Lobogó, 1979. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1979-07-19 / 29. szám
Ötvenesek — százhúsz percben A Fényes szelek fiatalsága, a nyolcvanas évek előestéjén, ötvenes éveit taposva bizonyosan számot tarthat a nemzedék elnevezésre. De megrajzolható-e, akárcsak főbb vonalakkal is, sokszorosan rétegzett életük kétszer egyórás tévéfilm keretében? A Televízió ötvenesek című dokumentumfilmjének riportere, Wiesinger István írja a tévéújság bevezetőjében: „ . . . hiányos, de reméljük egyre tisztuló portré született egy generációról”. A mű hibája éppen ez a hiányosság, az elnagyolt, mégis néha túl aprólékos ecsetkezelés. Olyan műhelykísérletet láttunk, amelyet legfeljebb jelentős alkotások teljesebb megértése miatt szabadna nagyobb nyilvánosság elé tárni. Az ötvenesek első kockái az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatójából idéztek. A statisztika korfája a mai ötvenesek ágánál, egyre szembetűnőbben hullatja leveleit. Közülük szenvednek legtöbben koszorúérmegbetegedésekben, elsősorban így kerültünk az ebbéli világranglista 10. helyére. Ennyi, s legfeljebb még a cím segítette egyértelműen a filmet az alkotók óhajtotta irányba, megmutatni egy korosztály útját, jelenét. Ehelyett a kétszer egy órában két remekbe szabott húszperces filmportrét láthattunk. Egy nemzedék helyett két ember arcképét. A tények többszörös közbenjárása, az elnyújtott monológok még a kézzelfogható igazságok hitelét is gyengítették. Az ötvenesek egy játékfilm méreteiben felhígulva, valójában két infarktus története. Vitathatatlan értékei az aránytalanságban, az önvallomások lényeges és érdektelen gubancában nehezen érvényesültek. Elsősorban az átfogó, de biztos kézzel szelektáló rendezés hiányzott. Különösen feltűnő ez akkor, ha olyan, többszörösen bizonyító, tapasztalt dirigens nevét jelezte a stáblista, mint Zolnay Pál, M. M. lé. Ami az embereket a mélytengeri áramlások erejével a festészet felé hajtja, jóval több a puszta kíváncsiságnál. ..A közönség — olvasom például René Berger szakkönyvének előszavában (A festészet felfedezése) — tudatosan vagy ösztönösen érzelmi kapcsolatba kerül a művekkel, s ez a kapcsolat sokakban valóságos rajongássá válik. . A másik csatornán, a napi műsorrétegek legaljára zekkentve egy hét alatt ismét lepergett Leonardo da Vinci élete. Aki kivárta (feltehetően számtalan sokan a hajnalban munkába indulók közül) ámulhatott: ez a sorozat a kivételesen nagyok közé tartozik. Amióta véget ért, a narrátor egy mondata visszhangzik bennem: az amikor a fiataloktól körülvett öregedő magányos Leonardóról beszélt. A mindenttudósól szólt, aki „elvesztette az anghiari csatát”, aztán rájött, hogy tévedett. S viszszahúzódott puha színei, sejtelmes árnyékai közé. A fiatalság öntelt zajongásával a csendet szegezte szembe. Ha meggondoljuk, nincs nyugtalanítóbb ennél a csendnél. Vajon a mi hétköznapjaink nyers, disszonáns lármáját nevezheteme megnyugtatónak? A TV MŰSORA VII. 24-29-IG JÚLIUS 24. KEDD: 16.35: Hírek. 16.40: A nagy ív. Csehszlovák film (sz.) 18.10: A Szegedi Dóm (ism.) 18.40: NDK-magazin. (sz.). 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Veszélyes nyomozás vn/2. rész: Halál a tóban (sz.). 20.50: A tenger titkai NSZK-filmsorozat. Tűz és jég között (sz.). 21.40: Filmszem. 22.30: Tv-híradó 3. (sz.). 2. műsor. 20.00: Százhuszonnyolc. A magyar dráma fesztiválja a Szovjetunióban. 20.50: Négyszemközt Michelangelóval. Olasz filmsorozat, IX /3. rész. (sz.). 21.05: Tv-híradó 2. (sz.). 21.30: A Szovjetunió népeinek VH. nyári spartakiádja. Közvetítés Moszkvából, felvételről. (sz.): JÚLIUS 25. SZERDA: 9.00: Tévétorna (ism.) (sz.). 9.05: Óvodások filmműsora (ism.). 