Lobogó, 1977. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1977-11-10 / 45. szám
Keleti vallások Az ismeretterjesztő filmeket és sorozatokat biztos fogadtatás várja nézők és kritikusok körében egyaránt. A szemléltetésnek televízióbeli lehetőségével semmi más nem vetekedhet. A mérhetetlen nagyot és a mikrovilág titkait egyként jól ábrázoló képernyő, olyan témákat is izgalmassá tesz, amelyről olvasni inkább csak az ínyencek szoktak. De vonatkozik ez a társadalomtudományok, a kultúra világának ilyen feldolgozásaira is. A jövő héten valami hasonló műsor-sorozat első adására kerül sor. Címe: Keleti vallások. A hétrészes film igyekszik a magyar nézőnek oly távol eső, ám rendkívül érdekes hittartományokat is feltérképezni, mint amilyen a világ jelentős területein élő buddhizmus, amely Nepáltól Sri Lankán át, Japánig sok millió ember vallása. Az iszlám a tárgya ennek a filmsorozatnak, amelyben Zarathusztra földön kívüli birodalma, a hinduizmus, a shinto hit is helyet kap. Láthatjuk a képernyőn a vallás ma élő formáit, hatását az emberekre, az életformára. A festői képek és a magyar szöveg (Balázs György munkája) némi tájékozódást nyújtanak a vallások kialakulásának történelmében is. Nemegyszer sikerült a kameráknak megörökítenie azt a szűkös, kilátástalan földi létet, amelynek fantasztikus, de szükséges kiegészítése a földön túli hatalmak misztikus, kiismerhetetlen világa. Olykor megdöbbentő, mi minden található e vallásokban, ami nem szorul magyarázatra, ami önmagáért beszél, amelynek hatása képszerűségében van. Nemcsak a rítusok kellékei, a harangok, a füstölők, az összekulcsolt kezek, az ég felé fordult, révült szemek, de a közösségek, s az egyének rendkívül kifejező indulatai, érzelmei is tanúskodnak arról, hogy a hasonló nyomorúság, a hasonló menekülési reflexek szülője nyelvektől, kultúrától, bőrszíntől, s még történelmi fordulatoktól is alig függ. A filmsorozat hetedik, befejező része egy stúdióbeszélgetés lesz, amelyben történészek, filozófusok, vallástörténészek szólnak a távoli országokban élő népek vallási hiedelmeiről, életmódjáról, az európai vallásokkal való öszszefüggéseiről, rítusaik hasonlóságáról. Az első, vasárnap délután sorra kerülő adás a hinduizmust tárgyalja. M. T. KÜLÖNÓRA Az egri csillagok búvára Évszázadunk első évében jelent meg a hevesi írónak, Gárdonyi Gézának jól ismert, olvasmányos történelmi regénye, az Egri csillagok. Eger igazi csillagvárossá viszont nem a „török korban’’, hanem inkább a 18. században lett, amikor felépült ott az ország egyik legnagyobb csillagvizsgálója, a híres Specula. E csillagdában számos szakember gondolkodott a csillagok járásán, s végezte hosszan tartó megfigyeléssorozatait. Közülük most az egyiket, Albert Ferencet mutatjuk be, akit néha a Monte-Degói elenével együtt emlegetnek, s aki egy emberöltővel Gárdonyi előtt élt, kutatott, s búvárlotta az Eger fölött elterülő csillagvilágot. Klagenfurtban született 1811. január 1-én. Édesapja, Albert József a császári hadsereg tisztje, a 32. sz. gyalogezred hadnagya volt, s 1820-ban Egerbe vezényelték. Fia, ki ekkor magyarul még igen gyengécskén tudott, magánúton végezte tanulmányait, s főként a matematika és a természettudományok érdekelték. A hadnagy jó kapcsolatba került az egri csillagvizsgáló akkori igazgatójával, Tittel Pállal, aki 1824-ben a budai csillagdába kapott meghívást. Albert Ferencet édesapja a bécsújhelyi katonai akadémiára