Lobogó, 1979. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1979-08-16 / 33. szám

jó részére a rossz rögtönzés nyomta rá a bélyegét. Annál jobban sikerült az a kis filmetűd, amelyet még is­métlésben is szívesen néztünk. Knoll István már sokszor el­árulta, hogy kivételes képes­ségei vannak az érzelmek fil­mes ábrázolásához. Olyan képsorokkal szorította el a torkunkat, amelyek láttán ki­­nek-kinek ökölbe szorult a ke­ze, vagy lúdbőrös lett a háta. S mindezt szavak nélkül, mentesen minden olcsó érzel­gősségtől, üres hatásvadászat­tól. Az éhező, beteg gyerme­kekről bemutatott drámai fel­vételek, éppen mert váratla­nul a felhőtlen boldogság, a gondtalan, elmerült játék ké­peit követték, megrázóak vol­tak. A Nemzetközi Stúdió ez al­kalommal a harmadik világ legkisebb állampolgáraival, a már megszületett és a majd ez­után születő gyermekek jövő­jével foglalkozott a szokásos, jó színvonalon. M. I. mellett döntöttem, de be kell vallanom, elsősorban azért, mert ismétlésről volt szó, s az első vetítés elkerülte a fi­gyelmemet. A filmet először 1974-ben mutatták be, s most Major Máté 75. születésnap­ján került újra a képernyőre. Lenyűgöző életpályát láthat­tam, amelyik összegezve egye­síti magában a századbeli ma­gyar valóság oly sok haladó próbálkozását. S nem csak a próbálkozásokat. Bauhaus, Kós Károly, szocialista művészet, pártmunka, Nyugat és József Attila, pedagógia és képzőmű­vészet pergett harmonikusan a filmkockákon. A hagyomá­nyosan, néha már-már túl ola­jozottan előregördülő portré­filmet éppen ez az izgalmas, teljes élet emelte jócskán az átlag fölé. Nagy kár, hogy Major Máté felszabadulás utá­ni tevékenységéről inkább csak címszavakat hallhattunk. M. M. te, a GST motoros műre­­pülőinek bemutatója gon­doskodik az újabb látvá­nyosságról : a dugóhúzók, orsók, háton repülések bi­zonyára nagy sikert arat­nak majd. Akárcsak az MHSZ ejtőernyősei, 36 sportoló zászlósfüstölős kö­telék követése, csoportos célbaugrása és páros ku­pola formaugrása szóra­koztatja a közönséget. Az ejtőernyősök között 4661. ugrását hajtja majd végre Varga József oktató. Alig érnek a vízben a színes er­nyőgombák, amikor meg­kezdődik a GST páros tü­­körrepülő-bemutatója. Az NDK-sportolókat a cseh­szlovák honvédelmi szö­vetség, a SVAZARM egyik büszkesége követi: Tucsek Iván műrepülő világbaj­nok ad ízelítőt tudásából. A parádé leglátványo­sabb eseményének a nép­hadsereg ejtőernyős-bemu­tatója ígérkezik. 96 fő részvételével deszantugrá­­sokat láthat a közönség. Az ejtőernyősök 2500 mé­ter magasságból ugranak ki a MI 8-as helikopterek­ből, csillag- és kupolaug­rások is szerepelnek a bra­vúros légi attrakcióban. A részvevők között külön tapsot érdemel majd Mé­száros György törzsőrmes­ter, aki 5001. ugrását hajt­ja végre. Az augusztus 20-i buda­pesti honvédelmi nap — amely helikopterek és re­pülőgépek zárófelvonulá­sával ér véget — néphad­seregünk legkorszerűbb ví­zi és légi harceszközeivel ismerteti meg a nézőkö­zönséget, s bepillantást nyújt az MHSZ sokszínű tevékenységébe. Az alkot­mánynapi parádé hasznos, jó szórakozást ígér. M­ A TV MŰSORA Vik­. 20­27-ig AUGUSZTUS 20. HÉTFŐ: 9.50: Tévétorna (ism.) (sz). 9.55: Tisztavatás helyszíni közvetítés a budapesti Kossuth térről (sz). 10.45: Hírek. 10.50: Virágfüzér. 11.25: Budapesti honvédelmi nap. Helyszíni közvetítés a Du­­na-partról (sz). 15.20: Zsebtévé (sz). 15.50: Te vagy a legény, Tyukodi pajtás. Régi nóták és dalok a simontornyai várból. 16 20: Vallomás szavakban és alkotásokban (ism.). 16.45: Ke­ménykalap és krumpliorr. Ill—IV. rész (ism.) (sz). 18.30: Lehet egy kérdéssel több? 19.00: Kenyér és *show! (sz). Közben: — Esti mese (sz). — Tévétorna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). kb. 22.00: Tv-híradó 2. (sz). AUGUSZTUS 21. KEDD: 16.15: Hírek. 16.20: A hegyi bar­lang titka (sz). 17.40: Tíz ka­merával, nyolc keréken. 18.25: Pár­beszéd (sz). 