Lobogó, 1978. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-22 / 25. szám
hogy ez valami mást ad, mint egy rendőrségi hír vagy akár a Kék fény adásában szereplő esetek és tanulságaik. Egy évig, az egész 1977-es esztendőben forgattuk a riportokat, készítettük az interjúkat és még e héten is dolgoztunk az anyaggal. Krimin nevelkedett nemzedék vagyunk. Nehéz bennünket meglepni. Ismerjük a szuperdetektívet, aki a leghalványabb nyomból még azt is kikövetkezteti, hogy hányban született a tettes nagynénikéje és mikorra keltezték a gyilkos újraoltási bizonyítványát. Otthon vagyunk a különböző felügyelők és csoportjaik bűnüldöző tevékenységében. És akkor még nem szóltam a mindenféle logikai rejtvényekről, amelyekről Agatha Cristie, Raymond Chandler, Ed McBain gondoskodik. Most több szempontból valami újat látunk. És ez nem kizárólag a valóság, amely mindig izgalmasabb bármilyen kiagyalt történetnél. Bepillanthatunk a bűnüldözés hétköznapjainak feszes és tudatos, szívós és következetes, tudományos munkájába. — Azt talán említenem sem kell, hogy a Belügyminisztérium odaadó segítsége nélkül sehová sem jutottunk volna. Hozzátéve azt, hogy titkokat természetesen nem árultunk, nem is árulhattunk volna el. A legújabb kutatásokról, metódusokról szó nem esik a műsorban. Az azonban kétségtelen, hogy a bűnüldöző szerveknek ez az adássorozat legalább olyan — jó értelemben vett — propagandát jelent, mint mondjuk a Kék fény. Az pedig természetes törekvés, hogy végre jó volna a rendőrviccek kopott, olykor bárgyú körén kívül kerülni. Az meg még fontosabb, hogy közös, bár didaktikus formában ki nem mondott kívánságunk: jusson ez a munka közelebb a közönséghez, a társadalom mind szélesebb rétegeihez. És ne csak a téma kuriozitása miatt, hanem mert ez mindannyiunk ügye, közös érdek, a nézők, az emberek segítsége pedig gyakran létfontosságú. M. T. A TV MŰSORA VI. 27 - VII. ( JÚNIUUS 27. KEDI). 8.34: Tévétéma (ism.) (SZÍNES). 8.40: Pedagógus továbbképzés. 15.10: Pedagógus továbbképzés. 16.28: Hírek. 16.35: Szerencsés utat Szovjet film. 17.55: Énei. A Szegedi Körzeti Studió műsora. 18.30: Vendégünk a tudósító. A Horizont szerkesztőség műsora. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: TV-Hiradó. 20.00: A valódi Vietnam. Dokumentumfilm-sorozat III. rész (SZÍNES). 20.30: Trenck báró különös élettörténete VI/6. rész. A kripta (SZÍNES). 21.45: Közgazdasági kislexikon. Rajzfilmsorozat XIII 4. rész: A gazdasági hatékonyság (SZÍNES). 21.55: Zene, zene, zene. Körkép (SZÍNES). 22.55: TV-Híradó 3. 2. MŰSOR. 20.00: Perújrafelvétel. Dokumentumaim (ism.). 20.55: TVHiradó 2. 21.15: NYÁRI SZÍNHÁZI ESTÉK. Németh László: Bethlen Kata. Dráma a Veszprémi Petőfi Színház előadása felvételről. JÚNIUS 28. SZERDA: 8.34: Tévétérna (ism.) (SZÍNES). 8.40: Iskolatévé. 9.55: Trenck báró különös élettörténete VI/6. rész. (ism.) (SZÍNES). 11.20: Delta (ism.). 11.45: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 15.10: Pedagógus továbbképzés. 16.38: Hírek. 16.45: Pápua Új-Guinea élővilága. A krokodil. Ausztrál rövidfilm (SZÍNES). 17.10: Miértek és hogyanok II. rész (ism.) (SZÍNES). 17.35: Kockázat. Versenyben a világpiacon. 18.05: Közművelődés közelről. 18.45: Szépen, jól magyarul... 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétéma (SZÍNES). 19.30: TV-Híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Kamondy László: Feltételes vallomás. Tévéjáték (SZÍNES). 21.40: A bűn nyomában. Tudomány a bűnüldözés szolgálatában. IV. rész: Méregkeverők. (SZÍNES). 