Lobogó, 1977. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-20 / 3. szám
Játszunk Az új esztendőben a televízió három játékkal lepett meg bennünket. Témájuk, tartalmuk, céljuk és formájuk különböző. A Soha jobb kor! családi műsor. A szerzők elképzelése szerint az ismeretek horizontális, összefüggésszerű feltárására épül. Olyan érdekes „érettségi” tétel, amelyben azt kell tudni, hogy egy bizonyos időben mi minden történt a világban. Milyen történelmi események, természettudományos felfedezések, technikai újdonságok fémjelzik a kort. Jó ötlet, érdekes megvalósítás. A lexikonok, tudományos dolgozatok — jól bevált módszer szerint — főként kronológiát adnak. Vagyis időrendi sorrendben haladva nyújtják az ismereteket. Ebben a vetélkedőben egy ellentétes irányú felkészültség, jó előadókészség és családi csapatmunka kell. A Lehet egy kérdéssel több? című játék egészen más. Jó értelemben véve, afféle „blődli”. Nem annyira tudás, inkább játékos elme, talpraesettség, egy-egy fordulóban még kézügyesség is kell a nyerési esélyekhez. Kellemes szórakozás a nézőknek is, hiszen főként képek, fotók felismeréséről van szó, s ezek a felvételek némi fejtörést igényelnek gyakori szokatlanságukkal. Ebben a műsorban sok múlik a lélekjelenléten, leleményen, találékonyságon. A harmadik új játék, a Fő a feje! valahol a kettő között helyezhető el. Szüksége van a versenyzőnek némi lexikális tudásra, de kombinációs készségre is. Az öt témakör pedig lehetővé teszi, hogy „specialisták”, bizonyos témában járatos játékosok vegyenek részt a versenyben. A három együtt — nem szólva most a Ki mit tud?-ról és egyéb adásokban előforduló kisvetélkedőkről — mindenkinek ad valamit. Játszani jó, játszani a felnőttek is szeretnek, egy kis körömrágásra, derültségre, könnyű szórakozzásra, némi ismeretszerzésre az ilyesfajta műsorokban mindig van alkalom. Nem véletlen tehát, hogy — a külföldi tévékhez hasonlóan — nálunk is megszaporodtak ezek a játékok, ötletekből nem lehet kifogyni. Tudásunkat, szerencsénket, ügyességünket próbára tenni ősi kényszer. De játszani csak komolyan érdemes. KÜLÖNÓRA A Ludas Matyi eredetéről Ludas Matyi történetét, ezt a jól ismert és töröl metszetten magyarnak, hitt mesét, hiába keressük gazdag népmesekincsünkben. Ha egy-egy mozzanata fel is bukkan valamelyik népmesénkben, arról könnyen kimutatható, hogy Fazekas Mihály művéből került a nép ajkára. De ha nem magyar népmeséi hős, akkor honnan került Fazekas kiseposzába? A bosszút álló szegény ember — miként sok más népmeséi történet — nemzetközi téma. Hogy hol bukkant fel először, arra nehéz válaszolni. Sokáig úgy vélték, hogy francia eredetű, minthogy ott már a 13. században ismert volt ez a történet, mégpedig verses formában. A magyar kutatók még a múlt században is úgy gondolták, hogy Fazekas Mihály is a francia ,,eredetiből” ismerte meg. Ez könnyen hihető, hiszen a már diákkorában franciául jól beszélő költő az 1796-os franciaországi hadjáratban részt vett, s ott olvashatta vagy hallhatta. Még olyan romantikus történet is járta róla, hogy e hadjáratban, egy várost elfoglalta, a fővezérség egyórás szabad rablást engedélyezett a katonáknak. Fazekas azonban ahelyett, hogy zsákmányt szerzett volna, azzal töltötte az időt, hogy egy házban olvasott, nevezetesen éppen a Ludas Matyiről szóló francia népmesét. Utóbb kiderült, hogy a Ludas Matyitörténet nem francia — valamilyen változatban a legtöbb nyugat-európai ország mesekincsében megtalálható —, de az is egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy a magyar népmesék között még hozzá hasonló sincs. S ez az eredet szempontjából azért különös, mert Fazekas azt írta alcímként a művére: „Egy eredeti magyar rege.” Nem mondott igazat a költő? A válasz hosszú ideig váratott magára, s tulajdonképpen csak néhány évvel ezelőtt derült fény mindenre. Az asszíriai agyagtáblákon 1951-ben megtalálták a Ludas Matyi-történet mintegy háromezer évvel ezelőtti eredetijét. Nippur városában élt egy szegény ember — mondja ez az asszír mese —, aki