Lobogó, 1978. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1978-08-03 / 31. szám
Hetekig voltak együtt. Az éjszakákat egy elhagyatott, korhadozó deszkaalkotmányban töltötték, amely az elmosódott feliratok szerint valamikor gyümölcsösbódé volt. Nyurga Dán fedezte fel szokott kóborlásai egyikén, és most, nyáron, amikor már nagyon elege volt az otthoni levegőből, rögtön erre gondolt. Az ötlet a többieknek is tetszett. Jézus és Nagyfiú könnyedén leverték az időrágta, rozsdás lakatot, majd a lányokkal együtt nekiláttak, hogy némileg kitakarítsanak. A szerteszét heverő, használhatatlan gyümölcsösládákat, rekeszeket, ócska deszkahulladékokat halomba dobálták, s Nyurga Dán tanácsára a két lány, Figura és Pompádus nagy csomó füvet szedett össze. Ebből meg jobbára már foszladozó zsákokból csináltak közös fekhelyet a padlón, amit nylonnal és az otthonról hozott pokrócokkal terítettek le. Ezzel a Fekete Rózsák beköltöztek. Ettől kezdve állandóan ott lehetett látni őket a környéken, bizonytalan mintájú, tarka ingükben és elnyűtt, fakó farmerükben. Naphosszat heverésztek a gyepen, vagy egy csomóba verődve kószáltak a sétányokon és a szomszéd utcákban. Délelőttönként legtöbbször csak négyen voltak. Jézus egy erőmű-felszereléseket gyártó üzembe járt dolgozni, hajnalban ment el, de három körül mindig pontosan megérkezett, mintha csak hazajönne. Aztán hirtelen feloszlott a galeri. Van, aki azt mondja, azért, mert kezdtek túlságosan hűvösek lenni az éjszakák. NYURGA DÁN: Persze, úgy is fel lehet fogni, hogy link, nyavalyás kis fickók vagyunk, akik egy nagy, éjjel-nappal nyitva tartó szórakozóhelynek tekintjük a világot. Fejünkre olvassák, hogy ócska ruhában járunk, hogy imádjuk a beatzenét, hogy keressük az „örömöket”, és nagy hűhót csapnak abból, hogy nem szégyelljük a szexualitást. Úgy néznek ránk, mintha legalábbis a rendőrségi hírekben szerepelnénk. Manapság bátorság kell ahhoz, ha az ember más akar lenni, mint az átlag. A megszokás parancsol, a hagyományok szentek és kikezdhetetlenek. Ma a kispolgárság, a nyáladzó konformizmus van divatban, mert ez a legkifizetődőbb magatartás, manapság az eltartó nadrág a divat, a telespejz, az egoizmus, a lihegés az ötvenforintos fizetésemelésért, meg ilyesmi. Nézem az apámat, fogadok, hogy a vécén ülve vagy az ügyeletes szeretője ágyában sem tud másra gondolni, csak a saját maga érvényesülésére. És közben szép csendesen elrohad benne az emberi önérzet. Bent. PINTÉR TAMÁS A Nagyfiú és a többiek a hivatalban szépen, hiba nélkül fel tudja mondani a leckét, otthon pedig azt próbálja a fejembe verni, hogy nem él meg az ember, ha ugrál, nem ugrálni, nem pofázni, mondja, magadban gondolhatsz, amit akarsz, és elégedetten nyalogatja a szája szélét, és büszkén néz körül, hogy lám, mire is vitte . . . Futkározik a hátamon a hideg az ilyen boldogságtól. Az örökös hajtásban megőszült, idegcsillapítókon élő, lerobbant kis pasasok azzal áltatják magukat, hogy elértek valamit, és törvényt akarnak csinálni a saját életmódjukból, aminek az a lényege, hogy ha előre akarsz jutni, hason csúszva kell mászkálnod a konvenciók, a szokások, a kis- és nagyfőnökök meg az erkölcsi paragrafusok előtt. Én az érzelmekben hiszek, azt mondom, hogy a jelenben kell élni, meg kell keresni a világban a lehető legkellemesebb, szélvédett kis sarkot, ahová nem hallatszik el az undorító tülekedés lármája. „ ... ha a huszadik századi ember sorsa az, hogy serdülő korától fogva az idő előtti megöregedésig a halállal éljen együtt — írja Norman Mailer egy hippi-tanulmányában —, akkor az egyetlen életben tartó válasz: elfogadni a halál feltételeit, s mint állandóan fenyegető veszéllyel élni együtt a halállal, kiszakadni a társadalomból, gyökértelenül élni, felfedező útra indulni az én lázadó ösztöneinek feltérképezhetetlen birodalmába.” Itt van, olvassa Százszor is elgondolkodtam már ezen. Szerintem ez a lényeg. Amikor együtt laktunk a bódéban, sokat