Lobogó, 1979. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-25 / 43. szám
Pedig hát, ha egy csepp bátorság szorult belé, meg kell ossza kételyeit az olvasóval. Azt, hogy bármily remekül szerkesztett drámai ív feszül a játékban, bármilyen pazar jelenetek is akadnak a műben, bárhogyan is élvezi, szinte csemegézi a két kivételes színész játékát — bizony ... helyenként... egy parányit... -unja. No, nem nagyon, nem látványosan, nem tüntetően. Nem orientálva ezzel egy emberként lelkesedő környezetét. Nem extravagánskodva, de kitartóan és következetesen, adásról adásra. Bizonytalanul azon is tűnődve: talán Bergmannak a kelleténél egy kicsit jobban tetszett saját filmje, mint amennyire üdvös lett volna. Ha valamicskével szigorúbb önmagához, még inkább a filmjéhez, és gyakrabban használta volna az ollót, a hatból esetleg csak négy rész maradt volna nekünk, de az aztán hibátlanul. S alig hinném, hogy Bergman ettől kevesebb méltató szót kapna a lexikonok róla szóló cikkeiben. M. T. Érdekek és akadályok Töprengő arcok, szenvedélyes kézmozdulatok, érvek és ellentétek — így jellemezhetnénk a televízió Érdekek és akadályok című adását. Az újítás az egyik legjobb bizonyítéka annak — mondta egy korábbi beszélgetésünkkor Tasnádi Emil, akkor az Országos Találmányi Hivatal elnöke —, hogy a munkás, vagy általánosabban megfogalmazva, az újító érdekelt a termelésben. Nos, éppen ezt az érdekeltséget tükrözte a műsor. Még azok is, akik az újítások gyakorlatát kérdőjelezték meg, akaratlanul is a vállalkozó szelleműek, az őket kényszerítő körülmények mellett érveltek. S ez a kényszerhelyzet nem más, mint a munkások, a műszakiak szakma és munkahelyszeretete... Más lapra tartozik, s ez ugyancsak fontos, hogy ezt a szakma- és munkaszeretetet ápolni, erősíteni kell. Ahol szabályozóink gyengeségei vagy a helyi vezetés tévedései, hibái az ellenkező irányban hatnak, ott bizony akadozik az újítómozgalom. S a vitaindító film éppen ezért volt jó: úgy tárta fel a valós helyzetet, hogy a szépítgetésnek, a „lakkozásnak” még a látszatát is kerülte. Ezért mondhatjuk, hogy a műsor alkotói nemcsak jó, hanem hasznos munkát is végeztek. S ezért várjuk érdeklődéssel a folytatást. O. A. A TV MŰSORA X. 34-IG OKTÓBER 30. KEDD: 8.00: Tévétérna (ism.) (sz). 8.05: Iskolatévé. 15.10: Iskolatévé (ism.). 16.30: Hírek. 16.35: Kisfilm. 17.00: Rólunk van szó! 17.30: Mindenki iskolája. 18.40: Országjárás Európából Ázsiába (sz). 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Éjszakák és nappalok XII/8. A szerelem és halál idején (sz). 20.55: Nézőpont. 21.55: Az igazság vízum nélkül utazik. 22.30: Tv-híradó 3. (sz). 2. műsor. 20.00: A bűn nyomában. Tudomány a bűnüldözés szolgálatában IV/4. Méregkeverők (ism.) (sz). 20.50: Kisfilm. 21.00: Tvhíradó 2. (sz). 21.55: Döme Piroska: Nyúlkenyér. OKTÓBER 31. SZERDA: 8.00: Tévétorna (ism.) (sz). 8.05: Iskolatévé. 10.25: Delta (ism.) (sz). 11.05: Éjszakák és nappalok XII/8. A szerelem és halál idején (ism.) (sz). 12.00: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 14.45: Iskolatévé (ism.). 16.30: Hírek. 16.35: Kisfilm. 17.00: Staféta. 17.25: Lengyelország—Magyarország olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Wroclawról. A szünetben: Esti mese. 19.20: Tévétérna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Déry Tibor: Tengerparti gyár. Tévéjáték (sz). 21.00: Panoráma (sz). 21.25: Operavázlatok egy Goethe-témára. I. Faust (sz). 