19.10: Esti me­se. 19 20: Tévétorna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Veszélyes nyomozás VII/6. rész: ,,Z-ket­­tes” (sz). 21.00: Filmszem (sz). 21.50: ..Semmik vagyunk, s minden leszünk” I—II. rész (sz). 22.20: Tv-híradó 3. (sz). 2. műsor. 20­00: Az Amerika együttes mű­sora (sz). 20.45: Négyszemközt Michelangelóval IX/7. rész: Gombrich professzor — a Bruges-i Madonnáról (sz). 21.00: Tv-híradó 2. (sz). 21.25: Ras­kens. Svéd filmsorozat Wik­i. rész (sz) (14 éven felülieknek!). AUGUSZTUS 22. SZERDA: 9.00: Tévétorna (ism.) (sz). 9.05: Óvodások filmműsora (ism.). 9.20: Csak gyerekeknek. 9.55: Delta (ism.). 10.15: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 10.45: Veszélyes nyomozás VII/6. rész. ..Z-kettes” (ism.) (sz). 16.30: Hírek. 16.35: Nem adom a lá­nyom (sz). 1.40: Közművelődés közelről. 18.20: Weöres Sándor Pécsett. 18.45: Staféta. 19.10: Es­ti mese (sz). 19.20: Tévétorna (sz). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Iszákosok utcája. Amerikai film. 21.05: Hungária Foci­­show. 21.15: Az emberi test. Sz°ntágothai János sorozata III. rész. 21.50: A korona arany­ból van. Tévéjáték (sz). 23.05: Tv-híradó 3. (sz). 2. műsor. 20.00: Kisfilm. 20.25: Egy kis házimuzsika Harusitzky Zoltán­nál. 21.00: Tv-híradó 2. (sz). 21.25: Óh, az a csodálatos há­ború. AUGUSZTUS 23. CSÜTÖRTÖK 16.30: Hírek. 16.35: Kisfilm. 16.50: Óvodások filmműsora. 17.30: Telesport. 17.55: Falujá­rás. 18.35: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.05: Esti me­se. 19.20: Tévé­torna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: Kisfilmek a nagyvilág­ból. Az amerikai mosómedve (sz). 20.25: Sodródó jégszigeten. Riportfilm (sz) 20.45: Szokatlan szokások. Esküvő indiai módra (sz). 21.15: A gyilkos méhek. Angol rövidfilm (sz). 21.40: Szí­­nészosztály. 22.40: Tv-híradó 3. (sz). 2. műsor. 20.00: Találkozás. Tévéjáték (sz). 20.50: Kisfilm. 21.00: Tv­­híradó 2. (sz). 21.20: Egészsé­günkért! (ism.). 21.30: Tudós­klub. AUGUSZTUS 24. PÉNTEK. 16.30: Hírek. 16.35: Kisfilm. 17.30: Életet az éveknek. 18.00: Játék a betűkkel. 18.25: Öt perc meteorológia (sz). 18.30: 35 km kolbász. 19.10: Esti mese (sz). 19.20: Tévétorna (sz). 19.30: Tv­híradó (sz). 20.00: Delta. 20.20: Szilveszter 1966. 22.45: Tv­­híradó 3. (sz). 2. műsor. 20.00: Maradhatok még. NSZK tévéfilm (sz). 21.25: Öt perc me­teorológia (ism.) (sz). 21.30: Tv­­híradó 2. (sz). 21.50: Hűen a hivatáshoz. AUGUSZTUS 25. SZOMBAT: 9.00: Tévétorna (ism.) (sz). 9.05: Életet az éveknek (ism.) 9.35: Nyomás, vagy lemaradsz. Angol filmvígjáték (ism.) (sz). 11.10: Játék a betűkkel (ism.) 11.35: Zenés film. 14.00: Nagy ame­rikai burleszkek. Egy szökés története. 14.15: .Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?”. 15.30: Kisfilm. 15.50: Hírek. 15.55: DMVSC—Vasas bajnoki labda­rúgó-mérkőzés. Közvetítés Deb­recenből. 17.50: Válságövezet (sz). 13.20: Főzőcske — de oko­san! (sz). 18.55: Egymillió fon­tos hangjegy (sz). 19.10: Esti mese (sz). 19.20: Tévétorna (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Az emberáradatban (sz). 20.50: Té­ma­ a szerelem. Angol zenés film (sz). 21.20: Suksin-sorozat. Tere-fere. 22.55: Tv-híradó 2. (sz). 2. műsor. 18.15: Katonák. Tévéjáték (ism.) (sz). 19.30: Tv-híradó (sz). 20.00: V. Henrik. Angol film (sz). 22.10: Zenés film. AUGUSZTUS 26. VASÁRNAP 9.00: Tévétorna (ism.) (sz). 9.05: Óvodások filmműsora. 9.25: Játsszunk együtt! (ism.). 9.35: Dundforr és társai (sz). 11.10: Hírek. 11.15: Jevgenyij Svarc: Hókirálynő 14.20: Franciaország madártávlatból XV/5. rész: A Loire vidéke (ism.). (sz). 14.40: Salakmotor Grand Prix. Köz­vetítés Miskolcról, felvételről (sz). 15.40: Nótaszó (sz). 16.10: Camilla. Olasz tévéfilmsorozat IV/2. rész (sz). 17.10: A dicsek­vő varga (sz). 18.00: Műsorain­kat ajánljuk! (sz). 18.40: Esti mese (sz) 18.50: Tévétorna (sz). 19.90: A Hét (sz). 20.00: Hírek — totóeredmények. 20.10: Bű­vész cirkusz. Doug Henning bűvész cirkusza (sz). 21.00: Lotte Weimarban. NDK film (sz). 23.05: Hírek. (Y]

Next