beszélgettünk arról, hogy miért is vagyunk különbek, mint a szokványos galerik, amelyeket csak az ösztönösség hoz létre és a csordaszellem tart együtt. Az volt a nagyszerű, hogy már az első pillanattól kezdve ragyogóan megértettük egymást. Megpróbáltunk közösségben élni. Igyekeztünk tisztelni és igen: szeretni egymást és másokat anélkül, hogy bármibe is beleszólnánk. A szeretet ma elavult fogalom, mint a bajuszkötő, a faeke vagy a lóvasút. Az emberek nevetnek rajta, mintha valami jó viccet hallanának. A hippinek ez a vallása. És nem ő az, aki nem tartja be a játékszabályokat. FIGURA: Úgy lett volna normális, hogy Pompadur meg én barátnők legyünk. De ilyesmiről Pompadurral szó sem lehetett. Kezdettől fogva irigykedett rám, mert velem jobban barátkoztak a fiúk. Aztán ott volt az, hogy lenézett, mivel csak ipari tanuló vagyok. Nagyon fenn tudta hordani az orrát, mintha ő fújná a passzátszelet. Mint egy úrilány, még azt is kikötötte, hogy az ő holmijának külön helyet adjunk a polcon. A fiúk ugyanis felszereltek egy széles deszkát a falra, amelyet raktárnak neveztünk ki, és ahol a holmikat tartottuk. Nyurga Dán könyveit, pulóvereket, kombinékat, cigarettásdobozokat, ezt-azt, ami adódott. Mindenkinek jó volt úgy, ahogy volt, csak Pompadur rendelkezett állandóan Én azt gondoltam, ha már ketten vagyunk lányok, akkor a mi dolgunk a bevásárlás. De ebből is kihúzta magát. Ezért inkább egyedül mentem, vagy néha Jézussal A végén már minden eladót ismertem. A zöldségesbolt vezetőjénél anynyira jó voltam, hogy rendszerint adott valamit ingyen, hol egy kis paprikát, hol meg paradicsomot, retket vagy dinynvét. Ha akartam volna, az egész üzletet nekem adja. Így legalább egy kis vitaminhoz jutottunk. Egyszer egyedül mentem vásárolni, éppen jöttem visszafelé, amikor, mintha az égből pottyant volna, ott termett egy rendőr. Azt kérdezte, hogy mi van a jelvényemre írva. Valami a háború ellen, feleltem, nem tudok angolul. Make love not war, ez volt a jelvényen, ami annyit tesz, hogy szeretkezz, ne háborúzz. Bekísért az őrszobára, ahol rengeteget kellett várnom, mondtam is, hogy ha még sokáig vacakolnak, összemegy a tej. Végre előkerült egy tiszt, az egy teljes órán keresztül nyaggatott, hogy hol vagyok ipari tanuló, kikkel barátkozom, mi a véleményem a háborúról, meg hasonlók. Részletesen el kellett mesélnem az egész önéletrajzomat, ami elég sokáig tartott, már azt hittem, soha nem érek a végére, de a tisztet nagyon érdekelte, úgy figyelt, mintha ennél izgalmasabb sztorit még életében nem hallott volna. Azt mondta, jobban tenném, ha a tankönyveimmel foglalkoznék, ahelyett, hogy ilyen hülye jelvénynyel a mellemen kószálok. Amikor a többieknek elmeséltem, Pompadur gúnyosan vihogott, ez még azt sem tudja, mi van a jelvényére írva, mondta, persze, hogy kis dilinósnak nézik azt, aki csak úgy visel egy jelvényt, de halvány sejtelme sincs róla, mi a szövege, mert persze nem tud angolul egy szót sem, honnan is tudna, a nasikat nem tanítják meg ilyesmire. Pedig tudtam, mit jelent, de az volt a helyzet, hogy az a szó, hogy szeretkezz, nem jutott eszembe, másképp meg nem akartam mondani. A jelvényt elvették, de nem számít, van azonkívül még egy csomó: Mir is ois warsent, Hippy potver, Dont work sleep, meg mások. Mindegyikről tudom, mit jelent. JÉZUS: Nekem Dán szólt egy nap, hogy el akar menni otthonról. Azt mondta, most már egy percig sem bírja ki tovább. Lent volt a kocsinál, azt mosta, amikor én arra mentem. Vajszínű Taunusuk van. Dán apja hozta külföldről, amikor sokáig kiküldetésben volt. Hallottam, hogy addig ügyeskedett, míg sikerült lesírnia a vámot. Az egyik menő segíti a másikat. Szóval, Nyurga Dán egészen felvillanyozott azzal a bódéval. Arról beszélt, hogy milyen pazarul lehetne ott élni, köröskörül fák vannak meg bokrok és fű, és hogy egészen szabadok lehetnénk. Kimentünk a bódéhoz, és minden olyan volt, ahogy Dán leírta SZŐNYI GYULA rajza 22