szerette volna beíratni, de mivel ez nem sikerült, 1825- ben Tittel vette maga mellé gyakornoknak Budára, majd elvégeztette vele az egyetemet. A Gellérthegyen levő csillagvizsgálót Széchenyi István is többször felkereste, s itt találkozott Alberttel is, akit rávett, hogy képezze tovább magát a magyar nyelvben. „E beszélgetések rám nézve az életbölcsességnek, a hazaszeretetnek és nemes tettvágynak valódi iskolái voltak’’ — emlékszik a fiatal csillagász, s hamarosan magyarul publikálja az egyes csillagászati címszavakat a KözhasznúEsmé■retek Tárában, az egyik legkorábbi magyar nyelvű lexikonban, 1831-ben elhunyt mestere, Tittel Pál, s ő lett a csillagda vezetője Négy évre rá elnyerte a bölcsész doktori fokozatot, s ekkor már mintegy 10 000 feljegyzett megfigyelésről számolt be. Ezt követően adjunktussá nevezték ki, s számos külföldi obszervatóriumot látogatott meg, amelyekkel jó kapcsolatot épített ki. E társulatok mintájára jött létre 1841-ben két nagy szervezetünk, az egyik a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek szervezete, a másik, egy ma is működő egyesület, a Magyar Természettudodományi Társulat. Ennek az egyesületnek a jogutóda, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a TIT. Albert Ferenc az első szervezet munkájában 1842-től, a másodikéban 1843-tól vett részt, 1847-től pedig a fizikai s csillagászati szakosztály vezetője. Itt 1847-ben Török Józsefel együtt igen érdekes tudománytörténeti naptárt jelentettek meg. Feltüntették ebben egymás mellett a katolikus, a protestáns, a görög, a zsidó és a török naptár rítusait, majd megadták, hogy egy-egy naphoz milyen fontosabb évforduló kapcsolódik. (Ilyen évfordulónaptár jelenik, meg pl. a Lobogó belső címoldalán.) Ezt követte a Hold és a Nap, majd a "Jbújdosás", azaz a bolygók mozgásának leírása. Nagy lelkesedéssel fogadta a művet Bugát Pál, a természettudósok társulatának elnöke, megjegyezvén, hogy „nem leszen társulati tag, kinek az tapasztalatát nem ékesítendi, nem orvos és nem gazda, ki abban naponként bele ne tekintsen”. , 1840 tavaszán, a gellérthegyi harcok idején Albert Ferenc megpróbálta megmenteni a csillagda műszereit, de ez csak részben sikerült. Elveszett hatalmas megfigyelési adatgyűjteménye is, s ekkor hagyta el a fővárost. Visszatért Egerbe, ahol az érseki csillagvizsgáló, a Specula vezetője lett. Matematikát, fizikát, továbbá német nyelvet tanított a főiskolán, s elkészítette a könyvtár katalógusát. Csillagászati számítások helyett inkább meteorológiai vizsgálatokat folytatott, s ezeket a fővárosi lapokban is közzé tette. 1852-ben meteorológiai megfigyelőállomást rendezett be. Egyik legfontosabb műve a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók egri vándorgyűlése alkalmából kiadott Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyének leírása című, 1868-ban megszerkesztett monográfiája. Számos munkája kéziratban maradt, így a 21 kötetet kitevő csillagászati-meteorológiai jegyzetei, a német irodalom történetét áttekintő összefoglalója, több csillagászati szakkönyve, s egy monográfia hazánk államtanáról. Emlékét megőrizték a kortársak visszaemlékezései is. Veréb János írta: „Amolyan magyarruhás, sarkantyús-csizmás, kicsi vékony forma, szakállas, őszes ember volt.” Chyzer Komics emlékszik: „A mindig kiváló humorú kedves csevegőnek, gyűléseink páratlan barátjának és erős oszlopának ma már csak emléke lobog közöttünk.” IFJ. GAZDA ISTVÁN 21