Lobogó, 1977. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-20 / 3. szám

_A jövő heti tartalmából: HANEM HARCOL Nem a történelemnek dolgozik, hanem azokhoz számítja magát, a történelmet formálják A KERTAI CSELÉDEK UNOKÁI Nyolc embert kellett etetnem, ellátnom, pedig mi asszonyok is napszámba jártunk 4. számunk már január 27-én kapható az újságárusoknál! PÉLDA ZÖLD-FEHÉRBEN A népligeti FTC-pálya valóságos tömegsport-telep lett, ám a kisdiákok mellett meglehetősen kevés a felnőtt ÁTÍRT NAPTÁR SZERINT Hétfőn vagy ked­den éppen úgy szervezik a szolgálatot, mint szombaton vagy vasárnap­ ­.A rejtvényjátékunk harmadik ábráját közöljük. Készítői, szerkesztői általános iskolás, középis­kolás, szakközépiskolás diákok, szakmunkásta­nuló-intézetek növendékei. Minden héten más is­kola kérdez. A kérdezés joga azé az iskoláé, ame­lyik az adott héten a legjobban sikerült játékot küldi be szerkesztőségünkbe. Az iskolában alakult Lobogó-rejtvénykészítő kollektívák díja a megjelenő rejtvény honoráriu­ma. Öt témakörben lehet kérdezni, a helytörténet azonban minden csapatnak kötelező! Lehet kér­dezni rajzban, fényképben és szövegben egy­aránt. A játék készítőinek a megfejtést is mel­lékelni kell a szerkesztőség számára. A játék egyszerű. Egy-egy témakörhöz öt-öt választ kell kitalálni, amit a négyzethálóban úgy kell elhelyezni, hogy az egymáshoz tartozó vá­laszok ne kerüljenek egymás alá. * Egy-egy témakörhöz öt rajz, illetve szöveg tarto­zik a rejtvényben. A játékosok feladata ennek az öt összetartozó rajznak, illetve szövegnek az ösz­­szev­ál­ogatása. Hogy megkönnyítsük a megfejtést, megadjuk az öt fogalmat, amihez a képek és szö­vegek csoportosíthatók: az NDK történeti tájai. Jancsó Miklós, öttusa. Rembrandt, Pécs. A jónak tartott válaszok betű- és számjelét kell beküldeni a szerkesztőségbe (1394 Budapest, pos­tafiók 427), 1977. február 2-ig. A jó megfejtést be­küldők között hetenként három darab 200 forint értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki.

Next