Lobogó, 1977. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1977-11-10 / 45. szám

Keleti vallások Az ismeretterjesztő filmeket és sorozatokat biztos fogadta­tás várja nézők és kritikusok körében egyaránt. A szemlél­tetésnek televízióbeli lehető­ségével semmi más nem vete­kedhet. A mérhetetlen nagyot és a mikrovilág titkait egy­ként jól ábrázoló képernyő, olyan témákat is izgalmassá tesz, amelyről olvasni inkább csak az ínyencek szoktak. De vonatkozik ez a társadalomtu­dományok, a kultúra világá­nak ilyen feldolgozásaira is. A jövő héten valami hason­ló műsor-sorozat első adásá­ra kerül sor. Címe: Keleti vallások. A hétrészes film igyekszik a magyar nézőnek oly távol eső, ám rendkívül érdekes hittartományokat is feltérképezni, mint amilyen a világ jelentős területein élő buddhizmus, amely Nepáltól Sri Lankán át, Japánig sok millió ember vallása. Az isz­lám a tárgya ennek a filmso­rozatnak, amelyben Zara­­thusztra földön kívüli birodal­ma, a hinduizmus, a shinto hit is helyet kap. Láthatjuk a képernyőn a vallás ma élő formáit, hatását az emberek­re, az életformára. A festői képek és a magyar szöveg (Balázs György munkája) né­mi tájékozódást nyújtanak a vallások kialakulásának törté­nelmében is. Nemegyszer si­került a kameráknak meg­örökítenie azt a szűkös, kilá­tástalan földi létet, amelynek fantasztikus, de szükséges ki­egészítése a földön túli hatal­mak misztikus, kiismerhetet­len világa. Olykor megdöbbentő, mi minden található e vallások­ban, ami nem szorul magya­rázatra, ami önmagáért be­szél, amelynek hatása képsze­rűségében van. Nemcsak a rí­tusok kellékei, a harangok, a füstölők, az összekulcsolt ke­zek, az ég felé fordult, révült szemek, de a közösségek, s az egyének rendkívül kifejező indulatai, érzelmei is tanús­kodnak arról, hogy a hasonló nyomorúság, a hasonló mene­külési reflexek szülője nyel­vektől, kultúrától, bőrszíntől, s még történelmi fordulatok­tól is alig függ. A filmsorozat hetedik, befe­jező része egy stúdióbeszélge­tés lesz, amelyben történé­szek, filozófusok, vallástörté­nészek szólnak a távoli orszá­gokban élő népek vallási hie­delmeiről, életmódjáról, az európai vallásokkal való ösz­­szefüggéseiről, rítusaik hason­lóságáról. Az első, vasárnap délután sorra kerülő adás a hinduiz­must tárgyalja. M. T. KÜLÖNÓRA Az egri csillagok búvára Évszázadunk első évében jelent meg a hevesi írónak, Gárdonyi Gézának jól ismert, olvas­mányos történelmi regénye, az Egri csillagok. Eger igazi csillagvárossá viszont nem a „tö­rök korban’’, hanem inkább a 18. században lett, amikor felépült ott az ország egyik leg­nagyobb csillagvizsgálója, a híres Specula. E csillagdában számos szakember gondolkodott a csillagok járásán, s végezte hosszan tartó megfigyeléssorozatait. Közülük most az egyi­ket, Albert Ferencet mutatjuk b­e, akit néha a Monte-Degói elenével együtt emlegetnek, s aki egy emberöltővel Gárdonyi előtt élt, ku­tatott, s búvárlotta az Eger fölött elterülő csillagvilágot. Klagenfurtban született 1811. január 1-én. Édesapja, Albert József a császári hadsereg tisztje, a 32. sz. gyalogezred hadnagya volt, s 1820-ban Egerbe vezényelték. Fia, ki ekkor magyarul még igen gyengécskén tudott, ma­gánúton végezte tanulmányait, s főként a matematika és a természettudományok érde­kelték. A hadnagy jó kapcsolatba került az egri csillagvizsgáló akkori igazgatójával, Tittel Pállal, aki 1824-ben a budai csillagdába ka­pott meghívást. Albert Ferencet édesapja a bécsújhelyi katonai akadémiára