Lobogó, 1978. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1978-09-14 / 37. szám

22 témában, a Hotel Feder nevű szálloda egyik szobájában, az 1859-ik esztendő júniusában két úriember beszélgetett egymással, mégpedig magyar nyelven. Az úriemberek magyar honvédtiszti barna egyenruhát viseltek, mint akár 1848/49-ben, a magyar szabadságharc korában; génuai tartózkodásuk idején azonban vörös-fehér-zöld selyemövet is hordtak derekukon. Az egyik katonatiszt amolyan 27—28 éves forma volt — de már kapitányi rangban (mint Garibaldi a Mazzini-összeesküvés korában). Neve Veress Sándor mérnök, aki Londonból jött harcolni, mikor Ausztria hadat üzent Olaszországnak. A másik katonatiszt, őrnagyi rangban, idősebb volt társánál (mint akár Garibaldi a római forradalom idején). Mogyoródy volt a neve és zászlóaljparancsnok volt a „Magyar sereg Olaszországban" című katonai alakulatnál, amelyet röviden „magyar légiónak” is neveztek és csaknem négyezer emberből állott. Azt szeretném végre tudni, hogy mikor kapják meg honvédeink a régen megígért fegyvereket, hogy csakugyan Ausztria ellen mehessünk, mint erre fogadalmat tettünk? — kezdte Veress Sándor kapitány, meglehetősen türelmetlen léptekkel járván fel és alá a Hotel Feder szobájában. - Türelem, fiatal barátom, mindennek eljön az ideje. Covour és Garibaldi szótartó emberek — felelt az őrnagy. - Én Európát végigutaztam, amíg idáig juthattam. Voltam kantinos a krími háborúban, kereskedő Konstantinápolyban, turista Athénben, diák Párizsban és Londonban. Tíz esztendeig mindent azért tettem, hogy hazám eltipróján, Ausztrián bosszút állhassak. Most elkövetkezett volna a harc ideje, négyezren vagyunk együtt magyarok, de nem adnak fegyvert a kezünkbe, hogy harcolhassunk! - Jól tudja, fiatal barátom, hogy ennek részben mi magunk vagyunk az okai — felelt Mogyoródy őrnagy az előbbi száraz hangon —, Sréter nem akart lemondani a kovás mordályokról és a D-alakú huszártarsolyokról. Ilyesmi pedig nincs egész Olaszországban. Colt feltalálta a revolvert, nincs szükségünk a kovás mordályokra. Huszártarsolyokra pláne nincs szükségünk, miután gyalogosok vagyunk mindahányan - KRÚDY GYULA, kiáltott fel indulatosan Veress kapitány. Az őrnagy nyugodtan pedergette tovább hosszú, bánatos bajszát, amilyent akkoriban a bujdosó hazafiak viseltek. — Sréter a legrégibb tiszt köztünk, még az osztrák ármádiában kezdte a hadipályát, nehéz neki harcászati dolgokban ellentmondani. Ámde mintha a nyeregbe való mordályokhoz már nem ragaszkodna úgy, mint eleinte, de a huszártarsolyokról semmi áron nem akar lemondani, mert e régi szép magyar katonai felszerelés nélkül nem képzelhető a felszabadított Magyarországba való bevonulásunk — D betű formájú tarsolyokat kell szereznünk a föld alól is — felelt Mogyoródy vállat vonva. — Cavourtól pedig többet nem várhatunk, mint amennyit eddig tett a magyar légióért, a századosok 500 frank, a többi tisztek 300 frank felszerelési összeget kaptak. Nem terhelhetjük őt még a teljesen felesleges tarsolyokkal is. — Látszik, hogy internacionalista érzelmeket szívtál magadba bolyongásaid alatt — felelt egyet sóhajtva a bús őrnagy. — Különben megnyugtatásodra közlöm, hogy a szükséges fegyverekért már el is utazott a harctérre Teleki Sándor és Klapka, mégpedig egyenesen Garibaldihoz. — Garibaldi az egyetlen, aki segíthet a dolgokon — mond Veress kapitány hirtelen megnyugvással, amint szakadatlan sétáját abbahagyta. A Hotel Feder Génuában, bár nem tartozott a legelőkelőbb vendégfogadók közé, egy napon, éppen 1859 júniusában, előkelő külföldi vendégeket is látott vendégül. A szálloda túlságosan közel volt a kikötőhöz, és így annak hangulatait, szagait, lármáit nem kerülhette el, bár a pincérek előkelőség szempontjából csak németül és franciául beszéltek, mintha olaszul nem is tudnának. Feder úr, a tulajdonos, mindig angolokat várt a szűk, hat-hét emeletes házak közé szorult utcácskában, halszagú szállodájába, hol akárki kitörhette a lábát a lépcsőn (amely sima palakőből volt), miután csak a legfelsőbb emeleten világítottak. De az angolok tovább mentek a belsővárosi szállodák felé, miután halszag helyett ott kaphatták meg ürücombjaikat, barna és világos söreiket, a portért és Barclay sörét, valamint igen erős teáikat, amelyeket világ körüli útjaikon sem nélkülözhettek. Feder urat azonban egyszer mégis meglátogatta a szerencse, mégpedig egy Londonból jött társaság alakjában. Igaz, hogy külső megjelenésre nézve nem voltak valódi angoloknak mondhatók azok az urak, akik a Hotel Feder szobáit elfoglalták. Nem volt se vastag talpú cipőjük, se kósza kalapjuk, még tarka plaidjük sem, amelyet mindig magukkal hordanának, de mégiscsak Londonból jöttek, abból a városból, amelynek egész lakosságát állandóan várta a génuai fogadós. Az utazók között volt egy Kossuth nevű úriember, aki bár a többiek vezérének látszott, mégis lehetőleg elkülönözve élte napjait a fogadóban. Zsinóros atillát és aranyrojtos nyakkendőt viselt. Fehér ingét a garibaldisták vörös ingével cserélte fel, öregesedő úr volt, akit a szálloda nemzetközi személyzete vegyes érzelmekkel fogadott. A francia pincérek nyomban tudni vélték, hogy ez az a külföldi uraság, aki titkos szövetségi egyezményt kötött Napóleon császárral Ausztria ellen, míg a német pincérek egymás között ismételgették az akkoriban divatos szállóigét: „Miután Ausztria német, a németekkel kell tartanunk.” Kossuth az első emeleten nyittatott magának erkélyes szobát, mert tervbe vette, hogy onnan tart szemlét a kis piemonti városban, valamint az Aqui-ban beszállásolt magyar légió felett. A kíséretében érkezett urak a felsőbb emeleteken helyezkedtek el, mint például az öreg Ihász ezredes úr, aki derekán egy nagy rozsdás karddal érkezett a hajón, de már a kikötőben várta Cavour sürgönye, hogy részére 500 franknyi ezredesi fizetést rendelt, ne aggódjon tehát megélhetéséről. Itt lakott a már említett bús őrnagy, Mogyoródy, akinek kedvén még 300 franknyi havi gázsija se javított; továbbá Veress, Mihalovics és Novelly századosok a maguk 200 franknyi fizetéseikkel, amelyért egyelőre csak azt kellett cselekedniük, hogy fenntartsák a szívélyes, barátságos viszonylatot a piemonti polgárság és az ellen csatárláncából, valamint a világ minden tájáról öszszeverbuvált magyar légionisták között. (A konstantinápolyi emigránsok Asztalfi, Veress kapitány üzleti utódja vezetése mellett már javában készülődtek, hogy az Aranyszarv mellől, a görög és pápai államokat elkerülve, áthajózzanak a génuai öbölbe.) A piemontiak és magyar légionisták között való testvérkedésben nem is volt hiányosság. A polgárok házai nyitva állottak különösen a tiszti rangúok előtt, bármint csörömpöltek először viselt kardjaikkal a macskafejű kövezeten a frissen kinevezett főhadnagyok (125 frank) és alhadnagyok (100 frank). A napidíjjal szerződtetett őrmestereknek (1 frank 20 c.), valamint a 40 centimes közlegényeknek se lehetett panaszuk a piemonti barátság ellen, mégis megtörtént, hogy egy liba eltűnt a génuai határban. Éppen erről referált Veress százados Kossuthnak, aki tudomást szerzett a dologról, mint mindenről, ami magyarokkal történt az időben. — No és ön honnan védte meg a magyar tisztességet, Veress százados úr? — kérdezte Kossuth a fiatalembert, aki már Londonból, Pulszky és Rónay Jácinth társaságából ismerőse volt. — Miután a közlegények a tettest nem adták ki, kénytelen voltam az egész századot megbüntetni és a lúd árát zsoldjukból levonásba helyeztem. Azóta nem is volt baj honvédeink között, akik tétlenségükben mérhetetlenül unatkoztak és a harcmezőre kívánkoztak. Kossuth összevonta világhódító, gyönyörű szemöldökét. A harctérre honvédeink egyelőre nem mehetnek, mert az itteni vélemény szerint még nagyon fegyelmezetlen a magatartásuk. Tíz esztendő múlt el a magyar honvédség fennállta óta, legénységünk egy része elbetyárosodott. E kötetben eddig még nem publikált írást az író születésének 100. évfordulója alkalmából közöljük.