22.30: TV-Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Delibes, Coppelia. Francia balettfilm (SZÍNES). 21.25: TV-Híradó 2. 21.50: Tolvajok és festmények. Magyarul beszélő olasz tévéfilm (SZÍNES). JÚNIUS 29. CSÜTÖRTÖK: 8.34: Tévétorna (ism.) (SZÍNES). 8.40: Pedagógus továbbképzés. 15.10: Pedagógus továbbképzés. 16.28: Hírek. 16.35: National Gallery. Angol filmsorozat 9. rész: El Grecotól Goyáig (ism.) (SZÍNES). 17.00: Tele-televízió. Svéd burleszkfilm. (SZÍNES). 17.25: Tévébörze. 17.35: Falujárás. 18.15: Riportműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: TV-Híradó. 20.00: Egy hang és néhány maszk. Házy Erzsébet műsora (SZÍNES). 20.55: Csak ülök és mesélek. Vitray Tamás műsora. 22.00: TV-Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Tiziano. Olasz film (SZÍNES). 20.50: TV-Híradó 2. 21.10: Tháliát beiskolázzák. Bemutatjuk a Színház és Filmművészeti Főiskola színész főtanszakát. JÚNIUS 30. Péntek: 8.34: Tévétorna (ism.) (SZÍNES). 8.40: Pedagógus továbbképzés. 15.10: Pedagógus továbbképzés. 16.33: Hírek. 16.40: A dzsómon-kerámia. Japán rövidfilm (ism.) (SZÍNES). 17.00: Természetbarát (SZNES). 17.20: Játék a betűkkel. 17.45: Pannon krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 18.20: Öt perc meteorológia. 18.25: Nyugalmunk érdekében. Dokumentumműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: TV-Híradó. 20.00: Jan Kross: Michelon beiktatása. Tévéjáték (SZÍNES). 21.30: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 22.20: Delta (SZÍNES). 23.00: TV-Híradó 3. 2. MŰSOR. 20.00: Vezetők klubja. Szabadár — szabad az ár? 20.35: öt perc meteorológia (ism.). 20.40: Bartókról Székely Zoltán és Somfai László beszélgetése. 21.35: TV-Híradó 2. 21.55: Az utolsó áldozat. Magyarul beszélő szovjet film (SZÍNES). JÚLIUS 1. SZOMBAT. 8.28: Tévétorna (ism.) (SZÍNES). 8.35: Nyári Úttörő Olimpia I. rész. 9.35: Természetbarát (ism.) (SZÍNES). 9.55: Tolvajok és festmények. Olasz film (ism.). 10.55: Tháliát beiskolázzák (ism.). 11.45: Játék a betűkkel (ism.). 15.28: Az ifjú Garibaldi. Olasz tévéfilmsorozat VII. rész: A kalóz (SZÍNES). 16.30: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. 16.55: Hírek. 17.00: Moszkva készül az Olimpiára. 17.15: Kezdőkör. 17.50: Tájak, városok, emberek. Sziget az áramlatban (SZÍNES) 18.25: Főzőcske , de okosan. Zöldség és gyümölcsfélék. (SZÍNES). 18.45: Egymillió fontos hangjegy. Az Apostol együttes műsora (SZÍNES). 19.10: Cicavízió. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: TV-Híradó. 20.00: Az írás megmarad. Francia bűnügyi film. 21.30: Közvetítés a Veszprémi Tévétalálkozó díjkiosztó ünnepségéről (SZÍNES). 22.10: TV-Híradó 3. 2. MŰSOR. 20.00: Annie Cordy a Párizsi Olympia színpadán. Francia zenés film (SZÍNES) (ism.). 21.00: TV-Híradó 2. 21.20: Kisfilm. 21.30: A zalameai bíró. Spanyol film (SZÍNES). JÚLIUS 2. VASÁRNAP. 8.59: Tévétorna (ism.) (SZÍNES). 9.05: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 9.35: Zsebtévé (ism.). 10.05: Hírek. 10.10: Koldus és királyfi. Csehszlovák játékfilm. 2. rész: A király trónralépése. 11.15: Nyári Úttörő Olimpia II. rész. 16.08: János vitéz. Magyar rajzfilm (ism.) (SZÍNES). 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 17.55: Most mutasd meg! 18.40: Esti mese (SZÍNES). 18.50: Tévétorna (SZÍNES). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Caesar és Cleopatra. Angol tévéfilm (SZÍNES). 21.20: A Corvina együttes műsora. 21.55: Hírek. 22.00: Telesport. nn