Lobogó, 1978. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-11 / 19. szám
Esztendőkön át céltáblája voltam goromba tréfáinak. Beszögezte az öltözőszekrényemet, gépzsírt kent a kanalamra, az aktatáskámat dróttal kötötte a mennyezethez, és megtörtént, hogy az orrom alá dugott egy karéj zsíros kenyeret. — Edd meg, én már nem bírom. — Nem kell, édesapám — mondtam neki. — Az előbb ettem lekvárosat. — Nem ettél napok óta. Zabálj! Hátrább léptem, és megfogtam a gumicsövet. — Misikém, ne bántsuk egymást — szóltam csöndesen. Mikor az érdes héja fölkarcolta a bőrömet, az arcába csaptam a csővel. A fűrészgépig futott és kacagott, kiabált. — Megetettem! Nézzétek, megetettem a csórót! — Legközelebb a kést vágom a pofádba! — köptem a lába elé. — Az írók nem szoktak köpködni — csóválta a fejét, majd a lámpám alá tartotta dagadt arcát. — Nézd, milyen hülye vagy . .. Én megragadtam a lélektani pillanatot, és könyörögve mondtam: — Misikém, ne köszönjünk mi egymásnak. Baj lesz még abból. Egy ideig nézte, ahogy dolgozom, majd eltolt a géptől. — Szerezz valahol egy százast. Huszadikán visszaadom. Addig melózok helyetted. Mikor odaadtam a pénzt, bólintott. — Jól van, írj róla egy regényt. És vigyorogva otthagyott. Másnap döglött egeret dubott a tejesüvegembe, és mikor a földhöz csaptam, térdét verdeste, úgy nevetett. — Nézzétek, az írót megszállta az ihlet! Tehetetlen voltam. Egy alkalommal az udvaron gumilabdával két kapura fejeltünk. Miska a csiszoló ajtaja előtt ült, és mikor elfutottam előtte, keresztülestem elém nyújtott lábán. Ököllel mentem neki. Kiütötte elöl a fogamat, én pedig a keramitkockákra rántva őt, eltörtem a könyökét. Mindkettőnktől megvonták egy hónapra az ebédpénz-hozzájárulást, és engem másik műszakba helyez- FEJES ENDRE, tehát. Hosszú időn át jóformán nem is találkoztunk. Egy téli délután a sakkversenyen szembekerültünk egymással. Szórakozottan játszott, tíz perc alatt végeztem vele. Kézfogás nélkül otthagytam őt. Később, mikor a kabátomba bújtam, odajött, és megfogta a karomat. — Te, író, beszélni akarok veled! — Megint nem nyugszol? — léptem hátra. — Zűröm van — legyintett. — Sietsz? ... A Fóti út sarkán leültünk az italboltban. — Kiugrottál a normával? — kóstoltam a fröccsömet. — Az Istent! — mosolygott. — A Vargánál ki lehet ugrani? Ha a beledet kimelózod, akkor sem ... — Akkor mi a bajod? — Ismered a feleségemet — tette le a poharat. — A környéken nincs még olyan szép asszony... — Az igaz. — Tudod a szádat tartani? Bólintottam. — összeállt egy zsibárussal. — Hát, pajtás, az már baj — mondtam, és hoztam a pultról még két fröccsöt. — Egy hró mit csinál, ha elmegy az asszony? — nézett rám fürkészően. — Nem tudom. Levonja a konzekvenciát. .. Meg szomorú ... — Szomorkodni, az marhaság — mondta. — De ha nagyon sokba volt, akkor mit csinál? Azt kell meggondolni. Nem értettem. — Ide figyelj! — jött méregbe. — Az ezeröt-ezerhatszázat összehoztam minden hónapban, és odaadtam borítékostul ... Csináltatott ruhát meg cipőt, kilencszázént ballont, meg encián kardigánt. Nylon bugyi, fodrász, minden nyavalya... Zabáltam a zsíros kenyeret, aztán most, apám, itt maradtam a csupasz fenekemmel... Megvakartam a fejemet. — Misikém, ez már késő bánat. Most majd magadra költheted a keresetedet. — De egy ilyen ne röhögjön rajtam! — csapott az asztalra. — Se az ószeres! — Hát mit lehet tenni? — kérdeztem tanácstalanul. Most ő hozta a fröccsöket. — Arra gondoltam — válaszolta —, elmegyek, fölrúgom a pasast, őt pedig a hajánál hazahúzom. De akkor meg rendőrség, cirkusz, az nem jó. Mást gondoltam... Te fogod őt hazacsalni! — Én? — ijedtem meg. — Hogyan ? — Azt egy írónak tudni kell. Hazudj neki valamit, az a szakmád. Mondd, hogy beledöglöm a szomorúságba, hasba szúrom magamat egy horgolótűvel — engem nem érdekel, de hozd őt haza. — Misikém — próbáltam menekülni —, ez nem valami férfias dolog. Visszakönyörögni egy asszonyt. Rám bámult. — Te azt gondolod, hogy még egyszer az ágyamba engedném feküdni? Marha! Én akarom kidobni! Egy szál ruhában! Érted? — Értem. — Pedig szép asszony ... csudára szerettem . .. Kiitta a bort és felállt. — Holnap délutános vagy. {22}