szerette vol­na beíratni, de mivel ez nem sikerült, 1825- ben Tittel vette maga mellé gyakornoknak Budára, majd elvégeztette vele az egyetemet. A Gellérthegyen levő csillagvizsgálót Széche­nyi István is többször felkereste, s itt talál­kozott Alberttel is, akit rávett, hogy képezze tovább magát a magyar nyelvben. „E beszél­getések rám nézve az élet­bölcsességnek, a ha­zaszeretetnek és nemes tettvágynak valódi is­kolái voltak’’ — emlékszik a fiatal csillagász, s hamarosan magyarul publikálja az egyes csillagászati címszavakat a Közhasznú­Esmé­­■retek Tárában, az egyik legkorábbi magyar nyelvű lexikonban, 1831-ben elhunyt mestere, Tittel Pál, s ő lett a csillagda vezetője Négy évre rá el­nyerte a bölcsész doktori fokozatot, s ekkor már mintegy 10 000 feljegyzett megfigyelésről számolt be. Ezt követően adjunktussá nevez­ték ki, s számos külföldi obszervatóriumot látogatott meg, amelyekkel jó kapcsolatot épített ki. E társulatok mintájára jött létre 1841-ben két nagy szervezetünk, az egyik a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Ván­dorgyűléseinek szervezete, a másik, egy ma is működő egyesület, a Magyar Term­észettudo­­dományi Társulat. Ennek az egyesületnek a jogutóda, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a TIT. Albert Ferenc az első szer­vezet munkájában 1842-től, a másodikéban 1843-tól vett részt, 1847-től pedig a fizikai s csillagászati szakosztály vezetője. Itt 1847-ben Török Józsefel együtt igen­ ér­dekes tudománytörténeti naptárt jelentettek meg. Feltüntették ebben egymás mellett a ka­tolikus, a protestáns, a görög, a zsidó és a tö­rök naptár rítusait, majd megadták, hogy egy-egy naphoz milyen fontosabb évforduló kapcsolódik. (Ilyen évfordulónaptár jeleni­k, meg pl. a Lobogó belső címoldalán.) Ezt kö­vette a Hold és a Nap, majd a "Jbújdosás", azaz a bolygók mozgásának leírása. Nagy lelkesedéssel fogadta a művet Bugát Pál, a természettudósok társulatának elnöke, megjegyezvén, hogy „nem leszen társulati tag, kinek az­ tapasztalatát nem é­kesítendi, nem orvos és nem gazda, ki abban naponként bele ne tekintsen”. , 1840 tavaszán, a gellérthegyi harcok ide­jén Albert­ Ferenc megpróbálta megmenteni a csillagda műszereit, de ez csak részben si­került. Elveszett hatalmas megfigyelési adat­­gyűjteménye is, s ekkor hagyta el a fővárost. Visszatért Egerbe, ahol a­z érseki csillagvizs­gáló, a Specula vezetője lett. Matematikát, fizikát, továbbá német nyelvet tanított a fő­iskolán, s elkészítette a könyvtár katalógu­sát. Csillagászati számítások helyett inkább me­teorológiai vizsgálatokat folytatott, s ezeket a fővárosi lapokban is közzé tette. 1852-ben meteorológiai megfigyelőállomást rendezett be. Egyik legfontosabb műve a Magyar Orvo­sok és Természetvizsgálók egri vándorgyűlése alkalmából kiadott Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyének leírása című, 1868-ban megszerkesztett monográfiája. Számos munkája kéziratban maradt, így a 21 kötetet kitevő csillagászati-meteorológiai jegyzetei, a német irodalom történetét átte­kintő összefoglalója, több csillagászati szak­­könyve, s egy monográfia hazánk államtaná­ról. Emlékét megőrizték a kortársak visszaem­lékezései is. Veréb János írta: „Amolyan ma­­gyarruhás, sarkantyús-csizmás, kicsi vékony forma, szakállas, őszes ember volt.” Chyzer Komics emlékszik: „A mindig kivá­ló humorú kedves csevegőnek, gyűléseink pá­ratlan barátjának és erős oszlopának ma már csak emléke lobog közöttünk.” IFJ. GAZDA ISTVÁN 21

Next