Lobogó, 1979. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-01 / 9. szám

jelesebbjei is megtalálhatók. Aztán láttunk számtalan doku­mentumfelvételt. Féltve őrzött, titkos archívumokból előkerült celluloid szalagokat, amelyek tanúskodtak és megőrizték, fel­elevenítették néha szunnyadni tetsző emlékezetünket és figyel­meztettek. Egy generációnak (vagy tán nem is egynek?) örökös, idegsejtjeiből végérvé­nyesen kitörölhetetlen élménnyé gyökeresedett a második világ­háború. Nézve az akkori eseményeket, nem voltam képes a kritikus kötelezően elfogulatlan figyel­mét magamra erőszakolni. Ami­kor megjelent a vége felirat, arra gondoltam, holnap el kell sétálnom az Erzsébet-hídhoz, a Várhoz, a Hősök terére . .. M. T. a kereskedelem. Ennyi millió darab, annyi millió forint — er­ről az objektívnak tűnő meny­­nyiségi felsorolásról is kiderült, hogy a számokkal ügyesen le­het játszani. Az ipar folyamatosan tudna szállítani — állították megint. Pillanatokon belül kiderült — hogy is néz ki ez a folyama­tosság. A raktározási gondok teljes áthárítását jelentené, a kereskedelem rovására. Az in­dító riportban a salgótarjániak elmondták összes panaszukat. Ezek a panaszok most helyükre kerültek. Kiderült, hogy pohár­ügyben nem megfelelőek a piaci információk. Rosszul rek­lámozunk. Pohárügyben is. Nyilvánvalóvá vált az is: a gaz­dasági életben nincs helye a blöffnek. Ez nem szerencsejá­ték. Ipar, kereskedelem közös kockázatvállalásával érhető el csak az együttes cél. Az, hogy a vevő olyan mennyiségű, mi­nőségű pohárhoz jusson, ami­lyenre szüksége van. TÓTH­ nik a cigányértelmiség marok­nyi csoportja, akik hevesen vé­dik a cigányság vélt és valódi sérelmeit. Majd azt bizonygat­ják, rájuk szükség van! De hát ki vonja ezt kétségbe? Kiderül, már az iskolában kezdődnek a bajok. A cigánygyerekeket „magyar" pedagógus oktatja. Ezt aztán végképp nem értem. S miért baj ez? Visszagondolva tanítóskodásomra a nógrádi ci­gánygyerekek között sose érez­tem, hogy cigánynak kellene lennem ahhoz, hogy értsem őket, vagy ők engem. Aztán meg, nem egy cigány nevelő tanít szerte az országban ... A mindenkit megillető jogok eszméjét csak dicsérni és tá­mogatni lehet. De talán még­sem kellene a származási kü­lönbözőséget így hangsúlyozni. O. É. Fotó: HADHÁZY LÁSZLÓ A TV MŰSORA 11. MÁRCIUS 6. KEDD. 9.40: Tévétorna (ism.) (SZÍ­NES). 9.45: Iskolatévé. 15.00: Iskolatévé (ism.) 16.30: Hírek. 16.35: Mikrobák és emberek VII. rész: A tuberkulin ügy (SZÍNES). 17.30: Mindenki is­kolája. 18.35: Sivatag és víz. A Horizont Szerkesztőség mű­sora (SZÍNES). 19.10: Esti me­se. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az One­­din család XVI0. rész: Egy nagyon fontos utas (SZÍNES). 20.50: Százarcú Buddha (SZÍ­NES). 21.40: Filmszem. 22.30: Tv-híradó 3. 22.40: TV-Tükör. 2. műsor. 20.00: Mendelssohn hangver­seny (ism.) (SZÍNES). 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Sakk-matt. 21.45: Casanova ifjúkora. Olasz film (SZÍNES). MÁRCIUS 7. SZERDA. 8.00: Tévétorna (ism.) (SZÍ­NES). 8.05: Iskolatévé. 10.20: Az Onedin család XV/10. rész: Egy nagyon fontos utas (ism.) (SZÍNES). 11.10: Delta (ism.) 11.30: Lehet egy kérdéssel több? (ism.) 13.45: Iskolatévé (ism.) 16.30: Hírek. 16.35: Kis­­film. 16.50: Melyiket az ötezer­ből? Az olvasztár. 17.25: Bp. Honvéd—MSV Duisburg UEFA­­Kupa labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése a Népstadionból (SZÍ­NES). A szünetben: Esti mese. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Meg­érjük a pénzünket. Tévéjáték G. Szabó Judit vidám írásai­ból (SZÍNES). 20.45: Lányok, asszonyok üzenete a világból. 21.15: Verdi, A risorgimento zeneköltője. 22.00: Tv-híradó 3. 2. műsor. 20.00: Száll az ének 1. A mon­dák korától 1242-ig (ism.) 20.30: Kisfilm. 