Lobogó, 1979. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-12 / 15. szám

A.......... járok, az átlagosnál jóval kul­turáltabb szállodában. Takaros szobák, kellemes könyv- és le­meztár, gusztusos étkezde. Sző­nyegek, növények, lambéria — és tisztaság. Legfeljebb a „ven­dégek” fiatal kora tűnhet fel. — De hát nem is szálloda ez, hanem a Fővárosi Tanács Tán­csics Mihály középiskolai kol­légiuma, ahol hetven fővárosi munkásszármazású fiú készül az egyetemre. S nem is akár­milyenre: a legjobb hazai és külföldi egyetemeken olyan szakokra, melyeknek nevét az újságíró egyszeri nekifutásra le se tudja jegyezni... — A félvezetők és mikro­­elektronikus berendezések sza­kára felvételiztem, valószínű­leg Leningrádban fogok tanul­ni — közli Persa Tibor, a Köl­csey Gimnázium negyedikese. Legjobb barátja, Horváth Zol­tán Moszkvában tanul tovább, a hírközlési gépek és berende­zések szakán. A felvételi vizsgák csak né­hány napja zajlottak le, hiva­­alos eredmény még nincs, a gyerekek mégis biztosak a dol­gukban. — Ezen ne csodálkozzon — mondja Materényi Jenő igaz­ító —, ezt a mi gyerekeink már megszokták. Végzőseink mindig a legrázósabb szakokra elentkeznek, s ha az országból sok egy-két diákot vesznek is el, szinte biztos, hogy azok a m­eink. A jövő nemzetközi jo­gászait, diplomatáit, külpoliti­kai újságíróit, orvosait, agrár­mérnökeit látja itt, és különö­sen sok olaj-, elektro- és gé­pészmérnököt, mert elsősorban a műszaki pályák felé irányít­juk növendékeinket.­­ A képességekre, az érdek­lődésre alapozva nagyon korán kialakítunk egy határozott célt a gyerekekben és ennek meg­felelő képzésben részesítjük őket. A jó tanulmányi ered­mény elérésében annyiban ér­dekeltek, hogy eszerint fizet­nek vagy nem fizetnek térítési díjat és kapnak társadalmi ösz­töndíjat. Vannak kiváló kollé­gistáink, akik ingyen laknak itt, sőt évi három-négy ezer fo­rintot kapnak. Eszükbe sem jut, hogy tanulási időben eset­leg lóghatnának is, így aztán büszkén mondhatom, hogy ti­zenegy év átlagában az egye­temre jelentkezők 95 százalé­kát felvették. — Fél öttől fél nyolcig tanu­lunk, ezt az időt stúdiumnak és nem szilenciumnak nevezzük — avat be Tibor és Zoli a házi­rendbe. — Nagyon jó, hogy mindenki ott ül le a könyvé­vel, ahol akar: a könyvtárban, a szobájában vagy akár a fo­lyosón; nem járkál köztünk a felügyelő tanár. Ha valamiben elakadunk, megkeressük a tan­tárgyi szakértőket — ők diák­társaink — vagy a szaktaná­rokat. Mire mi a különböző gimnáziumokból beérünk a kol­légiumba, ők már itt vannak és még este tízkor is itt találjuk őket. Természetesen nem volt ez mindig így, ennek az intéz­ménynek is volt „hőskora”. — 1967. december 11-én in­dultunk 16 gyerekkel, és az 1968—1969-ben indult évfo­lyam 93 százaléka már egye­temre került. Materényi Jenőt 1967 szep­temberében kérték fel: próbál­ja megszervezni ezt a kollégiu­mot. Háromévnyi próbaidőt és szabad kezet kapott az illeté­kesektől. A három év soknak bizonyult, a pedagógiai szó- Persa liberák kollégu­ma és a fekete kalap Minden szükséges segédanyag kéznél van „Állandóan törjük a fejünket, mit csinálhatnánk még jobban?" - mondja az igazgató Ahányan vannak, annyiféle nyelvi szalagot hallgatnak a stúdióban

Next