utolsó kecskéjét a városbírónak ajándékozta, hogy ennek fejében részt vehessen a bíró gazdag vacsoráján. A városbíró azonban egy darab csonttal és kevéske sörrel „fizette ki” a szegény embert, aki e csúfságért bosszút esküdött. Megfogadta, háromszor veri el a bírót. Julow Viktor irodalomtörténész 1955-ben a történetet egy grísz mesegyűjteményben fedezte fel, ami az előzővel együtt azt bizonyította, hogy nemcsak Nyugat-Európában, hanem Keleten is elterjedt a háromszorosan bosszút álló szegény ember története. A mi Ludas Matyink forrására igazában mégis 1960-ban találtak rá a tudósok. Ekkor jelent meg egy erdélyi néprajzkutató népmesegyűjteménye, amelyben szerepel egy Le dass című mese. A kutató a moldvai csángóktól hallotta, s szinte minden részletében megegyezik Fazekas Ludas Matyijával. Azt pedig már könnyű volt bizonyítani, hogy Fazekas Mihály k katonakorában a magyarlakta Moldvában is járt, ott hallhatta Ludas Matyi hármas bosszúját — magyarul. Fazekas nem írt valótlant: az ő számára eredeti magyar rege volt az, amit versbe szedett. DR. VICTOR ANDRÁS NAGYSZENTPÉTERI GÉZA A vegyjelek története Szeretünk a dolgoknak nevet adni. Amit elneveztünk, azt már ismerősnek érezzük. Persze, beszélgetni is csak arról tudunk, aminek mindketten tudjuk, ugyanúgy mondjuk a nevét. Vagyis: egyezményes nevekre van szükségünk. A kémikusok egy sereg egyezményes név segítségével beszélgetnek egymással tudományukról. Ilyenek pl. az elemek nevei. Hosszú tanulmányt lehetne írni arról, hogy miképpen kapták a különböző elemek a nevüket. Néhányon föltűnő tulajdonságuk alapján: pl. a bróm büdöset jelent, a foszfor fényvivőt, a klór pedig zöldessárgát (mindhárom görög eredetű). Számos elemnek adtak - fölfedezésük szerint — földrajzi nevet: americium, germánium, polonium, europium, francium, kalifornium. Vannak személyekről elnevezett elemek is, mint az einsteinium, mendelejevium, nobelium. Bolygók is szerepeltek névadóként: uránium, neptunium, plutónium. Néhány elem neve valóságos regény. A kobaltot pl. olyan ércből nyerték először, amit rézércnek véltek, s úgy gondolták, hogy a koboldok miatt nem tudnak belőle rezet előállítani. A nikkel egyik ércét is rézércnek hitték, s a sorozatos kudarcok miatt rézördögnek — németül kupfemkcklnek — nevezték. Tucatnyi elem van — főleg a legrégebben ismertek közül, amelynek mindmáig rejtély a neve. Magyar nevet elsősorban azok az elemek kaptak, amelyeket már nagyon régóta ismerünk: szén, kén, vas, réz, ezüst, arany, ólom. A kémiát varázslatos mesterségként űző alkimisták a különböző vegyi anyagokat — köztük az elemeket is — egyszerű, rajzolt jelekkel jelölték (lásd az ábrát). Ezeknek a jeleknek nem is annyira a rövidség volt a céljuk, mint inkább az, hogy a be nem avatottak ne értsék meg. Az első „vegyjelek”-nek tehát titkosírás jellegük is volt. Némelyiket igen sokáig használták. A tűz, a víz, a levegő, a föld felét Arisztotelész vezette be az i.e. 4. században, s még a 18. században is gyakran alkalmazták. A 7. osztályos kémia tankönyv kislexikonában olvasható, hogy Jakob Berzelius (svéd orvos és kémikus) 1814-ben javasolta, hogy az elemeket tudományos, latin-görög nevük kezdőbetűjével jelöljék. Mivel az elemek száma meghaladja a százat - már Berzelius is ötvennél többet ismert -, s az alkalmas betűk száma nem éri el a harmincat sem, kénytelenek vagyunk a kezdőbetű mellett még egy megkülönböztető betűt is föltüntetni. A legtöbb vegyjel ezért kétbetűs. Kezdőbetűként leggyakrabban a „c” szerepel: összesen tíz esetben: cadmium, calcium, californium, carboneum, cerium, cesium, chlor, cobalt, crom, cuprum és curium. (Vegyjeleiket a vastag betűk mutatják.) Mivel az elemek elnevezése és jelölése egyezmény kérdése, érthető — de sajnálatos is —, hogy csúnya elsőbbségi viták éktelenkednek a kémiatörténet lapjain. Pl. a 104-es rendszámú, mesterséges elemet már 1964-ben fölfedezték (vagyis előállították), de még máig sem döntötték el, hogy kurcsatovium (ku), vagy rutherfordium (rf) legyen a neve. De ez nem is kémiai kérdés. Hu