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: A remény hajnalig él. Román film. MÁRCIUS 8. CSÜTÖRTÖK: 8.00: Tévétorna (ism.) (SZÍ­NES). 8.05: Iskolatévé. 14.35: Iskolatévé (ism.) 16.35: Hírek. 16.40: Indián szeretnék lenni! Kisdobosok műsora. 1715: Köz­művelődés közelről. 17.55: A növények orvosa. 18.20: Tele­sport. 18.45: Szépen, jól ma­gyarul . . . • 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kilenc hónap. Magyar film (SZÍNES). Zenészportrék. 22.25: Tv-hír­adó 3. 2. műsor. 18.25: Dalok a Tanácsköztársa­ságról (SZÍNES). 18.55: Iskola­tévé. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Virágnyílás. Irodalmi öszeállí­­tás a Tanácsköztársaság év­fordulójára (ism.) 20.30: Kis­film. 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Volt három hűtlen fiatalember. Szovjet film (SZÍNES). MÁRCIUS 9. PÉNTEK: 8.40: Tévétorna (ism.) (SZÍ­NES). 8.45: Iskolatévé. 14.05: Iskolatévé (ism.) 16.35: Hírek. 16.40: Kisfilm. 16.55: Felhang­zik majd szavam. Az V. Or­szágos Vers- és Prózamondó Verseny előzetese. 17.25: Játék a betűkkel. 17.50: Öt perc me­teorológia. 18.00: Pannon kró­nika. 18.30: Látókör. 19.15: Es­ti mese (SZÍNES). 19.20: Tévé­torna (SZÍNES). 19.30: Tv­­híradó. 20.00: Delta. 20.20: Ber­­kesi András: Küszöbök. Tévé­­filmsorozat VI/2. rész (SZÍ­NES). 21.15: Panoráma. 21.40: Fiatalok órája. 22.40: Tv-híradó 3. 2. műsor. 20.00: „Mást fogunk most éne­kelni”. Az amerikai polgárhá­ború dalai (ism.) 20.35: öt perc meteorológia (ism.) 20.40: Mo­zart és Donizetti áriák (SZÍ­NES). 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Jordan Radicskov: Január Té­li poéma. MÁRCIUS 10. SZOMBAT: 8.00: Tévétorna (ism.) (SZÍ­NES). 8.05: Iskolatévé. 10.00: Berkesi András: Küszöbök. Tévéfilmsorozat VI/2. rész (SZÍNES). 10.55: Kisfilm (ism.) (ism.) (SZÍNES). 10.55: Kisfilm (ism.) 11.30: Játék a betűkkel (ssm.) 14.20: Indián szeretnék lenni! Kisdobosok műsora (ism.) 14.55: Zene a B-stúdióból. NSZK zenés film (SZÍNES). 15.25: Belgrádi fiúk XIII 10. rész: Az orosz Vladimir. 16.10: Cimbora (SZÍNES). 17.40. ..Hogy nálam különb legven” XIII13. rész. 18.20: Főzőcske — de okosan! (SZÍNES). 18.55: Egymillió fontos hangjegy (SZÍNES). 19.10: Cicavízió (SZÍNES). 19.20: Tévétorna (SZÍNES). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gusztáv és a gyűjtő­­szenvedély (SZÍNES). 20.05: Kojak. Kötelezvény egy halott bukmékernek. (SZÍNES). 20.55: Leoncavallo: Bajazzók (SZÍ­NES). 22.05: TELESPORT — Nemzetközi Úszóverseny — Magyarország—Szovjetunió Ví­zilabda-mérkőzés — Hungária Kupa Nemzetközi Cselgáncs­­verseny. 23.05: Tv-híradó 3. 2. műsor: 16.48: Lear király. Shakespeare drámájának tévéváltozata (ism.) (SZÍNES). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Zenés film. 20.35: Tv­­híradó 2. 20.55: A békesség ko­ra. Olasz film (SZÍNES). (14 éven felülieknek!). MÁRCIUS 11. VASÁRNAP. 8.05: Tévétorna (ism. (SZÍ­NES). 8.10: Mindenki iskolája (ism.) 9.15: Játsszunk együtt! (ism.) 9.25: Magyarország ál­latai. A szürkemarha (SZÍ­NES). 9.35: Pengető (ism.) 9.55: Csak gyerekeknek! 10.50: Hí­rek. 10.55: És ők hogyan csi­nálják (ism.) (SZÍNES). 11.45: Itália múzeumaiban XV/11. rész: A Firenzei Uffizi-Képtár (SZÍNES). 12.10: Déli muzsika (SZÍNES). 14.10: Gusztáv és a gyűjtőszenvedély, (ism.) (SZÍ­NES). 14.15: Óvodások filmmű­sora. 14.35: Pedagógusok fó­ruma (ism.) 15.10: Város az út végén . 3. rész (SZÍNES). 16.05: A nagy víz. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. 16.50: Műsorainkat ajánljuk! 17.15: Most­­ mutasd meg! 17.45: Ma­gyarország—Szovjetunió Vízi­labda-mérkőzés. 18.40: Esti me­se. 18.50: Tévétorna (SZÍNES). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Napjaink Júliája. NDK tévé­film (SZÍNES). 21.45: Hírek. 21.50: TELESPORT: 1. Sporthí­rek. 2. Nemzetközi Úszóver­seny 3. Hungária Kupa Nem­zetközi Cselgáncsverseny. rui

Next