: Kántor. 5. rész: Az ellopott vonat. (ism.). 10.55: Színházi Al­bum. (ism.). 14.43: Café Hungária. Krúdy Gyula: A hírlapíró és a halál. 15.15: Melyiket az ötezer­ből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. Az élelmi­szereladó. 15.30: Hírek. 15.35: Közművelődés közel­ről. 16.15: Reklám. 16.25: Tájak, városok, embe­rek. . . Bevándorlók és kü­­lönválók. 16.55: Szabolcsi egészségügy. Riportfilm. 17.30: Mélosz pusztulása. Drámai költemény. 18.00: Emléksorok helyett. Ri­portfilm. 18.40: Reklám. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. 19.05: Stop! Köz­lekedj okosan — IV. rész. 19.10: Cicavízió. 19.20: Tévé­torna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szombat este . . . Tabi László: Ketten beszélnek II. rész. 20.25: Bemutatjuk Vá­sárhelyi Sándor tácmű­­vészt. 20.55: Megtörtént bűnügyek. Azon az éjsza­kán. 21.50: Madonna gyer­mekkel. Tévéjelenet. 22.00: Tv-híradó. 22.10: Tűzma­dár. Dán balettfilm. DECEMBER 12. — VASÁRNAP 8.54: Tévétorna (ism.). 9.00: Iskolatévé. 9.30: Mindenki iskolája (ism.). Közben 10.00: Hírek. 10.35: Ken a farkas­­fiú. 10.55: Reklám. 11.00: Zöldségtárolás. Rövidfilm. 11.15: Kolumbia fővárosá­ban. Jugoszláv dok. film. 11.45: A sárkányok szigete. Francia rövidfilm. 13.58: Kérem a következőt! Ma­gyar rajzfilmsorozat. XIII­­i. rész: Kenguru-bú. (Asm.) 14.10: A Melchiorok. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm-sorozat. VI/6. rész: Gyilkosság a fogadó­ban. 14.35: Pedagógusok fóruma. 15.20: Filmszem. 16.10: A győztesek. A Hori­zont szerkesztőség műsora. 16.30: Műsorainkat ajánl­juk! 16.55: Reklám. 17.05: A Magyar Televízió Sza­badegyeteme. 8. rész: A csillag halála. 18.00: Játék a betűkkel. 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Két férfi a városban. Magyarul beszélő francia­­olasz film. 21.40: Hírek. 21.45: Telesport. Közvetítés a Tokaj Expressz Nemzet­közi Párbajtőrverseny dön­tői­ről, a budapesti Sport­csarnokból, felvételről. Sporthírek. A műsorváltozást a napi­sajtó közli! December 8. Szerda: Tv-1. 20.00: Krétarajz Kosztolányi Dezső színházáról. Illés Endre műsora. Képünkön: Halász Judit és Sztankay István December 10. Péntek: Tv-1. 20.25: Mocsár Gábor: Gyémántok. Főszerepben: Lukács Sándor December 11. Szombat: Tv-1. 20.25: Bemutatjuk Vásárhelyi Sándor táncművészt December 12. Vasárnap: Tv 2 1. 20.CS: Két férfi a városban. A magyarul beszélő francia-olasz film főszerei Jean Gabin és Alain Deion játssza

Next