22.15: Munkálkodásra születtünk. 22.55: Tv-híradó 3. (sz). 2. műsor. 20.00: Főnix. Tévéjáték (sz). 21.05: Tv-híradó 2. (sz). 21.25: Szemle. 22.15: Egészségünkért! 22.25: Az Amerikai Együttes műsora. NOVEMBER 1. CSÜTÖRTÖK: 9.00: Tévétorna (ism.) (sz). 9.05: Iskolatévé. 14.45: Iskolatévé (ism.). 16.35: Hírek. 16.40: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. A sütő (ism.). 16.55: „Életet az éveknek”. 17.35: Villanófény. 17.55: Telesport. 18.20: Ipari kaleidoszkóp. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Isabela sziget tengeri madarai (sz). 20.50: Téglagótika emlékeink az NDK-ban (sz). 21.10: Rodeók rodeója (sz). 21.30: Nyitott könyv. 22.35: Tv-híradó 3. (sz). 2. műsor. 18.55: Iskolatévé. 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Bp. Honvéd— Partizán Belgrád. Férfi BEK kosárlabda-mérkőzés. 21.30: Tvhíradó 2. (sz). 21.50: Sakk-matt. Beszámoló Adorján András és Ribli Zoltán páros mérkőzéséről. NOVEMBER 2. PÉNTEK: 8.05: Tévétorna (ism.) (sz). 8.10: Iskolatévé. 14.40: Iskolatévé (ism.). 16.30: Hírek. 16.35: Kisfilm. 17.20: Játék a betűkkel. 17.45: Öt perc meteorológia (sz). 18.00: Pannon krónika. 18.30: Gazdátlan percek. 19.10: Esti mese (sz). 19.20: Tévétérna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Delta. 20.20: Washington — zárt ajtók mögött. VI/5. (sz). 21.50: Sok van, mi csodálatos... 22.30: Tvhíradó 3. (sz). 2. műsor: 20.00: Verdi: Requiem (sz). 21.30: Öt perc meteorológia (ism.) (sz). 21.35: Tvhíradó 2. (sz). 21.55: Narancsszínű tüzek éjszakája (sz). NOVEMBER 3. SZOMBAT: 8.05: Tévétérna (ism.) (sz). 8.10: Iskolatévé. 10.00: Mese, mese, márka. 10.25: Életet az éveknek (ism.). 10.55: Új ritmus. Amerikai film. 12.25: Játék a betűkkel (ism.). 14.20: Nagy amerikai burleszkek. Az a ravasz nőszemély. 14.35: Anna hercegnő gyűrűje (ism.) (sz). 16.15: csata fekete-fehérben. 16.35: Hírek. 16.40: ősszel a földeken. 17.20: A „Bánki” Dokumentumfilm. 18.00: Híres magyar könyvtárak. A zirci Reguly Antal Könyvtár. 18.55: Egymillió fontos hangjegy (sz). 19.10: Esti mese (sz). 19.20: Tévétérna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Az örökös. Francia film (sz). 21.45: Napraforgó. A Neoton Família műsora (sz). 22.10: A televízió. Spanyol film (sz). 23.15: Tvhíradó 3. (sz). 2. műsor. 18.25: Lacika. Tévéjáték (ism.). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Színház a tévében. November. 20.20: Gyárfás Miklós: Utójáték Euripidészhez. Vadászat az erdészházban. A Madách Kamara Színház előadása. 21.40: Tvhíradó 2. (sz). 22.00: Beethoven: Hegedűverseny (sz). NOVEMBER 4. VASÁRNAP. 8.05: Tévétorna. 8.10: Mindenki iskolája (ism.). 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: Játsszunk együtt! (ism.) 9.45: Tüskevár. II. A nádvilág (ism.). 10.20: Hírek. 10.25: A mi sulink. 11.55: Vörös Sári énekel (sz). 14.05: Franciaország madártávlatból. XV/14. rész: Párizs környéke (ism.) (sz). 14.20: Pedagógusok fóruma. 14.55: Rózsa Sándor. VII/1. (ism.). 15.55: Debrecen Kupa. Magyarország—Lengyelország, férfi kézilabda-mérkőzés. 17.15: Műsorainkat ajánljuk! 17.40: A labdarúgó-világbajnokságok története. Francia filmsorozat, II/1. Leonidastól Puskásig (sz). 18.40: Esti mese (sz). 18.50: Tévétorna (sz). 19.00: A Hét (sz). 20.00: Hírek. 20.05: Washington — zárt ajtók mögött. VI/6. (sz). 21.35: Kapcsoltam. 22.05: Telesport. 1. Sporthírek. 2. Mesterfokú Tornász-bajnokság. Női-férfi szerenként döntök. 23.20: Hírek. VU