Lobogó, 1977. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-13 / 41. szám
a tabár Kálmán ok közé a kivételes embek közé tartozott, akiknek a levegőjük. Korra, nemre, üdvenc műfajra való tekint nélkül — ha a színpadon egjelent — mindenkinek psra verődött a tenyere. Meg mindig önmagát játszotta v alami furcsa, fordított metaforfózis zajlott le szerep és a tabár között. Nem a színész akalt figurává, nem ő bújt íie a hős bőrébe vette felokásait, modorát, hanem a egírt szereplőből lett Lataji. Vagy Latyi — ahogyan írezték. Korszakot jelentett. Kivétel színt a magyar színházműszet palettáján. Senki nem asonlított hozzá. Sem előtte, ■m utána. Lehetetlen is vola. Azt csinálni, amit Latabárinálta anakronizmus lene. Csak ő volt képes azon aajszálvékony mezsgyén belül mazadni, amelyen túl már lopáckodássá, pózzá, modorosággá degradálódik a produke. Egy nagy vonulat, egy kiételes színészgeneráció kmelkedő tagja volt. Az Egy szoknya, egy nadrág mű film, amelyet most a revízió műsorára tűzött, még aszabadulás előtt készült egy sorban az Egy bolond szájt csinál és az Afrikai vőreny című filmekkel, ameekben Latabár inkább bohórti szerepeket kapott. Kis fényű történetecskék voltak eek, s mégis emlékezetesek maradnak. Ez pedig kizárólag atyi érdeme. Régen feledésbe kerültek a kacagtató poénok, lenállhatatlanul mulatságos ituációk, könnyes-mosolyos, naivacska jelenetek, de a tabárra mindenki emlékek, aki csak látta ezeket. Volt benne valami, amit jobb híján a félszegség virtuozásának lehetne nevezni. Ez a képességgel tudott a párvékony figurákból is valami igazit, valami emberit formalni. Ezért tudott még a legjacskább operettliből is vamit kihozni, ezért volt számára minden szerep fontos. Utánozhatatlan mozgása, miliáns tánctudása, a közönggel való állandó kontaktusremtés nagyszerű képessége nette évtizedekre az első ,ámú kedvenc rangjára. Meglenése — biztos siker volt. S a látszólagos könnyedség, trmészetesség, amely minden vakításának velejárója volt következetes munkából épült •1. a négy évtized előtti, bízójára kopott poros Egy szokna, egy nadrág című filmet az ő szereplése avatja egya kellemes szórakozássá. M. T. Ha fehér fénysugarat bocsátunk egy üvegprizma oldallapjára, a színszóródást figyelhetjük meg: a prizmán keresztülhaladó fénysugár eltér eredeti irányától, mégpedig a prizma vastagabbik vége felé és eközben az eredetileg fehér fénysugár a szivárvány színeire bomlik fel. Ha egy fehér papírlapot teszünk a prizmából kilépő fénysugarak útjába, akkor a szivárvány színeit a következő sorrendben láthatjuk rajta: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya (viola). Ezek a színek folytonosan, éles határ nélkül mennek át egymásba. Az így keletkezett színsorozatot színképnek, spektrumnak nevezzük. Úgy is létre lehet hozni színképet, hogy a fehér fénysugarat prizma helyett olyan üveglapon bocsátjuk át, amelyre nagyon finom gyémánttűvel párhuzamos karcokat húzunk, milliméterenként több ezret. Az ilyen üveglapot fénytani (optikai) rácsnak nevezzük. Érdekes jelenséget figyelhetünk meg, ha különböző anyagú fényforrások fényéből állítjuk elő a színképet. Ha pél A színképelemzés dául izzó fémszál (szilárd test) a fényforrás (például a lakás világítására használt izzólámpa), akkor színképében folyamatosan, egymásba olvadva követik egymást a színek. Ez a folytonos színkép. Ha viszont izzásban levő gáz vagy gőz fényében állítunk elő színképet, akkor folytonos színkép helyett csak néhány színes vonalat kapunk. Például ha konyhasót tartunk gázlángba, a konyhasótól keletkező izzó nátriumgőz színképét állíthatjuk elő, amely egyetlen sárga vonalból áll. Az izzó higanygőz színképe már több, különböző színes vonalat mutat. Ezekből az ún. emissziós (kibocsátási, vonalas) színképekből következtetni lehet arra, hogy milyen anyagból van a fényforrás. Az iparban ily módon például igen nagy pontossággal meg tudják állapítani ötvözetek összetételét. Érdekes jelenséget tapasztalunk akkor, ha fehér fényt vagy ismert színű fényforrás fényét izzásban levő gőzön vagy gázon bocsátjuk keresztül. A gőzből, gázból kilépő fény színképében sötét vonalak lesznek, mintha a gáz, illetve a gőz elnyelt volna bizonyos színeket a rajta