9.25: Veszélyes nyomozás VII 2. rész: Halál a tóban (ism.) (sz.). 10.15: A tenger titkai Tűz és jég között (ism.) (sz.). 11.05: Delta (ism.). 11.25: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 16.25: Hírek. 16.30: Turisták Párizsban (sz.). 17.25: Egészségünkért! 17.35: Pergő képek (sz.). 18.15: Kísérlet? 18.45: Staféta. 19.10: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19 30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Németh László: Eklézsia-megkövetés. A József Attila Színház előadása felvételről. 21.45: A Szovjetunió népeinek VH. nyári spartakiádja. Közvetítés Moszkvából, felvételről (sz.). 22.45: Tv-híradó 3. (sz.). 2. műsor: 20.00: Alfa Holdbázis VT/4. rész: Különös látogatók (sz.) 20.55: Parabola (ism.). 21.25: Tv-híradó 2. (sz.). 21.45: Szemle. JÚLIUS 26. CSÜTÖRTÖK: 16.30: Hírek. 16.35: Kisflm. 17.05: Villanófény. 17.25: A rejtelmes sziget V. rész: A sziget titka (ism.) (sz.). 18.30: Vegye a munkakönyvét! 19.10: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Elefántok között Afrikában (sz.). 20.50: Emberi furcsaságok. Angol ismeretterjesztő rövidfilm (sz.). 21.45: A Szovjetunió népeinek VII. nyári spartakiádja. Közvetítés Moszkvából, felvételről (sz.). 22.45: Tv-híradó 3. (sz.). 2. műsor. 20.00: ZENÉS NYÁRI ESTÉK Offenbach: Párizsi élet (ism.). (sz). 21.25: Tv-híradó 2. (sz.). 21.45: Alfa Holdbázis VI/5. rész: Dorzak (sz.). JÚLIUS 27. PÉNTEK: 9.50: Lottósorsolás. 16.45: Hírek. 16.50: A jakusidzsi templom (ism.) (sz.) 17.20: Természetbarát (sz.). 17.40: Egy táj négy arca. 18.10: Játék a betűkkel. 18.35: Öt perc meteorológia. 18.45: Kertészkör. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Delta. 20.20: Egész nyáron szilveszter. 22.55: Tv-híradó 3. 2. műsor. 20.00: Természetbarát, (ism.) (sz.). 20.20: Alfa Holdbázis VT6. rész. (sz.). 21.10: Öt perc meteorológia (ism.). 21.15: Tv-hiradó 2. (sz.). 21.35: A Szovjetunió népeinek VII. nyári spartakiádja. összefoglaló a nap eseményeiből (sz.). 22.35: A Pécsi Balett nyári műsorából. JÚLIUS 28. SZOMBAT: 9.00: Tévétorna (ism.) (sz.). 9.05: Jerry Lewis a Párizsi Olympia Színpadán (ism.) (sz.). 10.00: Modern Pimpernel. Angol film (ism.). 11.55: Négyszemközt Michelangelóval (ism.) (sz.). IX/3. rész: Anthony Burgess — Az utolsó ítéletről. 12.10: Játék a betűkkel. (ism.). 14.50: Idesüss! 15.15: Hírek. 15.20: Havanna ’78 (sz.). 16.25: Ho£n Artúr-portré. 17.30: Egymilió fontos hangjegy (sz.). 17.50: Európai gyermektalálkozó. A megnyitó közvetítése a Sportcsarnokból (sz.). 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Alfredo, Alfredo olasz—francia filmvígjáték (sz) (16 éven felülieknek!) 21.45: Musical Kanada Express (sz.). 23.00: Tv-híradó 3. (sz.). 2. műsor: 1.55: A rab ember fiai. Tévéjáték (ism.). (sz.). 19.30: Tvhíradó (sz.). 20.00: Aristophanes: Plutos A Gorsiumi Nyári Játékok előadása, felvételről (18 éven felülieknek!). 21.30: Tv-híradó 2. (sz.). 21.50: A Szovjetunió népeinek Vn. nyári spartakiádja, összefoglaló a nap eseményeiből (sz.). JÚLIUS 29. VASÁRNAP. 9.00: Tévétorna (ism.) (sz.). 9.05: Óvodások filmműsora. 9.25: Játsszunk együtt! 9.35: Púpos lovacska (sz.). 10.45: Hírek. 10.50: Franciaország madártávlatból I. rész: Bretagne (ism.) (sz.). 11.10: Mozart: A- dúr zongoraverseny (ism.). 15.05: Nótaszó (sz.). 15.25: Kisfilm. 16.20: Műsorainkat ajánljuk! 16.50: Kiss Manyi-sorozat. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese (sz.). 18.50: Tévétorna (sz.). 19.00: A Hét (sz.). 20.00: Hírek. 20.05: Shalako. Angol—amerikai westernfilm (sz.). 21.45: A Szovjetunió népeinek VII. nyári spartakiádja. Közvetítés Moszkvából, felvételről (sz.). 22.45: Hírek. nn