Lobogó, 1978. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1978-12-28 / 52. szám
MI FÁN TEREM A HUMOR? — Bocsánat, előbb azonban egy kérdést. Hogyan vélekednek a humor helyéről, rangjáról? MIKES: A humor helye rendszerint a lapok utolsó előtti oldalán van. Ha jól dolgozunk, ott kezdik olvasni az újságot... KAPOSY: Szerintem a magyar humor helyzete olyan, mint a magyar kormányé. Szilárd. Humoristánk is körülbelül annyi van, mint miniszterünk, talán egy-kettővel még kevesebb is. Ez azért lehet így, mert a miniszterek utánpótlása biztosított, a humoristáké nem az. Igaz viszont, hogy egy humoristáról még sosem olvashattuk, hogy érdemei elismerése mellett más fontos beosztásba helyezték. SOMOGYI: Csakhogy nálunk a humor rangját semmi esetre sem az adja, hogy szellemes, ötletes, esetleg ellenállhatatlanul komikus. A humor aszerint rangos, hogy ki csinálta. Ha humorista műve, akkor semmi szín alatt nem rangos, de ha olyan íróé, aki soha nem írt le eleddig humorosat, de „kirándulást tett” — ahogy ezt a kritikusok írják — a „könnyebb stílus felé”, akkor mindjárt rangos lesz. RADVÁNYI: A humor helyzete, rangja? Hm... az a kérdés, hogy az örök emberi gyarlóságokkal bajlódjék-e a humorista, vagy a napi aktualitásokkal. Lét és nemlét kérdésein töprengjünk-e, vagy a mindennapos balfogásokon mérgelődjünk? Oroszlánra vadásszunk-e, vagy legyekre? Oroszlánra menni rangosabb, dicsőbb. De hiába járok-kelek az utcán, soha, sehol egy oroszlán. A légy viszont rajokban nyüzsög körülöttem, orromra száll, levesembe pottyan. Én hát a legyekkel való hadakozást választom. És ezt tesszük valamennyien: a szelídebbje csak hessegeti, a vérmesebbje agyon is csapja. Ha ki nem repül a markából. — Apropó, van-e speciális magyar „légyfogó” stílus, akarom mondani, létezik-e sajátos magyar humor? KAPOSY: Hogy erre válaszolhassak, többet kéne tudnom más népek humoráról, és kevesebbet a miénkről. SOMOGYI: Úgy van, ahogyan van sajátosan magyar konyha, de az a fajta, amiért eljön egy angol, vagy francia, és roppant élvezi, holott nekik is van éppenséggel finom konyhájuk. MIKES: Igenis, szerintem van speciális magyar humor. Hogy ezt honnan veszem? Sehol másutt, egyetlen külföldi országban sem írnak a humoristák magyarul. — Ez igaz, mármint az, hogy nem mindegy, hol, mit és mikor ír a humorista. Ebből következik a kérdés: korszerűsödik-e a humor? RADVÁNYI: Nem eléggé. Hogy a „légyfogó” hasonlatnál maradjak: már rengeteg kitűnő spray van a légyirtáshoz, de mi még mindig cukros vízzel dolgozunk. SOMOGYI: Ma is készül tökéletesen avítt, ósdi humor, és aligha tudok korszerűbb paródiát említeni Shakespeare színjátszó csoportjának előadásánál a Szentivánéji álomban. KAPOSY: Szerintem feltétlenül korszerűsödik. A humorban is mind kevesebbet kell pedálozni, akár egy automata gépkocsiban. Fékezni csak kanyaroknál ajánlatos. PETERDI: Természetesen korszerűsödik. Ma mikrofonba mondjuk ugyanazokat a vicceket, amelyeket ötezer éve még kőbe vészünk. MIKES: A humor akkor korszerű, ha aktuális. A humoristák múzsája a közélet, rengeteg aktuális témát ad nekünk, alig győzzük megírni. Sokkal jobb volna, ha kevesebb témát kapnánk a múzsánktól ... — Ha tehát a humorista lépést tart az előrelépéssel, akkor hadd tegyek fel egy kérdést kinek-kinek, mire jutott a humorával? PETERDI: Egy felismerésre. Hogy akinek humora van, az mindent tud, akinek meg nincs humora, az mindenre képes. SOMOGYI: Azt nem merném állítani, hogy ott tartok, hogy az emberek jól szórakoznak humoros írásaimon. De azt biztosan elértem, hogy egynémely olvasómon remekül szórakoztam. RADVÁNYI: Negyven évig a tájára sem mentem a humornak. Közéleti tisztségviselő voltam, majd újságíró egy napilapnál. Ugyanazt mondtam, írtam akkor is, mint most. De — komolyan. Gyakran megesett, hogy kinevettek. Most is ugyanazt a nótát fújom, mint akkor, csak most tréfálkozva. Azóta mintha komolyabban vennének. — Közismert ugyebár Karinthy bölcsessége, hogy tudniillik: „Humorban nem ismerek tréfát.” De manapság a közönség sem ismer tréfát, legalábbis a humoristával szemben nem. Elvárja, hogy ... mit is vár a közönség a humoristától? RADVÁNYI: Korunk embere megszokta, hogy minden kellemetlen feladatot mással végeztessen el: gépekkel, szolgáltató vállalatokkal. Ez rendjén is van, ha ingmosásról, falfestésről van szó. Sokan azonban úgy tartják, hogy a kabaré vagy a Ludas afféle véleménywurlitzer, amibe ha felül bedobják az emberek a Az óévet búcsúztató, s az újévet köszöntő szilveszter — ki tudja már, mióta — a tréfa, a vidámság napja. Pezsgődurrogás, konfettis „egyszer van egy évben” örömünnep. Sutba hát a gondokkal, jöhet a jókedv, a nevetés. A nevetés, amely tudvalevőleg „gyógyít” is, kivált, ha e különös derű medicina hatóanyaga — a humor. Humor persze sokféle van — vannak jóízű tréfák és vannak rossz viccek —, ám... várjunk csak egy pillanatra: nem is olyan könnyű kiókumálni, hogy mi fán terem az a humor. De azért most — lesz, ami lesz — megpróbáljuk. A Lobogó szilveszteri kerekasztalához invitáltunk öt jeles humoristát, hogy — természetesen illő komolysággal — megvitassuk az iménti kérdést. Vendégeink: Kaposy Miklós, a rádió Kabarészínházának szerkesztője, Mikes György, Peterdi Pál, Radványi Barna és Somogyi Pál kabarészerzők, egyszersmind a Ludas Matyi válogatottja. Mindenki elhelyezkedett a kerekasztal sarkainál? Akkor egy időre félre a tréfát, övék a szó.