áthaladó fényből (elnyelési abszorpciós színkép). A fekete vonalak száma és elhelyezkedése attól függ, hogy milyen anyagú gőzön vagy gázon haladt keresztül a fény. Az elnyelési színkép elemzésével tehát azt lehet megállapítani, hogy milyen anyagból van a gőz vagy a gáz, amelyen áthaladt a fény. Például a Napot izzó gázok veszik körül. A Napról jövő fény színképében látható elnyelési vonalak elemzéséből jöttek rá a fizikusok arra, hogy a Napot körülvevő gázburokban van egy olyan elem, amit eddig még nem ismertek. Ezt az elemet a Nap görög nevéről (héliosz) héliumnak nevezték el. Csak jóval később derült ki, hogy a Földön is van hélium. A csillagok színképének elemzése alapján meg lehet állapítani a csillagok anyagát — ugyanazok, mint amiket a Földön is meg lehet találni — és azt is meg lehet állapítani, hogy mekkora sebességgel közeledik vagy távolodik a Földhöz viszonyítva a vizsgált csillag. DR. VARGA LAJOS Jön a vihar A rádió, a televízió és a napilapok rendszeresen tájékoztatnak bennünket az időjárás változásairól, azonban igen sokan szívesebben győződnek meg saját maguk a légnyomásról. A barométer-kísérleteket a tanárok ma is ugyanúgy mutatják be az iskolákban, ahogy 334 évvel ezelőtt Torricelli és Viviani olasz tudósok Galilei tanítványai végezték. Hosszú évszázadokon át még a tudósok is azzal magyarázták a légnyomáson alapuló jelenségeket, hogy a természet irtózik az ürességtől, a légüres tértől („horror vacui"). Torricelli kísérletei fényt derítettek mindenre. Bebizonyította, hogy a levegőnek súlya van. Ha egy kb. 90 cm hosszú, meglehetősen széles, egyik végén nyitott üvegcsövet függőleges helyzetben nyílásával fölfelé tartunk, megtöltjük higannyal, majd felső végét befogjuk és a csövet lefelé fordítva higannyal teli edénybe állítjuk, akkor már el is készítettük a Torricelli-féle barométert A cső nyílását szabaddá téve a higany a csőben süllyedni kezd, de nem az alsó edény szintjéig, hanem afölött kb. 75 cm magasságig. A két higanyszint közötti különbségből és a higany fajsúlyából a légnyomás kiszámítható. Egy alkalommal Firenzében egy ügyes kútfúró mester 20 méteres remek kutat készített. A szivattyúja tökéletes volt, mégsem volt képes a vizet felszínre hozni. Galileit kérte fel: vizsgálja meg a jelenség okát. Galilei tanítványainak magyarázta, hogy úgy látszik, a természet mégsem irtózik az ürességtől - azaz itt bizonyos légüres tér keletkezik —, s ezért nem működik a kút. A tapasztalatok szerint mindig kb. 10 méter magasságra lehet a vizet szivattyúval felemelni. Torricellit izgatta a kérdés, és a folyadékok mozgásjelenségeivel kezdett foglalkozni. Hogy ne kelljen 10 méteres csöveket készíteni, a víznél jóval nehezebb fajsúlyú higannyal kísérletezett. Felfedezése tehát nem a véletlen műve, hanem tudatos keresés eredménye. Közvetlenül halála után Pascal francia tudós, Párizsban nemcsak higannyal, hanem magas vízoszloppal is igazolta a Torricelli-féle kísérleteket. Az új meterológiai műszert már a fölfedezését követő években érdekes mérésekre használták fel. Pascal arra gondolt, hogy a légnyomásnak nagyobb magasságban kisebbnek kell lennie, mint közvetlenül a földön. („»Levegőtenger alján élünk« — írta Torricelli —, tehát egy magasabb hegyen alacsonyabb a felettünk levő légoszlop.") Sógorának írt, aki hegyvidéken lakott. Pontos leírások alapján a sógor elvégezte a méréseket a hegy lábánál és a csúcsánál. A mintegy ezerméteres szintkülönbségnél 3 hüvelyk (8 cm) volt a higanyoszlop magasságszintjének a különbsége. Ezzel a kísérlettel Pascalék ismét megerősítették Torricelli elméletének helyességét Pascal, majd később Guericke, Otto Magdeburg híres polgármestere sokat foglalkoztak Torricelli azon megállapításaival is, miszerint a higanyoszlop magasságának ingadozása az időjárás változásával függ össze. Torricelli halála után 13 évvel, 1660-ban Guericke - a történelem során először - előre jelezte a kitörő orkán közeledtét. Riasztani tudta Magdeburg lakóit, s így azokat nem érte váratlanul a nagy vihar. Megfigyelésének alapján — a légnyomás hirtelen nagyon erős csökkenését a legtöbb esetben nagy erejű szélvihar követi — ma is pontosan és idejében lehet jelezni a nagyobb viharokat. FORRAI G. JÁNOS 21